Heti egy nő életébe kerül a hatóságok impotenciája: Meddig tűrjük még ezt?
Rosszul jársz, ha egyedül akarod megoldani a problémát
Az sem jár jól, aki úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és egyedül számol le a bántalmazójával. 2019 áprilisában Kertész Ágnesnek fegyházba kellett vonulnia. Előre megfontolt emberölés kísérletének és kábítószer birtoklásának bűntettében találták bűnösnek.
A nő bántalmazó kapcsolatban élt, erről több riportban beszélt ő is és az édesanyja is. Hogy miért nem tett feljelentést? Azért, amiért Orosz Bernadett sem. Befolyásos, jó kapcsolatokkal rendelkező férfiról van szó, a nő tartott tőle, hogy eltusolják az ügyet, és közben rettegett, milyen következményei lesznek, hogy feljelentést mert tenni a partnere ellen. Nem merte bevállalni. . (A 24.hu interjújában Kertész elmesélte, volt, hogy a férfi az éjszaka közepén elvitte a gyereküket, a nő hívta a rendőrséget, de hiába, nem csináltak semmit.)
Ha valakiben felvetődik a kérdés, mégis miért maradt a férfivel, akkor a válasz, ahogy maga Kertész mondta, „voltak azért jó napok”. Aki élt már valaha bántalmazó kapcsolatban, az tudja, hogy megy ez. Egy nagyobb veszekedés, ordítozás, verés után jön a mézesmadzag: a nyugalom, a szeretet, a kárpótlás, a bűntudat. Aztán megint jön a vihar. Kitörni pedig nehéz. Nem lehet tudni pontosan, mi történt azon a napon, amiért most a nő fegyházbüntetését tölti. Ami biztos, hogy előkerült két kés, dulakodás volt, végül a gondnok értesítette a rendőrséget.
Meddig tűrjük még?
A gyilkosságok, súlyos testi sértések megelőzhetőek lettek volna és megelőzhetőek lennének. Véleményem szerint érzékenyítésre lenne szükség minden téren. Nem csak a hatóságok inkompetenciája vezet tragédiákhoz, hanem az emberek érzéketlensége, figyelmetlensége is.
Amikor Orosz Bernadett közzétette a fotókat, amiket az összevert arcáról készített, többen is felvetették a nő felelősségét. Szó szerint idézem az egyik megjegyzést:
"A hölgyet kétszer bántalmazta, majd szakít vele! Később elmegy a férfivel egy osztálytalálkozóra! A hölgy hamarabb felmegy - gondolom a közösen kivett szobájukba-,majd a férfi utánamegy és számonkéri kivel is beszélt telefonon, majd gondolom féltékenységből bántalmazza! Ha ez így történt, akkor kérdezem én minek kell az ilyen férfival tartani a kapcsolatot."
Azt gondolom, ez jól mutatja, mi a legnagyobb baj ma Magyarországon.
Hiányzik az empátia, és még mindig gőzerővel megy az áldozathibáztatás.
Már egészen kisgyerekkorban el kellene kezdeni az érzékenyítést, megtanítani, hogyan lehet segíteni egy nehéz helyzetben lévő ismerősünknek. Erre kiváló lehetőséget teremtene például a kötelezően választható erkölcstan óra, ahol a különböző korosztályoknak megfelelő szituációs játékokat lehetne játszani, majd beszélgetni a különböző helyzetekre adott reakciókról.
Mert nem evidens, hogyan is kell reagálni egy olyan helyzetben, amikor valaki jelzi felénk, hogy nehéz helyzetben van. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a volt barátom felpofozott és én sírva hívtam fel az egyik legjobb barátnőmet, aki annyit reagált, hogy sajnálja, de lássam be, elég hülyén tudok viselkedni néha, biztos nagyon felbőszíthettem a srácot, ha így reagált, mert amúgy annyira normális, kedves fiú, ok nélkül biztos nem tenne ilyet.
Nem, egy ilyen helyzetben nem erre van szükség. És ahhoz, hogy elérjük, hogy ne ez legyen az első, zsigeri reakció, ahhoz már nagyon korán tudatosítani kellene a gyerekekben, hogy
nincs olyan kiváltó ok, ami igazolná a másokkal szembeni erőszakot.
Azt is meg kellene tanítani, hogy mely hatóságokhoz lehet fordulni, ha valaki bajban van, hogy mivel jár egy feljelentés, hogy egyáltalán hogyan megy az. Mert sokakat az tart vissza, hogy felnőttként sincs fogalmuk ezekről a dolgokról.
Ahhoz, hogy a fentiekhez hasonló tragédia ne történhessen, az igazságügyi és a rendvédelmi rendszer változására volna szükség, hogy például ne történhessen meg az, hogy egy feljelentés után az áldozatnak attól kelljen rettegnie, mikor áll bosszút a bántalmazó. Hogy a távolságtartási végzés ne csak egy súlytalan valami legyen. Hogy a családon belüli bántalmazók valóban elnyerjék méltó büntetésüket.
Egy ekképpen működő rendszerben (országban) Kertész Ágnes, az andornaktályai nő, a Zöldlomb utcában élő nő és Orosz Bernadett nyugodtan élhetne, biztonságban. De ez most nem egy jól működő rendszer. Itt ma senki sincs biztonságban.
Hétről hétre, sőt, most már inkább napról napra tele a sajtó tragédiákkal, sorra születnek a cikkek, amik sürgetik az isztambuli egyezmény ratifikációját. Hiába. Mert nem történik semmi. A kérdés, hogy meddig tűrjük még el ezt? És mi kellene ahhoz, hogy valóban érdemi változás történjen?