HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos tárgyalni hívta a pártelnököket, hogy ne váljanak „díszletellenzékké” a mandátumok felvétele után

A képviselő szerint, bár az Országgyűlés nyitóülése még kicsit messzebb van, több okból is sürgős lenne, hogy a pártelnökök egyeztessenek.

Link másolása

"Levélben fordultunk a parlamenti pártok elnökeihez.

Egyeztetést kezdeményeztünk azokról a javaslatokról, amelyekkel szerintünk el lehet kerülni, hogy a mandátumok felvétele után "díszletellenzékként", egy tisztességtelen választáson létrejött parlamentben legitimáljuk a Fidesz hatalmát"

- írja hétfő délelőtti posztjában Hadházy Ákos.

A képviselő szerint, bár a parlament nyitóülése még kicsit messzebb van, több okból is sürgős lenne erről beszélni.

"Az egyik, hogy információim szerint egyes pártok már a hét elején megkezdenék a parlamenti pozíciók elosztásáról szóló megbeszélést - mi azt javasoljuk, hogy ezt mindenképpen előzze meg egy eszmecsere többek között arról, hogy szabad-e ilyen komoly munkával nem, de annál több fizetéssel járó pozíciókat elfogadni. Másrészt sürgős lenne a dolog azért is, mert tegnap az LMP képviselője már be is jelentette, hogy mind a négyen részt vesznek azon a nyitó ülésen, ahol a Nemzeti Választási Bizottság elnöke jelenti a köztársasági elnöknek, hogy minden rendben zajlott a választáson"

- fogalmaz Hadházy, aki szerint "szerencsére a Momentum a hétvégén azt jelentette be, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen és információim szerint az elnökség egyéb lépésekről is tárgyal".

"Reményeink szerint a többi párt is nyitott lesz arra, hogy ezekről a rendkívül fontos kérdésekről mielőbb eszmét cseréljünk és abban is bízom, hogy korábbi pártom képviselőit is meggyőzhetem arról: problémákról, megoldási javaslatokról nem csak a parlamentben lehet beszélni úgy, hogy az látható legyen. A képviselők mandátumukkal a Tisztelt(?) Ház falain kívül is élhetnek, sőt, jelen viszonyok közepette ott élhetnek csak igazán hasznosan"

- zárja gondolatait a képviselő, aki Budapesten nyert egyéni mandátumot, és az őszi megállapodás szerint a Momentum frakciójához csatlakozna a Parlamentben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: