KÉK HÍREK
A Rovatból

Több mint húsz év telt el az „ekszöszájzbúk” videó óta, Ferike most gyilkossági ügy gyanúsítottja

Az egykori tévériport nehezen feledhető szereplője jelenleg börtönben van, ahol egy rabtársa halálával összefüggésben indult eljárás ellene. Öngyilkosságot is megkísérelt.


A 2004-ben a TV2 Napló című műsorában bemutatott riportban egy kisfiú furcsa viselkedése keltett figyelmet. A videón a gyerek elváltoztatott hangon beszél, miközben apja kereszttel próbálja megnyugtatni. A jelenet végén az apa megígéri neki, hogy kap egy kerékpárt, amit a fiú nagyon szeretett volna. A felvétel egyik legismertebb mondata a „ekszöszájzbúk” lett, amely azóta mémként terjedt el az interneten.

A riportban szereplő felsőnyéki kisfiú, Ferike felnőtt, de az élete nem alakult kedvezően, írja a Blikk. A Szekszárdi Rendőrkapitányság 2011-ben körözést adott ki ellene, miután március 30-án elhagyta a megyei kórház pszichiátriai osztályát.

Jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben van, ahol nemrég egy ember halálához köthető esemény történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 33 éves Ferenc ellen folyamatban van egy nyomozás emberölés gyanúja miatt. Az eset március 7-én este történt a Budapesti Fegyház és Börtön egyik zárkájában. A Blikk értesülése szerint a férfi megfojtotta a zárkatársát, egy olyan cellában, ahol többen is tartózkodtak.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kérdésre közölte: az ügyben eljárás van folyamatban, ezért további részleteket nem tudnak megosztani.

A férfi családja már korábban elköltözött Felsőnyékről. Apja elhunyt, édesanyja egy közeli településre költözött. A Blikk munkatársa a faluban találta meg az asszonyt, aki elmondta: a „démonűzés” után az apa állami gondozásba adta a gyerekeket, ahonnan Ferike többször megszökött. Később hazatért és

dolgozott is, de az édesanya szerint már 14 éve börtönben van.

A nő azt mondta, nem tudta, hogy a fia ellen eljárás indult, erről a Blikktől értesült. Elmondása szerint fia életveszélyes állapotban van, öngyilkosságot kísérelt meg, de túlélte.

Az asszony így fogalmazott: a fia „élet-halál között lebeg. Kanalat, drótot, pengét nyelt le, hogy végezzen magával, de még időben megműtötték, így túlélte.

Sajnos, nem jók a kilátásai, haldoklik. A találkozásunkkor ki sem tudta nyitni a szemét, csak a hangomról ismert fel. Pedig jövőre szabadult volna. Egyébként sosem volt agresszív, a légynek sem tudott volna ártani. Nekem már nincsen senki másom, a kisebbik fiam is börtönbe került.”

A riportban korábban megszólaló spirituális tanító, Ursinyi Julianna szerint Ferike démoni hatás alatt állt. A Blikknek azt mondta: „Valójában nem Ferike ölte meg az embert, hanem a benne lévő démon a másikat. Sajnos, nem akarnak tudomást venni arról, hogy démoni hatás alatt áll, ami nem az emberre haragszik, hanem a másik démonnal van vitája. Sokan kerülnek így ártatlanul börtönbe.” Hozzátette: „Én a mai napig Istennel és Jézussal dolgozom. Egy pillanat alatt gyilkossá tud válni az ember, ha egy démon megszállja.” Mindezt annak ellenére mondta, hogy a 21 évvel ezelőtti videóban ő maga is beismerte, hogy nem űzött ki démont Ferikéből, akinek orvosi segítségre lenne szüksége.

A műsor egykori szerkesztője, Sváby András is megszólalt. Úgy fogalmazott: „Nem követtem a fiatalember sorsát, de akkor az egész olyan volt, mint egy rémálom, mintha nem is lett volna igaz. Nem jó visszagondolnom a fiúra. Egy lidércnyomás, amiből az ország egyik mémje lett később.”

Végh József kriminálpszichológus a riport idején személyesen is találkozott Ferikével és családjával. Elmondása szerint: „A mai napig jól emlékszem a fiúra és a családjára, akik közösen egy színjátékot adtak elő. A gyermek azt hitte, nem vettem észre, de kavicsokat kapkodott be, amiket kiköpve állította, hogy a gyomrából kerültek elő. A szülők üzleti megfontolásból taníthatták a gyereket a hülyeségre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Évekig rejtett kamerával figyelte a balatonalmádi jegyzőt, most 600 ezres bírságot kapott a volt polgármester
Jogerősen elmarasztalta a korábbi településvezetőt a Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés miatt. A férfi a klímaberendezésbe rejtett kamerával és mikrofonnal figyelte a hivatali jegyzőt.


Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert titokban bekameráztatta és éveken át rögzítette a település jegyzőjének irodájában zajló eseményeket – közölte a birosag.hu. A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt marasztalta el a 47 éves férfit.

A bíróság szerint a polgármester megbízásából egy kamerát és egy mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtettek el.

A felvételeket rögzítő eszközt és a merevlemezt egy másik helyiségben, a tárgyalóterem radiátorának díszburkolata alá rejtették.

A rejtett kamera a bejárati ajtóra, a tárgyalóasztal egy részére és a páncélszekrényre látott rá.

A szerelést végző szakember nem tudott arról, hogy a jegyző beleegyezése nélkül telepíti az eszközt.

Az egykori polgármester a telefonjáról távolról is hozzáfért a felvételekhez, amelyeket 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal vissza is játszott.

Ezt követően már nem nézte meg a rögzített anyagokat, de a rendszer egészen a 2025. március 28-i megtalálásáig tovább működött és rögzített.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk