SZEMPONT
A Rovatból

Hadházy Ákos visszatért állatorvosnak: Vannak olyanok, akik még most is azt hiszik, hogy meggyilkoltam a szomszédomat, de általában elismerést és szeretetet kapok

A politikától visszavonult Hadházy Ákos újra a szekszárdi rendelőjében dolgozik, de hiányérzete van a kormányváltás után. A volt képviselő szerint bár boldog, úgy érzi, a választók azt üzenték, nincs rá szükség.


A Szekszárd belvárosában tett séta közben Hadházy Ákos egy buszmegállóra mutatva jegyezte meg, hogy az az egyetlen kézzelfogható eredménye politikai pályafutásának. Elmondása szerint még 2006-ban, fideszes önkormányzati képviselőként sikerült elérnie, hogy a buszok jobb helyen álljanak meg, és fedett várót is kapjanak az utasok. A városról azt mondta, azért szereti, mert a legkisebb megyeszékhelyként egyszerre van meg benne minden szükséges szolgáltatás, miközben csendes és zöld maradt, mint egy falu. Szerinte Szekszárdon a forgalmi dugó azt jelenti, ha valakinek kétszer kell zöldre várnia egy kereszteződésben. Hadházy ugyanakkor borúlátó a város jövőjét illetően, mert úgy látja, komoly az elnéptelenedés, és a helyi gazdaság sem túl erős. A szekszárdi borok helyzetére vonatkozó kérdésre csak legyintett. „Nem divat már a vörösbor, de a klímaváltozás lassan úgyis teljesen kiszárítja a dűlőket” – fogalmazott.

Hadházy Ákos eredetileg debreceni, de családja onnan egy Tolna megyei faluba költözött, miután édesapja egy ökotoxikológiai laborban kapott állást. Családi hátterét meghatározták a kommunista rendszerrel való konfliktusok: apai nagyapját, aki református lelkész volt, 1956-os prédikációja miatt helyezték át, anyai nagyszüleitől pedig elvették a földjeiket. Szerinte az, hogy édesapja mégis diplomát szerezhetett, annak volt köszönhető, hogy okos volt, és az állatorvosi egyetem akkoriban függetlenebbül működött. A rendszerváltást 16 évesen, nagy eufóriában élte meg, és bár elismeri, hogy az leginkább egy szűk értelmiségi réteg műve volt, úgy emlékszik, sokan örültek a változásnak.

Már tinédzserként is aktív volt a közügyekben. Elmesélte, hogy pécsi gimnazistaként sztrájkot szervezett, amikor az iskola vezetése a miniszteri rendelet ellenére sem akarta eltörölni a kötelező oroszoktatást. Ez a lázadás sikeres volt, ami szerinte azt igazolja, hogy a hatalomra mindig lehet nyomást gyakorolni. Úgy véli, az ellenállói attitűdöt a nagyszüleitől örökölte.

„Minden társadalomban, minden országban vannak olyan hülyék, akik képtelenek belenyugodni az igazságtalanságba” – mondta.

A politikába 2006-ban lépett be, amikor a Fidesz megkereste. Már 1998-ban is hívták, de akkor még a biztos egzisztencia megteremtését tartotta fontosabbnak. „Amikor beléptem, a Fidesz még teljesen vállalható volt, az 1998 és 2002 közötti kormányzati ciklus pedig egészen jó referenciának tűnt” – idézte fel. A párton belüli működést már akkor is tekintélyelvűnek látta, de ezt sokakkal együtt szükséges rossznak tartotta a kormányváltás érdekében. A 2010-es kétharmados győzelem után azonban szerinte egyértelművé vált, hogy a konszolidáció elmarad, és egyre több konfliktusa lett a párton belül. „Azért a trafikügy volt az utolsó csepp a pohárban, mert az a lopásnak egy minősített esete volt, hiszen ahhoz, hogy valakinek odaadják a dohánykereskedés jogát, valaki mástól el kellett venni” – magyarázta. Ekkor már nem is próbált a párton belül jelezni, mert tudta, hogy értelmetlen lenne. Hadházy állítása szerint egyetlen kísérlet volt a megvesztegetésére, amikor felajánlották neki, hogy az önkormányzati kötelező csipezést az ő rendelőjében végezzék, de ezt visszautasította. Azt is hozzátette, hogy a propaganda vádjaival ellentétben nem a sértődöttség vezérelte. „Ha nagyon szerettem volna, nyilván kaphattam volna [trafikot]” – jegyezte meg.

A trafikbotrány kirobbantása után azért maradt a politikában, mert azt hitte, az ügybe belebukik a helyi polgármester, de ez nem történt meg. „Úgy éreztem, maradnom kell mindaddig, amíg be nem igazolódik ennek az ellentéte” – indokolta döntését. Később az LMP kereste meg, de a választását nem a pártok népszerűsége befolyásolta. „Sohasem befolyásolt a döntéseimben az, hogy ki a legnépszerűbb vagy a legerősebb” – szögezte le. Az LMP harmadikutas, zöld politikájával tudott azonosulni, még ha a párt belső működését rendkívül bürokratikusnak is látta. „Míg a Fidesz egyszemélyi kézi vezérléssel működött, addig az LMP-ben képesek voltak úgy végigtárgyalni egy százoldalas dokumentumot, hogy minden egyes mondatról külön szavaztak. És ez nem költői túlzás: szó szerint kell érteni” – emlékezett vissza.

A korábbi ellenzéki formációkról úgy nyilatkozott:

„A volt ellenzék pártjaiban sok valódi ellenzéki politikus is dolgozott, de sokan voltak olyanok is, akik akarva vagy akaratlanul a rendszer fennmaradását támogatták.”

Állítása szerint tud olyanokról, akik közvetlen kapcsolatban álltak a Fidesszel, és olyanokról is vannak információi, akiket pénzeltek, bár bizonyítékai nincsenek. Szerinte a 2018-as választást meg lehetett volna nyerni, ha az ellenzéki pártok összefognak, de a pártvezetők ezt akkor elutasították. „Hülye vagy, Ákos, a választóknak nem tetszene, meg Orbánék úgysem hagynák” – idézte fel a korabeli reakciókat. A 2022-es választási vereséget pedig azzal magyarázta, hogy a Fidesznek három éve volt felkészülni az összefogás ellen, és a választási rendszer megváltoztatása nélkül az ellenzék esélytelen volt.

A Tisza Párt idei kétharmados győzelmét egy hosszabb folyamat eredményének tartja. Szerinte a sikerhez kellett Magyar Péter energiája, de az esély megteremtésében az ő és más „régi ellenállók” munkájának is szerepe volt. Úgy látja, a kormány már tavaly elbizonytalanodott, amiben szerinte szerepet játszottak az általa szervezett hídfoglalások is.

„Orbánék elbizonytalanodtak, és hiszem, sőt tudom, hogy ebben az elbizonytalanodásban szerepet játszott az is, hogy márciustól kezdve több ezer emberrel ötször zártuk le az Erzsébet hidat.”

Elmondta: „Az elmúlt tizenkét évben rendszeresen hallottam, hogy felesleges annyit rugózni a korrupción, mert a választókat nem nagyon hatja meg. Némi elégtétellel tölt el, hogy már politikai elemzők is úgy látják, megvolt ennek a munkának az eredménye.” Fontosnak tartja a NER-feleségek luxuskiadásainak vagy a Hatvanpusztának a leleplezését is. „Maga Orbán is sokat panaszkodott, ahogy ő fogalmazta meg: »a legtöbb bajunkat azok a feleségek okozzák, akiknek negyven centis sarkú cipője van«” – tette hozzá.

Saját választási vereségét nem bánta meg, mert úgy véli, ahhoz a munkához, amit elvártak tőle, erős felhatalmazásra lett volna szüksége. A visszalépési hullámot azzal magyarázta, hogy sokan elhitték, aki a Tiszától vesz el szavazatot, az a kormányváltást veszélyezteti. Ezzel a választók szerinte azt üzenték, hogy nincs többé rá szükség. „Lehet, hogy nem ezt akarták mondani, de végül is ezt mondták” – mondta. Elfogadja, hogy sokan a biztos győzelemre játszottak, és bíztak abban, hogy később kap majd valamilyen feladatot az új kormánytól, de megjegyezte: „lassan eltelt két hónap, és még nem kaptam semmilyen felkérést”.

Abban bízik, ennek nem az az oka, hogy nem lépett vissza. „Nagyon remélem, hogy nem ezen múlik, mert akkor megint ott lennénk, ahol a part szakad, hogy az embert megint valamilyen szolgálatért helyezik el valamilyen pozícióban, nem a hozzáértése miatt.”

„Boldog vagyok a választás eredménye miatt, még akkor is, ha nem esik jól, hogy nincs már igény a munkámra” – összegezte érzéseit. Van benne hiányérzet, mert úgy érzi, maradtak elvarratlan szálak. Hangsúlyozta, nem szabad elfelejteni, hogy a Fidesz nem egy rendes politikai párt volt.

„Egy bűnszervezet volt, és soha nem szabad elfelejtenünk, hány embert lehetetlenítettek el, hány embert tettek tönkre.”

Szerinte valódi rendszerváltásról csak akkor beszélhetünk, ha lesz új alkotmány, új választási törvény, és a NER fő felelősei bíróság elé kerülnek.

„Másrészt pedig, akkor beszélhetünk majd rendszerváltásról, ha a NER főkolomposai minimum előzetesben ülnek.”

A reflektorfényt nem hiányolja. „Nem olyan jó a reflektorfény, mint sokan gondolják. Én mindig úgy tekintettem rá, mint eszközre, amivel fontos problémákra lehet ráirányítani az emberek figyelmét.” Az állatorvosi szakmához való visszatérését a képviselői összeférhetetlenségi törvény nehezíthette volna, amit szerinte azért találtak ki, „hogy minden képviselőt arra kényszerítsenek, hogy tíz körömmel kapaszkodjanak a székeikbe, és teljesen ki legyenek szolgáltatva a pártjuknak”. Neki szerencséje volt, mert a vállalkozása nélküle is működőképes maradt, így be tudott járni konzultálni, amivel szinten tartotta a tudását. „Az elején, amikor a trafikbotrányt borítottam, volt bennem félelem, hogy mennyire sínyli meg majd a praxisom a kiállásomat” – vallotta be. Végül csak néhány nagyon fideszes páciens maradt el, a többieket az érdekelte, hogy jó állatorvos-e. A propaganda hatását azonban máig érzi.

„A propaganda mocskolódásának azért megvannak az eredményei, mert vannak olyanok, akik még most is azt hiszik, hogy meggyilkoltam a szomszédomat, de ha megyek valahová a családdal és felismernek, általában elismerést és szeretetet kapok.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk