SZEMPONT
A Rovatból

Hesna: Rájöttem, hogy talán mégsem annyira pesszimisták a magyarok

A Bábel műsorvezetője a Hősök Tere kihívás keretében egy hónapig mindennap megszólított egy ismeretlent. Tapasztalatairól kérdeztük.
Láng Dávid - szmo.hu
2016. december 02.



Október közepén már másodjára indult el a Hősök Tere kezdeményezés 30 napos kihívása, melynek mottója: "Az vagy, amit teszel!" A résztvevők azt vállalták, hogy a saját, hétköznapi eszközeikkel igyekeznek fellépni a szinte mindent átitató közöny ellen.

Az akcióhoz ismert emberek is csatlakoztak, például a riporter-műsorvezető Al Ghaoui Hesna, aki azt vállalta, hogy egy hónapon át mindennap beszélgetést kezdeményez egy ismeretlennel. Miután az utolsó történetet is közzétette, megkértük, hogy meséljen arról, mit adott neki ez az egész és tervez-e esetleg folytatást.

– Mennyire féltél belevágni a kihívásba, milyen előzetes várakozásaid voltak?

– Félni nem féltem, inkább azzal kapcsolatban voltak kétségeim, menyire lesz nehéz nap mint nap csinálni, illetve még be is számolni róla. És be is igazolódott, hogy ez nem egy fél perc alatt letudható dolog. Sokszor kifejezetten keresni kellett az alkalmat, hogy valaki olyannal beszélhessek, akivel egyébként nem feltétlenül kerültem volna kapcsolatba. Megfogalmazni és leírni szintén hosszabb ideig tartott, egy jelentős részt elfoglalt az estéimből, ami különösen kisgyerek mellett kihívás. Inkább ez az oldala volt nehezebb, ami viszont sokkal pozitívabban alakult a vártnál, az az emberek reakciója.

"
Valahogy arra számítottam, több elutasító, közönyös visszajelzést kapok. Vagy éppen értetlenséget, hogy miért érdeklődöm bárkinek a napja iránt. Ehhez képest annyira kedves, derűs és bölcs emberekkel találkoztam, hogy néha már-már zavarban voltam a posztolásnál.

Úgy tűnhetett, mintha direkt vadásztam volna az arcra szimpatikus és megnyerő emberekre, pedig erről szó sem volt: abszolút nem „mazsoláztam” a potenciális beszélgetőpartnerek között, azokkal a lehetőségekkel éltem, amiket az élet hozott.

Mégis, már az ötödik-hatodik nap környékén feltettem a kérdést: hogy lehet, hogy ennyi pozitív ember van? Sokukon ránézésre látszik, mennyire nehéz a helyzetük, mégis képesek derűvel és optimizmussal hozzáállni a dolgokhoz. Pedig bennem mindig az a kép élt, hogy a magyarok mennyire pesszimisták, ebből a szempontból nagyon pozitív csalódást jelentett a kihívás. Sokat gondolkodtam azon, mi lehet az oka, hogy ez volt a tapasztalatom. Talán valamiért az átlagosnál hajlamosabbak panaszkodni és sóhajtozni az itthon élők, ezt magamon is tapasztaltam. Ez viszont lehet, hogy inkább habitus kérdése és nem feltétlenül jelent pesszimizmust.

hesna1
Fotó: Mervai Márk

– Ezeket magad is magyarként állapítottad meg, vagy kicsit külső szemlélőként is?

– Ilyen szempontból abszolút magyarként, hisz engem is sokszor beszippant ez a mentalitás, de olyan magyarként, aki – talán szíriai gyökerei miatt is – kicsit kívülről is rálát az országra, és sokfelé megfordult a világban, sokféle emberrel találkozott.

"
Mindig megdöbbentett, hogy mondjuk egy ugandai nyomornegyedben több mosolygós arccal találkoztam az utcán, mint Budapesten. Sokkoló élmény volt úgy hazajönni, hogy itthon valamiért mindig borúsabbnak tűntek az emberek, mint szinte bárhol máshol.

Ezért is volt nagyon meglepő számomra ennek a kihívásnak az eredménye, mivel tényleg sokkal több pozitív beállítottságú emberrel találkoztam. Ezután jöttem rá arra, hogy a sok sóhajtozás és panaszkodás ellenére talán mégsem csak a rossz dolgokat tudjuk meglátni az életben. Ez inkább egyfajta felvett dolog lehet. Azóta én is tudatosan igyekszem elkerülni, különösen a kislányom jelenlétében. Szeretnék bízni abban, hogy bár nyilván nem reprezentatív a felmérésem, talán mégsem olyan rossz a helyzet, mint eddig gondoltam.

hesna4

– Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok, amelyekre legszívesebben gondolsz vissza?

– Nagyon mély nyomot hagyott bennem az a nő, aki hihetetlenül kedvesen és mosolygósan szolgált ki a postán – majd mikor a napjáról érdeklődtem, ugyanilyen pozitív kisugárzással mesélte el, mennyire borzasztó volt. Otthon felejtette a táskáját minden pénzével és iratával, fogalma se volt, be tud-e menni dolgozni, vagy leszállítják a vonatról. Végül aztán nem találkozott ellenőrrel. Ezután csak arra tudtam gondolni, hogy ha egy szörnyű napját ennyire vidáman meséli el, vajon milyen lehet akkor, ha minden jól alakul? Ráadásul ő volt az első, aki vissza is kérdezett, hogy nekem milyen napom volt, pedig már a kihívás végén jártunk. Ez külön megmaradt bennem pozitív élményként.

Emlékezetes volt az is, amikor egy hatalmas dísztököt vásároltunk a kislányommal a Pozsonyi úton, amikor hirtelen rájött egy kisebbfajta hisztiroham az utca közepén, elég nagy közönség előtt. Ebben a helyzetben nem nagyon tudtam mást tenni, minthogy letettem a tököt a földre, felvettem a kislányomat, és a karjaimban tartva vittem oda az autóhoz megnyugtatni. Ekkor nekem akadt egy hétköznapi hősöm: amikor a gyerekek az utcán elkezdtek focizni a tökkel, egy hölgy felemelte és utánam hozta. Ez rendkívül jól esett és szintén maradandó élmény volt. De például az a biztonsági őr is, akivel közel fél órát beszélgettem az élet dolgairól.

Hesna videóban is értékelte a 30 napot:

– És a néhány negatív élményt hogyan élted meg?

– Igazából egyetlen olyan élményem volt, amit tényleg negatívként könyveltem el. Az viszont tényleg rosszul érintett. Egy közműszolgáltató szerelőjével találkoztam, és már eleve hátrányból indultam nála, amikor elmondtam, hogy 30 perc helyett valószínűleg csak 40 múlva tudok odaérni. Végig olyan megvetés sugárzott a szeméből, amivel nehezen tudtam mit kezdeni, de így még inkább kihívásként fogtam fel. Hiába: bárhogy próbálkoztam, minden lepattant róla. Utolsó próbálkozásként még egyszer rámosolyogtam, amikor beszállt a liftbe, de ekkor a megvetés mellett még egy értetlen pillantást is kaptam. Szóval ez csúfos kudarc volt, azóta is látom magam előtt a tekintetét.

De ha azt nézzük, hogy 30-ból egyedül ez az egy alakult így, megdöbbentően jó az arány. Ráadásul majdnem minden esetben meg is leptek valamivel azok, akiket megszólítottam. Tehát

"
nem csak egyszerűen annyit válaszoltak, hogy jó vagy rossz napjuk volt, de a többség valami olyan személyes dolgot is elárult magáról, amiről aligha gondoltam volna, hogy egy teljesen idegennek megteszik.

Erre én is rögtön hasonlóképpen reagáltam, így jó pár tartalmas beszélgetés alakult ki végül. Nagyon látszik, mennyire értékelik az ilyen apró figyelmességet is az emberek.

– Volt olyan, hogy felismertek?

– Nem tudnám megmondani, pontosan hányszor, de előfordult. Többen említették a műsoromat, mennyire szeretik és fontos számukra, hogy értéket közvetít. Ennek köszönhetően azt is megtudhattam, hogy tényleg mindenféle ember nézi a Bábelt. Pedig korábban több olyan vélemény is elhangzott szakmai berkekből, hogy egy ilyen intellektuális műsor csak szűk rétegnek szól, hiszen ezek a témák biztosan csak a társadalom egészen kis részét foglalkoztatják. Nos, az elmúlt 30 napon számomra ennek éppen az ellenkezője derült ki. Tehát lett még egy okom, amiért az egészbe érdemes volt belevágni.

hesna2
Csoportkép a Hősök Tere program más résztvevőivel. Fotó: Mervai Márk

– Vannak még terveid a Hősök Tere nagyköveteként, akár ezzel a kihívással, akár bármi más területen?

– Igazság szerint egyáltalán nem számítottam rá, hogy ekkora követőtábora lesz ezeknek a posztoknak. De jó néhányan gyakorlatilag folyamatosan olvasták és kommentelték, sőt már a kihívás felénél jelezték, hogy aggódnak a vége miatt, mert mindennap kíváncsiak lennének egy ilyen történetre. Volt, aki maga is belekezdett a posztok hatására a saját harminc napos kihívásába. A rengeteg pozitív visszajelzés miatt elgondolkodtam azon, hogy valamilyen formában szívesen folytatnám – bár valószínűleg nem zárnám magam olyan keretek közé, hogy mindennap kelljen erről posztolnom.

De az tény, hogy átformált engem ez az élmény annyira, hogy jobban észre fogom venni a kínálkozó helyzeteket, és azt is, ha valaki segítségre szorul, mégis mindenki elsétál mellette. Ilyen is adódott a harminc nap alatt, és jó volt, hogy én észbe kaptam, mielőtt még átfutott volna rajtam a gondolat, hogy „ez nem az én dolgom, nem az én felelősségem”.

Ahogy Philip Zimbardo, a Hősök Tere kezdeményezés egyik alapítója mondta: Legyél Te az, aki megtöri az íratlan normát, hogy 'nem segítünk', 'nem állunk meg', 'nem szólunk'!

Milyen nagyszerű gondolat, és mégis sokszor milyen nehéz észrevenni, amikor ott vagyunk és lépni kell! Szóval a kihívás hatására talán tudatosabban fogok kezelni helyzeteket, és ha adódik ilyen, lehet, hogy azt meg is fogom írni.

Az is fontos változás számomra, hogy a hivatalos Facebook-oldalamat eddig enyhén szólva fenntartásokkal kezeltem. A szakmai dolgaimnak tartottam fent, személyes élményeket szinte egyáltalán nem osztottam meg rajta. Félig tudatosan, félig bátortalanságból. A kihívás alatt ezzel nyilván szakítanom kellett, hiszen a történetek jó része értelmezhetetlen lett volna a személyes részletek nélkül. És meglepett, mennyire jól reagálnak erre a követőim, tényleg igénylik az ilyen jellegű tartalmakat is. Szóval sikerült áttörni egy gátat magamban, aminek a hatása biztosan ezentúl is meg fog mutatkozni időről időre.

Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk