George Floyd volt a szikra, amely felgyújtotta a frusztrációkat – Kárpáti János külpolitikai újságíró az amerikai helyzetről
Ezekről beszélgettünk Kárpáti Jánossal, a 168 óra főszerkesztő-helyettesével, akit rendszeresen hallhatunk a Klubrádióban is.
Nem tagadom, közel 40 éves a közös újságírói múltunk. Egyszerre lettünk ifjú külpolitikai újságíró-gyakornokok a 80-as évek elején a Magyar Távirati Irodában a szakma akkori krémje mellett. Velem ellentétben, János azóta is kitart választott pályája mellett, több helyütt volt a hírügynökség állandó tudósítója. Washingtoni kiküldetésére esett 9/11 (amit az interjú készítője élete legfélelmetesebb hírszerkesztői élményeként élt át a Naphegy téri központban), és a 2000-es elnökválasztás, amikor hetekig vitatkoztak bizonyos floridai szavazatok érvényességén. Azóta is folyamatosan figyelemmel kíséri a tengerentúli eseményeket.
– Néhány napja a Washington Postban olvastam egy cikket, amely a mostani eseményeket párhuzamba állítja az 1968-as faji zavargásokkal, amelyek a Nobel-békedíjas polgárjogi vezető, Martin Luther King meggyilkolása után robbantak ki. Érdekes módon akkor is elnökválasztási év volt. Valóban hasonlóak a körülmények több mint 50 év különbséggel?
– Olyan értelemben mindenképpen lehet párhuzamot vonni, hogy mindkét esetben szőnyeg alá söpört problémák jöttek elő drámai hirtelenséggel. Az 1960-as években erőteljesen megindult a felszínen a rasszizmus, az előítéletek felszámolása. Akkor született meg a „politikai korrektség” fogalma, abban az értelemben, hogy már nem használjuk a „néger” szót. Holott egy Amerikában született, nálam jóval idősebb rokonom mesélte, hogy Ohióban együtt játszottak a fekete gyerekekkel, és egymás között egyáltalán nem érezték sértőnek a „negro” kifejezést. A déli államokban is kőkemény, rendőri módszerekkel védték a fekete nőt, aki egyetemre akart menni. Az állam, az igazságszolgáltatási apparátus hatalmas munkába kezdett, hogy kiirtsa a rasszista, diszkriminatív intézkedéseket. A „néger” helyett jött a „fekete”, majd az „afro-amerikai”, de ez túl hosszú, és mostanában látom az amerikai sajtó ismét visszatért a „black” szóhoz. Azt elérték, hogy jobb társaságban nem menő, nem jópofa, hanem megvetendő dolog rasszista kijelentéseket tenni.
A látens rasszizmus azonban megmaradt, az ”Uram, én nem szidom a négereket, de akarja-e, hogy néger szomszédja legyen?” és hasonló kijelentésekkel. Ezt jól ismerjük Európában is, a néger szó tetszés szerint behelyettesíthető...
– A probléma ennél sokkal mélyebb…
– Igen, a kérdés az, hogy mennyire működik a társadalmi beilleszkedés, mennyire hozzák fel a rosszabb helyzetben lévő feketéket, akik minden statisztika szerint hátrányban vannak a fehérekkel szemben, mennyire sikerül ezeket a különbözőségeket kioltani. Egy krízishelyzetben mindig előtérbe kerül ez a probléma.
Nézzük meg például, hogy a vietnami háborúban mennyivel több fekete katona halt meg, mint fehér. Tehát 1968-ban is volt okuk haragra. Nem tudom, mennyire erőltetett a párhuzam: akkor Vietnam volt, most Covid. Az egészségügyi ellátás Amerikában mindig nagy politikai téma volt. Kinek milyen egészség-biztosítás jár, mit kap, ha kórházba kerül... Elnökválasztási kampányokban is az egyik központi kérdés. Most a járvány kapcsán újra előkerült, mert óriási a betegek között a feketék halálozási aránya.
Tehát felszínre jött a szociális helyzettel való elégedetlenség, de ellentétben a 60-as évekkel, amikor az egész fehér társadalmat jelentősen átitatta a rasszista gondolkodásmód, mostanra azonban már leszűkült ez a kör, a többség megértette, hogy a rasszista attitűd nem vezet sehová. De még mindig dívik az erőszakszervezetekben.
A „néger szomszéd” kérdést már nem teszik fel, azt viszont igen, hogy „mi lenne, ha neked kellene néger bűnözőt üldöznöd?”. Sokat lehet olvasni arról, hogy a rendőrségen belül magas a látens rasszisták aránya. Ráadásul az Államokban rendkívül módon széttagolt a rendőrség kiképzése, más a szövetségieknél, az államiaknál, a városiaknál, és emiatt nagyon eltérő a kiképzés színvonala is.
Sok rendőrnek fogalma sincs a jogállamiságról, tudásuk legfeljebb a Miranda-figyelmeztetésig terjed: „Jogában áll hallgatni, minden, amit mond, felhasználható ön ellen.” Így aztán előfordulhat, hogy egy egészen sötét gondolkodású, erőszakos beállítottságú rendőr egy kritikus helyzetben a lehető legrosszabb döntést hozza, és ebből egy szikra lesz, amitől belobban az egész.
Ezek kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan dolgok, mert sok bennük a véletlenszerű elem. Nem mondhatjuk, hogy a Covid vezetett George Floyd megöléséhez, azt azonban mutatja, hogy a mai Amerikában pokolian sok a frusztráció.
– És ebben nem kis része van Donald Trump-nak.
– Van egy elnök, aki az egyik otrombaságot a másikra halmozza. Sokan a demokratikus rendszer alapintézményeit féltik tőle. Ugyanakkor mindeddig a gazdaság nagyon szépen prosperált, és Trump ezt nagyrészt saját érdemének tulajdonította. És akkor hirtelen jött egy járvány, amely nagy gazdasági visszaesést vont maga után, amit az elnöknek kezelnie kellene. Közben ismét többször is bizonyítja alkalmatlanságát, lásd még a klórral való fertőtlenítést. Azt azonban ma még nem tudhatjuk a rengeteg áldozat ellenére sem, hogy amikor az egész járvány már nagyjából lecsengett, nem úgy vélekedik-e majd a lakosság többsége, hogy az elnök tulajdonképpen egész jól megbirkózott a feladattal.
– Az 1968-as Forró éjszakában című filmben egy déli kisvárosban nem akarják elhinni, hogy az odatévedt fekete fiatalember kiváló nyomozó. Azóta már volt először fekete ENSZ-nagykövet, vezérkari főnök, külügyminiszter, végül elnök is, Barack Obama személyében. De amikor Obamát megválasztották, voltak, akik „Antikrisztust”, „világvégét” kiáltottak.
