SZEMPONT
A Rovatból

„Gyászt éreztem, mire Bence hazaért, már potyogtak a könnyeim” – jogfosztott szivárványcsaládok az örökbefogadás útvesztőiben

Három azonos nemű párral beszéltünk, akik mind egyetértenek abban, hogy a kormány új tervezete valójában nem az egyedülállókat, hanem a melegeket akarja megfosztani attól, hogy legálisan gyereket vállalhassanak.


„Ezzel a törvénymódosítással úgy érezzük, hogy minden jogunktól megfosztottak minket. Mi tényleg csak örökbe fogadni szeretnénk.

Még ha lehetne is vérszerinti gyerekünk, akkor is inkább örökbe fogadnánk, mert nekünk ez nem csak azt jelenti, hogy lesz gyerekünk, hanem azt is, hogy segítünk egy gyereknek kijutni a rendszerből, megteremtjük neki azt a szerető és támogató közeget, amit a vérszerinti családjában nem kapott meg.

Ezért nem is lett volna kikötésünk, nagyobb, roma gyereket is elfogadnánk, olyat is, aki senki másnak nem kell, mert úgy tudjuk, hogy sok ilyen gyerek van”

– fogalmaz Vanyovszki József, aki 9 éve él együtt szerelmével, Lakatos Bencével. Mindketten arccal és névvel vállalták az interjút, és még az otthonukba is beengedtek minket, mert úgy érzik, nincs mit szégyellniük. Ők is, ahogy sok heteroszexuális pár, úgy gondolják, hogy akkor lenne teljes az életük, a családjuk, ha gyereket vállalhatnának.

A kormány a koronavírus miatti rendkívüli felhatalmazással a zsebében november 9-én hirtelen benyújtotta az Alaptörvény kilencedik, valamint egyéb igazságügyi tárgyú törvények, módosítási javaslatát. Ezekben szó esik a kormány által törvényesnek ítélt családmodellről, amelyben az apa férfi, az anya nő, a nemváltoztatás tiltásáról és arról, hogy örökbe fogadni kizárólag házastársaknak van joguk. Egyedülállóknak csak különös méltánylást érdemlő esetekben, amelyekről a miniszter dönt.

„A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, ahol az anya nő, az apa férfi.”

„Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

„Gyermeket csak házastársak fogadhatnak örökbe.”

„Kivételesen – különös méltánylást érdemlő esetben – az egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadása is megállapítható.”

„Van egy szivárványcsaládok csoportunk a Facebookon, és ott valaki beírta ezt a törvénymódosítást. Én láttam meg napközben, gyászt éreztem, mire Bence hazaért, már potyogtak a könnyeim”

– meséli József, aki hozzáteszi, hogy azért is keseredett el ennyire, mert már évek óta tervezgetik a gyerekvállalást, de mivel az örökbefogadásnál külön szoba kell minden gyereknek, ők pedig jelenleg egy egyszobás lakásban laknak, eddig a lakáscsere útjukat állta.

„Még a CSOK-ot is megpróbáltuk megigényelni, mert elvileg nem kizáró ok, hogy mi meleg pár vagyunk, de 2-3 bankkal leveleztünk, és mindenhol elutasítottak, úgyhogy most már világos, hogy csak sima hitelben gondolkodhatunk. Tavaszra terveztük a lakásvásárlást és az örökbefogadás elindítását.”

Tamás és Péter egy fokkal jobb helyzetben vannak, mert ők már egy éve jelentkeztek a Tegyesznél, és csak a jogerős határozatukra várnak. Ők is azt mondják, hogy nagyon szívesen nevelnének idősebb gyereket, vagy akár testvérpárt is. Nincs származási, vagy egyéb kikötésük. A házvásárláson már túl vannak, és bár ők vidéken élnek, a család és a környezetük is támogatja a családalapítási terveiket.

„Érdekes látni a politikából folyó negatív hangulatot a melegekkel kapcsolatban, miközben a mindennapokban a közvetlen környezetünk elfogadó, nyitott, támogató. A politikusok sokat ártanak nekünk azzal, hogy ilyen negatív színben tüntetnek fel minket, nem csoda, hogy nagyon sokan felköltöznek Pestre, vagy külföldre menekülnek” – mondja Péter.

Rózsa Krisztián és párja, Ádám egészen Norvégiáig mentek, miután örökbe fogadták a kisfiukat. Krisztián azt meséli, hogy a szexuális identitásuk miatt kevésbé bántották őket itthon, mint a gyerekük származása miatt.

„Egyszerűen képtelen volt kezelni a rendszer, hogy roma, hallássérült és hiperaktív és akkor jöttek a megjegyzések, az előítéletek, hogy a vér..., meg hogy láttunk már ilyen gyereket, nem lehet ezt megnevelni... Rengeteg megjegyzést kaptunk buszon, kórházban mindenhol.”

Krisztián jelenleg a többszörös kisebbségi identitásokkal foglalkozik pszichológusként egy norvég civil szervezetnél. Közben magyar szivárványcsaládoknak is segít eligazodni, a gyerekvállalás útvesztőiben.

„Tegnap este is két párral beszélgettem a tervezetről. Ez a javaslat nagyon rosszul érintette a közösséget. Jelenleg is több tucat várakozó van, jogerős határozattal, ezt visszavonni nem lehet, de ezek az emberek most megijedtek, elbizonytalanodtak, hogy kaphatnak-e valaha gyereket. Eddig se éreztük, hogy a rendszer aktívan támogatna, de hallunk olyat, hogy személyesen a gyámhivatali dolgozó mellettük áll, de esetleg nem mernek gyereket adni, mert ez rosszul érintheti a karrierjüket. Hogy lesz-e olyan bátor Tegyesz, vagy gyámhivatal, amely ilyen nyílt politikai kommunikáció mellett is gyereket mer adni melegeknek, meglátjuk” – mondja Krisztián, aki hozzáteszi, hogy mint pszichológus egyáltalán nem látja szakmailag megalapozottnak a törvénymódosítási javaslatot, de azért olyan nagyon nem lepte meg ez a kirekesztő szabályozás.

„Ez a tervezet nem egy egyedülálló dolog, hanem nagyon jól beleillik a kormány eddigi, nem most megkezdett, antigender politikájába. Ez egy könnyen kommunikálható politikai fogás, egy csoportképző technika, aminek az alapja a hagyományos családmodell, ami úgy van beállítva, hogy ez az egyedüli és kizárólagos megoldás arra, hogy a nemzetet fenntartsuk, és megvédjük a külső fenyegetés ellen. Aki foglalkozott már politika-pszichológiával, annak ebben semmi új nincs”

– mondja Rózsa Krisztián. Véleménye szerint azonban ez a fajta törvényalkotás, és családmodell képzés 50-60 évvel veti vissza az ország anti-diszkriminációs politikáját.

„Azzal együtt, hogy egy ilyen törvénnyel azt üzenik az LMBTQ közösségnek, hogy mi nem vagyunk egyenrangú állampolgárok. Tőlünk a gyerekeket félteni kell, az állam azt mondja, hogy nem illetnek meg minket bizonyos jogok az identitásunk miatt, ami nagyon veszélyes.

Hiszen most mi vagyunk terítéken, de látható, hogy a kormány eddig is sok társadalmi csoportot beáldozott már a politikai céljai érdekében, így senki sem tudhatja, hogy mikor következik ő”

- fogalmaz a szakember.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk