HÍREK
A Rovatból

Földgázellátási válsághelyzet alakult ki Németországban

Kihirdették csütörtökön Németországban a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt.


Robert Habeck Németország alkancellárja, gazdasági miniszter berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy az Ukrajna ellen háborúzó Oroszország fegyverként használja az energiát, fel akarja srófolni az árakat, és megosztottságot akar előidézni az Ukrajna mellett kiálló országok körében.

Moszkva ezért csökkentette a németországi földgázexportot, ami „külső sokkhatásként” gázellátási zavart okoz. A piac még képes a zavar kezelésére, az ellátás így biztosított, de „ha még nem is érezzük, gázválságban vagyunk” – mondta a miniszter, aláhúzva, hogy Oroszország „gazdasági támadást” indított Németország ellen.

Az ellátás folyamatossága és a nyár „hamis biztonságérzetbe ringathat”, de ezt nem szabad hagyni, tudomásul kell venni, hogy a helyzet súlyos, és a tél az idén sem marad el, ezért takarékoskodni kell, hogy minél több gázt tárolhassanak el a fűtési szezonra – tette hozzá.

A földgáz szűkös erőforrássá vált, az árak pedig „már most is magasak, és fel kell készülnünk a további emelkedésre”

– mondta Robert Habeck.

Hangsúlyozta, hogy az iparban már látszanak a takarékos felhasználás első eredményei, az ágazat földgázfogyasztása 8 százalékkal csökkent. Ehhez a több mint negyvenmillió németországi háztartás is jelentősen hozzájárulhat, egyedül a fűtés helyes beállításával 15 százalékos megtakarítás érhető el – mondta.

A kormány egy sor intézkedést tervez, a többi között beindítanak egy árverési rendszert, amelyben a felhasználásuk visszafogására hajlandó ipari fogyasztók pénzért cserébe csökkenthetik a fogyasztásukat, az így felszabaduló mennyiséget pedig a tározókba irányítják. Robert Habeck erről azt mondta, hogy az ipar „nagyon nyitott” az elképzelésre.

A riasztási fokozat kihirdetése az előfeltétel a kormány azon tervének megvalósításához, hogy a villamosenergia-ágazat gázfogyasztásának csökkentése érdekében újra beállítsanak az áramtermelésbe tartalékba helyezett széntüzelésű erőműveket. Ezzel is azt akarják elérni, hogy maradjon minél több földgáz, amelyet el lehet tárolni a téli szezonra.

Németországban Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja előtt 55 százalék volt az orosz import aránya a földgázfelhasználásában. A szövetségi kormány igyekszik lazítani ezt a függőséget, legutóbbi, április végi adatai szerint az orosz földgáz arányát sikerült 35 százalékra csökkenteni a háború kezdete óta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna
Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.

„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”

- mondta a videóban.

A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát

639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.

A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét” – Három nap alatt elutasította a rendőrség Hadházy Ákos feljelentését
Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. A képviselő szerint két műemlék istállót a földig romboltak Hatvanpusztán, ami egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Hadházy Ákos a Facebookon közölte, hogy a bicskei rendőrség három nap alatt elutasította a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében tett feljelentését. Mint írta, az ügyet közben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságról áttetették Bicskére.

A politikus szerint két műemlék istállót a földig romboltak, ami szerinte egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő. „Ez egy faék egyszerűségű ügy, a fotók alapján egyértelmű a teljes elbontás” – fogalmazott, hozzátéve, biztos volt benne, hogy elutasítják a feljelentést, de nem számított arra, hogy még a látszatát sem adják annak, hogy „Magyarországon valódi rendőrség létezne”.

„Biztos voltam benne, hogy valahogyan elutasítják a feljelentést, csak azt nem gondoltam, hogy ennyire nem adnak még a látszatára sem annak, hogy Magyarországon valódi rendőrség létezne. Valamint nem gondoltam, hogy inkább totálisan eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét, csak hogy a látszatát is elkerüljék, hogy vizsgálódnak ebben az ügyben” - írta.

Az elutasítás indoka az volt, hogy Orbán Győző kormányhivatali engedéllyel bontott. Hadházy ezt hülyeségnek tartja, mert szerinte a műemlékrombolás akkor is az, ha valaki engedélyt kap, legfeljebb az engedélyező hivatalnok is bűnsegéd. Úgy fogalmazott, a Btk.-ban nincs olyan kitétel, hogy hatósági engedély esetén a műemlék megsemmisítése elfogadható.

Hadházy Ákos szerint

„a határozat teljesen törvénytelen abban a tekintetben, hogy SEMMIT nem mond arról, hogy milyen engedélye volt Orbán papának a rombolásra. Pedig egy feljelentés elutasításában az lenne a minimum, hogy részletesen ismerteti a dokumentumokat, amelyekre hivatkozik.”

Hozzátette, az általa megkérdezett szakértők szerint 99 százalék, hogy nem volt papírja a teljes bontásra, ha pedig mégis, úgy az azt aláíró hivatalnok hivatali visszaélést követett el.

A beadványt hétfő délután adta be a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Szerdán délelőtt kapta meg az áttételről szóló határozatot Bicskére, csütörtökön pedig megérkezett az elutasítás.

Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. Illúziói nincsenek, de szeretné, ha az indoklást legalább egy kicsit alaposabban megírnák.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk