Az iskola, ahonnan a nyomortelepről származók is egyetemre juthatnak
„Múlt nyáron elnyertem egy amerikai ösztöndíjat, két hónapig kint voltam. Egyetemre is oda szeretnék majd menni, nemrég pedig beadtam a jelentkezést egy egyéves középiskolai ösztöndíj-pályázatra szintén Amerikába, most ennek az eredményét várom” – meséli a 18 éves Zoltán, a pécsi Gandhi Gimnázium diákja.
Ő is cigány származású, mint itt szinte mindenki. Az ország egyetlen roma nemzetiségi, érettségit adó iskolájában járunk, amely a közelmúltban volt 25 éves: 1994. január 31-én született az első naplóbejegyzés, ekkor kezdődött az oktatás egy előkészítő félévvel.
Azóta pedig bőven termeltek ki sikersztorikat: a főlépcső menti falon egymás mellett sorakoznak a dicsőségtáblák azokkal az egykori tanulókkal, akik ma már a tudományos, vagy a művészeti élet, vagy épp a civil szféra elismert képviselői.
De mint az igazgató, Ignácz István fogalmaz, egyáltalán nem csak az számít sikersztorinak, ha valaki komoly diplomás karriert fut be.
Nagyon örülnek neki, ha jön a hír, hogy valakit felvettek mondjuk az orvosira, de az itt tanulók közül sokaknak már az is óriási szó, hogy egyáltalán eljutottak a középiskoláig, majd jó esetben az érettségiig.
Ezeknek a gyerekeknek a nagy része ugyanis az ország legelmaradottabb településeiről származik, ahol nemhogy a színvonalas oktatás, de sokszor még a napi háromszori étkezés is elérhetetlen álom.

Fotók: Mervai Márk


Ilyen háttérrel az itteni körülmények valósággal mesébe illőek lehetnek számukra: a gimnázium felszereltségét még egy Budapest legmenőbb környékén található magániskola is megirigyelhetné.
Két modern gépterem nagyképernyős monitorokkal, 350 fős nézőterű sportcsarnok – ahol ottjártunkkor épp a testnevelés érettségire készült egy maroknyi diák –, jól felszerelt könyvtár, több tanuló- és pihenőszoba áll a fiatalok rendelkezésére.
50 évesnél idősebb érettségizőjük is volt
Az első időszakban még csak a kollégium épületében zajlott a tanítás, 2002-ben húzták fel a központi épületet, ahol ma az órák nagy részét tartják.
2000-ben ballagott az első osztály, azóta nagyjából 800 diák szerzett itt érettségit. Az intézmény alapelve kezdettől fogva változatlan: minél több olyan gyereknek lehetőséget adni, akik hiába tehetségesek, egyébként szinte biztosan nem juthatnának gimnáziumi oktatáshoz.
Ennek szellemében komoly toborzó tevékenységet folytatnak: egy direkt ezzel foglalkozó munkatársuk minden évben sorra keresi fel a kistelepüléseket a jelentkezési határidő előtti hónapokban, és egyenként elbeszélget azokkal a gyerekekkel – illetve a tanáraikkal és a szüleikkel is –, akikben az iskola potenciált lát.
Felvételi vizsga nincs, kizárólag a tanulmányi eredmény határozza meg, ki kerülhet be.


Ignácz Judit 10 évvel ezelőtt végzett a Gandhiban, majd a Pécsi Tudományegyetemen és a CEU-n tanult tovább – interjúnk ITT olvasható vele

Ignácz István az első érettségizett osztály tablóját mutatja
Jelenleg hét megyéből vannak diákjaik, nappali tagozaton összesen 163-an, levelező tagozaton pedig 113-an. A nagy többség a Dél-Dunántúlról származik, de olyan is akad, aki Debrecen mellé jár haza minden pénteken. Ez ugyanis kötelező, mivel egyelőre nincs lehetőség arra, hogy a kollégiumi nevelőket hétvégére is beosszák. Cserébe az útiköltséget teljesen megtérítik.
A cigány származás nem feltétel, de mint az igazgató fogalmaz: aki ide jön, az tudja, hogy hova jön. Az iskola alapértékei között szerepel a roma kultúra, a nyelvek és az identitás ápolása. Minden diáknak tanítják a beás és a lovári nyelvet – az országban egyedüliként –, és külön művészeti foglalkozásokat is tartanak a cigány zenei- és tánchagyomány továbbadására.
Az elsők között, 15 éve vezették be a halmozottan hátrányos helyzetű diákok részére az Arany János Kollégiumi Programot.
Aki ebbe bekerül – és ez szinte mindenkire igaz –, részt vehet egy előkészítő-felzárkóztató évfolyamon, és később is sok más módon (például pályaorientációval, rendszeres kompetenciamérésekkel, különórákkal) segítik a minél jobb eredmények elérésében.
A kiemelkedő tanulókat ösztöndíjjal is motiválják: minden hónapban 30 ezer forintot kaphatnak azok, akiknek a legjobb az adott havi átlaguk.
Az egyetemre jelentkezők aránya évfolyamonként más és más, 15 és 40 százalék között mozog. Arra viszont nagyon ritkán van példa, hogy egy diák egyáltalán nem tanul tovább. Ha a felsőoktatásban nem is, egy OKJ-s vagy más típusú szakképzésen szinte mindenki folytatja.



A gimnáziumban 2002 óta felnőttoktatás is folyik levelező, illetve esti tagozaton. Amint az utolsó diákok elhagyják az épületet pénteken kora délután, már érkezik is a váltás. Nekik most épp 17-től 50-ig terjed az életkoruk, a legidősebb érettségit szerzett diák pedig még ennél is több éves volt.
Működtetnek egy úgynevezett Második esély programot is, aminek keretében az iskolarendszerből kiesett, már nem tanköteles korú diákokat korrepetálják heti egy alkalommal, hátha így be tudják fejezni a tanulmányaikat.
Már külföldről is érdeklődnek a munkájuk iránt
Hogy jó úton jár a Gandhi, arról elég sok visszajelzést kaptak az elmúlt 2-3 évben. Ezek közül a legjelentősebb az UNESCO-elismerésük volt: 2017-ben a cigány/roma szellemi kulturális örökség megőrzését célzó pedagógiai programjuk felkerült a jó gyakorlatok nemzeti jegyzékére. A tavalyi országos kompetenciamérésből pedig az derült ki, hogy kiemelkedő az intézmény hátránykiegyenlítő munkája.
Szintén bebizonyosodott, hogy érdemes volt 3 éve alapfokú művészeti iskolával bővülniük. Az ugyanis egyrészt számos szabadidős lehetőséggel gazdagította őket (a diákok tanulhatnak például táncot és képzőművészetet, valamint dobolni, gitározni és hegedülni is), másrészt erősíti a Gandhi kultúramegőrző szerepét.
Ráadásul pedagógiai hozadékkal is jár: beleivódik a gyerekekbe, hogy rendszeresen próbára kell járniuk, időre odaérniük, kitartóan gyakorolniuk, koncentrálniuk – hiszen csakis ez a siker receptje.
Az intézmény sikere abban is megmutatkozik, hogy a Gandhiban már tavaly is nőtt a gyereklétszám, és a jelek szerint folytatódik ez az irány. Az iskola korábbi bezártsága pedig már a múlté: maguk is keresik az újabb és újabb együttműködési lehetőségeket, és mind belföldről, mind a határon túlról (Kanadától Németországig) egyre több potenciális partner érdeklődik pedagógiai munkájuk iránt.
Ignácz István úgy fogalmaz, hogy az eredmények – melyekhez nélkülözhetetlen volt a fenntartójuk és a lelkes pedagógusgárdájuk – büszkeséggel töltik el őket, de tudják, hogy van még hová fejlődniük, és elkötelezettek is aziránt, hogy a Gandhi oktató-nevelő tevékenységét még színvonalasabbá tegyék.



Az idei év a 25. évfordulóról szól
Igyekeznek minél több régi diákot és pedagógust visszacsábítani legalább egy rövid látogatásra, hogy lássák, mennyit változott az iskola.
Szakmai konferenciát, cigány meseolvasó versenyt és egy nagyszabású népzenei koncertet is terveznek. Utóbbit egyébként már negyedik alkalommal rendezik meg, a diákokból álló hagyományőrző zenekar mellett más komolyzenészekkel, kórusokkal is kiegészülnek. Ha minden jól megy, novemberben kerülhet rá sor a pécsi Kodály központban, több száz fős közönség előtt.
Az épület fejlesztése sem áll le: hamarosan átadnak egy mini kiállítást, ahol diorámákkal és porcelánfigurákkal mutatják be a cigányság mindennapi életét. Ide a tervek szerint az utcáról is bárki bejöhet majd.
Annyi biztos, hogy van mire büszkének lenniük: minden egyes innen indult sikersztori nemcsak egyéni sorsokat fordít jobbra, de a kollektív előítéletek lebontásában is rengeteget segíthet. És ha valamire, erre tényleg hatalmas szükség lenne.