SZEMPONT
A Rovatból

„Ha csak egy embert meg tudunk menteni azzal, hogy időben megigazítjuk a maszkot, akkor már van értelme az önkéntességnek”

Zenetanárként állt be takarítani a mosonmagyaróvári kórházba Dudás Veronika. Gyerekosztályon dolgozik december óta. Megcsinálta a segédápolói villám-tréninget, azt reméli, hogy hamarosan a Covid-osztályon segíthet.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. április 07.



Mosonmagyaróvár egy átjáróház, az osztrák határ közelsége miatt rengetegen mozognak itt, az ország keleti feléből is jönnek munka miatt, így hát jobban terjed a vírus is.

„Múlt év végén bezárták a szülészetet, mert két altatóorvos covidos lett. Győrbe irányították a kismamákat, aztán karácsonykor újranyitották a szülészetet két kölcsön aneszteziológussal, de rövidesen mindent vitt a vírus. Sorra zártak be mindent és ma már 4-5 covid-osztály van a mosonmagyaróvári kórházban” - magyarázza Dudás Veronika annak hátterét, miért van szükség önkéntesekre.

Látott egy felhívást még tavaly, hogy nőnek a betegszámok, szükség lehet minden segítségre a mosonmagyaróvári kórházban. Ez volt az egyik jel, hogy be kell állnia önkéntesnek, a másik a családi örökség.

„Édesanyám harmincöt évig volt körzeti ápolónő. Mikor még gyermek voltam, nem létezett egyszer használatos fecskendő, tű. Amikor kifőzte, fertőtlenítette az eszközeit, a konyhában mással nem foglalkozott. Hosszú ideig "főttek" az eszközök, aztán fertőtlenített fehér ruhára szedte ki őket csipesszel szépen sorban. Majd elrakta a helyükre, a "doktortáskájába”. Akkoriban az ápolónők kerékpárral jártak a betegekhez, hóban, sárban, zivatarban, fagyban. Hányszor, de hányszor fordult elő, hogy

átázott, csöpögő kabátban jött haza, de csak azért, hogy kabátot cseréljen. Hiába marasztaltam, meg kellene száradni, fel kellene melegedni! Ő mosolygó szemekkel azt válaszolta: Nem lehet, várnak a betegeim, szükségük van rám!

Egész gyermekkoromban láttam, mit jelent alázattal szolgálatot teljesíteni másokért, akik betegek, talán nem is mindig viselkednek szépen, nem hálásak, nem mindig köszönik meg. De akkor is menni kell, mert szükségük van rá.”

Heti négyszer ment önkéntesen dolgozni

Veronika írt a kórház főigazgatójának, hogy szívesen vállal bármilyen feladatot, osszák be arra, amire szükség van. Hiába várt, válasz nem jött. Újabb emailekkel és telefonokkal próbálkozott, és két hét múlva azt mondták, takarításban kellene segíteni, ha megfelel neki.

Megfelelt. Hetente négyszer tudott menni. Ő zongoratanár, de épp téli szünet volt az iskolában.

Azt hitte, egy-két óra alatt megmutatják, mi a dolga, de fél napig oktatták.

„Megtanultuk, milyen a kórház felépítése. A legsúlyosabb covid-osztályok a vörös zónában vannak, oda nem tudsz bemenni, mert katonák őrzik, ha eltévednél, nem engednének be. Szürkében vannak a gyanús betegek, oda sem mehetsz be, csak ha oda osztottak be. Van a tiszta zóna, ahol az ambuláns rendelők és a kórház nem covidos, még nyitva tartó részei vannak. Itt voltam én. A folyosó végén volt gyermek covid-részleg, de oda decemberben alig került valaki.”

Veronikát megtanították arra is, mi van, ha valaki elájul, hirtelen segítség kell. Ha felhívnak egy számot, a sürgősségi csapat egy percen belül megérkezik. Volt szó a minőségbiztosításról, betegelégedettségről, és arról, mit kell tenni tűz esetén. Végül a konkrét munka részletei jöttek.

„Három kendőt használunk. A pirossal a vécéket kell takarítani, a kékkel a bútorokat, kapcsolókat, kilincseket, a sárgával a mosdókat, zuhanykabinokat, kádakat.”

„Minden kendőt nyolcba kell hajtogatni, egy kis felületet használok, aztán váltani kell mindig a nem használt részre. Kétóránként le kell fújnom a kilincseket. A felmosó fejek be vannak áztatva fertőtlenítőbe, négy négyzetméterenként kell cserélni őket. Hetente le kell mosni a csempéket, az ajtókat is.”

Az mondja, meglepő, milyen részletekre is figyelnek, hogy minden tiszta legyen.

Nagyon kedvelte a kollégáit.

„Takarítótársaim mind kedvesek voltak. Sokan egyedül nevelnek gyereket. Minimálbéren vannak és nagyon sokat dolgoznak. Megtisztelő velük dolgozni.”

A kórházakban az önkéntesekkel is munkaszerződést kötnek, ebben benne van, hogy bármit hallanak, nem adhatják tovább. „Nem mondhatom meg azt sem, mennyi takarítónő és ápolónő hiányzik.”

Az egészségügyiek együttműködése szerinte példamutató.

„Nem láttam még ilyen összehangolt munkát, mint amit decemberben a gyermekosztályon. Kőkeményen dolgoznak együtt. Nagyon családias a rendszer. Fantasztikusan jó emberek. Orvost is láttam sírni. Muszáj sírni, nem lehet hozzászokni.”

Egy valaki nem szólt hozzá szépen, de ebből nem csinál ügyet, pláne, hogy amikor Szíjjártó László főorvossal találkozott, megszólította, és azt mondta: nagyon szépen dolgozik, megköszönte az önkéntességét.

„A folyton rohanó doktor úr nagyon kommunikatív a betegekkel, nővérekkel és mindenkivel.”

Felkészült a covid-osztályra is

Januártól már csak kéthetente tud menni dolgozni, de annak is örülnek.

Szíjjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökeként nemrég meghirdetett egy segédápolói tréninget koronás betegekhez. Veronika korábban is menni akart covid-osztályra, de eddig nem hívták. Az első tíz ember között végezte el most a felkészítést.

Megtanították őket, hogyan etessenek, itassanak, hogyan kell ágyneműt cserélni, lázat, vérnyomást, szaturációt mérni, légzőmaszkot megigazítani, egyáltalán beöltözni a védőruhába és hogyan legyen a szemük a betegen.

„Arról is volt szó, hogy ha valaki csúnyán szól hozzánk, az nem nekünk szól, ilyen leterheltség mellett mindenki gyakran ingerült: betegek és a dolgozók is. Segíthetünk azzal is, ha elmondjuk a betegnek, hogy a rokon kereste vagy csak fogni néha a kezét.”

„Anyukámtól is tanultam már, hogy a gyógyításban nagyon fontos meghallgatni és beszélgetni.

Nekem ez egyszerű, a gyerekekkel is sokat kell társalogni, a lelküket is dédelgetnem kell.”

Mostanra már volt két újabb tréning is, 30-an várják, hogy behívják őket segíteni a kórházak Győrben vagy Mosonmagyaróváron. Tervezik, hogy más megyékben is lesz ilyen önkéntes felkészítés.

Veronika az iskolában

Veronikára nagyon büszkék a tanár kollégái, az iskola fenntartója viszont felvetette, hogy kockázatos lehet covid-osztályra mennie egy tanárnak a gyerekek miatt.

Amíg online oktatás van, semmi veszély nincs, és Veronika szerint később sem kell tartani attól, hogy bevinne valamit a kórházból. Azt mondja, nagyon komolyan fertőtlenítenek, betart minden szabályt, megkapta az oltását is, és az iskolában is vigyáznak egymásra.

„A hangszeres órákon maszkot visel a tanítvány és én is, kezet fertőtlenítünk és másfél méterre ülünk egymástól. A tanítványaim többségének egyébként egészségügyben dolgoznak a szülei, orvosok, ápolónők, gyógyszerészek. Szerintük is fontos az önkéntesség a kórházban.”

Mivel két iskolában dolgozik, sokat nem tud vállalni, de – azt mondja - civil összefogással minden kicsi segítség fontos.

Szerinte a mostani helyzetben nem szabad az időt politizálással pazarolni, most tenni kell. Elsősorban a fegyelemmel, a szabályok betartásával, hogy minél kevesebb beteg kerüljön a kórházakba. Aki pedig tud önkéntesként segíteni, jelentkezzen a MOK felhívására. Bátrakra, fizikailag és lelkileg is erős emberekre van szükség.

„Nem most van az ideje a számonkérésnek, nincs rá idő. Mindenben az élen állunk a betegekben és a halottak számában is. Nem halhat meg még tízezer ember. Ha csak egy embert meg tudunk menteni azzal, hogy időben megigazítjuk a maszkot mondjuk, akkor már van értelme az önkéntességnek.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk