Ha ülsz a fotelodban, és Gucci-prédikátorokat bámulsz a Youtube-on, nem lesz ám jobb életed
Tudom, hogy az ilyen online prófétáknak sokan, sokféleképpen beolvastak már (vannak magyarok is), én nem is erről szeretnék írni. Engem inkább az a fotelja karfáját zsírosra maszatoló, vagy éppen a laptopja, mobilja fölé görnyedő, és az ilyesfajta videóktól megváltást váró, így vagy úgy megrekedt, belső fájdalomban vagy elégedetlenségben élő emberekhez szólnék: tényleg azt hiszitek, hogy ettől lesz jobb az életetek? Valóban hisztek abban, hogy egy másik kontinensen, másik kultúrában élő, más nyelvet beszélő, egyáltalán, egy MÁSIK bőrben élő emberi lény fülbe fogja diktálni nektek, hogyan találjatok megfelelő társat, hogyan szeressetek bele újra a megunt házastársatokba, hogyan heverjétek ki, hogy lelépett a nőtök, hogyan tegyétek le végre a piát, hogyan oldjátok fel a napjaitokat megkeserítő, gyomorfacsaró szorongást, egyáltalán: hogyan legyetek önazonosabb, szabadabb, vagányabb, szeretetteljesebb, boldogabb emberek?
Bár nekem sincs a zsebemben a bölcsek köve, és én sem szeretnék épp az általam kritizált, fogadatlan prókátorokhoz hasonlóvá válni, de megjártam már egy s mást, és annyit viszonylagos bizonyossággal állíthatok: a fotelből ez nem fog menni. Ha csak az ismeretségi körömet nézem, azt látom, hogy kizárólag azok az emberek tudtak pozitív értelemben változtatni az életükön, kimászni csapdákból, egészségesebb, emberibb vágányra terelődni, akik CSINÁLTAK valamit.
Mindenki mást, nincs tutit recept. Kezdjük a legelemibbel: egy régi kollégám, aki nagy bajban volt, zavartan, idegösszeomlás-közelien ücsörgött két tönkrement házasság romjain, nem tudott aludni, úgy érezte, a kutya se pisilne rá a sírjára, ha meghalna – na ő például elment pszichiáterhez. Elképesztő bátorság, főleg a mai magyar hozzáállást tekintve ezekben a kérdésekben, tisztelet érte. Igen, kapott egy antidepresszánst, végigcsinált egy terápiát, plusz a doki arra is rávette, hogy sportoljon valamit – ő a túrázást választotta – de mostanában úgy tűnik, túl van a nehezén. Jól néz ki, újra randizgat, és ha meglátom, nem az jut rögtön az eszembe, hogy a konyhafiókból el kéne tüntetni az összes éles kést, nehogy felvágja az ereit.
De vannak kevésbé akut esetek is. Van olyan barátnőm, aki egy multinál lehúzott húsz év és a totális lelki és idegi kiégés “ellen” azt ötlötte ki, hogy megtanul varrni. Sőt, azóta már szövőtanfolyamra is jár. Elképesztően trendi cuccokat csinál, a régi iskolatársai becsalogatták valami amatőr néptánccsoportba is, azóta állandóan virul a csaj.
Egy haverom meg, aki szinte az egész eddigi életét intellektuális táplálékon élte le – filozófia meg politikatudomány szakon végzett, ómájgád –, és kezdett kicsit becsavarodni (mondjuk naponta elolvasott minden közéleti hírt, nem csoda), egy nyaralás alatt megkedvelte az olasz konyhát, és megtanult főzni. FÉRFI létére. Azóta már minden megy neki, a csirkepöritől a vékony tésztájú, ropogós, barna foltos palacsintáig – és ő is kivirult. Nem mellesleg szerintem megmentette a házasságát (képzelhetitek, az asszony milyen hálás).
Aztán persze ott vannak a sportok (mindenféle sport, csak mozgás legyen), és – hogy egy kicsit a saját bőrömre is menjen a játék – nekem például a jóga. Nem nagyon szoktam róla itt írni, mert még a saját barátaim is kiröhögnek, annyira nem tartják hozzám passzolónak ezt a “meditálgatós, lótuszüléses izét.” Én se tartottam hozzám passzolónak. Aztán egyszer, egy szeretett családtagom elvesztése után – fiatalon halt meg, nagyon megviselt – kipróbáltam, és az az igazság, hogy másfél év alatt többet kaptam ettől a több ezer éves testi-lelki karbantartó módszertől, mint bármi mástól az elmúlt évtizedek során. Azt például biztosan, hogy ha valaki a Youtube-on elkezd nekem kamuzni Dosztojevszkijről meg a boldogságról, kikapcsolom a fenébe, és elmegyek inkább a jógaterembe egy másfél órás gyakorlásra. Bár néha belegebedek, de százszor többet ér az, higgyétek el.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy bár ma már a fél életünket online töltjük, szerintem nagyon nem jó út az, ha a boldogságunkat is a netről próbáljuk letölteni. Igen, az csak egy kattintás, fel se kell állni a fotelből, nincs benne semmi munka, csak “jutalom” – de ez illúzió. Az igazi fejlődésben, a csapdákból kimászásban, az új lehetőségek felfedezésében, a boldogságban, vagy legalábbis az elégedettségben MINDIG munka van.
És ezt a munkát csak egyféleképpen végezhetjük el. Ha élünk.