Gulyás Gergely: Nem kizárható, hogy van kiskorú sértett a Szőlő utcai botrány kapcsán
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a győri Mandiner Klubest után kérdezte a 24.hu arról, hogy az új fejlemények fényében teljes bizonyossággal kizárható-e: nem volt kiskorú sértett a javítóintézet volt igazgatójához köthetően.
Korábban a Kormányinfón Gulyás többször is azt állította, hogy nincs kiskorú sértettje az ügynek.
A miniszter emellett következetesen a folyamatban lévő büntetőügyre hivatkozik, amikor az ügy kapcsán azt kérdezik, lehet-e kiskorú sértettje.
Most Gulyás Gergely így fogalmazott:
– írta a 24.hu.
„Az ügyről annyit tudunk, amit a nyilvánosság is megismerhetett és ami Tuzson igazságügyi miniszter úr jelentéséből kiderül” – mondta a lapnak Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője kifejtette, „van egy folyamatban lévő büntetőeljárás, ahol semmilyen kiskorú sértett nincsen.
„Egyet tudunk: az a büntetőeljárás, amivel kapcsolatosan egy teljesen megalapozatlan vád megjelent a magyar közéletben, annak minden egyes részletét az igazságügyi miniszter nyilvánosságra hozta, és ennek a büntetőeljárásnak semmilyen kiskorú sértettje nincs” – tette hozzá.
Az Igazságügyi Minisztérium jelentése a politikusi érintettségről szóló vádakat elutasította szerinte: „Minden alapot nélkülöző, aljas rágalmak.”
A miniszter ezzel kapcsolatban ezt mondta:
„Minden ilyen ügyet, miután maga a bűncselekmény rendkívül súlyos, hogyha ilyen elhangzik, akkor ki kell vizsgálni, és hogyha megalapozott és elévülési határidőn belül vagyunk, akkor le kell folytatni a büntetőeljárást, és ha a gyanú is megalapozottá válik, akkor a legsúlyosabb börtönbüntetést kell kiszabni.”
A 444.hu szerint rendőrségi iratok alapján felmerült, hogy a mostani ügy egyik gyanúsítottját az igazgató 12 éves kora óta ismerte, egy pszichológiai szakvélemény pedig már gyerekkorában felvetette a szexuális bántalmazás gyanúját. A Magyar Jelennek nyilatkozó Reviczky Krisztina arról beszélt, hogy egy 13 éves lány egy éjszakai „krízistanácsadás” után zaklatottan tért vissza, és telefonban ez hangzott el. „Ne őt kényszerítse orális szexre.”
Az óbudai, Szőlő utca 60. alatti Budapesti Javítóintézet országos hatáskörrel működik, 100 férőhelyen, és 12 éves kortól fogad bíróság által letartóztatott fiatalkorú fiúkat. Május 29-én letartóztatták az intéztetet 2010 óta vezető igazgatót. A gyanú szerint több huszonéves nőt vett fel, akik az ő tudtával vagy szervezésében prostitúcióból kerestek pénzt, és ebből ő is hasznot húzott. A két, gyermekotthonban felnőtt lány papíron dolgozók voltak, valójában a testükkel kerestek pénzt.