SZEMPONT
A Rovatból

Göd-ÉRT Egyesület: Azt tapasztaltuk, hogy szimbiotikussá vált a hatóság és az akkugyár viszonya

Nem a gyár létezésével van gond, hanem azzal, hogy a hatóságok nagyon engedékenyek voltak a működésével kapcsolatban - mondja Szegedi Ákos, a civil szervezet elnöke, amely pert nyert a gödi akkumlátorgyár ellen. A gyárnak szerintük most le kell állnia.


A gödi Samsung SDI gyár környezethasználati engedélyének visszavonásáért régóta küzdenek a civilek. Szerintük a kormányhivatal az engedély 2023-as kiadásakor nem vette figyelembe az üzem évek óta fennálló zajszennyezését, és rendkívül megengedő volt a levegő- és vízszennyezéssel, valamint a gyártás során keletkező akkumulátor-hulladékkal kapcsolatban is. A bíróság azonban nem emiatt, hanem azért vonta vissza az engedélyt, mert azt a kormányhivatal a per alatt háromszor is módosította, megemelve az üzem gyártókapacitását, engedélyezve újabb zaj- és légszennyező források beépítését, valamint azt, hogy többet használjanak a magzatkárosító NMP oldószerből.

Tavaly áprilisban egyszer már a bíróság úgy döntött, hogy a végleges ítéletig fel kell függeszteni a környezethasználati engedélyt, de azt a kormányhivatal úgy értelmezte, elég csökkenteni a termelést. A civilek szerint ilyen "trükközésre" most nincs lehetőség, a gödi gyárnak teljesen le kell állítania a gyártást. Egy új engedély megszerzése pedig három hónapba is telhet. Hogy addig mi történik, és hogyan állt elő ez a helyzet, arról Szegedi Ákossal, a Göd-ÉRT Egyesület elnökével beszélgettünk.

– Jogerős végzés született arról, hogy ennek az üzemnek nincs környezethasználati engedélye. Ma reggel működött a gödi gyár?

– A hangok alapján csendben volt a gyár. A procedúrának van még néhány napos kifutása: a kézhezvételtől számítva kell a gyárnak megfelelnie ennek az úgymond „nem működésnek”. Itt még van némi tér arra, hogy egy darabig működtessék a gyárat, mert a jogerős végzés az, ami számít.

– Tehát október végére kiderül, hogy a gödi gyár eleget tesz-e az ítéletnek, vagy sem. De még itt van még a Kúria, mint utolsó lehetőség...

– A Kúriánál már csak súlyos eljárási hibákra hivatkozhat a gyár. Amennyire tudom,

a Kúria felülvizsgálatának nincs halasztó hatálya.

Ez az ítélet is azon alapult, hogy kormányhivatali szinten mennyire voltak megfelelőek az eljárásjogi lépések. Itt eljárásjogi problémák voltak az összesen négy határozattal, és ez alapján hozta meg a törvényszék azt a döntést, hogy ilyenkor az összes így kiadott engedély semmissé válik.

– Ez most teljes csendet és tétlenséget jelent a gyár számára, ha az ítélet hatályba lép?

– Igen. Gyártó tevékenységet nem folytathat. Sarkítva: az üzemi konyha működhet, a bérszámfejtési papírokat kiadhatják a kollégáknak, de üzemi, gyártási tevékenységet nem végezhet a gyár.

– Ha betartják az ítéletet, akkor sok dolgozót el is fognak bocsátani, nem?

– Úgy gondoljuk, a dolgozók érdeke is az, hogy törvényesen működő gyárban dolgozzanak. Ez a per most a környezethasználati engedélyről szólt, de a Samsungnak súlyos munkaügyi bírságai voltak; legutóbb, 100 milliós, maximális összegű bírságot szabott ki a munkaügyi hatóság.

Úgy látjuk, ez a terület sincs rendben: a gyár rengeteg bírságot kapott, és nemcsak munkaügyi, hanem korábban építésügyi és katasztrófavédelmi bírságokat is.

Mi a működési engedélyt támadtuk, de ezekből látszik, hogy a dolgozók munkakörülménye, élete és egészsége sincsen feltétlenül biztonságban.

– Kérem, foglalja össze: miben lóg ki a többi hazai akkumulátorgyár közül a Samsung gödi működése?

– Visszakanyarodnék az előzményekhez. Egyesületünk úgy indította az egészet, hogy a legjobban érzékelhető probléma a zajszennyezés volt. Folyamatosan érkeztek a zajpanaszok az érintett lakosoktól, az életminőségük jelentősen romlott. Ezt a kormányhivatal nem kezelte megfelelően, sőt egyáltalán nem kezelte, a Samsung sem. Bizonyos időszakokban a kormányhivatal mért ugyan zajszennyezést, de akkor az egyesületünk figyelemmel kísérte a működést, és a jegyzőkönyvek mérési eredményeiből egyértelmű volt, hogy abban az időszakban a gyár nem működött üzemszerűen. Emellett a levegőbe kerülő anyagokról sincs transzparens, lakosság felé történő tájékoztatás. Rengeteg csőtörés történik, a veszélyes hulladékok elhelyezésével kapcsolatban is gondok vannak. Több mint öt éve húzódik ez az egész. A gyárnak muszáj volt környezethasználati engedélyt kérnie, ezt támadta az egyesületünk, és kiderült: a gyár így nem működtethető.

Nem a gyár létezésével van gond, hanem azzal, hogy a hatóságok nagyon engedékenyek voltak a működésével kapcsolatban.

A sok bírság – munkaügyi, építésügyi, katasztrófavédelmi –, azt mutatja, hogy a gyár csak „lekövette”, amit a hatóságok megköveteltek. Tudja, milyen lépéseket kellene megtennie, de mindig megvárja a hatósági lépéseket, és csak azok nyomására teszi meg, amiről tudja, hogy eleve meg kellene tennie. Tudna szabályszerű működést produkálni. Bár az, hogy ezt a veszélyes üzemet közvetlenül a lakóövezet mellett húzták fel, nemcsak a zaj miatt problémás, hanem ellentétes az Európai Unió katasztrófavédelmi irányelvével is. Ez ugyanis hangsúlyozza a lakóházaktól való biztonságos távolságot ilyen üzemek építése esetén. Nem véletlen, hogy nincsenek kijelölve a gödi gyár veszélyességi övezetei, pedig ez törvényi előírás, hiszen nyilvánvalóvá válna, hogy milyen sok ingatlant és lakost érintene egy esetleges baleset. Ami sajnos nem zárható ki, tekintve a Samsung SDI hatóság által is szankcionált számos iparbiztonsági és tűzvédelmi mulasztását.

– Kevesebb zajszinttel és kevesebb környezetterheléssel?

– Igen. Ehhez megvan a technológia. Például a zaj esetében: amikor vasútvonalat építenek, kötelező zajvédő falat emelni. Egy gyárnál sem lenne nagy kihívás ilyen lépéseket megtenni, mégsem tették meg. Régóta alkalmazható megoldások vannak, amelyekkel elkerülhető lett volna ennyi szabálysértés és probléma.

– A Samsung nyilván a profitot maximalizálja; amit nem kell, nem tesz meg. Az állami hatóságok viszont azért vannak, hogy betartassák a szabályokat. Hol hibázott a rendszer? Ráadásul, ha a Samsung így járt, lehet, hogy valaki felé kártérítési igényt is benyújthat.

– Azt tapasztaltuk, hogy szimbiotikussá vált a hatóság és a gyár viszonya. A per is így állt össze: egyesületünk volt a felperes, az alperes a kormányhivatal, amely az engedélyt adta, és mellé a Samsung becsatlakozott mint alperesi érdekelt. Ez a jogi kifejezés jól mutatja, hogy

a gyár és a hatóság kvázi együttműködött.

Úgy gondolom, a hatóság eléggé engedékeny volt a gyárral szemben.

– Amikor a gyár megépítése szóba került, végigment-e a folyamat az előírt úton? Volt-e lakossági tájékoztatás, környezeti vagy hatástanulmány, együttműködés civil szervezetekkel?

– Az indulás egy a város számára „nem ismert” szituáció volt: a korábbi, Markó József polgármester vezette testület opcióként felajánlott egy beruházási lehetőséget, ami „adta magát” a Samsung számára. A beruházás itt valósult meg. Adott volt az infrastruktúra alapja is: korábban katódgyár, majd képcsöves tévék gyártása zajlott itt.

A gödi lakosságot kész tények elé állították;

az akkori önkormányzati vezetésnek ez nem volt meglepő, hiszen ők hívták be a gyárat. Közmeghallgatások, lakossági fórumok az indulásnál nem voltak; csupán bejelentették, hogy a magyar kormány támogatja a beruházás megvalósítását.

– Végeztek-e számítást arról, hogy a gyár közvetlen közelében lévő ingatlanok értéke mennyivel csökkent?

– Annyira ellehetetlenültek a lakhatási körülmények, hogy ez a környék egyértelműen negatívan érintődött. Sokan láttak benne lehetőséget: a növekedés nagy munkaerőbeáramlást hoz, ezért sokan eladták az ingatlanjukat az induláskor. Mások olcsón megvették ezeket, majd tömegszállásnak adták ki. Hirtelen nagyon sok külföldi vendégmunkás jelent meg, nehéz körülmények közé kerülve. Az érintett ingatlanok értéke biztosan leértékelődött.

– Ráadásul duplán: egyik oldalon a zajos gyár, a másikon a szomszédság, családos övezet helyett tömegszállásokkal. Van erről számszerű adat? Négyzetméterár, bármilyen számítás?

– Mi nem végeztünk ilyen számításokat. Tudjuk, hogy vannak, akik polgári pereket indítottak az ingatlanjuk leértékelődése miatt a gyárral szemben. Konkrét lakosokról nincs információnk, csak annyi, hogy folynak ilyen perek.

– Ezek szerint arra sem tud konkrét választ adni, hogy ha mindent szükséges változtatást végrehajt a gyár, és csendesebben, biztonságosabban újraindul a termelés, mennyivel lehet visszaemelni az ingatlanok értékét.

– Ez függ attól is, mennyire fut fel a termelés, mekkora a kereslet a gyár termékeire; az akkumulátorgyártás konjunkturális. A nyilvánossá vált adatok alapján a gyár termelése súlyosan visszaesett, így a munkaerőigény is csökkent. De azok a házak, amelyeket erre a célra megvettek és átalakítottak, attól még nem fognak minőségben javulni, ha az ideiglenesen ott lakó munkavállalók elmennek. Még nagyobb probléma, hogy

a gyár néhány száz méteres körzetében is igényesen kialakított ingatlanok, gyönyörű kertes házak találhatók, amelyekből látni-hallanni a Samsungot,

így nagyon sok tulajdonos kényszerül döntéshelyzetbe: váljon meg szeretett, korábban értékes otthonától, vagy éljen a veszélyek közepette.

– Ha jól tudom, a Samsung mindettől függetlenül bővíteni is akarja a gyárát.

– Az engedély, mielőtt kimondták, hogy a működést le kell állítani, a bővítésre nem terjed ki; az az engedély a termelésről szól. Nagy terület van a Samsung birtokában, és az építkezés folyamatosan zajlik.

– Az új építkezésnél az engedélyezéssel kapcsolatban most már van rálátásuk? Tanultak-e a hatóságok a korábbi hibákból?

– A hivatalok és a kormányhivatal részéről nincs meg a transzparencia. Nem szabadna gondot okoznia annak, ha egy egyesület vagy magánszemély adatot kér, hogy megadják a nyilvánosan elérhető információt. Azt látjuk, hogy a gyár növekszik, új részegységek épülnek. Az ezekkel kapcsolatos engedélyeket az építésügyi hatóságtól próbáljuk beszerezni, ami a kormányhivatalon belül másik hatóság, és erről is nagyon nehezen kapunk információt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk