A Rovatból

Az EU felvázolta, hogyan tervezi megszüntetni az órátállítást

A javaslat szerint az EU-országok jövő tavaszig dönthetnek arról, melyik időszámítást akarják alkalmazni.


Az Európai Bizottság közzétette az óraátállítás eltörlésére, illetve annak következményeire vonatkozó javaslatát.

Eszerint 2019-től már nem tekernénk előre és hátra az órát,

az országok viszont szabadon dönthetnének arról, hogy a nyári vagy a téli időszámítást szeretnék-e bevezetni.

A javaslat szerint viszont ehhez egyeztetések is szükségesek az EU tagállamai között, mert az problémákat okozna, ha egyes országok továbbra is alkalmaznánk az órátállítást, míg mások nem - írja a portfolio.hu.

Violeta Bulc, a közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos azt mondta, javaslatuk szerint jövő évtől megszűnne az évszakokhoz kapcsolódó órátállítás gyakorlata, ami lehetővé teszi az emberek számára, hogy késedelem nélkül élvezhessék az intézkedés előnyeit. Már most kérik a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges előkészületeket.

A Bizottság terve alapján minden tagállam 2019 áprilisáig jelzi majd, hogy az állandó nyári vagy téli időszámítást akarja-e alkalmazni.

A nyári időszámításra való utolsó kötelező átállásra 2019. március 31-én kerül sor. Ezt követően a téli időszámításra való tartós átállást választó tagállamok 2019. október 27-én, vasárnap egy utolsó szezonális óraátállítást alkalmazhatnak. Ezen időpontot követően az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás alkalmazására nem lesz mód.

Az ütemterv csak akkor léphet életbe, ha az Európai Parlament és a Tanács legkésőbb 2019 márciusáig efogadja a Bizottság javaslatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: