HÍREK
A Rovatból

Egyre kevesebb a háziorvos és a gyerekorvos, ennyien dolgoztak tavaly a KSH szerint

A számuk már két éve 6000 alá csökkent, és az évtizedek óta tartó tendencia tavaly sem fordult meg. 2022-ben egy háziorvos és gyerekorvos átlagosan 50 beteget fogadott naponta.


Tavaly is tovább csökkent a háziorvosoké és a házi gyermekorvosok száma az előző évhez képest - ez derül ki a KSH Egészségügyi helyzetkép 2022 című kiadványából.

A KSH a 2022-es előzetes adatok alapján azt írja, hogy bár a dolgozó orvosok száma általában nőtt, a háziorvosoké és a házi gyermekorvosoké azonban tovább csökkent az előző évihez képest.

Az 1998 óta tartó folyamat következményeként 2020-ban együttes létszámuk először nem érte el a 6000 főt sem, 2022 végén pedig 5725-en látták el a betegeket.

Tízezer lakosra átlagosan 5,9 háziorvos, illetve házi gyermekorvos jutott.

Az ellátottság területi szintű mutatója 4,8 és 7,2 tízezrelék között mozgott, Pest vármegyében volt a legalacsonyabb, Baranyában a legmagasabb. Ezenkívül a fővárosban (6,7) és Csongrád-Csanádban (6,6) jutott tízezer lakosra az országos átlagnál jelentősen több háziorvos, illetve házi gyermekorvos.

A helyzetkép szerint

egy háziorvos és házi gyermekorvos 2022-ben átlagosan 12 773 esetet látott el, vagyis hivatalos munkanapokkal számolva napi 50 beteget fogadott.

A vármegyék többségében a fajlagos betegforgalom 13‒15 ezer volt, kivéve Budapestet, ahol alig volt több 9 ezernél. A legnagyobb betegforgalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye családorvosai bonyolították le. Az előző évhez képest a vármegyék többségében nőtt az orvosok leterheltsége, Baranya, Vas és Zala vármegyében mintegy 5 százalékkal több beteget láttak el a családorvosok. Négy vármegyében csökkent a betegforgalom: Bács-Kiskunban 4, Hajdú-Bihar, Nógrád és Jász-Nagykun- Szolnok vármegyében mindössze 1–2 százalékkal.

2021-ben a háziorvosok és házi gyermekorvosok több mint 73 millió esetet láttak el, 17 százalékkal többet, mint az előző évben. 2022-ben az esetszám alakulásában nem történt érdemi változás, a háziorvosokhoz bejelentkezett lakosok 2021-ben és 2022-ben is évi 7–8 alkalommal fordultak háziorvoshoz.

A KSH megjegyzi, a korábbi évek adataival összevetve feltételezhető, hogy 2020-ban a szükséges háziorvosi és házi gyermekorvosi kapcsolatfelvételek a Covid19-járvány, illetve a kapcsolódó intézkedések következtében maradtak el, amelyek nagy része a következő évben többletként megjelent, illetve távkonzultáció útján valósult meg.

(Forrás: 444.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes Hidvéghi Balázs arról győzködi Magyar Pétert, hogy mégis költözzön a Karmelitába
A fideszes politikus a közösségi oldalán szólította fel a leendő kormányfőt, hogy tartsa meg a Karmelita kolostort miniszterelnöki irodának. Magyar Péter korábban azt közölte, hogy a Karmelitát megnyitná a nagyközönség előtt.


Nyílt üzenetben fordult a hamarosan hivatalba lépő új miniszterelnökhöz Hidvéghi Balázs, azt kérve, hogy mégis a Karmelita kolostorban rendezze be irodáját.

A fideszes politikus a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében amellett érvelt, hogy a Budai Vár kormányzati negyeddé alakítása tudatos és következetes építkezés eredménye. Szerinte a Karmelita nem egyetlen politikai szereplőről szól, hanem „egy hosszabb távú hagyományról és az állami működés folytonosságáról”.

Hidvéghi szerint a Karmelita nem egy fényűző épület, hanem „visszafogottságában és letisztultságában elegáns, és minden szempontból megfelel a kormányzás gyakorlati igényeinek.”

A politikus nemzetközi példákat is hozott, emlékeztetve, hogy a francia elnök az Élysée-palotába, a brit miniszterelnök a Downing Street 10-be, az amerikai elnök pedig a Fehér Házba költözik be hivatalba lépésekor, mert ezeket a hagyományokat minden politikai szereplő tiszteletben tartja.

Magyar Péter április 16-án közölte, hogy nem a Karmelitában lesz a miniszterelnöki irodája, hanem a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületbe teszi át a székhelyét. A kampány alatt pedig azt ígérte, hogy kormányra kerülésük esetén megnyitják a Karmelitát a nagyközönség előtt.

Az egykori kolostor épülete az elmúlt időszakban Magyar Péter egyik gyerekvédelmi tüntetésének célpontja is volt, a hatalomváltás egyik emlékezetes pillanata is ide kötődik: a Tisza vezetője a Sándor-palota erkélyéről intett át a szomszédos Karmelita teraszán sétáló Orbán Viktornak.

A Miniszterelnökség Várba költözéséről 2014 júniusában született bejelentés, Orbán Viktor és hivatala végül 2019 januárjában vette birtokba a felújított és átalakított épületet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Alelnöki posztot kapott a Fidesztől, másnap kilépett a DK-ból a képviselő
Jószai Teodórát a Pest Vármegyei Közgyűlés negyedik alelnökének választották meg a Fidesz javaslatára. A Demokratikus Koalíció szerint aki alkut köt a kormánypárttal, az nem maradhat a közösségük tagja.


Újabb alelnöki posztot hoztak létre, megemelték a fizetéseket, egy DK-s képviselő pedig másnap kilépett a pártjából, miután a Fidesz támogatásával pozícióhoz jutott a Pest Vármegyei Közgyűlésben. Jószai Teodórát szerdán választották meg a testület negyedik alelnökének, miután a közgyűlésben titkos szavazással, 25 igen, 5 nem, 1 tartózkodás és 3 érvénytelen szavazat mellett döntöttek a személyéről. A döntéssorozat részeként átalakították a bizottsági rendszert, és elfogadták az alelnökök illetményemelését is. Az ügyről a Magyar Hang is beszámolt.

Csütörtökön a Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy a képviselő kilépett a pártból. A DK közleményében azt írta, a párt vezetése a szavazás előtt világossá tette, hogy nem tűrnek el semmilyen, a Fidesszel kötött alkut.

„Ha valaki mégis szembefordul közösségünk értékeivel és politikájával, amelyeket a DK évek óta következetesen képvisel, akkor az illető nem maradhatnak tovább a párt tagja. Ennek megfelelően a képviselő már ki is lépett a pártból”

– írták bejegyzésükben..

Jószai Teodóra még szerdán, egy azóta már nem elérhető Facebook-posztban jelezte, hogy függetlenként folytatja. „A mai megyei események üzenete az, hogy akiknél a botránypolitizálásban merül ki a politikai aktivitás, azokkal hiába szeretnénk, nem lehet együttműködni. (...) Hogy az átalakult helyzetet és pozícióvállalást ne terhelje politikai áthallás, ezért mától függetlenként folytatom a megyei munkát” – idézi a Magyar Hang.

Az ellenzéki pártok élesen bírálták a történteket. Cseresznyés Csilla, a Momentum képviselője szerint rákerült a pecsét a Fidesz-DK koalícióra Pest megyében.

„Sajnos beigazolódott a gyanúnk, a mai ülésen Jószai Teodórát, a DK képviselőjét jelölték újabb, immáron 4. alelnöknek. A szavazás titkos volt, de a számok alapján egyértelmű, hogy ez a deal a Fidesz és a DK között hetekkel ezelőtt megszületett”.

A Mi Hazánk frakciója titkos paktumot emlegetett. Közleményük szerint „hetek óta titkolta a vármegye fideszes vezetése, hogy miért akarnak több milliós fizetéssel járó új alelnöki posztot és új bizottságot létrehozni. (...) A közgyűlés fideszes elnöke, Szabó István alelnöknek javasolta a DK-s Jószai Teodórát, akit titkos szavazáson a Fidesz és a DK képviselői meg is választottak.”

Jószai Teodóra 49 éves pedagógus, aki korábban a DK megyei területi szervezéséért is felelt, és az áprilisi választáson még a párt jelöltje volt a ráckevei központú körzetben. A Momentum képviselője arra is emlékeztetett, hogy Jószai korábban szavazatával megakadályozta, hogy a közgyűlés a kormányhivatalhoz forduljon a gödi környezetszennyezés ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem lesz itt probléma” – Zelenszkij reagált Magyar Péter állítólagos feltételeire
Az ukrán elnök azután nyilatkozott, hogy a Bloomberg arról írt, Magyar Péter a kisebbségi jogokhoz kötné Kijev uniós csatlakozásának támogatását. Zelenszkij már készül a találkozóra a leendő magyar miniszterelnökkel.


Ahogy arról beszámoltunk, a Bloomberg arról írt csütörtökön, hogy Magyar Péter Brüsszelben jelezte: az ukrajnai magyar kisebbség jogainak szélesítéséhez kötné Kijev uniós csatlakozási folyamatának további magyar támogatását. Ezt a a cikk szerint az António Costával, az Európai Tanács elnökével folytatott tárgyalásán is egyértelművé tette.

A hírügynökség forrásai szerint a megbeszélésen az uniós fél arra próbálta rávenni Magyart, hogy hagyjon fel elődje, Orbán Viktor taktikájával, aki rendszeresen akadályozta Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának további lépéseit. A találkozó hangulata a lap szerint kevésbé volt pozitív, mint Magyar és Ursula von der Leyen bizottsági elnök aznapi, korábbi megbeszélésén.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az értesülésre reagálva a Bloombergnek azt mondta:

„Dolgozunk a magyar kisebbséget érintő összes témán. Ők olyan polgáraink, mint bárki más. Lehet, hogy nem mindent oldottunk meg eddig. De őszintén szólva, nem lesz itt probléma.”

Azt is megígérte, hogy valamilyen formában találkozni fog Magyar Péterrel.

A Magyar által szabott feltételek a Bloomberg szerint hasonlítanak ahhoz a 11 pontból álló követeléslistához, amit az Orbán-kormány 2024-ben nyújtott be Kijevnek. Ez a lista is a magyar kisebbség jogainak biztosítását és a magyar nyelvű oktatás kiszélesítését célozta.

Ukrajna csatlakozási tárgyalásai hivatalosan már 2024 júniusában megnyíltak. A folyamat további lépéseihez, így az egyes tárgyalási klaszterek vagy fejezetek megnyitásához és lezárásához azonban politikai tagállami jóváhagyás kell; a mostani vita ennek következő lépéseiről szól. A kisebbségi jogok tiszteletben tartása az uniós alapértékek és a jogállamisági feltételek részét képezi.

Magyar Péter már korábban jelezte, hogy szkeptikus Ukrajna gyors felvételével kapcsolatban, szerinte a következő 10 évben nem reális a csatlakozás, és minden tagjelöltnek azonos feltételeknek kell megfelelnie.

via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A pártok kora lejárt” – Kilépett a DK-ból, most mozgalmat indít az óbudai polgármester
Kiss László azt is kezdeményezi, hogy a pártok vonuljanak ki az önkormányzati politikából. Hosszabb távon pedig azt is elérné, hogy politikai pártok egyáltalán ne indulhassanak önkormányzati választásokon, a helyüket civil szervezetek vegyék át.
F. O. - szmo.hu
2026. április 30.



„A pártok kora lejárt” – ezzel a felütéssel jelentette be Kiss László, Óbuda–Békásmegyer polgármestere, hogy új, civil alapú politikai mozgalmat indít a kerületért. A kezdeményezés célja a magasházak építésének megakadályozása és a kiemelt kormányzati beruházások elutasítása. A polgármester hangsúlyozta: „minden talpalatnyi helyért harcolni fogunk, amelyet oligarchák ki akarnak sajátítani.”

Kiss László két héttel ezelőtt Facebook-posztban közölte, hogy kilépett a DK-ból, miután a Tisza Pártot támogatta. Mostani közleményében arról írt, hogy „mozgalmat indít a kerületért”, amelynek célja a helyi közösségek összefogása és a fejlesztések közös irányítása.

A polgármester kezdeményezi, hogy a pártok vonuljanak ki az önkormányzati politikából, hosszabb távon pedig azt is elérné, hogy politikai pártok egyáltalán ne indulhassanak önkormányzati választásokon, a helyüket civil szervezetek vegyék át.

A most induló mozgalom konkrét céljai között szerepel a 45 méternél magasabb épületek tiltása, a Római-part, a csónakházak és a Hajógyári-sziget zöldterületeinek védelme, valamint minden kiemelt kormányzati beruházás elutasítása. A programban emellett panel- és bérlakásprogram, a rászorulók közvetlen támogatásának növelése, a civil pályázati alap bővítése, valamint a trafikok italmérésként való működésének megszüntetése is szerepel.

A polgármester jelenleg egy korrupciós ügy gyanúsítottja. Tavaly letartóztatták vesztegetés elfogadásának gyanújával, és kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, mielőtt a bíróság úgy döntött, szabadlábon védekezhet. A döntés június 2-án vált jogerőssé.

Az Átlátszó április elején nyomozati iratok alapján új részleteket közölt arról, hogyan működhetett az ügyészségi gyanú szerint a pénzvisszaosztás az óbudai városvezetés körül.

A letartóztatása alatt sem mondott le, és a börtönből is üzenetekkel, levelekkel igyekezett részt venni a kerület ügyeiben. Az alakuló ülésre küldött levelében pedig politikai fogolynak nevezte magát.

Az ügy komoly vitát váltott ki, különösen azután, hogy a képviselő-testület megszavazta, hogy Kiss a letartóztatása alatt is kapja meg havi 1,3 milliós tiszteletdíját és költségtérítését. Erre reagálva Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal vezetője közölte, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket visszakövetelik. A botrány miatt több politikus is a polgármester lemondását sürgette, Vitézy Dávid például új választás kiírását javasolta Óbudán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk