Gyorsan menekül el Magyarországról az agy, és ez nagyobb baj lesz, mint Trianon volt
Mai hír volt, hogy Csongrád megyében több gimnázium a napokban arról kénytelen értesíteni a már felvett tanulókat, hogy szeptembertől mégsem kezdhetik meg az iskolákban a tanulmányaikat. Az iskolák fenntartója ugyanis úgy döntött: kevesebb gimnáziumi osztályt indítanak. Jóllehet a délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott az Index kérdésére, hogy „világos szempontokat kell megjelölni az iskolákban, kit vesznek fel, kit nem. Hogy milyen szakmai kereteket kell megállapítani, ezeket előzetesen kell meghatározni, szakmai kritériumok, utólagosan nem lehet megváltoztatni.”
Bár a miniszter erősen küzdött a magyar nyelvvel, a szavaiból egyértelműen kiderült, mire gondolt. A hódmezővásárhelyi tankerület az Index információi szerint visszavonta a szentesi drámatagozatra vonatkozó döntését, Makón és Csongrádon mégis kevesebb gyerek kerül be a gimnáziumba, mint azt előzőleg eltervezték.
Ne foglalkozzunk azzal, hogy mennyire dilettáns volt ez a döntés, hiszen a fenntartónak tudnia kellett volna a férőhelyek meghirdetésekor, milyen erőforrásokkal rendelkeznek, és képesek-e elindítani ezeket az osztályokat. Foglalkozzunk azzal, hogy az országnak mit jelenthet a gimnáziumi osztályok visszavágása.
Sokan azt gondolják, nincs szükség annyi gimnazistára, ahány ma érettségizik. Kétkezi munkásokra van szükség, akik megszerelik az autót, bevezetik a házba a villanyt, stb. Mindannyian tapasztaljuk, mekkora hiány van ezekből a szakemberekből - is.
Minden tiszteletem azoké, akik három műszakban a futószalag mellett állnak, akik megszerelik az autót, ha elromlik, kicserélik a villanyvezetéket egy lakásban, vagy megvarrják a ruhát. Tudom értékelni a munkájukat, hiszen diákként pucoltam paprikát a békéscsabai konzervgyárban, és címereztem kukoricát Telekgerendás határában.
Nagyon hamar bebizonyosodott azonban, hogy lesznek emberek, akik nálam sokkal hatékonyabban végzik el ezeket a feladatokat, és én másban vagyok jó. Nem is erőltették ezt számomra. Annál inkább a tanulást. Nálunk, otthon a tudás volt az igazi érték. A szüleim nem azt mondogatták, hogy az lesz az enyém, amit megeszek, hanem azt, hogy az lesz az enyém, amit megtanulok, mert - okulva a XX. századi magyar történelemből úgy gondolták: bármit elvehetnek tőlem, a tudást soha. Ha zongorázni akartam tanulni, ha matek szakkörre akartam járni, ha rajzolni akartam, vagy nyelvet akartam tanulni, támogattak.
Éppen ezért volt számomra döbbenetes, ahogy egy korábban itt megjelent cikkemet kommentelték az olvasók. A kormány egyik korábbi - azóta általuk is elismerten elhibázott - lépését mertem kritizálni, mégpedig azt, hogy nyelvvizsgához kötik az egyetemi felvételit. Az olvasók egymást túllicitálva mondták el, hogy nincs szükség annyi diplomásra, és hogy ha "a paraszt nem szarik, az úr nem eszik". Döbbenetes volt látni, mennyire nincs értéke ma a tudásnak Magyarországon.
Ezek az olvasók azt felejtették el, hogy a XXI. században különösen igaz, amit a legnagyobb magyarként is emlegetett Széchenyi a XIX. században már megfogalmazott, mégpedig, hogy egy országot a kiművelt emberfők sokasága tud csak felemelni.
Ma egy adott ország fejlettségét, sikerét, számokban kifejezett gazdagságát is a tudás határozza meg. A tudást viszont csak oktatással lehet megszerezni.
Az elmúlt 10 évben olyan állapotba került az oktatás, hogy mára a nemzetközi összehasonlításban is soha nem látott rossz helyezést érnek el a magyar diákok. A PISA-vizsgálat ezt feketén-fehéren megmutatja.
De mit is várhat el a szülő az iskolától, mely ma már a szaktanárokat sem tudják biztosítani a gyerekeknek. Új belépő, azaz fiatal tanár már alig van. És arról most ne is beszéljünk, hogy maga a tanári pálya is többszörösen kontraszelektált, merthogy a legjobbak ma már nem akarnak tanárok lenni.
Pedig tőlük függ az ország jövője.
Ezt nagyon sok ország felismerte már. Hogy ne mindig a finn példát idézzük, Norvégia a GDP 6,4 százalékát, Izrael 6 százalékát költi oktatásra, addig Magyarország 3,75 százalékát úgy, hogy Norvégiában az egy főre jutó nemzeti jövedelem 82711 dollár, Izraelben 41678 dollár, Magyarországon pedig 12 673 dollár.