SZEMPONT
A Rovatból

Először rendeznek foci-vb-t a 400 milliós arab világban, ez jóval többről szól, mint a futball

A katari vb nagyon sok szempontból egyedülálló. Soha nem rendezett vb-t még kisebb ország, nem volt ennyire rendhagyó az időpont, és csak ritkán kellett ekkora kulturális különbségeket áthidalni.


A futballnak különleges szerepe van az arab világban. Ezekben az országokban a brit és francia gyarmatosítók honosították meg a focit, eredetileg ezzel szerették volna engedelmességre és fegyelemre szoktatni a helyieket.

Ezzel szemben a helyi arab elitek számára a futballklubok alapítása és a bajnokságok szervezése a társadalmi és kulturális haladás jele volt a függetlenségért vívott harcban. Algériában például már 1958-ban emigráns nemzeti válogatottat hozott létre a Nemzeti Felszabadítási Front, de a katari nemzeti liga is előbb létezett, minthogy az ország 1971-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától - emlékeztet rá Abdullah al-Arian történész, a katari Georgetown egyetem professzora a New York Times hasábjain. Ő amellett érvel, hogy katar megérdemelte a vb-t.

Eddig még sohasem rendeztek ilyesmit a 400 milliós arab világban.

A professzor szerint a katari vb sokkal elérhetőbb lesz az ázsiaiak, az afrikaiak és a közel-keletiek számára. Egyrészt olcsóbban jutnak el oda, másrészt pedig nem kell kellemetlen vízumeljárásokon átesniük.

Ugyanakkor a kritikusok szerint a helyszín 12 évvel ezelőtti kiválasztásában szinte kizárólag a pénz játszott szerepet. A katari üzletemberek már bő egy évtizede jelen vannak az futball élvonalában, 2011-ben vásárolták meg a ma Neymar, Mbappé, Messi, Donnarumma fémjelezte Paris-St.Germain csapatát, érdekeltségeik vannak Angliától Portugáliáig, a Qatar Airways emblémája pedig ott látható olyan sztáregyüttesek mezén, mint a Bayern München agy az AS Roma.

Katar, mint rendező ország az eddigi legkisebb, alig nagyobb, mint Békés megye, és 3 millióan sem lakják. Az öbölmenti emírség nemzeti válogatottja jelenleg az 50. helyen áll a FIFA-listán (csak összehasonlításul: Magyarország a 36.), bár 2019-ben megnyerték az Ázsia Kupát.

Hatalmas összeget: 220 milliárd dollárt fektetettek az előkészületekbe.

Új utakat, metrórendszert, repülőteret, valamint felhőkarcolók sokaságát építették fel. Készült 8 vadonatúj stadion, melyekbe az Egyesült Államokból érkezett a fűborítás, és olyan külső légkondicionáló kerültek, amik több mint 11 celsius fokkal képes csökkenteni odabenn a hőmérsékletet. A múlt hónapban további 30 ezerrel növelték a szálláshelyek számát, még luxus sétahajókat is beállítottak.

Gondoskodtak egyéb szórakozási lehetőségekről is, tengerparti klubok, karneválok, futurisztikus fényshow-k, zenei fesztiválok várják a turistákat. Még egy olyan DJ is lesz, aki egy, a glastonbury fesztiváltól kölcsönvett 25 méter magas, lángot lövellő mechanikus pók tetején adja elő műsorát.

Mindez nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna Katarban, amely az 1990-es években indult gyors fejlődésnek az olajnak köszönhetően. Ekkor vált Doha a fényűző felhőkarcolók, a nyüzsgő bevásárló központok városává ,és ekkor építettek partjainál egy gyöngy alakú mesterséges szigetet. A vb-rendezés elnyerésével ez a fejlődés szédítő sebességre kapcsolt. Mindennek célja a sporton túl az ország és vezetője, Tamin bin Hamád al-Táni sejk imázsának erősítése. Azt azonban senki sem tudja, mit kezdenek majd az épületekkel a világbajnokság után.

És bármennyi új szállás is épület, lesznek, akiknek csak konténervárosokban vagy kempingekben lesz majd hely. Az eseményre ugyanis mintegy másfél millió embert várnak, ez Katar összlakosságának a fele.

Rendhagyó az időpont is, a mérkőzések ma kezdődnek, és nem sokkal karácsony előtt, december 18-án érnek véget. A hagyományos tavaszi-nyári hónapokban ugyanis elviselhetetlenül meleg lett volna. A november-decemberi rendezés azonban teljesen felborította a világ futballelitjének naptárát. Sok focista egyenesen a bajnoki mérkőzésekről érkezik, ami alaposan rányomhatja a bélyegét a legjobbak teljesítményére, és a túlterheltség miatt minden eddiginél súlyosabb sérülések jöhetnek.

A legtöbb kritikát azonban nem az ország nagysága, vagy klímája, hanem maga a katari rendszer váltotta ki.

A kis öbölmenti állam elég rosszul áll az emberi jogok terén.

Ráadásul azért, hogy minden időben készen álljon a vb megrendezésére, a katari vendégmunkásokat mérhetetlenül kizsákmányolták. Azután derült fény az embertelen munkakörülményekre, miután többen is meghaltak az építkezések során. Bár a nemzetközi megfigyelők üdvözölték az ország munkaügyi reformjait, ezt nem fogadták túl lelkesen a katari üzletemberek, és nem biztos, hogy be is tartották azokat.

Jogvédő csoportok arra is felhívják a figyelmet, hogy a sejkségben korlátozzák a szólásszabadságot, és bűncselekménynek tekintik például a homoszexualitást. A rendezők előre jelezték például, hogy nem tűrik meg a lelátón a szivárványos jelképeket. Ennek ellenére a dán, a holland, a német, az angol és a walesi szövetség is jelezte, hogy focistáik a szivárványos „One Love” feliratú karszalagot viselik majd, és akár a büntetést is vállalják ezért.

Az emberi jogi csoportok aggódnak amiatt is, hogy a katari rendőrség miként kezeli a helyi törvények megsértését a külföldiek részéről. Büntetendő például az országban a házasságon kívüli szex, sőt, a nemi erőszak áldozatai ellen is eljárás indulhat, ha az esetükről tudomást szereznek a hatóságok. Az illetékesek „nemhivatalosan” elárulták, hogy a rendőrök külön kiképzést kaptak a nemi erőszak kezelésére, és hogy nem fognak beavatkozni, ha LGBTQ-aktivisták szivárványos zászlókkal jelennek meg valahol, hacsak nem fenyegeti őket fizikai bántalmazás.

Problémát okozhat az alkoholfogyasztás is. Katar iszlám állam, ahol az alkoholárusításnak és fogyasztásnak igen szigorú szabályai vannak

A katari legfelsőbb körökből az utolsó pillanatban jött az utasítás, hogy számolják föl a stadionok körüli sörsátrakat.

Csakhogy a FIFA-t és a vb egyik fő szponzorát a Budweisert, a vb kezdete előtt 8 nappal értesítették erről. Mivel a sörgyár közel 75 millió dollárral szállt be a vb-üzletbe, a nemzetközi szövetségnek, és a katari szervezőknek is jogi következményekkel kell számolnia. Bár a döntést a biztonsági kockázattal indokolták, jól értesült körök szerint a háttérben Dzsaszim sejk, az uralkodó fivére áll, aki az utóbbi hetekben többször is beleszólt az előkészületekbe.

A rendezők azt remélik, hogy egy sikeres, látványos vb elhomályosíthat minden vádat. A cél érdekében ingyen jegyeket biztosítottak szurkolóknak a világ különböző tájairól, igaz, feltételül szabták, hogy nem bírálhatják Katart, sőt, jelenteniük kell azt, aki ezt teszi.

Hogy végül a kritikusoknak, vagy a lelkes támogatóknak lesz igazuk, az néhány héten belül kiderül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk