SZEMPONT
A Rovatból

Hadházy: A látszatát sem szabad kelteni annak, hogy demokrácia van és valódi parlamenti munka folyik

A független politikus egyedüliként bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését, és ezután sem tervez bejárni. Elmondta, mihez kezd helyette a mandátumával és mit tanácsol az ellenzék többi részének.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 02.



Május 2-án megalakult az új Országgyűlés, ahol a Fidesz-KDNP ismét kétharmados többséggel rendelkezik, az ellenzék pedig minden eddiginél széttagoltabb, hiszen az összefogás 6 pártja mellett a Mi Hazánknak is külön frakciója van.

Az ülésről egyedül az eredetileg a Momentum frakciójába készülő, de végül továbbra is függetlenként politizáló Hadházy Ákos maradt távol, aki inkább egy kis Baranya megyei faluban tett alternatív esküt, délután pedig a Kossuth téren tartott fogadóórát.

Arról kérdeztük, miért tartotta fontosnak a bojkottot, és hogyan képzeli a következő négy éves munkáját.

– Az alakuló ülés napján két helyszínről is bejelentkezett. Miért tartotta szimbolikusnak, hogy pont ezekre látogasson el?

– Az ünnepi ülésről való távolmaradásomat jól kell értelmezni: nem az a fontos, hogy nem esküdtem fel, hiszen azt később meg fogom tenni. Sokkal inkább az, hogy nem asszisztáltam egy olyan üléshez, amelyik legitimálja az elcsalt választást. Az elcsalt jelző alatt azt értem, hogy a kormány olyan körülményeket teremtett, amelyek miatt nem beszélhetünk tisztességes és demokratikus választásról. Azt gondolom, hogy aki ezen az ülésen részt vett, az a hatalmat segítette, hiszen láttuk, hogyan zsarolta az ellenzéki képviselőket Kocsis Máté és Hollik István is. Sajnos úgy tűnik, a fenyegetés végül hatott.

Én az ülés időpontjában egy alternatív, talán nem olyan szépen felépített, de annál fontosabb vállalásokat tartalmazó esküt tettem le Kisvaszaron. Ez egy apró, túlnyomórészt romák által lakott Baranya megyei település, amely azért különleges számomra, mert az egyik helyi család arccal és névvel mesélte el, hogyan élt vissza az önkormányzat a romák felzárkóztatására kapott pénzekkel. Ezt nagyon kevesen merik vállalni, hiszen félnek a retorzióktól. Nem véletlenül: Kisvaszaron is pont ez történt, az említett családot a polgármester minden lehetséges módon elkezdte hátrányos megkülönböztetésben részesíteni. Szerezten nekik ügyvédet is, a mostani gesztussal pedig szintén az volt a célom, hogy kifejezzem, nem hagyom őket egyedül.

Ezt javaslom minden országgyűlési képviselőnek: ahelyett, hogy a Parlament falai között interpellációkkal vagy vitáknak nevezett valamikkel fenntartják a demokrácia látszatát, inkább látogassanak el minél több ilyen helyre, konkrét eseteket bemutatva, a jelenlétükkel is üzenve az ott élőknek.

Ezután pedig a zuglói Bosnyák térre mentem, mivel gyakran megkapom a mocskolódást, hogy biztos nem fogok foglalkozni a körzettel, ahol egyéniben nyertem. Azt tudom nekik üzenni, hogy ezt csak szeretnék: természetesen Zuglóra is figyelek majd, ezért mutattam most be az egyik legnagyobb ottani disznóság helyszínét. Itt Tiborcz István egyik üzlettársa szeretne egy sokemeletes házat építeni lakásokkal és irodákkal, a Fidesz pedig nemzetgazdaságilag kiemelten fontosnak minősítette ezt a teljes mértékben magánberuházást. Az önkormányzat emiatt nem tudja megakadályozni az építkezést, hiába lenne ez a lakók érdeke. A zuglóiak világosan kinyilvánították, hogy valódi változást szeretnének, én pedig a következő 4 évben is ezért fogok küzdeni, még akkor is, ha fizikailag nem mindig tartózkodom majd a kerületben.

– A DK, a Momentum és a Párbeszéd képviselői az eskütétel után kivonultak az ülésről. Ez ön szerint miért nem elégséges tiltakozó gesztus?

– A tiltakozás sokkal erősebb lett volna, ha az esküt sem teszik le most, mivel akkor nem kellett volna végighallgatniuk, amint a választási bizottság elnöke arról beszél, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott. Azt üzenték volna, hogy hajlandók kockázatot és áldozatokat is vállalni, hiszen Kocsis Máté mindenkit megfenyegetett, hogy aki most nem tesz esküt, azt Kövér László akár hónapokig megakadályozhatja ebben, addig pedig fizetés és plusz pozíció se jár.

Az ellenállásnak vannak fokozatai, véleményem szerint az eskütétel utáni kivonulás jelen esetben már kevés. Különösen azért volt helytelen és rossz a Momentum döntése, mert előzetesen megszavazták és be is jelentették a bojkottot, de a fenyegetés hatására végül meggondolták magukat.

Az irány mindazonáltal jó: ha a frakció tagjai komolyan gondolják, hogy nem vállalnak bizottsági díszpozíciókat, valamint a sima bizottsági tagságért járó fizetésről is lemondanak, az dicséretes. De a mostani kivonulás mellett az is fontos lenne, hogy később se menjenek vissza. A látszatát sem szabad kelteni annak, hogy demokrácia van és valódi parlamenti munka folyik.

– Mit gondol, mikor teheti le az esküjét?

– Elméletileg, ha ez egy jogállam lenne, akkor miután kérem, a következő ülésnapon lehetőséget kellene adniuk erre. Négy éve is így történt, de majd eldől, hogy Kövér László most átlép-e egy újabb vonalat.

– Végleges, hogy független képviselő lesz? Milyen ügyek mentén működne együtt a Momentummal, vagy akár más pártokkal?

– Igen, minden jel szerint függetlenként folytatom, így döntött a Momentum elnöksége is. Nagyon remélem, hogy nemcsak ők, de rajtuk kívül más pártok és képviselők is rá fognak jönni, hogy amíg nem harcolunk meg a tisztességes választásokért, vagyis nem győzzük le a propagandagépezetet, a leghalványabb esélye sem lesz a változásnak. Ha bárkinél azt látom, hogy ezért akar küzdeni, természetesen örömmel együttműködöm, valamint abban is szívesen segítek, hogyan lehet előrelépni a korrupciós ügyek feltárásában.

– A jövendő parlamenti ülésekre be fog járni?

– Ahogy az előző négy évben, úgy most sem tervezem. Erre is kaptam egy kiadós mocskolódás-hadjáratot a minap, amikor azzal vádoltak meg, hogy milyen sokat kerestem, miközben be sem jártam a Parlamentbe, tehát „nem dolgoztam meg a pénzemért”. Úgy gondolom, hogy a Fidesznek épp az a baja velem, hogy túl sokat dolgoztam, túl sok ügyet tártam fel.

Másrészt aki a fentiekkel vádol, annak azt javaslom, nézze meg a Parlament oldalán, a mostani miniszterelnök 2006 és 2010 között hány ülésen volt bent és hányszor szólalt fel. Minimális a szám, 2009-ben nulla, egyébként pedig összesen néhány alkalommal.

Egy képviselőnek alapvetően két munkahelye van: az egyik a Parlament, a másik pedig az egész ország, ahol megismerheti az emberek valódi problémáit. Az utóbbi nagyon fontos, az előbbiről viszont azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben nemhogy használunk, de még ártunk is vele, ha ellenzékiként bejárunk, eljátszva a demokráciát.

A jogköreinket elvonták, az interpellációkra semmitmondó válaszokat adnak, vagy annyit se. Így tényleg nincs értelme.

– Mire számíthatnak a választói, milyen eszközökhöz fog folyamodni akár Zuglóban, akár országosan?

– Egyrészt azt fogom csinálni, amint eddig: járom az országot és igyekszem minél több disznóságot megmutatni. A másik feladat az lenne, hogy megszervezzük az ellenállást és biztassuk az embereket arra, hogy igen is lehet nyomást helyezni a kormányra, de csak akkor, ha egyszerre nagyon sokan vagyunk.

Az ellenzék sikertelenségének legtragikusabb következménye, hogy most még a 2018-ashoz képest is nagyobb az apátia. Márpedig ha nem lesznek elegen, hogy akár sztrájkkal, akár tüntetéssel, polgári engedetlenséggel vagy hasonló eszközökkel nyomást gyakorolnak, semmi esélyünk a rendszer ellen. Nagyon fontos, hogy a kisebb településeken élők is rendszeresen jöjjenek össze, beszélgessenek, és elsősorban vállalják fel az ellenzékiségüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk