HÍREK
A Rovatból

Háromhavonta változtathatja az áram és a gáz árát a kormány az új rezsirendelet szerint

A most bejelentett szabályrendszer egyelőre év végéig lesz érvényben. A lakossági árat és annak alkalmazási feltételeit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke határozza meg.

Link másolása

Ahogy arról mi is írtunk, csütörtök reggel Németh Szilárd a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy rendkívül tájékoztatót tartott, ahol bejelentette a rezsicsökkentés korlátozására vonatkozó részleteket. A kormány úgy döntött, hogy meghatároz egy limitet: efölött nem a rezsicsökkentett árat fizeti a lakosság, hanem egy most kitalált új tarifát, a lakossági piaci árat – ám ez is igencsak fájni fog az átlagnál többet fogyasztó háztartásoknak.

Ezután nem sokkal pedig a legújabb Magyar Közlönyben is megjelentek a részletek.

Az „Egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról” szóló rendelethez kapcsoltak két további rendeletet, amit a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke adott ki. Ezek tulajdonképpen arról szólnak, hogy hogyan határozzák majd meg a földgáz és az áram árát.

Ebben szerepel az, hogy: a most bejelentett - egyelőre - szabályrendszer az év végéig lesz érvényben. A kormány először 2022. december 30-án felülvizsgálja majd a rendelet rendelkezéseit, utána pedig negyedévente. Ez pedig a lakosságnak azt jelenti, hogy akár háromhavonta is változhat az, hogy mennyit kell fizetni a gáz- és áramszolgáltatásért.

Az újév első negyedévére érvényes lakossági piaci ár meghatározásával kapcsolatban ezt írják: „2022. december 31. napját követően a Hivatal a lakossági piaci árat negyedévre az egyetemes szolgáltató adott negyedévet 10 nappal megelőzően tett adatszolgáltatása alapján, annak megtételét követő legfeljebb 6 munkanapon belül határozza meg.”

Azt is külön kiemelik, hogy a most meghatározott lakossági piaci ár nem hatósági ár, azaz nem rendelkezik annak tulajdonságaival – például nem rögzített.

„Azt és annak áralkalmazási feltételeit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke rendeletben határozza meg az egyetemes szolgáltató által megadott energiabeszerzési költségeket is tartalmazó adatok alapján.”

Azaz az MEKH-elnök rendszeresen vizsgálja majd a világpiaci árakat, és annak megfelelően alakítja majd a hazai árakat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Ilyen volt a tömeg Magyar Péter debreceni nagygyűlésén
Sokan érkeztek a TISZA Párt alelnöke által meghirdetett vasárnap délutáni eseményre, ahol az EP-képviselőjelöltjeik mellett a színpadra lépett Rost Andrea és L. Ritók Nóra is.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter országjáró útja során vasárnap délután Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésre sokan érkeztek, az ország különböző pontjairól és még a határon túlról is.

Íme a délutáni események képekben:

Az eseményről mi is beszámoltunk. A TISZA Párt politikusa beszélt többek között az EP-választásokról, az akkumulátorgyárakról, a környezetvédelemről, a gyermeknevelésről is.

A demonstrációról még több cikket ITT olvashatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

"Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

– mondta az RTL-nek Magyar Péter.

A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter nem áll meg: Köszönjük Debrecen! Holnap indulunk tovább
A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter a vasárnapi nagy tömegeket megmozgató debreceni nagygyűlése után máris a következő napra készül. A közösségi oldalán megírta, hogy hol folytatja tovább az országjárást:

"Köszönjük Debrecen!" - írta a posztban.

"Holnap indulunk tovább Hajdú-Bihar megye további településeire. Íme a részletes program:

Hétfő (05.06.):

9:30: Kaba - Szabadság tér - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:30: Berettyóújfalu - Berettyó Kulturális Központ - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:00: Derecske - Templomkert tér 10. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

15:00: Nyírmártonfalva - Lombkoronasétány látogatás

19:00: Hajdúszoboszló - Művelődési ház előtt - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Kedd (05.07.):

9:30: Balmazújváros - Művelődési Ház - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:00: Hajdúböszörmény - Baross Gábor tér 2. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:30: Hajdúnánás - Köztársaság tér (Fő tér) - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Mindenkit várunk szeretettel!"

A vasárnapi rendezvényről készült fotóinkat itt nézheted meg:

A politikus a debreceni beszédében elmondta, hogy már csak öt hét van hátra a június 9-i választásig, amelynek eredménye, reménye szerint, megindítja majd a változásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: