SZEMPONT
A Rovatból

„Igenis, lehet hatékonyan tanulni az online térben is!” – formabontó képzés ad új irányt az online oktatásnak

A geneZation kifejezetten a Z generációs fiatalok önfejlesztését és pályaválasztását szeretné felkarolni. A program három segítőjével beszélgettünk.


Az elmúlt évben a digitális oktatás még több kihívás elé állította nemcsak a pedagógusokat, de a Z generációs diákokat is, akiknek az egyébként is kacifántos útkeresését segíti egy újszerű képzés.

A geneZation egy négy évig tartó, gyakorlatorientált és élményalapú készségfejlesztő program, mely a Z generációsokat támogatja az önismeret, az önfejlesztés és a pályaválasztás útján. Emellett arra is hivatott válaszokat adni, hogy az online platform milyen módon képes hatékony tanulási formaként működni.

Barbi, Éva és Timi mentálhigiénés-, tréneri-, pedagógus- és vezetői tapasztalattal, X és Y generációsként döntött úgy, hogy „segítővé válik” és nekiindul ennek a küldetésnek.

– Miben tud segíteni egy Z generációs útkeresésben a geneZation? Hogyan ad válaszokat a rengeteg kérdőjel között ez a képzés?

Éva: A geneZationnel olyan kapcsolati háló kiépítése a célunk, ahol minden irányból segítjük, támogatjuk a fiatalok fejlődését, az ő valódi igényükre szabva. Olyan készségek, mint például az önismeret, kommunikáció, konfliktus- vagy stresszkezelés, stb. elsajátításához jutnak a programunk által, amely elengedhetetlen a mai világban, viszont ilyen komplex módon sajnos sem az iskolák, sem a családok nem tudják ezt biztosítani a számukra.

Barbi: A geneZation program több egymásra épülő modulból épül fel, és a Z generációnak a későbbi érvényesüléshez szükséges soft-skilleket hivatott átadni. Nincs akadémiai tudásanyag, az a lényeg, hogy a tanulás élmény legyen, és a fiatal maga fedezze fel, és a társaival együtt találja meg az adott kérdésekre a saját válaszait. Szakmai képzési tervünket úgy építettük fel, hogy az adott életkori igényeknek, a Z generáció működésének, habitusának megfeleljen.

– Nemcsak a közoktatás, de az online oktatás kihívásai és tanulságai is kirajzolódtak az elmúlt egy évben. Hogyan reflektál ezekre a geneZation?

Éva: A COVID felnagyította és mindenki számára láthatóvá tette a közoktatás helyzetét. Itthon naponta hallom én is a két kamaszom óráit, látom, hogy a társas kapcsolataik milyen korlátozottak, hiszen az osztálytársakkal való kapcsolat megszűnt a sötét képernyők és néma mikrofonok miatt, ami a nagy osztálylétszámok okozta technikai korlátok eredménye.

Az azonban bebizonyosodott, hogy online térben igenis lehet hatékonyan dolgozni, de csak kis létszámban, max. 10-15 fővel és más módszerekkel, mint azt a tanteremben megszoktuk.

Timi: A geneZation épít arra, hogy az online platform újszerű, működő, sok szempontból hatékony tanulási forma. A fiataloknak ráadásul egy otthonos közeg. A programunkat úgy dolgoztuk ki, hogy integráljuk az online élet és a személyes kapcsolatok megélését. Én magam is megtapasztaltam a digitális oktatást mind a kisfiam, mind a saját részemről a COVID alatt. Mindkét részről pozitív tapasztalataim voltak. Természetesen nem pótolható a személyes kapcsolat, de mindenképp egy újfajta varázst vitt az oktatás színterébe. A fiatalok nagyon gyorsan alkalmazkodtak, egyáltalán nem idegenkedtek az online térben történő tanulástól. Saját tapasztalatom is ez volt, X generációsként több képzést nagyrészt az online platformon sajátítottam el, ami egy teljesen új perspektívát nyújtott az online tréningek, technikák világába, sőt, bátran mondhatom, hogy az önismeret szempontjából is új aspektusokat nyitott meg.

Barbi: A geneZationnél az online tér mellett offline is találkoznak a résztvevők, havonta egyszer személyesen is összejön a csapat (amint ezt a szabályok lehetővé teszik), de a hétköznapi órák online zajlanak, így megspórolva sok időt az utazáson.

– Mitől más a geneZation? Miért tartjátok fontosnak az oktatás reformját?

Éva: Az oktatási reformmal kapcsolatban Ken Robinson szavai jutnak eszembe, miszerint “gyakran mondják, hogy meg kell mentenünk a bolygót. Ebben nem vagyok olyan biztos. A civilizáció az oktatás és a katasztrófa versenyfutása, és az új típusú oktatás a legnagyobb reménységünk. Az, amelyik megfelel a jelenkori kihívásoknak és a bennünk rejlő igazi tehetségeknek. Egy bizonytalan jövővel szemben nem az a megoldás, hogy jobban csináljuk azt, amit eddig - hanem az, hogy valami mást csinálunk. A feladat nem az, hogy megjavítsuk ezt a rendszert, hanem hogy megváltoztassuk. Ma végtelen lehetőségekkel rendelkezünk a fiatalok képzelőerejének felébresztésére és arra, hogy személyre szabott tanítási és tanulási formákat biztosítsunk számukra.”

A jövőben másfajta munkákat fogunk végezni, mint amire a mai iskolarendszer berendezkedett. Az e-learning térnyerése nem kérdés, csak idő függvénye, hogy az elméleti tantárgyakat átvigyük ebbe a térbe - jó példa erre a Khan Academy.

Egy tanulmány szerint az iskola fizikai tere nem fog megszűnni, hanem átalakul, és a készségek gyakorlásának lesz a helyszíne. Azaz a biológia órákat a saját ütemünkben tudjuk megtanulni online, az otthonunkban remek előadások segítségével, és tesztekkel lehet mérni a tudást is. De például az asszertív kommunikációt, vagy azt, hogy hogyan kezeljük a stresszt, az iskolai falai között tudjuk majd gyakorolni.

Nemcsak a Z-sek, de a szülők elvárásai is átalakulóban vannak, abszolút látjuk a reformoktatás iránti igényüket. Ezekre igyekszünk reflektálni.

Timi: Az oktatás különböző aspektusait, nehézségét és szépségét a kisfiam által tapasztaltam meg a bölcsődétől, az iskoláig. Azt az igényünket, hogy kis csoportban, a saját képességének és tempójának megfelelően, empatikus környezetben fejlődjön, tanuljon, sajnos csak a magánszférában biztosíthattuk neki. Számos állami intézményt meglátogattunk, de a mi igényeink kontextusában valami mindig hiányzott: hol a technikai adottságok, hol a szemléletbeli különbségek. Hálás vagyok, hogy mi megtehettük, hogy fizessünk olyan szolgáltatásért, amit alapból nyújtania kellene az oktatási rendszernek, de nagyon sok családnak sajnos nincs erre lehetősége, hiába szeretné a legjobb körülményeket biztosítani a gyermeke számára.

– Meséljetek a személyes motivációitokról is. Hogyan lett belőletek „segítő”?

Éva: Sok évet töltöttem el egy multinál, ahol számos olyan helyzettel találkoztam, amikor nem a számára megfelelő pozícióban volt egy munkatárs, és ez egyik félnek sem volt jó. Régóta foglalkoztat, hogy az emberek hogyan működnek, kinek milyen kompetenciái vannak, és azokat hogyan használják. Sokan boldogtalanok, viszik haza a családjuknak is a terheiket, és a munkáltató sem tud hatékonyan működni. Ez a hatékonyság nagyban múlik a megfelelő szociális készségeken, akár vezetői oldalról, akár alkalmazotti szintről nézzük. A legnagyobb inspirációt azonban, hogy lépjek is előre ebben a küldetésemben, Ken Robinson adta, aki az oktatás alulról szerveződő forradalmi átalakításáról írt könyvet. Én is azon 70 millió ember közé tartozom, akik láttuk a videóit az oktatási reformjairól és hisszük, hogy van megoldás. Ő sajnos már nincs köztünk. Rajtunk a sor, hogy ezeket a reformokat véghez is vigyük.

Barbi: Valójában bébiszitterkedéssel kezdtem emberekkel és gyerekekkel foglalkozni. Szerettem tőlük tanulni, együtt játszani és felfedezni a világot. Aztán nyelvtanárként motivált, hogy érdekes, izgalmas órákat tartsak, saját játékokat találjak ki. Valamint láttam, átéltem, hogy a személyes félelmek, aggódás, hiedelmek hogyan gátolják a tanulást, amit pl. a játék enyhít, felold. Teljesítményorientált háttérből jövök miközben imádok játszani. Egy idő után észrevettem, hogy a nehéz helyzetben lévő tanulók, segítségre szorulók, vagy “rossz gyereknek” tituláltakkal könnyen megtalálom a hangot. Óriási megtiszteltetésként élem meg, és motivál, ha egy csoportot vagy egyén fejlődését facilitálhatom, vagy ha látom, hogy megnyílnak, vagy elmúlik az izgalom, mert értő fülekre találtak. Számomra ez a munka a kreativitás és a szervezés-tervezés egyensúlya miközben minden nap értékes emberekkel találkozom.

– Folyamatos diskurzus zajlik a Z generáció sajátos helyzetéről. Hogyan tudtok X-Y generációsként ehhez a korosztályhoz kapcsolódni?

Éva: Egymás tanítása bármilyen életkorban egy óriási lehetőség, minden generáció tud újat mutatni a másiknak.

Elég csak megnézni a kamasz lányomat, ahogyan korrepetálja a nagymamáját angolból. A nagymama viszont segít neki sütit sütni, tésztát gyúrni. Mert a mai generációnak már fontos a fenntartható fejlődés, az ő bolygójuk a tét. Mivel óriási a különbség akár az X és a Z generáció között is, így mindenképpen fontos egymás megismerése és megértése.

Barbi: Engem kimondottan tölt a sokszínűség, és hiszem, hogy bárki tud valami újat mutatni. Érdekelnek az újítások, a nem hagyományos utak, és azt látom, hogy ebben a Z generáció nagyon erős. Nekem az is tetszik, hogy nyíltabban kommunikálnak, megjelennek az érzések az interakciókban. Mindeközben az egyetemi órákon és a gimnáziumban is azt tapasztaltam, hogy hálásak, ha figyelemmel és megértéssel fordulunk feléjük.

– Mi az álma a geneZationnek a fiatalok itthoni jövőjével kapcsolatban?

Timi: A geneZation képzéssel az egyik legfontosabb tudásra, az önismeretre “tanítjuk” a fiatalokat, és ezt igyekszünk mindenki számára elérhetővé tenni majd a jövőben. Mentálhigiénés szakemberként ezért is éreztem a hívást, hogy hozzájáruljak a programhoz.

Barbi: A fiatalok segítésén túl fontos számunkra a tanári szakma megbecsülésének növelése is, olyan környezet létrehozásával, ahol a kreativitás, együttműködés, pro-aktív gondolkodás érték, melyet nagy vágyunk a megfelelő formában ki is fejezni.

Éva: Nagyon nagy álmunk van: minden egyes fiatalnak legyen lehetősége fejleszteni a szociális készségeit, kapjanak erre az iskolák falai között teret és támogatást a megfelelő intézmények részéről, és, hogy ez ne csak egyesek kiváltsága lehessen. A pedagógus társadalom részéről hál’ istennek nagy a nyitottság, ők is látják a készségfejlesztés hasznosságát, de sajnos megvannak a saját időkorlátaik is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk