„Egy ünnepi estéből horrorisztikus éjszaka lett” – a svájci tűzvész sokkolta a helyi fiatalokat, sokan keresik barátaikat

Vitézy Dávid legalább 35 új InterCity-motorvonatot beszerzését ígéri a frissen megnyílt uniós forrásokból. A közlekedési miniszter szerint ezek az emeletes kocsik körülbelül 200 mai InterCity-személykocsinak megfelelő kapacitást váltanak ki, és 2029-től érkezhetnek meg. A legforgalmasabb utakon állítják majd be az új kocsikat, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc, a Budapest–Szeged és a Budapest–Pécs vonalakon. Megújítják a HÉV-eket is: 42 új, korszerű, akadálymentes és klimatizált motorvonatot vesznek a szentendrei, a csepeli és a ráckevei HÉV vonalára, leváltva a 45-60 éves szerelvényeket. Ezek szintén 2029-re érkezhetnek meg.

Mit jelentenek ezek a változások a vasúton és a HÉV-vonalakon? Megvalósíthatóak-e a közbeszerzések a rendkívül szoros uniós határidőkkel? Erről beszélgettünk Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével.

— Mit gondol az eddig elhangzott bejelentésekről?

— Van gond bőven azzal, amit Vitézy Dávid beszerezni szeretne. Nem elég, hogy extrém rövid a határidő, ő még ehhez képest is extrém járműveket akar beszerezni.

— Mi a probléma ezekkel a járművekkel?

— Alapvetően kétfajta járműbeszerzésre hangzott el ígéret. Az egyik az emeletes Intercity motorvonat. Ezek nagyon drága járművek, és leginkább Bécs felé lenne értelmük, az ország bármely más irányába ez egy kis túlzás. De ez a kisebbik probléma. Az RRF-ből lehet Intercity járművet vásárolni, míg a hagyományos uniós forrásokból, mint a Kohéziós Alap, csak városi vagy elővárosi járművet. Tehát az Intercity-megújításra eddig nem volt lehetőség, ezt ki kell használni.

A nagyobbik probléma a HÉV-jármű. Ez egy nagyon régi, akut kérdés. Nekünk hosszú évek óta az az alapvéleményünk, ami egyébként a stratégiákban is szerepel, hogy ezekből a vonalakból metrót kell csinálni. Ehhez pedig olyan járművet kell vásárolni, ami alagútban is tud menni. A Vitézy-féle csapat nem így gondolkodik. Ők csak a meglévő HÉV-infrastruktúrán akarják lecserélni a járműveket, amivel rengeteg probléma van.

A HÉV-jármű egyedi dolog, nem nagyon van ilyen a világban. Ezért ha ilyet akarunk venni, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Közel a kétszeresét kell fizetnünk, mintha metrókocsit vennénk, pedig a két jármű méretei azonosak.

— Ha metrókocsikat vennénk, a pályát nem kellene átalakítani?

— Semmit nem kell átalakítani. Ez egy tévhit. Mi az, hogy metró? Az, amit annak nevezünk. A szó a „Metropolitan Railway”, azaz városi vasút kifejezésből jön. Ha a szentendrei HÉV-et holnaptól 5-ös metrónak neveznénk, az teljes mértékben adekvát lenne.

— A szentendrei HÉV már most is metróként jár alagútban a Margit híd és a Batthyány tér között...

— De ez jogszabályilag nem számít alagútnak, és aki utazik rajta, érzékeli, hogy a járművek nem maximális sebességgel, hanem igencsak lassan mennek. Pontosan azért, mert ezek a járművek a hajtásrendszerük, elsősorban a fékberendezésük miatt nem alkalmasak alagúti üzemre. Ráadásul a szentendrei HÉV végig a Duna-parton megy, ahol nem lakik senki. Három-négy sarokkal beljebb viszont ott vannak a hatalmas tízemeletes épületek. Az ő kiszolgálásukra csuklósbusz-tengert kell alkalmazni, mert a HÉV-re már Békásmegyeren annyian szállnak fel, hogy nem férnének fel rá.

Az egész elképzelés, hogy a HÉV-et a jelenlegi formájában őrizzük meg, ellentmond minden szakmaiságnak.

— A kormány azt is ígérte, hogy fontosnak tartja a részvételiségét. Önöket megkereste Vitézy minisztériuma, vagy önök keresték meg őket? Van párbeszéd?

— Senkivel semmilyen párbeszéd nincsen. Ha finoman akarok fogalmazni, ez egy választási lózung volt a részükről, akarat soha nem volt mögötte. Ahogy az előző kormányok esetében sem volt divat, úgy most sincs. Mi ezer csatornán, mindig mindent megpróbálunk, de nincs igény rá.

A saját minisztériumi munkatársak sem tudnak semmiről. Ezt egy néhány fős társaság intézi, akiknek teljes titoktartásban kell dolgozniuk, és legfeljebb sajtónyilatkozatokból lehet információhoz jutni. Ez ugyanígy érvényes a képviselőkre vagy az önkormányzatokra is.

— A határidők szűkösek, a tennivaló rengeteg. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a tervezett fejlesztések beleférnek-e mind időben, mind technikailag a rendelkezésre álló keretekbe?

— A különböző stratégiákban le van fektetve, hogy mit kell csinálni, tehát semmi újat nem kell kitalálni. Az igazán érdekes feladat az, hogy a különböző pénzügyi forrásokhoz, amelyeknek más az elszámolási határidejük és a feltételrendszerük, melyik projektet hova lehet betenni. Van, amelyik elsőre jónak tűnik egy adott helyen, aztán a Bizottságnak mégsem tetszik. Sokszor fordul elő, hogy egyes projektek az egyik pénzügyi alapból átkerülnek a másikba, aztán esetleg vissza. Láttunk már ilyenre is példát, ez egy folyamatos munka. Nem arról van szó, hogy most kell mindenre rácsodálkozni, és azt se felejtsük el, hogy néhány évvel ezelőtt Vitézy Dávid gyakorlatilag ugyanebben a pozícióban végezte ezeket a feladatokat. Ő határozta meg, hogy melyik projektek melyik pénzügyi alaphoz tartozzanak. Ha valaki számára nem ismeretlen a dolog, akkor az pont ő.

— A helyzet most annyiban mindenképpen szoros, hogy a pénzeket nemcsak gyorsan kell elkölteni, de el is kell számolni velük. Így nem biztos, hogy azokat a fejlesztéseket lehet meglépni, amire a legnagyobb szükség van, hanem azokat, amiket most meg lehet. Érez feszültséget a valóban fontos feladatok és a mostani, megkésett indítás miatti lehetőségek között?

— A feladat igazából nem változott, és a politika is mindig beleszólt a szakmai kérdésekbe. Amikkel mi most nem értünk egyet, azokkal a projektekkel az elmúlt időszakban sem értettünk egyet, de a politika valamiért bizonyos projekteket nagyon szeret, másokat meg nagyon utál. Ez már csak egy ilyen műfaj. Ami a gyorsaságot illeti, és ami azonnali intézkedést igényel, az az úgynevezett helyreállítási alap, vagyis az RRF.

A csomag idén lezárul, és nincs tovább. Ez egy egyszeri, megismételhetetlen lehetőség volt, a Covid miatti mentőcsomagnak címkézték. Az ebben szereplő pénzeket Magyarország eddig nem nagyon tudta felhasználni, szinte semmit sem, egy kisebb előlegtől eltekintve. Itt van egy augusztus 31-i pénzügytechnikai és teljesítési határidő, és egy december 31-i kifizetési véghatáridő. Ide leginkább olyan dolgokat lehet betenni, amik már elkészültek, és csak a számlájuk vár kifizetésre, vagy akár már ki is fizették őket más források terhére, és akkor itt lehet csoportosítgatni. A beszámolók szerint 2,8 milliárd eurónyi ilyen forrást sikerült azonosítani. Tehát a 10,2 milliárdos forrásból 2,8-at le lehetett fedezni régebbi számlákkal.

— Tehát ebből nem lesz új fejlesztés?

— Ez legfeljebb máshol szabadít fel forrást. És akkor ott lehet elkezdeni újra ötletelni a projekteken, mert hosszú évekig még a tervezések is le lettek állítva, nem nagyon van sok minden a fiókban. Ez a legnagyobb probléma. Ha nincsenek tervek, akkor nem nagyon lehet építkezni. Ezért is esett a választás a járművekre, mert ott tervezni nem kell, csak közbeszerezni. Ez egy fokkal egyszerűbb.

Most gyorsan le kell tenni egy új helyreállítási tervet, amit a Bizottságnak és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ha ez megvan, akkor a vasútfejlesztésre elkülönített 1,8 milliárd eurót beteszik egy alapba, amiből vasúti járműveket lehet vásárolni, és ezt augusztus 31-ig ki is fizetik. Na, most jön a problémakör. Ezek a határidők nem mozgathatóak, mert az egész RRF-csomag mögött 27 tagállam közös hitelfelvétele áll. Tehát erre a biztosított pénzügyi keretre kell közbeszerzést kiírni, lefolytatni, szerződést kötni, és ezt a szerződést a Bizottságnak és a Tanácsnak is jóvá kell hagynia, mindezt úgy, hogy december közepétől már senki nem nagyon dolgozik.

— Van ennek realitása?

— Meg kell próbálni, mást nem lehet mondani. A szakmában mindenki teljes mértékben szkeptikus, pontosan az eddigi közbeszerzési tapasztalatok miatt.

— Az RRF-forrásokon túl vannak más alapok és beruházások is, például pályafejlesztések. Ezekkel mi a helyzet?

— Igen, azokat az operatív programokból lehet finanszírozni, amelyek mögött a Kohéziós Alap és a Regionális Fejlesztési Alap áll. Itt mások a feltételek, elsősorban időben. Ha nem akarjuk ezt az extrém kockázatot felvállalni, akkor az RRF-ből csak standard járművet szabadna venni, az egyedi, bonyolultabb dolgokat pedig a Kohéziós Alapból. Ha csak a kockázatminimalizálást nézzük, akkor is az lenne az értelmes, hogy ezt a HÉV-programot az operatív programokból fizessük, és ne az RRF-ből. Komolyan mondom, nem értem, mi ez a nagy ragaszkodás ehhez, és miért ez az elképesztő méretű kockázatvállalás.

— Áttekintve a helyzetet, mit tart reálisnak? Pár év múlva mire mondhatjuk azt, hogy sikerült megvalósítani a rendelkezésre álló keretből?

— Komoly szakember ilyen találgatásokba nem bocsátkozik, mert nincs a kezünkben sem a bölcsek köve, sem a hatalom, hogy irányítani tudnánk a folyamatokat. Rengeteg mindent kellene vásárolni és fejleszteni, mert ezek a műszaki rendszerek sok esetben elérték az élettartamuk végét.

Semmiképpen nem lehet azzal vádolni az előző évtizedek vezetéseit, hogy tervszerű gazdálkodást folytattak volna. Nálunk sajnos az a típusú gondolkodás uralkodik, hogy mindent központosítunk, és mindent a régi, szocialista elvek alapján akarunk megoldani. Ez pont az ellentéte annak, ami a felelős és fenntartható gazdálkodás irányába mutatna. Én leginkább az „elkeserítő” szót tudnám erre alkalmazni. Pedig a példát megmutattuk, hogy mit kellene csinálni. Az, hogy a fővárosi közlekedési rendszer még mindig nagyjából intakt és működik, pontosan a BKK-nak köszönhető, mert átalakítottuk a működési és finanszírozási rendjét. Ezt az állami oldal nem követte, nem tekintette követendő példának. Ott az eredmény.

Fekete-Győr András egy friss Facebook-posztban reagált a magyar–ukrán megállapodás hírére. A politikus egy retorikai kérdéssel indított: „Ki hitte volna, hogy ha Magyarország kormánya valóban meg akar állapodni Ukrajnával a kárpátaljai magyarok jogairól, akkor ez lehetséges? Hogy ha nem ürügyet keres, hanem ténylegesen tárgyal, akkor eredményt is el tud érni?”

Szerinte ezzel egy újabb hatalmas fideszes hazugság omlott össze.

Azt írta, a Fideszt valójában soha nem a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezése érdekelte, hanem az, hogy legyen egy „jól használható ürügyük Putyin érdekeinek kiszolgálására”.

A bejegyzés szerint a nemzeti összetartozás ügyét is politikai termékké silányították, amivel addig takaróztak, amíg hasznos volt számukra.

Különösen szimbolikusnak nevezte, hogy a megállapodás híre éppen június 4-e, a nemzeti összetartozás napja előtti napon érkezett, ami szerinte világosan megmutatja a különbséget a valódi nemzeti felelősségvállalás és a fideszes „nemzetpolitikai” színjáték között.

Magyar Péter miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy egy „teljes körű” kétoldalú megállapodás született Ukrajnával a kárpátaljai magyarok nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogainak bővítéséről.

Magyar Péter május 29-én jelentette be, hogy megállapodott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az uniós pénzek hazahozataláról. A bejelentés után nem sokkal a Fidesz már a „von der Leyen–Magyar Péter-paktum” részleteit firtatta, többek között a migrációval kapcsolatban. A miniszterelnök azt válaszolta, semmiféle ilyen elvárás nem volt. Ugyanakkor jövő pénteken életbe lép az Európai Unióban az új migrációs szabályozás, amit Magyarországnak is be kellene tartania. Csakhogy jelenleg a hazai törvények teljesen mást írnak elő, az Orbán-kormány semmit sem tett, hogy felkészüljön erre a helyzetre, és egyelőre a Tisza-kormányban sem volt ez téma.

De mi is valójában ez a sokat emlegetett migrációs paktum? Valóban elárasztják Magyarországot a migránsok a hatálybalépése után? És mi történik, ha egy uniós jogszabály szembe megy a magyar jogrenddel? Erről beszélgettünk Léderer Andrással, a Magyar Helsinki Bizottság főmunkatársával.

— Az ellenzék kommunikációjában a migrációs paktum az ördögtől való. De mi ez a csomag valójában, és melyek azok a pontjai, amelyekkel óvatosan kell bánni?

— A paktum kifejezés helyett pontosabb, ha közel egytucatnyi önálló jogszabályból álló csomagról beszélünk, ami az európai menekültügyi és migrációs szabályokat alakítja át. Általánosságban elmondható, hogy jóval szigorúbb, mint a ma még hatályban lévő európai szabályozás. Jóval több és hosszabb ideig teszi lehetővé a fogvatartást, az őrizetet, adott esetben gyerekekét is, mint a jelenlegi szabályozás. Az eljárások jelentősen felgyorsulnak, a határidők lerövidülnek, és ezzel összefüggésben bizonyos eljárási garanciák gyengülnek.

A másik lényeges elem, amiért ez Magyarországon különösen fontos, hogy a mai európai menekültügyi szabályozás nem közvetlenül hatályosul a 27 tagállamban. Ezeket a különálló jogszabályokat minden tagállamnak át kellett ültetnie a saját hazai jogrendjébe, ami tartalmi különbségeket okozott. Az új, június 12-én hatályba lépő paktum viszont egyből, közvetlenül hatályos. Nemcsak, hogy nem kell ezeket egyesével átültetni, de ha ez nem történik meg, akkor is hatályosak. Ennek elvileg az a célja, hogy teljesen mindegy legyen, valaki melyik uniós tagállamban kér menedéket, pontosan ugyanaz történjen vele. Hogy a gyakorlatban ez hogy néz ki, majd meglátjuk, de ez a gondolat mögötte. És hogy ez miért ennyire felfújt téma Magyarországon? Leginkább azért, mert a menekültügyet és a migrációt a propaganda és az Orbán-kormány teljesen összemosta az elmúlt bő évtizedben.

Akár tetszik, akár nem, ezek nem vágyálmok vagy emberjogi álmok. Az, hogy a menedékhez minden embernek joga van, szerepel az Európai Unió Alapjogi Chartájában, de még a magyar Alaptörvényben is benne van.

— Az előző kormány azt állította, a migrációs paktum miatt Magyarországot el fogják árasztani a migránsok.

— Ez egyszerűen nem igaz. A legnagyobb képtelenség, amivel a mai napig megy a riogatás, az az, hogy több száz menekültet kell kötelezően befogadnia Magyarországnak. Ez egy teljesen egyértelmű hazugság, és aki ezt terjeszti, az vagy tudja, hogy nem mond igazat, vagy fogalma sincs, miről beszél. Amiről ez szól, az az, hogy a csomag egyik eleme bevezet egy szolidaritási mechanizmust az európai tagállamok között, aminek három lehetséges formája van. Az adott tagállam maga dönti el, hogy ebből a háromból melyiket, melyik kettőt, vagy akár mindhármat választja, és milyen arányban. Tehát nem arról van szó, hogy minden tagállamnak be kell fogadnia X embert.

De ez is csak akkor lép életbe, ha egy uniós tagállam objektív számok alapján azt mondja: „nálam hirtelen nagyon sok ember jelent meg, és képtelen vagyok ezt kezelni”. Ezt követően az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy valóban így van-e, majd felhívást intéz a többi tagállamhoz. Például a görögök szólnak, hogy nagy a baj, mert megjelent náluk a határon tízezer ember, és önhibájukon kívül nem tudják kezelni, ezért a többi tagállam küldjön plusz ügyintézőt, rendőrt, tábori ágyat. Tehát szó sincs arról, hogy itt jövő héten megjelenik akár csak egyetlen ember is.

— Jól értem tehát, hogy hiába lép hatályba a paktum, ez önmagában nem jelent semmit a szolidaritási mechanizmusra nézve, mert csak egy menekültügyi havária esetén történne bármi is?

— Így van, de csak ha azt egy tagállam jelzi, és az Európai Bizottság is megerősíti, hogy tényleg havária van. És ezt követően is a magyar államtól fog függeni, hogy ebből a háromfajta segítségből mit ajánl fel, és milyen arányban.

Mondhatja azt is, hogy megvizsgálok két plusz menedékkérelmet, ami nem azt jelenti, hogy fizikailag átveszek ide embereket és befogadom őket, hanem csak annyi, hogy megvizsgálom a kérelmüket. Ez is egy nagy különbség ahhoz képest, amiről néhány megszólaló beszél, hogy itt majd megjelenik 300-400 ember. Vagy mondhatja azt, hogy fizetek a közös zsebbe plusz pénzt azért, hogy a nyomás alatt lévő tagállamot segíteni lehessen, vagy ezeknek a kombinációját.

— Ez annyira puha megoldásnak tűnik, hogy a próbája egy valós krízishelyzet lesz. Könnyen előfordulhat, hogy mindenki csak a legkisebb terhet vállalja, és a menekültek ott állnak majd a görög tengerparton, nem tudnak menni sehova, és az egész rendszer megbukhat. Nem félő ez a forgatókönyv?

— A paktummal kapcsolatban ilyen típusú kritikák is felmerülnek, emberjogi kritikák is, ez valóban így van. De az az alapállítás, ami az ellenzők részéről mindenhonnan hangzik, hogy ha Magyarország végrehajtja az uniós jogot, ami egyébként kötelessége, az azt jelenti, hogy több száz ember fog itt azonnal megjelenni, az konkrétan nem igaz. És szerintem fontos ezt érteni.

— Rendben, de jelenleg van egy olyan magyar jogrend, amibe nem illeszthető bele ez az uniós rendelet. Ilyenkor mi van?

— Ennél sokkal rosszabb a helyzet, mert a magyar menekültügyi szabályozás nemcsak a jövő héten hatályba lépő új szabályokkal ütközik, hanem a most hatályosakkal sem fér össze. A magyar szabályozás egyébként a magyar Alaptörvényt is sérti.

— Miben?

— Ugyanabban a két dologban, ami miatt a napi egymillió eurós bírságot is fizeti Magyarország. Az Európai Unió Bírósága azért szabott ki egy 200 millió eurós egyszeri, és onnantól kezdve napi egymillió eurós büntetést, mert egyrészt Magyarországon legalizálták a visszakényszerítéseket és folyamatosak a csoportos kiutasítások, miközben a magyar Alaptörvény kimondja a csoportos kiutasítás tilalmát. A másik elem, hogy nem lehet Magyarországon menedékkérelmet előterjeszteni, miközben az Alaptörvény XIV. cikke elismeri, hogy Magyarország menedéket nyújt. Tehát a jelenlegi szabályozás a saját hazai alkotmányos szabályainkkal sincs összhangban.

— Akkor egy egyszerű alkotmánybírósági eljárással meg lehetne semmisíteni ezeket?

— Az Alkotmánybíróság előtt akkor lehet valamit megtámadni, ha az érintett támadja meg, aki magyar joghatóság alatt van. De egy olyan ember, aki nem tud menedékkérelmet benyújtani, és egyébként nincs is itt, az az Alkotmánybírósághoz semmilyen módon nem fog tudni fordulni.

Ezt az összeget az országnak egyébként járó uniós forrásokból vonják le.

— Ez nem kevés összeg. Most már majdnem egymilliárd eurónál tartunk.

— Így van. Ez egy horribilis összeg, és minden nap újabb egymillió euróval nő.

— Ehhez az egymilliárd euróhoz képest mennyibe kerülne, ha betartanánk ezeket a menekültügyi rendelkezéseket? Tisztviselők, ellátás, stb. Mekkora vállalásról beszélünk?

— Azt gondolom, hogy arányaiban összehasonlíthatatlanul kevesebbe. Ahhoz, hogy Magyarországon egy működőképes, akár a jelenlegi, akár a jövőbeni szabályokkal összhangban lévő menekültügyi eljárás legyen,

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az irreguláris határátlépők száma az egész Európai Unióban évek óta csökken, a nekünk releváns balkáni útvonalon éves alapon 2024-ben 78%-kal, 2025-ben 42%-kal csökkent. Ezzel párhuzamosan az Unióban benyújtott menedékkérelmek száma tavaly 19%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Hogy ez hogyan viszonyul a több mint 400 milliárd forinthoz, azt hiszem, egyértelmű.

— Ez valószínűleg néhány milliárd forintnál nem lehet több.

— Ez így van. Arról nem is beszélve, hogy a paktum miatt, mivel sok teljesen új szabályt is tartalmaz, az Európai Bizottság egy külön keretet nyitott meg minden tagállamnak a felkészülésre.

Ehhez mindössze annyit kellett volna tenni, hogy tavaly decemberig Magyarország benyújt egy tervet, hogy mire és mennyi pénzre van szüksége. A Bizottság adott volna, de Magyarország nem adott be ilyen tervet. Az Orbán-kormány menekültpolitikája iszonyú súlyos károkat okozott már eddig is, és nagyon nehéz helyzetet teremtett az új kormány számára is. Ennyi idő alatt abból a füstölgő romhalmazból, amivé a menekültügyi rendszer vált, szinte lehetetlen működő rendszert varázsolni. Főleg úgy, hogy ez a plusz pénz, amiről az előbb beszéltem, már biztosan nem lehívható. Őszintén nem látom, hogy nyolc nap alatt hogyan lehet a semmiből egy működő menekültügyi rendszert létrehozni.

— Mennyi idő kellhet ahhoz, hogy az eddig démonizált menekültügyet a helyére téve, ebből a helyzetből kommunikációsan is ki lehessen keveredni?

— Ez nyilván nem megy egyik napról a másikra, az ezzel kapcsolatos tények bemutatása, annak megértetése az emberekkel, hogy ki a menekült, ki a migráns, és mi a különbség a kettő között, az egy hosszabb folyamat lesz.

Jámbor András volt országgyűlési képviselő a Facebookon reagált a legújabb korrupciós botrány fejleményeire. Bejegyzését azzal kezdi, hogy bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és nagyon meglepődött Őrsi Gergely letartóztatásán, de egyetért azzal, hogy „aki a nép szolgájaként elemel a nép pénzéből, az bűnhődjön!”

Szerinte azonban a parkfenntartási és a várhatóan előkerülő közétkeztetési korrupciós ügyek nem csupán a lopásról szólnak. Hanem arról is, hogy

„Tudom, sokan vannak a régebbi ellenzékből, akik nem értették, miért Magyar Péter kellett az Orbán-rendszer leváltásához. Többek között ezért” - fogalmazott.

„Nem volt egy kis fékezés, egy kis »inkább más irányba menjünk«, egy kis »adok neked pénzt, hogy máshogyan kampányolj«” – írta.

Jámbor hozzátette, hogy a régi ellenzék politikusainak elsöprő része tisztességes, és példaként említi, hogy a Momentum azonnal fel is függesztette érintett tagjait.

A posztban felidézi, hogy erről a jelenségről beszélt már Juhász Péter, Hadházy Ákos, Ruff Bálint, és erről szóltak Magyari Péter cikkei, valamint Kerényi György írása a Szabad Európán.

Jámbor András a bejegyzését azzal zárja, hogy a mostani ügy nem csupán egy korrupciós eljárás, hanem részbeni magyarázat arra is, miként működött az Orbán-rendszer az elmúlt 16 évben.