Elsőre kudarcot vallottunk, másodikra sikerült regisztrálni – kipróbáltuk az online előválasztás rendszerét
Leszámítva a fővárost, országosan most találkozunk először előválasztással. Jellemző módon, ahol kétfordulós választási rendszer van, ott nem merül fel előválasztás gondolata, de az egyfordulós szisztémákban előfordul. A legismertebb az Egyesült Államok példája, ahol nagyjából a huszadik század elejétől ismert az előválasztások mai gyakorlata. A cél ott is az, mint nálunk: kiválasztani a legnagyobb támogatottsággal bíró jelölteket.
Persze a hazai képlet annyival bonyolultabb, hogy míg Amerikában egy párton belül folyik a küzdelem, nálunk több párt jelöltjei versengenek, hogy végül mindegyik jelölt beálljon a helyben leginkább támogatott közös jelölt mögé.
Hogy eljutunk-e oda, ahova az amerikaiak, nevezetesen, hogy az előválasztáson alulmaradt fél az eredmény ismertetésének percétől a talpon maradt jelölt csapatát erősíti, és őszintén kampányol mellette, meglátjuk. A lehetőség adott.
És ha még nem elég az újdonságokból, itt van rögtön a másik: az online szavazás. Mióta kiderült, hogy online is részt vehetek az előválasztáson, rögtön úgy döntöttem, hogy én ezt az utat választom. Az ok részemről egyszerű: amellett, hogy ez kíméli a legjobban az időmet, ráadásul környezettudatos (nem utazom feleslegesen egy métert sem, védve például a bolygó klímáját), igazából ebben látom a jövőt. Amióta az észtek kiépítették digitális államukat, amit mi innen, szegény nyelvrokonként csak sóvárogva figyeltünk, azt éreztem: igen, ez az, amivel foglalkoznunk kellene, ha a jövőnkre koncentrálunk.
Elhatároztam, kipróbálom az online előválasztás rendszerét, és ebbe a kalandba most beavatom a kedves olvasót. Azzal a jó érzéssel ültem gépemhez, hogy most egy kicsit skandináv leszek, elfeledkezem a bunkósbotok itthoni recsegéséről, és lelki füleimmel inkább hallom a szerverek okos zümmögését, amolyan kultúrnemzet-módra. Előre elmondom, valóban kaland volt a történet, de tessék türelmesnek lenni, mert felködlik a happy end is a végén.
Miután végigtekeregtem a regisztrációt, és megkaptam a linket, kivártam a soromat, megérkezett a videóhívás. Az operátor udvarias volt, közölte, hogy az azonosításom sikeres volt (erről még később lesz szó), majd kérte, mutassam fel az igazolványomat.
Ekkor történt a baj. Ugyanis sehogyan sem tudta leolvasni az igazolványon lévő adatokat. A kép szétesett, darabos volt, megjegyzem én is úgy láttam őt, mint az internet hőskorában kb. az első streamingelt videót lehetett. Szóval: alig. Próbáltunk mindent. Megvilágítottam pici zseblámpával, de semmi, sehogyan. El kellett búcsúznunk egymástól, ez nem sikerült.
Azon gondolkodtam, hogy miért is nagy baj ez. Nem miattam, én találok egy szavazósátrat valahol. És egy ilyen fiaskó nem veszi el a kedvemet sem az online technológiába vetett hitemtől, sem az előválasztástól. Hanem idősebb polgártársaim miatt. Vidéken, hátrányos helyzetű településeken élők miatt. Napi egy busz. Választási sátor vagy van, vagy nincs. Vagy akkor nincs, amikor lehetne. Vagy simán betegség miatt lenne ez jó alternatíva. És akkor még nem beszéltem arról, hogy nekem jó internetkapcsolatom van, és nincs egy éve, hogy vettem egy HD felbontású webkamerát.
Megkerestem Hajnal Miklóst, aki annak a pártnak (Momentum) az előválasztási kampányfőnöke, akik szorgalmazták az online opciót. Kiderült, nem én voltam az egyedüli, tudnak a problémáról, arányt nem tudott mondani, de a jelenség létezik, nem elegendő a sávszélesség.
Megkérdeztem tőle, miért nem lehetséges, hogy igazolványainkat lefotózva, beszkennelve küldjük el, mint annyi más esetben ez megtörténik. Elmondta, erről gondolkoztak, de elvetették, jogi okokból: nem adatkezelők, nem tárolhatják dokumentumaink adatait (ahogy egyébként pl. a szállodáknak is tilos lenne azokat lemásolni...) Viszont a sávszélességet folyamatosan növelik, és az operátori állományt is bővítik. Ez egyébként tényleg így van: több ilyen felhívás is szembejött velem az interneten napközben.
A számok egyébként elég jók: pár ezren már sikeresen végig is mentek a regisztrációs folyamaton, de már az első nap tízezernél többen foglaltak időpontot. Ilyenkor még inkább arra gondoltam, hogy óriási lenne a fiaskó, ha tízezrével futnának bele szavazni akaró emberek olyan kudarcba, mint amiben nekem volt részem. Azt szerettem volna még megtudni, hogy a rendszer bővülésének üteme nagyobb-e, mint a várható terhelésnövekedés?
Hajnal konkrét adatokat nem tudott mondani, arra kért, azokat kérdezzem meg az Országos Előválasztási Irodától. (Megtettem. Ők tovább küldtek az aHang munkatársaihoz – ez a lebonyolító szervezet, ők tudják az adatokat. Sajnos itt elakadtam, többszöri érdeklődésemre sem kaptam választ, remélem mindenki a kapacitásokat bővíti, két kézzel.)
Hajnal Miklóstól megkérdeztem még, szerinte lehetséges-e, hogy a ‘22 utáni választásokon már online is részt vehetünk? A válasz röviden: remélhetően igen, de sokkal fontosabb a jelenlegi aránytalan és igazságtalan választási rendszert alapjaiban korrigálni, ehhez képest nem pont ez a prioritás. Egyelőre. Ennyiben maradtunk, később jelezte, hogy már működik a rendszer.
Kipróbáltam. Valóban problémamentesen működik. Az igazi próba persze a terhelés növekedésével zajlik, élesben.