Fleck Zoltán: Ez egy halálos veszedelem, semmilyen jogunk, semmilyen vagyonunk és semmilyen életterünk nincsen biztonságban ettől a kormánytól
Nemcsak az Ügyvédi Kamara tiltakozott, a Fővárosi Törvényszék is szokatlan lépéseket tett a szolidaritási adóval kapcsolatos múlt heti kormányrendelet miatt. Ez a veszélyhelyzetre, vagyis az orosz-ukrán háborúra hivatkozva kimondta, hogy a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos lépéseket ezentúl nem lehet bíróságon vitatni, sőt, utasította a bíróságokat, hogy a folyamatban lévő pereket szüntessék meg. A Fővárosi Törvényszék szerint mindez sérti a jogbiztonság elvét, a jogállamiság elvét, a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát. Közölték, hogy a rendelet ellenére folytatják a főváros által indított közigazgatási pert, és az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Mindez példátlan reakció a bíróságok részéről. A kormányzati döntés ráadásul közvetlenül a választási kampány előtt született. Azóta az ügyet már vizsgálja az Európai Bizottság is. Fleck Zoltán jogszociológussal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanárával értékeltük a történteket.
— A kormányrendelet komoly ellenállást váltott ki a jogásztársadalomból. Miért ennyire egyértelmű az állásfoglalásuk?
— Ennek a rendeletnek a brutalitására nagyon egyszerű a magyarázat. Az elmúlt 15 évben nagyon sokszor, különösen a rendkívüli állapotra hivatkozva, megsértették a hatalommegosztás elvét. Emlékeztetnék, hogy a Fidesz azzal kezdte az ilyen típusú karrierjét, amikor a Szabadság téri TV-ostrommal kapcsolatban a parlamenttel mondatta ki, hogy azokat a jogerős ítéleteket, amelyekben csak rendőri vallomás alapján ítélték el a kődobálókat, hatályon kívül kell helyezni és felül kell vizsgálni. Ez volt a semmisségi törvény, amikor a parlament mondja ki egy bírósági jogerős döntésről, hogy semmis.
Most ez a rendelet ismét olyasmit csinál, ami már nem egyszerűen csak egy jogállami elv megsértését jelenti. Az Ügyvédi Kamara is felsorolta, mely kritériumoknak mond ellent, és ezek alapelemek. Ha egy végrehajtó hatalom csaknem az összes jogállami szabadságelem korlátját áthágja egyszerre, többször és konzekvensen, az már nem a jogállamon belüli, hanem a jogrend egésze elleni politikai tevékenység. Ha a jogrend felborul, ha ezt megteheti a kormány egy rendeletben, akkor egyik napról a másikra a magánszemélyek vagyona is veszélyben van. Semmi korlátja nincsen annak, hogy elvegyék, és egyben azt is mondhassák, hogy nem perelhetem be az államot, mert nem is jogállami szempontból cselekedett. Tehát
Ez már nem jogállami problematika, hanem a jogrend alapvető kérdése. Ez kívül van a jogon. A kormányrendelet jogi formában kiadott politikai parancs volt, ami elfogadhatatlan.
— A bírói függetlenség kérdése már korábban is uniós kritikát váltott ki. Most még lejjebb csúszunk a lejtőn?
— Azt már régen tudjuk, hogy soha nem lehet azt mondani, hogy nincsen lejjebb. Ez minden 200 éves jogi elvnek olyan nyílt megsértése, ami már nem a jogállamról, hanem valami másról szól. Szakmai nyelven ez nem a rule of law, hanem a Rechtsstaat problematikája. Tehát az, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, és nem lehet őket önkényesen megváltoztatni, különösen nem a végrehajtó hatalom által. De igaza van, a bírói függetlenséget többször érte például azért is támadás, ha egy bíró előzetes döntéshozatalt kért az Európai Bíróságtól. A bírósági hatáskörök korlátozása rutinná vált ennél a kormánynál. De ez most megint másról szól, mert
Ráadásul ne felejtsük el, ki van a másik oldalon a kormánnyal szemben: az önkormányzatok. Ez az összes önkormányzati elvet sérti, mert az önkormányzati vagyon védelme alkotmányos alapjog. Az a mi pénzünk. A helyi adónkból, az önkormányzatok bevételéből származó vagyonnal való önálló gazdálkodás megszüntetése egy különleges sérelem.
— Miért pont ez ennyire felháborító, amikor korábban is láthattuk, hogy a kormány nem tart be bírósági ítéleteket?
— Ez egy agresszióvá váló, egyre keményebb és durvább önkény folyamata. Két társadalmi mechanizmust érdemes ezzel kapcsolatban érzékelni. Egyrészt az elmúlt években egy csomó alkotmányjogi, jogállami jogsértés egyszerűen normalizálódott. Az emberek megszokták, hogy a kormány ilyeneket csinál. Pár napig szakmai botrány van belőle, de aztán elül.
Legfeljebb kifizeti a kötelezettségszegésből származó büntetést, de rá nem vonatkoznak a kötelező bírósági döntések, ahogy minden más állampolgárra. Nem mellesleg, a jogegyenlőség elve, ami a jogrend működésének legfontosabb eleme, ilyenkor mindig sérül. Amíg az Alkotmánybíróságot nem vonta a befolyása alá, addig felülírta annak döntéseit. Amikor sikerült azt teljesen elfoglalni, akkor ezzel semlegesítette. Tehát hozzászoktunk ehhez, normalizálódott. De most, a választások előtt, és ez a másik társadalmi mechanizmus,
Ugyanakkor a választók és a szakemberek azt láthatják, hogy most van egy alternatíva. Lehetséges, hogy ez a kormányzat belebukik a választásba, tehát sokkal kiélezettebb a helyzet mindkét oldalról.
— Erős társadalmi bizalomvesztéshez vezethet ez a fajta jogon felül állás, hiszen ha az emberek azt látják, hogy a törvényeket és a bírósági ítéleteket a hatalom nem tartja be, akkor ők miért is tennék?
— Az összes autokrácia, amely kilép a jogrendből és konzekvensen megsérti a jogegyenlőséget, a saját szabályait sem látja magára nézve kötelezőnek. Ennek az a társadalmi következménye, hogy mindenki ezt gondolja, így akár önbíráskodásba kezdhet, vagy lerázhatja magáról a társadalmi kötelezettségeket. Ez a társadalmi szövetet tekintve nemcsak a bizalmat rombolja, hanem az emberek egymás közti kapcsolatait is. Elképesztő dezintegrációs hatása van.
Ez a történet nem független a Lázár János-féle beszédtől és annak kezelésétől, ahol látszik, hogy egyáltalán nem számítanak alapvető humanitárius értékek. Itt civilizációs válságról van szó. Olyan elemeket működtet a kormányzat, mint a bűnügyi nyilvántartásba való belenyúlás, és a közvélemény nem tudhatja meg, melyik információ igaz és melyik hamis. Én legalább egyről tudok, ami biztosan hamis állítás volt. Mindezt védekezésre alig képes emberekkel szemben teszik, miközben tagadják, hogy bármi történt volna, és megpróbálják rákenni a politikai ellenfélre, hogy ő uszítja az áldozatokat. Már évekkel ezelőtt azt mondtuk, hogy ez a típusú kormányzás a választások közeledtével, ha van esély a vereségre, brutálisan agresszívvá válik, és ez a mostani eset nem biztos, hogy ennek az utolsó lépcsője.
— Jól illusztrálta az ön által elmondottakat, Lázár János csütörtöki váci fórumán azt mondta, őt a bűnözők személyiségi jogai nem érdeklik, és erre tapsot kapott a híveitől. Ez is a társadalom szétesését mutatja?
— Igen, de mindenki tudja, miről van szó. Egy rasszista, fasisztoid szélsőjobboldalnak beszélt. Itt romákról volt szó. Ez egy igazi, aljas uszítás, ami a magyar társadalom egy részének legrosszabb lelki elemeire hat: a rasszizmusra, a cigánygyűlöletre. Emlékszem, szociológus kutatóként a 90-es évek elején az előítéletek egyik legmarkánsabb és legbrutálisabb formája az volt, hogy a bűnözés a cigányok vérében van. Ez egy klasszikus fasisztoid attitűd, és erre játszik rá a miniszter. Az már csak hab a tortán, hogy azt mondja, a bűnözők alapvető jogai nem érdekesek. De tudjuk, hogy mondott mást is korábban: mindenki annyit ér, amennyit keres. Tehát a szegények, a kivetettek, a rászorulók, mindenki másnak a jogai sem érdekesek.
— A társadalom milyen ellenállásra képes?
— Azt kell mondanom, hogy a Fidesz-kormányzás az elejétől, az Alaptörvény elfogadásától kezdve lassan, lépésenként a hatalom kizárólagos megragadására törekszik.
Nagyon szokatlan a jogállamok történetében, hogy lépésről lépésre, jogi eszközökkel, katonai vagy egyéb erőszak nélkül omlanak össze. A kétharmados parlamenti többség birtokában, alkotmányozó hatalommal olyan intézményi átalakításokat végeznek, amelyek a hatalom kizárólagos megragadására alkalmasak, és ez be is teljesül. Eközben a hivatalos ideológiájuk az, hogy csak ők tudnak kormányozni, és minden más alternatíva katasztrófába sodorja az országot. A háttérben pedig mindent megtesznek, pénzzel, zsarolással, hogy ne legyen ellenfelük a választásokon.
Amióta ez a helyzet fennáll, a társadalomnak ellenállással kellene kezelnie. Amikor Vörös Imre először mondta, hogy az Alaptörvénynek az ellenállás jogáról szóló szakasza éles, és működtetni kellene, akkor a szakmabeliek egy része, a pozitivista, technicista jogászok azt mondták, hogy ez nem ilyen egyértelmű, hiszen lépésről lépésre, alkotmányos felhatalmazással történt. De most már ez a jogászi társadalom is azt mondja, hogy elértünk egy pontot, ahol ez egyértelmű. Az, hogy mi várható a társadalomtól, nagyon kiszámíthatatlan. Azt látjuk, hogy a kormányzat veszít a népszerűségéből, egyre több dolog derül ki, a hátára égett a kegyelmi ügy, az egész gyermekvédelmi ideológia összeomlott. Kapkodnak, és egy ilyen típusú hatalom esetében a kapkodás következménye az, hogy még agresszívebben próbálja megtartani a megszerzett monopóliumhatalmat. De hogy erre hogyan reagál a társadalom, az nem jogi kérdés.
Egy kormányzatnak és egy jogrendnek pont az a funkciója, hogy a társadalmi reakciók minél kiszámíthatóbbak legyenek, ne legyen félelem attól, hogy egyik felhergelt társadalmi csoport a másiknak ugrik, akár fizikai agresszióval is. Ezek a folyamatok nem lineárisak. Nem arról van szó, hogy a feszültség szépen lassan gyűlik, hanem egyszer csak van egy pont, amikor minden kifordul magából.
— A bíróságok mostani lépései értelmezhetők úgy, hogy élnek az ellenálláshoz való alkotmányos jogukkal?
— Igen. A nagyon gyenge jogászi szakmai rezisztencia, amit egy egész könyvben bíráltam, azt hiszem, ezzel véget ért. Az a korszak, amikor mindent lehetett, mert mindenre találtak legitimációt, a jogászok legyintettek, és legfeljebb egy-két rendíthetetlen bíró állt ellen, az Ügyvédi Kamarának nem volt egységes hangja, és senki nem tiltakozott kollektíven, úgy tűnik, ennek vége van. Legalább a szakmai rezisztencia nyomai kezdenek látszani. Mondom, ennek sokkal korábban kellett volna megtörténnie, és sokat bíráltam, hogy ez csak ilyen későn következett be.
— Ezek bár húsba vágó kérdések, de annyira elméletiek és bonyolultak, hogy velük valószínűleg nem lehet választást nyerni.
— Igen, de ezeket mind le kell fordítani. Ez is egy szakmai feladat. Egy jogásznak nemcsak azt kell felsorolnia, hogy milyen jogelvek sérülnek. Az emberek nagy része, és ez természetes, legyint az ilyen elvekre. Távoliak, nem érdekesek. De ezeket nagyon pontosan le lehet fordítani. Most az önkormányzatok vagyonára vonatkozó vitát vonják el a bíróság elől, de mi akadályozza meg, hogy mondjuk a magánszámlákra tegyék rá a kezüket ugyanígy? És azt mondják, ez az enyém, nincs helye ellenállásnak. Ahogy a magánnyugdíjpénztári vagyont is elvették. Csak akkor még nagyon sok ember naiv volt. Ezt le kell fordítani az emberek hétköznapi nyelvére. Mi következhet még ebből? Milyen analógiák vannak?
— Vagy talán nem is a jogászoknak, hanem az ellenzéki pártoknak kellene ezt a lefordítaniuk.
— Ha nagyon konkrétan tesszük fel a kérdést, akkor azt gondolom, hogy a mostani ellenzék legerősebb szereplőjének, Magyar Péternek következetesen azt kellene kommunikálnia, hogy ez nem egyszerűen egy újabb határátlépés. Ez valami olyasmi, ami a társadalom nagy csoportjai számára, egyénenként, külön-külön és együtt is, halálos veszedelem. Semmilyen jogunk, semmilyen vagyonunk és semmilyen életterünk nincsen biztonságban ettől a kormánytól. Ez egy ragadozó, bűnöző kormányzat. Ezt ilyen egyszerűen kell kimondani.
