SZEMPONT
A Rovatból

„Az öldöklés nem áll le. Borzalmas. Érthetetlen, hogy ez a mi új valóságunk” - az orosz-ukrán háború egy ukrán tinédzser szemszögéből

„A háború a legborzasztóbb dolog a világon” - írja a lány, aki rajzain keresztül mutatja be, hogyan élte meg, hogy családjának kétszer is el kellett hagynia az otthonát a háborúzás miatt.

Link másolása

A 19 éves Polina Budagovszka építészetet tanul a Kijevi Nemzeti Építőipari és Építészeti Egyetemen. A kelet-ukrajnai Donyeck városában született, ott kezdett el még gyerekként rajzolgatni, iskola után rajzórákra is járt.

2014-ben, amikor az oroszbarát szeparatisták háborúzni kezdtek az ukrán erőkkel, Polina és családja arra kényszerült, hogy elmeneküljön otthonról. Végül a fővárosba költöztek, ahol Polina folytatta a rajzolást, főleg portrékat és természetképeket készített.

Amikor idén februárban Oroszország megtámadta Ukrajnát, Polina családjának ismét költözködnie kellett. A lány úgy döntött, hogy a tabletjén rajzolva örökíti meg a tapasztalatait és érzéseit. A jövőben építészként kamatoztatná vizuális művészeti képességeit, és reméli, hogy a háború után új otthonokat építhet honfitársainak.

Az egyetemista az Al Jazeera oldalán osztotta meg rajzait és történetét arról, hogy kétszer is el kellett hagynia az otthonát a háborúskodás miatt.

2014. május 25.

„12 éves voltam, aznap ballagtam a hatodik osztályból Donyeckben. Búcsúharangozást tartottunk, amely a tanévzáró hagyományos ünnepe nálunk. Ilyenkor egy diák a többiek között sétál harangozva, ezzel jelezve, hogy kezdődik a vakáció. Azt terveztem, hogy a nyarat a barátaimmal töltöm, élvezem a meleg napokat, rajzórára, kortárs táncra és jazz funk órára járok, és magam mögött hagyom a házi feladatokat.

Amikor hazaértem, édesanyám azt mondta, hogy kezdjem el összepakolni a cuccaimat, mert el kell mennünk.

Ez váratlan volt. Éreztem, hogy valami szörnyűség történik, mert anyukám zaklatott volt. Még sosem láttam ilyen szomorúságot a szemében.

A boldogságom azonnal elszállt, és elkezdtem aggódni. Nem értettem, hogy mi történik. Elveszve éreztem magam.

Odamentem a szoba ablakához, amikor egyszer csak a semmiből egy mennydörgő zajt hallottam. Anyukám odaszaladt hozzám, kérte, hogy ne essek pánikba, és elmondta, hogy robbanás történt a repülőtéren.

Túl fiatal voltam még ahhoz, hogy megértsem, ki és miért bombáz. Sosem gondoltam, hogy ilyen közelségből tapasztalhatok meg ilyen veszélyt. Akkor még nem is tudtam, hogy az volt az utolsó napunk a gyönyörű otthonunkban és udvarunkban, ahol a hároméves húgommal hintáztunk, és ahol a barátokkal grilleztünk. Ekkor kezdődött az azóta is tartó háború, amely elvette az otthonomat.

A szüleim gyorsan eldöntötték, hogy el kell menekülnünk Donyeckből, hiszen a harcok a város közelében zajlottak, és nem volt biztonságos maradni. Gyorsan összepakoltuk a legszükségesebb dolgokat. Én ruhákat, a telefonomat, az iPademet és más holmikat pakoltam, majd beszálltunk a kocsiba. A szüleim azt mondták a húgomnak, hogy a tengerpartra megyünk pár hétre.

Hosszú út volt, körülbelül öt órát autóztunk. A szüleim kimerültek.

A jövőnk miatt aggódtak, és egyfolytában telefonáltak családtagokkal és barátokkal. Szívszorító volt látni a fáradtságot a szemükben.

Aznap késő este érkeztünk meg az Azovi-tenger partján fekvő nyugat-ukrajnai városba, Bergyanszkba. Még mindig nem teljesen értettem a történteket, mert a szüleim nem beszéltek a bombázásról és a harcok alakulásáról előttem, hogy ne zaklassanak fel. Így az utazást kalandként fogtam fel. Új barátokat szereztem, velük töltöttem a nyarat. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, milyen bonyolult és szomorú helyzetbe kerültünk. Számomra ez olyan nyár volt, mint bármelyik másik. Nem értettem, miért voltak a szüleim néha olyan szomorúak.

Nyár végén, az ősz közeledtével a szüleim elkezdtek beszélni az iskoláztatásomról. Nem beszéltek a háborúról, én pedig nem kérdeztem róla. De nem mehettünk haza.

A családunk ezután szétszakadt.

A szüleim elvittek a Donyeck régióban lévő Szlavjanszkba a nagyszüleimhez, hogy ott folytathassam az iskolát. Édesapám Kijevbe ment dolgozni mérnökként, édesanyám és a kishúgom pedig a szintén Donyeck régióban fekvő Szvjatohirszkbe költöztek, ahol anyukám egy humanitárius szervezetnél dolgozott.

Valahogy élveztem ezt az időszakot, mert szeretem a nagyszüleimet. Amíg náluk voltam, sokkal függetlenebb lettem. Sok új barátot szereztem az új iskolámban, és normális életet éltem. De hiányoztak a szüleim és a húgom.

Később anyukám és a húgom Kijevbe utaztak, és apukámmal együtt elkezdtek lakást keresni az egész családnak, miközben én még mindig a nagyszüleimnél laktam. Év végére találtak is egyet, amit elkezdtek felújítani. Mindent maguknak csináltak meg, amíg ott laktunk. Leszedték a régi tapétát, felújították a padlót, rendbe rakták az áramot, stb. Egy hónap után a lakás kész lett, így én is visszamehettem a családomhoz.

A Szvjatohirszkből Kijevbe tartó út nagyon hosszú volt. Anyukám 9 órán át vezetett. Az utazás viszont lehetőséget adott arra, hogy visszatekintsek a múltamra és elképzelhessen a jövőmet egy új helyen.

Amikor megérkeztünk Kijevbe, ámulatba ejtett a város nagysága. Elképesztően nagy és gyönyörű volt. Volt egy olyan érzésem, hogy órákon át utaztunk a városon keresztül. Csodáltam az építészetet, a gyönyörű folyót és a hatalmas hidakat, amelyek összekötik Kijev két oldalát. Autózás közben Kijev nagysága és szépsége inspirált arra, hogy építész legyek.

Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor megérkeztünk Kijevbe, mert már nagyon hiányzott a családom. Nagyon örültem, hogy a szüleimmel és a húgommal lehetek. Az életünk egy családként végre folytatódhatott.

Új iskola, új emberek, új otthon. Beletelt némi időbe, mire hozzászoktam, de hamar rájöttem, hogy nagyon is jól éreztem magam Kijevben. Boldog életem volt, és kezdtem elfelejteni a háborút.

2022. február 24.

Robbanások hangjára ébredtem. A húgom és én ágyban voltunk, amikor édesanyám odajött, és azt mondta, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat, de pakoljuk össze gyorsan a legfontosabb cuccainkat, pl. ruhákat, a laptopot és higiéniai termékeket.

El kellett hagynunk az otthonunkat. Nyolc év után ismét. Déjà vu.

A lakásunk egy 30 emeletes épület nyolcadik emeletén volt, és attól féltünk, hogy egy ilyen nagy épület célpont lehet. Hallottuk a robbanásokat, de nem tudtuk, milyen sokáig tart, mire a rakéták lezuhannak.

A lépcsőn mentünk le, nem akartuk megkockáztatni a liftezést. Úgy tűnt, mintha évekig lépcsőztünk volna lefelé. Meg voltam rémülve és nagyon féltem. Volt egy olyan érzésem, hogy valami szörnyűség fog történni. Sajnos beigazolódott.

Elhagytuk az épületet, és beszálltunk a kocsinkba. Rengeteg lakó rohant az autójukhoz táskákkal, bőröndökkel, háziállatokkal és más holmikkal. Borzasztó volt. Senki nem tudta elhinni, hogy Kijev, a szépséges Kijev támadás alatt lehet. De sajnos szeretett városunk célpont lett. Biztonságos helyre kellett mennünk. Nem akartam végleg elhagyni az otthonomat. Azt reméltem, hogy hamarosan visszatérünk.

Miközben Lviv felé autóztunk, rengeteg embert láttunk az utcákon. Káosz volt. Az emberek nem tudták, hova menjenek, mit csináljanak. Sok autó akarta elhagyni Kijevet, mi is sok időt töltöttünk dugóban. Borzasztó volt látni a pánikba és kétségbe esett embereket, és ráébredni arra, hogy a bizonytalanság van előttünk.

A telefonomon olvastam a híreket a kocsiban, így tudtam meg, hogy az oroszok indítottak légitámadást több ukrán város ellen. Megdöbbentett, hogy milyen sok szenvedést okozott Oroszország civil emberek millióinak.

Gyönyörű városokat bombáznak, és épületeket, kórházakat és más helyeket semmisítettek meg. Nagyon sok ártatlan embert öltek meg ok nélkül. És az öldöklés nem áll le. Borzalmas. Érthetetlen, hogy ez a mi új valóságunk.

Végül megérkeztünk Lvivbe, egy hostelbe. Két napba telt, mire megtettük az 550 kilométeres távolságot. Éjjel meg kellett állnunk, mert nem volt biztonságos folytatni az utunkat, hátha légiriadó lesz. Ráadásul egyes régiókban ellenőrzőpontokat alakítottak ki, ami lassította a forgalmat.

Kihívás volt szállást találni, de szerencsére sikerült egy olyan hostelben szobát szereznünk, amelynek jó óvóhelye van. Azt feltételeztem, hogy nem lesz rá szükségünk, de tévedtem.

Bár eddig Lvivben kevesebb támadás volt, mint máshol, a légiriadó szirénáinak hangja a mindennapjaink része lett. Tudjuk, mit kell tenni, amikor megszólalnak a szirénák, hogyan tudunk eljutni az óvóhelyre, amikor nem lehet elhagyni a hostelt, és hogy milyen dolgokat kell mindig magunknál tartani.

Egy hónap elteltével már hozzászoktam ahhoz, hogy az óvóhelyre kell menni. Szívszorító látni a kishúgom rémületét, amikor meghallja a szirénákat. Fáj látni, ahogy felveszi a játékokkal teli hátizsákját, a telefonját és szalad az óvóhelyre. A gyerekeknek nem lenne szabad ilyesmit átélni. Sajnos Kijevben, Mariupolban, Vonovaktában, Zaporizzsjában és sok más helyen Ukrajnában kénytelenek.

A háború a legborzasztóbb dolog a világon.”

Polina rajzait a fent linkelt cikkben láthatjátok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Kert Attila, a Euronews hírigazgatója: sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet történt volna
A tulajdonosi kör és a menedzsment szét van választva, azaz lehetetlen is a tulajdonosok felől tartalmi elvárásokat tenni. A hitelesség elvesztése a cégnek súlyos károkat okozna.

Link másolása

A Direkt36 alapján mi is megírtuk, hogy az Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége vásárolta meg 2022-ben a Euronews nemzetközi televíziót. A pénz nagy részét egy magyar állami tőkealap és a kormányzati propagandagépezet egyik régi szereplője biztosította. Ráadásul az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta,

nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

A befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Az ügylet előkészítő anyagában az szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

A színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell a Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

Megkerestük Kert Attilát, a Euronews magyar irodájának hírigazgatóját, érzékelt-e valamit mindabból, amit a Direkt36 kiderített, találkozott-e befolyásolási kísérlettel.

A hírigazgató elmondta, hogy „a cég vezérigazgatója, Guillaume Dubois, akit a Direkt36 is idézett, ma egy belső értekezleten azt mondta, hogy a Euronewsnél

a befektetői tőke és a menedzsment el van választva, és a tulajdonosnak, különösen egy kisebbségi tulajdonosnak semmilyen befolyása nincsen a cég mindennapi működésére.

Ennek, valamint a szerkesztőség függetlenségének a bizonyítéka a mindennapi működésünk”.

Kert Attila hozzátette, hogy ez a tulajdonosi szerkezet több mint két éve létezik, de „sem a budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet, vagy ennek akár csak sugalmazása történt volna ez idő alatt”.

Amikor rákérdeztünk, hogy a befektetők és a menedzsment szétválasztásának intézményi garanciái vannak, vagy csupán a szokásjog szerint működnek így, a hírigazgató annyit mondott, hogy a Euronews nem egy magyarországi cég, és a vállalati kultúra, meg a jogi környezet is más náluk.

A fentiekhez még érdemes hozzátenni, hogy a Euronews hitelessége az, ami a legnagyobb tőke. Ha egy újságíró vagy egy szakszervezet előállna azzal, hogy rá nyomást gyakoroltak, akkor könnyen elveszítheti, és

akkor nem jönnek a hirdetők, ráadásul a befektetők részvényeinek sem tenne jót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Tálas Péter: Láthatóan nem ugyanolyan a világ kiállása Ukrajna, mint Izrael mellett
Bármennyire is szeretné Zelenszkij, azt a támogatást nem kaphatja meg, amit Izrael megkapott Iránnal szemben. Oroszország mégiscsak atomhatalom, ami behatárolja a Nyugat lehetőségeit. De a technológia átadása még így is sokat segíthet Ukrajnának.

Link másolása

Nem lett biztonságosabb hely az elmúlt héten sem a világ, sőt. Most történt először meg, hogy Irán nyíltan és felvállaltan izraeli területek ellen intézett támadást, nem is kevés eszközzel, drónok, robotrepülőgépek százait indította el, emellett ballisztikus rakétákkal is támadta a zsidó államot. MindezT válasznak szánta az Irán damaszkuszi konzulátusa elleni rakétatámadására, amellyel megölték a Forradalmi Gárda két tábornokát, ami szintén egy határátlépésnek tekinthető.

Okozhat-e mindez egy általános közel-keleti háborút? És hogyan függ össze az, ami a Közel-Keleten történik azzal, ami Ukrajna földjén? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs intézetének tudományos főmunkatársával.

– Várható-e itt valamiféle önmérséklet, vagy megállíthatatlanul robognak az események egy nyílt, államok közötti háború felé?

– Én azt gondolom, hogy azért nem kell eltúlozni az eszkalációt. Az első és legfontosabb dolog, hogy maga a közel-keleti konfliktus, illetve jelen esetben a Hamász–Izrael háború eleve egy regionális katonai konfliktus volt. Onnantól kezdve, hogy az iráni proxy szövetségesek, mint a Hezbollah, a jemeni húszik, vagy a szíriai és iraki különböző katonai szervezetek, amelyek támogatják Iránt, vagy Irán érdekeit képviselik, beszálltak ebbe a háborúba. Innentől kezdve ez egy regionális konfliktus. Abban a tekintetben kétségtelenül eszkalálódott a konfliktus, hogy

eddig olyan nem volt, hogy egymás területén támadta volna egymást Izrael és Irán.

Az iráni értelmezés szerint, amit nagyon sokan elfogadnak, arról van szó, hogy ezt az egész eszkalációt Izrael kezdte, amikor a damaszkuszi konzulátus területén, annak a parkolójában megsemmisített embereket, megölt iráni katonákat.

– Ezzel szemben az izraeli narratíva az, hogy Irán áll a helyzet kiéleződése mögött, azokon a bizonyos proxy szervezeteken keresztül.

– Ez kétségtelen. Az nem kérdés, hogy az irániak a proxyjainkon keresztül ott voltak a háborúban. Ezt nem is gondolom, hogy bárki tagadná. De arra eddig nem volt példa, hogy egymás területén támadják egymást. Ettől függetlenül

az iráni támadás egy rendkívül korlátozott, megkoreografált, mondjuk azt, hogy szimbolikus támadás volt, így tekint rá szerintem a teheráni vezetés is, ami vagy két hétig hangsúlyozta, hogy lesz ilyen támadás.

Gyakorlatilag előre értesített, hivatalosan azt mondják, hogy az Amerikai Egyesült Államokat, de gyakorlatilag ezen keresztül a zsidó államot is. Az Egyesült Államok ugyan azt mondja, hogy ilyen értesítést nem kapott, de tény, hogy a támadásról azért tudhatott. Ez az első dolog. A másik, hogy a támadás úgy kezdődött el, hogy több mint 180 drónt indítottak el.

Ezek a drónok hét órát mennek Iránból, hogy elérjék Izrael területét, és ez azt jelenti, hogy hét órája volt felkészülni Izraelnek és szövetségeseinek,

az Egyesült Államoknak, Nagy Britanniának, Szaúdi-Arábiának, hogy kilőhessék ezeket a drónokat, illetve a később kilőtt cirkálórakétákat vagy robotrepülőgépeket, amik utazási sebességgel két óra Izraelig, illetve tulajdonképpen a ballisztikus rakétákat is, amiknek a közlekedési ideje 12 perc. Irán jelképes támadásnak szánta ezt, olyannyira, hogy a Negev-sivatagba, illetve a megszállt Golán területre lőtte ki a rakétáit, illetve ezeket célozta állítólag, és mint ismeretes, nagyon jó aránnyal részben Izrael, részben a szövetségesek megsemmisítették ezeket. Azaz komoly vesztesége nem származott erről Izraelnek.

– Most viszont az irániak azt mondják, ha az izraeliek bármit lépnek, olyan fegyverekkel válaszolnak, amivel percek alatt érnék el Iránt. Eddig soha nem látott fegyverekről beszélnek, amik vagy léteznek vagy nem, persze.

– A ballisztikus rakétáik 12 perc alatt érik el Izraelt. Ennyiben mindenféleképpen igaz az állítás. Ha Irán meg szerette volna terhelni Izrael és a szövetségesei légvédelmét, akkor nem drónokat és robotrepülőgépeket, hanem nagy tömegben ballisztikus rakétát küldött volna, amiből majdnem 3000 van nekik. Tehát én azt gondolom, hogy ezekről lehet szó, az összes többi inkább stratégiai kommunikáció. Azt is hozzá kell tenni, hogy

rögtön a támadást követően, az irániak bejelentették azt is, hogy ők lezártnak tekintik a kérdést.

Nyilvánvaló itt a döntő az lesz, hogy Izrael hogyan válaszol erre. Azt gondolom, meg fogják fontolni, hogy hogyan válaszoljanak. Tudnak válaszolni, de az a kérdés, hogy a válasz tovább eszkalál vagy sem.

Nem kell feltétlenül, hogy olyasmire gondoljunk, hogy Izrael újra iráni területeket támad. Válaszolni úgy is tud, hasonlóképpen, ahogy eddig csinálta, hogy a proxykat támadja,

mondjuk megsemmisít Szíriában, Irakban vagy bárhol máshol, azaz nem iráni területen politikusokat vagy katonai vezetőket. Ráadásul hadd tegyem hozzá, hogy szerintem az, hogy Izraelnek és szövetségeseinek sikerült megakadályozni az iráni támadást, az, hogy a ballisztikus rakétákból is legfeljebb 6-7, maximum 8 ért célba a több mint százból, az önmagában azt is mutatja, hogy mekkora a különbség a két ország fegyverei, technikai eszközei között. Ráadásul nagyon jó alkalom arra, hogy visszaálljon az izraeli társadalom magabiztossága, újra bízzanak saját erejükben, mert ezt az október 7-i Hamász-támadás alaposan megtépázta. Szerintem nem kell feltétlenül attól tartanunk, hogy akár Izrael, akár pedig Irán eszkalálni akarná ezt a helyzetet. Ráadásul izrael egy picit áldozatként is bemutathatja magát, ami azért nagyon fontos, mert a világ nagyjából úgy látja, hogy Izrael a Hamász-támadást alaposan túlreagálta a gázai háborúval.

– Miközben senki sem akar eszkalálni, a dolgok néha önjáróvá is válhatnak, azaz annak nem fenyeget a veszélye, hogy kis lépésekben mégiscsak bekövetkezik egy olyan eszkaláció, amit igazából senki sem akart?

– Minden ilyen döntést emberek hoznak meg. Politikusok, felelős politikusok, ráadásul valószínűleg nem egyedül hozzák meg ezeket a döntéseket. Szerintem Izraelnek megvan a lehetősége arra, sőt a szövetségesei is arra akarják rávenni, hogy ne eszkaláljon tovább, elégedjen meg azzal, hogy nem eszkaláló jellegű választ ad. Azzal is kezdtem, hogy az egész konfliktus a Hamász és Izrael között már eleve egy regionális történet. Tudom, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy minőségében változna a helyzet, ha egy Irán–Izrael konfliktusra kerülne sor, de nem, az is alapvetően egy regionális konfliktus maradna. Természetesen amennyiben ebbe a konfliktusba beszállna az Egyesült Államok is, az egy másik helyzet lenne. Abban sem vagyok biztos, hogy az izraeliek nem tudják visszafogni magukat.

Az tény, hogy Izraelt támogatták a szövetségesei, de Biden elnök azt mondta, hogy igen, ebben támogatják, de abban nem, hogy tovább eszkaláljon.

Tehát ezt meg kell fontolnia Izraelnek is és az izraeli vezetésnek is, teljesen mindegy, hogy egyébként mit gondolnak. Amerikai támogatás, szövetségesi támogatás nélkül nem hiszem, hogy Izrael hosszú távon ne szenvedne el károkat egy Iránnal történő összecsapás esetén, még akkor is, ha Irán sem gazdaságilag, sem technikailag nincs felkészülve egy nagyobb háborúra.

– Hogyan hat ki mindaz, ami a Közel-Keleten történt az orosz-ukrán konfliktusra?

– Az biztos, hogy ez figyelmeztető jel az oroszoknak. És figyelmeztető jel a Nyugatnak is. Az, hogy a drónokat ilyen simán leszedték, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nyugati technológia képes ezeket a drónokat simán megsemmisíteni.

A döntő kérdés az, hogy ehhez a technológiához vagy valami hasonlóhoz hozzájuttatják-e Ukrajnát vagy sem.

Az a kérdés, hogy ez a felismerés hogyan hat. Többféleképpen hathat, pénteken el fog dőlni, mivel az Egyesült Államok képviselőháza péntek este fog dönteni a segélycsomagokról vagy valamilyen segélycsomagról a bejelentés szerint.

– Zelenszkijnek már szóvá is tette, hogy Ukrajna miért nem kaphat olyan légtérvédelmi támogatást, mint amilyet Izrael kapott a szövetségesektől.

– Azért nem kaphat, mert

abban az esetben azt lehetne mondani, hogy nem Iránnal, hanem egy atomnagyhatalommal kerülne szembe a szövetség, és ezt el akarja mindenki kerülni.

Nyilvánvaló, hogy nem ugyanolyan a világ kiállása Izrael, mint Ukrajna mellett. Miközben megértem Zelenszkij sérelmét, nagyon pontosan kell tudnia neki is, hogy az ukrajnai kérdés nem hat úgy az Egyesült Államokbeli választásokra, mint ahogy egyébként egy közel-keleti, egy izraeli konfliktus hathat.

– Ha Zelenszkij ezzel tisztában volt, miért mondta, amit mondott?

– Zelenszkijnek, mint államelnöknek az egyik legfontosabb feladata az, hogy kikényszerítse az Egyesült Államoktól és a Nyugattól azt a segítséget, amit kaphat. Ennek érdekében természetesen efféle erkölcsi dörgedelmeket is mond, ami azt jelenti, hogy

legyetek szívesek és adjatok nekünk hasonlóképpen védekezésre esélyt.

Azt azért látni kell, hogy az Egyesült Államok érdekeltsége Izraellel szemben egészen más, mint Ukrajnával szemben, vagy inkább úgy mondanám, hogy Izrael gyakorlatilag az Egyesült Államok hivatalos szövetségese. Ugyanezt nem mondanám el Ukrajnáról. Ukrajna esetében természetesen támogatja az ukrán törekvéseket, de semmiféleképpen nem beszélünk szövetségről.

– Viszont ha simán csak a primer politikai vagy biztonságpolitikai érdekeket nézzük, akkor Európa esetében ez egy kicsit fordítva van.

– Az egyik döntő kérdés az, hogy Európa képes lesz-e támogatni Ukrajnát, illetve, hogy Európa akár egyedül is képes lesz-e támogatni Ukrajnát, ha mondjuk az Egyesült Államokban csökken az erre való hajlandóság. Ez az egyik legnagyobb kérdés az ukrán események kapcsán. Szerintem Európa tudná támogatni idővel Ukrajnát teljes egészében is, azzal a megszorítással természetesen, hogy bizonyos eszközöket nem képes adni, amelyek nincsenek a készletében, vagy ami csak az Egyesült Államoknak van. De igen,

itt alapvetően arról van szó, hogy Európának kellene döntően támogatnia Ukrajnát.

Ezt a támogatást el is kezdte, de önállóan erre láthatóan még nem képes. A döntő kérdés az, hogy az európai hadiipar képes-e ezt megtenni. Jelenleg nem képes, de azt látjuk, hogy arrafelé tartanak a folyamatok, képes legyen Európa hosszú távú támogatást adni Ukrajnának, és azt gondolom, néhány éven belül, körülbelül 2025-26-ra eljutunk oda, hogy önállóan is tudja majd támogatni Ukrajnát.

– Ukrajna kitart addig?

– Kitarthat, ha megmarad a támogatásnak egy minimuma. Azért azt látni kell, hogy jelenleg leginkább két dologban van hiány: a lőszerben, illetve emberben. Most az új behívási rendszer vagy sorozási rendszer pótolni tudja Ukrajna emberállományát is. Néhány hónapot ez igénybe fog venni. Ráadásul az akarat is megvan az ukránokban, hogy harcoljanak. Nem állítom azt, hogy sokan nem úgy gondolkodnak, hogy harcoljon más, de látni, hogy összességében

egyelőre nagyon erős a kiállás amellett, hogy igenis győzni akarnak Oroszország felett, vissza akarják szerezni a területüket.

Nem tudom, hogy ez be fog-e következni, én szkeptikus vagyok egyébként e tekintetben. Nem hiszek abban, hogy Ukrajna vissza tudja szerezni az egész területét. De amíg ezzel megbarátkozik az ukrán társadalom, az mindenképpen időbe telik, és ezt ki kell várni. Abban nem hiszek, hogy hirtelen megadja magát Ukrajna. Annál is kevésbé, mert végre elkezdődött Ukrajnában is, hogy hasonlóan az orosz erőkhöz, védelmi vonalakat építenek ki, amit nagyon nehéz áttörni, és amihez jelenleg nincs ereje az orosz erőknek sem. Az oroszok természetesen abban bíznak, hogy fel tudják őrölni az ukrán ellenállást, és kellőképpen kitartóak lehetnek abban, hogy végül is Ukrajna megadja magát. Én egyelőre ezt nem látom ukrán részről, de tény, hogy

hosszú évekig valószínűleg nem tudnak ellenállni az ukránok.

Ezért például nagyon nagy kérdés lesz, hogy a Nyugat hogy dönt abban a kérdésben, hogy a NATO tagság miként érinti, vagy érintheti az ukránokat.

– Vannak, akik azt mondják, hogy ez körülbelül addig tarthat, ameddig az F-16-osok meg nem érkeznek Ukrajnába, mert akkor megváltozhatnak ezek az erőviszonyok. Ez csodafegyver-várás, vagy ennek van realitása is?

– Látni kell, hogy Oroszországnak a mostani taktikája arra irányul, hogy ellehetetlenítse az életet. Azt üzenik ezzel, hogy ha Ukrajna nem lehet a miénk, akkor ne legyen senkié, és legyen belőle egy élhetetlen ország. Ezt akarják ezekkel a bombázásokkal elérni, megtörni az ukrán társadalmat. De ez önmagában nem vezet oda, hogy Ukrajna ne maradhasson meg, legfeljebb rendkívül rossz állapotban fog megmaradni. Inkább az a kérdés, hogy

ha a Nyugat megadja és tartóssá teszi-e azt a támogatást, ami megvédi elsősorban az orosz rakéta és dróntámadásoktól Ukrajnát. Akkor kialakulhat olyan helyzet, hogy az ország mégsem lehetetlenül el.

Izrael és a szövetségesek iráni támadással szembeni akciója azt mutatja, hogy a Nyugat technikailag ezt biztosítani tudja. Tehát képes lenne ennek a biztosítására, és ez nagyon rossz hír Oroszország számára. Mert ez azt jelenti, hogy hiába van nektek nagyon sok rakétátok, meg drónotok, azért nem tudtok akkora kárt tenni. Szerintem ez a kulcskérdése az ukrajnai kitartásnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: