SZEMPONT
A Rovatból

Elsőre kudarcot vallottunk, másodikra sikerült regisztrálni – kipróbáltuk az online előválasztás rendszerét

Van benne buktató, és nem is mindenkinek sikerül megugrani. Dolgoznak azon, hogy minél többen tudjanak zökkenőmentesen regisztrálni és szavazni. Ez főleg azoknak lenne nagy segítség, akiknek sokat kell utazni egy szavazósátorig.
Fischer Gábor írása - szmo.hu
2021. szeptember 17.



Leszámítva a fővárost, országosan most találkozunk először előválasztással. Jellemző módon, ahol kétfordulós választási rendszer van, ott nem merül fel előválasztás gondolata, de az egyfordulós szisztémákban előfordul. A legismertebb az Egyesült Államok példája, ahol nagyjából a huszadik század elejétől ismert az előválasztások mai gyakorlata. A cél ott is az, mint nálunk: kiválasztani a legnagyobb támogatottsággal bíró jelölteket.

Persze a hazai képlet annyival bonyolultabb, hogy míg Amerikában egy párton belül folyik a küzdelem, nálunk több párt jelöltjei versengenek, hogy végül mindegyik jelölt beálljon a helyben leginkább támogatott közös jelölt mögé.

Demokráciaelméleti szempontból mindenképpen hosszú idő óta az első olyan fejlemény Magyarországon, ami nem a demokrácia további csonkolásáról, hanem ellenkezőleg, annak kiterjesztéséről szól.

Hogy eljutunk-e oda, ahova az amerikaiak, nevezetesen, hogy az előválasztáson alulmaradt fél az eredmény ismertetésének percétől a talpon maradt jelölt csapatát erősíti, és őszintén kampányol mellette, meglátjuk. A lehetőség adott.

És ha még nem elég az újdonságokból, itt van rögtön a másik: az online szavazás. Mióta kiderült, hogy online is részt vehetek az előválasztáson, rögtön úgy döntöttem, hogy én ezt az utat választom. Az ok részemről egyszerű: amellett, hogy ez kíméli a legjobban az időmet, ráadásul környezettudatos (nem utazom feleslegesen egy métert sem, védve például a bolygó klímáját), igazából ebben látom a jövőt. Amióta az észtek kiépítették digitális államukat, amit mi innen, szegény nyelvrokonként csak sóvárogva figyeltünk, azt éreztem: igen, ez az, amivel foglalkoznunk kellene, ha a jövőnkre koncentrálunk.

Míg Hunnia földjén a politika aktorai szorgalmasan bunkósbotozták egymást, addig az észt patrióták csendben átvitték hazájukat a XXI. századba. Rohadt irigylésre méltó, nem?

Elhatároztam, kipróbálom az online előválasztás rendszerét, és ebbe a kalandba most beavatom a kedves olvasót. Azzal a jó érzéssel ültem gépemhez, hogy most egy kicsit skandináv leszek, elfeledkezem a bunkósbotok itthoni recsegéséről, és lelki füleimmel inkább hallom a szerverek okos zümmögését, amolyan kultúrnemzet-módra. Előre elmondom, valóban kaland volt a történet, de tessék türelmesnek lenni, mert felködlik a happy end is a végén.

Miután végigtekeregtem a regisztrációt, és megkaptam a linket, kivártam a soromat, megérkezett a videóhívás. Az operátor udvarias volt, közölte, hogy az azonosításom sikeres volt (erről még később lesz szó), majd kérte, mutassam fel az igazolványomat.

Ekkor történt a baj. Ugyanis sehogyan sem tudta leolvasni az igazolványon lévő adatokat. A kép szétesett, darabos volt, megjegyzem én is úgy láttam őt, mint az internet hőskorában kb. az első streamingelt videót lehetett. Szóval: alig. Próbáltunk mindent. Megvilágítottam pici zseblámpával, de semmi, sehogyan. El kellett búcsúznunk egymástól, ez nem sikerült.

Azon gondolkodtam, hogy miért is nagy baj ez. Nem miattam, én találok egy szavazósátrat valahol. És egy ilyen fiaskó nem veszi el a kedvemet sem az online technológiába vetett hitemtől, sem az előválasztástól. Hanem idősebb polgártársaim miatt. Vidéken, hátrányos helyzetű településeken élők miatt. Napi egy busz. Választási sátor vagy van, vagy nincs. Vagy akkor nincs, amikor lehetne. Vagy simán betegség miatt lenne ez jó alternatíva. És akkor még nem beszéltem arról, hogy nekem jó internetkapcsolatom van, és nincs egy éve, hogy vettem egy HD felbontású webkamerát.

Megkerestem Hajnal Miklóst, aki annak a pártnak (Momentum) az előválasztási kampányfőnöke, akik szorgalmazták az online opciót. Kiderült, nem én voltam az egyedüli, tudnak a problémáról, arányt nem tudott mondani, de a jelenség létezik, nem elegendő a sávszélesség.

Megkérdeztem tőle, miért nem lehetséges, hogy igazolványainkat lefotózva, beszkennelve küldjük el, mint annyi más esetben ez megtörténik. Elmondta, erről gondolkoztak, de elvetették, jogi okokból: nem adatkezelők, nem tárolhatják dokumentumaink adatait (ahogy egyébként pl. a szállodáknak is tilos lenne azokat lemásolni...) Viszont a sávszélességet folyamatosan növelik, és az operátori állományt is bővítik. Ez egyébként tényleg így van: több ilyen felhívás is szembejött velem az interneten napközben.

A számok egyébként elég jók: pár ezren már sikeresen végig is mentek a regisztrációs folyamaton, de már az első nap tízezernél többen foglaltak időpontot. Ilyenkor még inkább arra gondoltam, hogy óriási lenne a fiaskó, ha tízezrével futnának bele szavazni akaró emberek olyan kudarcba, mint amiben nekem volt részem. Azt szerettem volna még megtudni, hogy a rendszer bővülésének üteme nagyobb-e, mint a várható terhelésnövekedés?

Hiszen hiába bővül a kapacitás, ha annál gyorsabban növekszik az igénybevétel, akkor a végeredmény még rosszabb is lehet, mint ami most van.

Hajnal konkrét adatokat nem tudott mondani, arra kért, azokat kérdezzem meg az Országos Előválasztási Irodától. (Megtettem. Ők tovább küldtek az aHang munkatársaihoz – ez a lebonyolító szervezet, ők tudják az adatokat. Sajnos itt elakadtam, többszöri érdeklődésemre sem kaptam választ, remélem mindenki a kapacitásokat bővíti, két kézzel.)

Hajnal Miklóstól megkérdeztem még, szerinte lehetséges-e, hogy a ‘22 utáni választásokon már online is részt vehetünk? A válasz röviden: remélhetően igen, de sokkal fontosabb a jelenlegi aránytalan és igazságtalan választási rendszert alapjaiban korrigálni, ehhez képest nem pont ez a prioritás. Egyelőre. Ennyiben maradtunk, később jelezte, hogy már működik a rendszer.

Kipróbáltam. Valóban problémamentesen működik. Az igazi próba persze a terhelés növekedésével zajlik, élesben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk