HÍREK
A Rovatból

Hatalmas fordulat a napelemeknél: maradhat az éves szaldó, de van egy csavar

Akik 2023. szeptember 7-e éjfélig jelezték fejlesztési igényüket, azoknak maradhat az éves elszámolás a telepítéstől számított tíz éven át. Az ezt követően jelentkezőknek viszont 2024. január 1-je helyett már mostantól is csak a bruttó elszámolás marad.
MTI, SZMO; fotó: ulleo / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. szeptember 08.



Jó hír: megtartja a kormány az éves szaldóelszámolást a már működő háztartási méretű napelemes rendszerekre a telepítésüktől számított tíz éven át – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium honlapján Lantos Csaba miniszter.

A feltett videóban azt mondta, a kedvezménnyel azok a háztartások is élhetnek, amelyek már benyújtott igényük alapján tervezik megvalósítani fejlesztéseiket.

„A napokban arra kértük a hatáskörrel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy vizsgálják meg a kapcsolódó szabályozás módosításának lehetőségét. Juhász Edit elnök asszonnyal folytatott mai egyeztetésünk alapján megerősíthetem, hogy van mód az éves elszámolás fenntartására minden már meglévő beruházás esetében, sőt, bizonyos megkötésekkel az előkészületben lévőknél is. Megállapodásunk alapján a hivatal a lehető legrövidebb időn belül elvégzi a szükséges rendeletmódosítást” – közölte a miniszter.

Lantos Csaba most úgy döntött, hogy a kedvezőbb éves elszámolás marad, és ezt alkalmazzák azokra is, akik 2023. szeptember 7-e éjfélig jelezték fejlesztési igényüket, nekik 2026. január elsejéig van lehetőségük befejezni a beruházásokat.

Az új határidő tehát január elseje helyett szeptember 7., így lecsúsztak a lehetőségről azok, akik eddig nem jelezték az igényüket. Nekik marad a bruttó elszámolás, ami azonban sokkal rosszabb megtérülést biztosít.

„ [...] a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldóban maradhatnak tíz éven át, ha a kivitelezésük legkésőbb 2025 végéig lezárul. A mostantól beérkező újabb igényekre alapozó beruházások pedig egységesen a bruttó elszámolásba kerülnek” – tett hozzá a miniszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megszólalt az MNB-székház arany wc-keféiről: Az orbáni maffia a szemünket is kilopta, bilincs, bilincs, rács, rács
A Tisza Párt elnöke szerint a közel 105 milliárd forint közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot fejlesztésre. Hangsúlyozta, hogy eddig semmilyen következménye nem lett a pénszórásnak.


Magyar Péter videóban reagált a 444.hu cikkére, amelyből kiderült, hogy pontosan mire költöttek el közel 105 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításakor. A lapnak pereskedés útján sikerült megszerezni a dokumentációt, amely részletezi a költségeket. Ahogy megírtuk, milliók mentek el például csak szappanadagolókra és WC-papír-tartókra, de az elnöki mosdó WC-csészéje is önmagában több mint 1 millió forintba került.

Magyar Péter úgy fogalmazott, „a francia napkirályt és az orosz cárokat megszégyenítő luxusra” költöttek el sok tízmilliárd forintot.

„A Matolcsy-Orbán-kör által elszórt, ellopott közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot fejlesztésre, útépítésre, csatornaépítésre, munkahelyteremtésre, tűzifára vagy az egészségügyi ellátás javítására”

– mondta.

Hozzátette, semmilyen következménye nem lett a pénszórásnak, „a mai napig élvezik a luxust és a lopott szajrét”.

„Még csak őrizetbe se vettek senkit a világ legnagyobb bankrablása miatt. Senkit nem vontak felelősségre azért, mert a mi pénzünkön például hat darab aranyszínű szappanadagolót vettek több mint 3 millió forintért, vagy 45 darab aranyszínű intim hulladékgyűjtőt vásároltak majd' 2,5 millió forintért, vagy 71 darab aranyszínű vécépapírtartót vettek több mint 5 millió forintért és 71 darab aranyszínű vécékefetartót is vettek majd' 4 millió forintért.”

Felsorolt még néhány elképesztő költséget is: 442 millió ment el a konyhatechnológiára, 5 millió hűtőkamrára, ugyanennyi főzőlapokra, 20 millió mosogatógépekre. A VIP különterem falburkolatára 177 millió forintot költöttek, a festés és tapétázás összesen 1,4 milliárdot ölelt fel.

„Az orbáni maffia a szemünket is kilopta. Minden bizonyíték rendelkezésre áll a sok százmilliárdos lopásra. Vannak konkrét számok, konkrét nevek, és közben senki sincs őrizetben, vagy előzetes letartóztatásban. Ez mindent elmond arról, hogyan működik ma az Orbán-rendszer. Hogy amikor már minden nyilvános, amikor már semmit nem lehet letagadni, akkor sem történik semmi, nincs következmény. A tolvajok egyenesen belenevetnek az arcunkba. Ebből elég volt!”

A pártelnök szerint ennek a világnak vetnek véget 24 nap múlva. Azt ígéri, megállítják „az orbáni maffiát”, és az igazságszolgáltatás felelősségre fogja vonni a „fideszes közpénztolvajokat”.

„Bilincs, bilincs, rács, rács”

– üzenete videója zárásaként Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A székesfehérvári Fidesz elismerte, hogy ők fizették a buszoztatást Orbán Viktor dunaújvárosi fórumára
Cser-Palkovics András székesfervári polgármester megkeresésére a helyi Fidesz azt közölte, ők állták az utat számos szimpatizánsnak. A Kontroll stábjának már a helyszínen is többen azt mondták, hogy a Fidesz fizette a buszt, amivel Dunaújvárosba utaztak.


A Fidesz székesfehérvári szervezete elismerte: ők fizették azokat a buszokat, amelyekkel szimpatizánsok érkeztek Orbán Viktor országjárásának dunaújvárosi állomására.

A Kontroll számolt be arról, hogy a Dózsa mozi előtti téren tartott fórum után a távolsági buszmegállóban nyugdíjasok nagyobb csoportjai igyekeztek felszállni a járművekre, a stábnak pedig több Fidesz-szimpatizáns is arról beszélt, hogy a kormánypárt pénzén utaztak a helyszínre.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Kontroll érdeklődésére egyértelművé tette, hogy az önkormányzat egyetlen politikai párt számára sem finanszírozott utazást, és a jövőben sem fog. A polgármester azonban megkereste a helyi Fideszt is, ahonnan azt a választ kapta:

„A buszos utazást a Fidesz székesfehérvári szervezete, – mely a tagdíjakból és a választott tisztségviselők hozzájárulásaiból működik – finanszírozta a buszos utat, ahogy az elmúlt években mindig.”

A polgármester hozzátette, „a magam részéről pedig nagyon örülök, hogy nagyon sokan voltunk a dunaújvárosi fórumon is”. A helyi Fidesz képviseletében Róth Péter választókerületi elnök a lap megkeresésére nem válaszolt.

A történtek kapcsán más, hasonló esetekre utaló videók is előkerültek. Szintén a Kontroll írt róla, hogy

egy TikTok-felhasználó arcát vállalva állította, hogy a március 15-i Békemenetre az önkormányzat buszokat fogadott fel, hogy a közhasznú munkásokat felvigye Budapestre.

Egy másik videóban egy arcát nem vállaló férfi arról beszélt, hogy Kónya István, Gyula alpolgármestere tízezer forintot fizetett azoknak, akik elmentek a Békemenetre.

„Meg kell fizetni a napszámot. Nem ingyen tapsolunk”

– mondta a férfi, aki szerint hat embert vittek fel, egész napra ételt és italt kaptak, és a képviselőjelölt is velük utazott a buszon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Keményen kritizálták az uniós vezetők Orbánt a vétó miatt, a finn kormányfő szerint elárulta őket, és „fegyverként használja Ukrajnát a választási kampányában”
Az uniós miniszterelnökök többsége bírálta Orbán Viktort a Barátság kőolajvezeték miatti vétója okán a csütörtöki csúcsra érkezve. A magyar kormány a 90 milliárdos hitel mellett a 20. oroszellenes szankciós csomagot is meghiúsíthatja, ami heves érzelmeket váltott ki egyes vezetőkből.


Csütörtökön összegyűltek az uniós kormányfők. Magyar szempontból a legérdekesebb téma, hogy az Európai Tanács tavaly megállapodott egy 90 milliárd eurós, Ukrajnának szánt hitelcsomagról. A megállapodást, amely Magyarországra nem ró pénzügyi terhet, Orbán Viktor is jóváhagyta. A magyar kormány utólag akasztotta meg az alku végrehajtását az orosz támadás után leállt Barátság kőolajvezeték körüli vita miatt, mert szerinte a rendszer már működőképes. Budapest az olajszállítás újraindításához köti a vétó feloldását, és kifogásolja az alternatívaként felmerülő Adria-vezeték tranzitköltségeit is.

Az uniós vezetők nem rejtették ezzel kapcsolatban véka alá a véleményüket a csúcsra érkezve.

„Ez nem jó. Volt egy megállapodásunk, és úgy vélem, elárult minket” – jelentette ki Petteri Orpo finn miniszterelnök, aki szerint a magyar kormányfő „fegyverként használja Ukrajnát a választási kampányában”.

Belgium kormányfője, Bart De Wever szerint „a megállapodásokat teljesíteni kell”, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy vezetői döntést valaki utólag blokkoljon. Hozzátette, hogy van B terv a hitel folyósítására, de erről nem okos dolog beszélni.

Evika Siliņa lett miniszterelnök úgy látja,

Orbán „Európa és Ukrajna ellen kampányol” a választás előtt, „de nem hiszem, hogy megszegheti a mindannyiunknak adott ígéretét”. A lett kormányfő hozzátette: „Nem hiszem, hogy visszakozhatunk azoktól a döntésektől, amelyeket vezetőként hoztunk”.

Gitanas Nausėda litván elnök sajnálatosnak tartotta a helyzetet, és a megbékéltetés politikájához hasonlította, amellyel szerinte nem lehet eredményeket elérni.

Andrej Babiš cseh kormányfő, Orbán szövetségese a Patrióták Európáért pártcsaládból, igyekezett távol maradni a vitától:

„Nem én fogom meggyőzni Orbán urat, ez az ő ügye, nem az enyém”

- mondta a kormányfő cseh barátja.

A magyar érvelést, miszerint az energiaellátás forog kockán, a horvát miniszterelnök konkrét adatokkal igyekezett cáfolni. Andrej Plenković jelezte:

az Adria-vezetéket mostanra teljes mértékben használják, a Moltól már 13 tankerszállítmányra kaptak megrendelést, amiből négy már meg is érkezett. Számításai szerint a szlovákiai és a százhalombattai finomítót akkor is el tudják látni, ha folyamatosan teljes kapacitáson működnek. „Barátként, szomszédként” a magyarok és szlovákok mellett állnak – mondta.

Rob Jetten holland miniszterelnök üdvözölte, hogy az Európai Bizottság technikai megoldást talált az előrelépéshez, utalva arra a megállapodásra, hogy Ukrajna uniós támogatással állítja helyre a vezetéket.

A 90 milliárd eurós, 2026–2027-re szóló uniós hitel jogi kereteit az EU már megteremtette. A kamatköltségeket az uniós költségvetés fedezi, a hitelt pedig csak akkor kell visszafizetni, ha Oroszország háborús jóvátételt fizet. Az Európai Parlament februárban jóváhagyta a csomagot. A magyar vétó nemcsak ezt a hitelt, hanem a 20. szankciós csomagot is blokkolja, amelyet a tagállamok a háború negyedik évfordulójára szerettek volna elfogadni.

A blokk miniszterelnökei erről is fognak diskurálni a mai uniós csúcson.

Orbán Viktor korábban jelezte: „ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz [Ukrajnának - a szerk.]”.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán magyar katonákat küldene az iráni háborúba, ha Trump kérné – Gulyás Gergely egyetlen mondattal semmisítette meg a kormány békepropagandáját
Gulyást arról kérdezték, hogy ha az Egyesült Államok az Irán ellen zajló háború kapcsán magyarországi katonai bázisok használatát kérné, a kormány engedélyezné-e. A miniszter szerint ha ilyen kérés érkezik, „meg fogjuk vizsgálni” a lehetőségét.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. március 19.



Magyar Péter szerint Orbán Viktor háborúba vinné Magyarországot, ha Donald Trump erre kérné. A Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban azt állítja, Gulyás Gergely egyetlen mondattal semmisítette meg az Orbán-kormány békepropagandáját. Magyar Péter azt írja, Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, hogy „amennyiben az amerikai elnök kéri, akkor megfontolják, hogy segítünk Amerikának az iráni háborúban.”

A politikus szerint ez magyarul azt jelenti, hogy „Orbán magyar katonákat küldene egy háborúba, ha Donald Trump erre kéri.” Magyar Péter a posztjában felteszi a kérdést, hogy vajon pont ebből a célból érkezik-e Budapestre az amerikai alelnök jövő héten. A bejegyzést azzal zárja: „Elég volt! Állítsuk meg az orbáni háborús pszichózist! Ne engedjük, hogy Orbán Viktorék háborúba sodorják Magyarországot!”

Gulyás Gergelyt a március 5-i Kormányinfón arról kérdezték, hogy ha az Egyesült Államok, illetve Trump elnök az Irán ellen zajló háború kapcsán Magyarország segítségét kérné, a kormány engedélyezné-e. A miniszter erre azt válaszolta, hogy ha ilyen kérés érkezik, „meg fogjuk vizsgálni” a lehetőségét.

Gulyás jelezte, hogy személyesen egyetért az amerikai elnök iráni csapásával, de nem rendelkezik az elnök által hivatkozott hírszerzési információkkal, és beszélt a háború lehetséges migrációs hatásairól is. Megemlítette azt is, hogy az erbíli magyar katonák rendben vannak.

A háttérhez tartozik, hogy február 28-án az Egyesült Államok Izraellel összehangoltan csapásokat mért iráni célpontokra, amire Teherán regionális támadásokkal válaszolt, a Hormuzi-szoros pedig megbénult a kereskedelmi hajóforgalom számára. Arra a felvetésre, hogy az amerikai alelnök Budapestre érkezne, nincs hivatalos bejelentés a következő napokra. Korábban, február 15–16-án az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio járt Budapesten, és sajtóértesülések szóltak arról, hogy a kormány Trump elnök vagy az alelnök esetleges magyarországi látogatásán dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: