Új sorozatunkban arra keressük a választ, mi az oka, hogy a közoktatás évtizedek óta csak vergődik, és az orvosolandó problémák nem kisebbek, hanem jóval nagyobbak lettek. Az előző részben bemutattuk a szegregáció, a szelekció és a központosítás következményeit, vagyis az intézményrendszer nyomorúságát, most pedig arra keressük a választ, hogy a pedagógus miért lúzer, miért a pénztelen, szegény értelmiségi szinonimája.

Az alacsony pedagógusbérek egy alapvető társadalmi szemléletet tükröznek. Bár pedagógusnapi beszédekben nem győzik hangsúlyozni a mindenkori hatalmasok, hogy az iskolai munka, a tanárok, nevelők munkája mennyire fontos, hiszen az itt megszerzett tudás alapozza meg az ország jövőjét, de valahogy mindig elfeledkeznek arról, mit is jelent a tanárokra tett felelősség.

Aki a számlák tengerében fuldoklik, akinek pályakezdőként esélye sincs egy saját lakásra, képtelen feltöltődni, annak előbb-utóbb a hivatástudata is megkopik.

A tanárok többsége nem érzi magát megbecsültnek. Társadalmi konszenzus van arról, hogy tanárnak csak az megy el, akinek nincsen jobb lehetősége. Művelt társaságban szégyennek számít, ha valaki ambicionálja, hogy tanári diplomáját használni is akarja. Az állandósuló frusztráció kiégéshez vagy pályaelhagyáshoz vezet.

Nemzedékek óta kétfajta emberből lesz tanár: az elhivatottakból - ők vannak kevesen,- és azokból, akik a divatosabb képzésekre képtelenek bejutni. Hiszen minél nagyobb a társadalmi presztízse egy szakmának, annál nagyobb az egyetemi túljelentkezés rá. Tanárnak meg évről-évre kevesebben akarnak menni, ami sajnos erősíti a kontraszelekciót.

Ahol megbecsülik, megfizetik az oktatókat, ott a társadalmi megbecsülés sem marad el, ennek megfelelően a legjobbak kerülnek a pályára.

És akkor még nem is beszéltünk az osztályfőnökök fizetett pihenőévéről, amely gyakorlat sok más országban létezik, segítve az újratöltődést.

Persze ott a nyári szünet, és a tanárok óraszáma amúgy is milyen kevés - mondják sokan. De tévednek.

Óraszámokról, érthetően

Mit jelent az, hogy egy pedagógusnak X óra a kötelező óraszáma? Annyit, hogy ennyi tanórát kell gyerekek előtt, a tanteremben eltöltenie. De tanórán kívül is sok tennivalója van. Olvasnia kell, képeznie magát. Ki kell találnia, meg kell terveznie az órát. Például alsós tanítóknak, a hihetetlen mennyiségű manuális tevékenységhez előre ki kell vágnia, meg kell festeni, meg kell varrni az anyagokat, ki kell választani feladatokat, egyszóval: fel kell készülni egy színvonalas óra megtartására.

Aki felmérést írat, azt bizony ki is kell javítani, és mindezen felül egyre több adminisztrációs teher is van a pedagógusok nyakában. Aztán ott a kapcsolattartás a szülőkkel, adott esetben messengeren, bevásárlás közben, telefonon, e-mailban, és klasszikusan: fogadóórán.

És ha valami azonnal megoldandó pedagógiai probléma van, akkor nem számít az óra, ott és akkor kell elbeszélgetni Julikával, Pistikével, esetleg rendkívüli fogadóóra keretében a szülőkkel is. És ott van az állandó felelősség a gyermekek iránt: udvaron, utcán, a tanteremben. Továbbá az állandó továbbképzések, a pedagógus életpályamodellből rájuk háruló portfóliókészítés terhe.

És ha nyáron a tanár nem is táboroztat, akkor is maximum bő másfél hónap, amit a vakáció jelent, június végétől augusztus közepéig. (Ne felejtsük, a tanári vakáció az elején és a végén két-két héttel rövidebb, mint a diákok szünete). Ilyen terhek mellett semmi irigykedni való nincsen a plusz 6 hét miatt, amit általában otthon tölthet a derék tanár. Hiszen - hacsak nincsen örökölt vagyona, gazdag házastársa,- ebből a jövedelemből nagy nyaralásra nem futja.

Az évtizedek óta megoldatlan bérhelyzet mára különösen faramuci szituációkat szült.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja azt mondja, minden baj akkor kezdődött, amikor a 2014-es minimálbérhez kötötték az illetményalap számítását.

Előtte a mindenkori minimálbér volt a számítás alapja, de ezt megváltoztatták, és

A szorzók és az illetményalap-kiegészítések persze változnak, de az értékvesztés a szakszervezetek szerint mégis állandó.

Mindez egészen furcsa helyzeteket teremt akkor, amikor folyamatosan emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. A középfokú végzettséggel rendelkezőknek garantált bérminimum például mára már meghaladta a vetítési alapra kiszámolt pályakezdő pedagógus-béreket, így nekik ki kell egészíteni az illetményüket. Így viszont összecsúsznak a különböző szintek, és előfordul, hogy a pályakezdők annyit keresnek, mint a több éve pályán lévő tanárok.

A szakszervezetek szerint a sokat hangoztatott fizetésemelésük sem ér annyit, mint amennyire eredetileg számítottak.

Az életpályamodellhez kapcsolódó béremeléskor eleve lecsökkentették a középfokú végzettségűek, a főiskolai és az egyetemi végzettségűek számára járó szorzókat, továbbá az egész bérrendezést négy évre húzták el, pedig eredetileg úgy volt, hogy egy ütemben történik.

Régebben még örültek is a tanárok, ha be kellett menniük plusz órára, mert kaptak érte egy kis pénzt. Azonban a helyettesítéseket éve óta csak részben fizetik ki, és mára ez vált szabállyá. Továbbá az addigi heti 21 kötelező óraszámot felemelték 26-ra. Ez hetente plusz 5 óra, 3 ezres órabérrel számolva 60 ezer forint értékű  munka.

A szakszervezetek szerint ez azt jelenti, hogy a fizetésük növekedésével a munka mennyisége is nőtt, vagyis valójában semmiféle béremelés nem történt. Ráadásul az ígért emelés utolsó részét szerintük nem is adták oda, hanem az került a törvénybe, hogy ezt az intézményvezetők a fizetések differenciálásra használhatják fel.

Bár 2020-ban, a Covid-járvány első hulláma alatt a kormányzat adott egy szakmai ágazati pótlékot, de ez mindössze tíz százalék pluszt jelentett, ami a szakszervezetek szerint édeskevés, és egyáltalán nem kompenzálja azt a hatalmas veszteséget, amit az jelentett, hogy a pedagógusok bérrendszerét elválasztották a mindenkori minimálbértől.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke úgy számol, ha a bértáblában a jelenlegi minimálbérrel számolnának, akár 200 ezer forinttal is többet kereshetne a tanárok egy része.

- mondja.

„Az egyetemi végzettséggel rendelkezők épphogy, 150 forinttal kicsúsznak a hivatalosan mért létminimumszint alól. Tíz év praxissal."

Totyik Tamás szerint jelenleg Európában - Oroszországot leszámítva - nálunk a legmagasabb a tanítási órák száma. A Klebelsberg Központ által elismert órakeret 25 óra, Oroszországban 26 óra, de az országot járva szembesültek olyan helyzetekkel, ahol a 30-31 óra is megvan.

Van olyan intézményvezető, aki azt írta, hogy a tantestület minden tagja heti 29 órában tanít. „És legalább még egyszer ennyi munkaidőt kell fordítaniuk a tanítással kapcsolatos feladatokra, mint ahány tanítási órát ellátnak."

A szakszervezetek szerint

Azt mondják, ilyen munkaterhelés mellet, már nemcsak a hátrányos helyzetű régiókban, de már Budapesten is pedagógushiány vam. Óvodákat zárnak be, csoportokat vonnak össze.

Totyik Tamás szerint a kormány hiába mondja, hogy az egy pedagógusra jutó tanulók száma a Európában nálunk a legalacsonyabb.

„Ez igaz, de nálunk szociális feladatokat is ellát a tanár, évtizedek óta, ami ezt az adatot rendkívül torzítja. Napközi, tanulószobák, délutáni foglalkozások, szakkörök, sportkörök. Ezek általában máshol fizetősek. Én nem mondom, hogy nálunk fizetőssé kell tenni, ezek helyes feladatok. De amikor ezt a statisztikai adatot vesszük, akkor ennek figyelembevételével kellene értékelni a számokat. Miközben az osztályok létszáma magasabb, mint az OECD átlag. 18 az átlag, nálunk 19,9, annak ellenére, hogy az intézmények több mint 10 százaléka 150 fő alatti."

Adódik a kérdés, hogy mi az oka, hogy a pedagógusok nem tudják érvényesíteni az érdekeiket. Totyik ezt így foglalja össze: „A pályáról egyre jobban hiányoznak a fiatalok, akik a korosztályuknál fogva a leginkább képesek a lázadásra. A fiatalok hiánya miatt öt év múlva 22 ezerrel kevesebb pedagógusunk lesz, mint most. Ennyi a most egyetemen levő, potenciálisan pályára állók és a nyugdíjba vonulók közötti különbség. A 146 ezerből még 22 tezer el fog veszni."

„Ez vezetett oda, hogy 2021 februárjában Orbán miniszterelnök azt mondta, tudjuk milyenek a pedagógusok, várjanak csak. Amikor ilyen mondatok elhangzanak, és szó nélkül benyeli a pedagógustársadalom jelentős része, és az értelmiség nem emeli fel a szavát, akkor ott nagyon nagy gond van."

Totyik Tamás szerint a francia pedagógusok szakszervezetének elnöke, Odile Cordelier azt mondta, hogy ha velük megpróbálták volna megtenni mindazt, amit a magyar tanárokkal megtettek, akkor lebontották volna az Eiffel-tornyot.

„Sokkal megalázkodóbb a magyar pedagógustársadalom. Kevésbé radikális. Ennek több oka van, például a tanárok egy jelentős része vidéken röghöz van kötve" - véli.

Például az, aki valahol Kelet-Magyarországon tanít, és ott van lakása, hiába próbálná eladni, az áráért Budapesten csak egy harmadakkora lakást tudna venni.

Totyik Tamás szerint a hatalomnak pontosan ez az érdeke, hogy röghöz legyen kötve a munkavállaló. Azt mondja, vidéken, kistelepüléseken a politika vastagon belenyúl az intézmények működésébe. „Sorozatban tudunk olyan esetekről, amikor az intézményvezető behívatja a pedagógust, hogy a Facebookon ne oszd meg az oktatást kritizáló bejegyzéseket, mert nem lesz munkád. Szerencsétlen pedagógus nem tud mást tenni, visszavonja a bejegyzését. Hiába megyünk oda jogásszal, hogy akkor kezdjük el a pert, mert ez a joggal való visszaélés, az érintett tanár nem vállalja, mert nem tud hova menni. Nem tud kiszakadni, nem tudja magát mobilizálni, hogy két faluval, vagy hat megyével odébb álljon."

Ráadásul a központosítás a szakszervezetek szerint azt is hozta, hogy bárhova utána tudnak nyúlni az embernek, ha ugyanazon a pályán akarna maradni.

„Ezért van az, hogy nagyon sok pedagógusnak tele lett a hócipője, és elhagyja a pályát, és mondjuk cukrásznak megy. A röghöz kötöttség ezt váltja ki. Ez a legeslegnagyobb gondunk az egész rendszerrel."

Ráadásul az a pénz, amit egy tanár keres, a közmunkás bérekhet képest álomfizetés. „A falu közössége is megveti ezeket az embereket, hogy milyen alapon tiltakoznak, amikor szinte ők a leggazdagabbak a faluban. Csak azt felejtik el, hogy értelmiséghez méltó életmódra lenne szükség. Hogy a tanár színházba járhasson, hogy meg tudjon venni egy könyvet. Ma egy pedagógusnak három órát kell dolgoznia, hogy egy könyvet meg tudjon venni. 1985-ben ezért 20 percet kellett dolgozni"- mondja Totyik Tamás.

Mi a baj a szakszervezetekkel? Mitől ilyen alacsony például a taglétszám? Nagy Erzsébet azt mondja, a pályakezdőket régen automatikusan beléptettek. A rendszerváltás előtti szakszervezetek érdekvédelem helyett az elnyomás eszközeként funkcionáltak, a tisztségviselőik ugyanannak a nómenklatúrának voltak a tagjai, mint a pártállam többi része. Ezért borzalmasan nehéz pozícióból indultak a rendszerváltás után. Igaz, ugyanezt el lehet mondani például a romániai szakszervezetekről, azok mégis szervezettebbek, erősebbek.

Nagy Erzsébet szerint, talán pont azért, mert a szocializmusban arrafelé kemény volt a diktatúra. „Az ottani emberek megtanultak engedelmeskedni. Ezért ha most egy szakszervezeti vezető azt mondja nekik, hogy ezt és ezt kell csinálni, megteszik. El is értek komoly fizetésemelést. Nálunk viszont a sztrájkjogot is durván korlátozta a Fidesz."

Az előző sztrájktörvény szerint az úgynevezett „még elégséges szolgáltatásokról", amit elvileg fenn kell tartani a sztrájk alatt is, tárgyalni kell, de a megállapodás hiánya önmagában nem teszi jogszerűtlenné a sztrájkot. Most viszont ha nincs megállapodás, nem jogszerű a sztrájk. Így elég a végtelenségig húzni a megállapodást, máris megakadályozhatják a sztrájkot.

De vajon nem lenne sokkal nagyobb a tekintélye egy jóval harcosabb szakszervezetnek, amely akár az őt gúsba kötő törvények átlépésére is hajlandó?

Ha valakinek polgári engedetlenség miatt megszüntetik a közalkalmazotti jogviszonyát, azt nem tudják a szakszervezetek megvédeni. Jelenleg ez a legitimista álláspont uralkodik a szakszervezeti vezetők között.

Ha az előző részre is kíváncsi vagy:

Legközelebb időrendi krónikába kezdünk. Elsőként a kilencvenes évek elszalasztott lehetőségeivel foglalkozunk.

Következő rész:

Orbán Viktor sok minden más mellett a gáz- és energiaellátásról is beszélt, hosszas fejtegetésbe kezdett arról, hogy hogy veri szét Amerika és Európa a nagyszerű gázösszeköttetést az oroszokkal. Eközben egy félmondat erejéig egy viccesnek szánt történelmi utalást is megeresztett a németek felé.

Arról beszélt épp, hogy

"az EU mindenkinek kötelezően csökkenteni akarja 15 százalékkal a gázfogyasztását. Nem látom, hogy hogy kényszerítik ki. Bár erre van német know-how... Régebbről, úgy értem..."

Nos, a gázzal kapcsolatban a náci Németországra célozgatni viszonylag ritkán szokás már a világpolitikában, pláne egy olyan ország részéről, amelynek messze a legfontosabb partnere a mai Németország, minden tekintetben.

Itt a videó, 1.02.10-től tessék hallgatni:

A beszédben amúgy Orbán elkanyarodott a migráció kapcsán a fajelmélet felé is.

A miniszterelnök szerint az internacionalista baloldal csele, hogy Európában eleve kevert népesség él. Orbán azt mondta, ez szemfényvesztés. Van, ahol európai és Európán kívüli népek keverednek, és

van, ahol európai népek keverednek, mint a Kárpát-medence. A kettő között szerinte nagy különbség van.

„Mi nem vagyunk kevert fajúak, és nem is akarunk azok lenni” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

– Indulatos Facebook-bejegyzéssel reagált a bejelentett konkrét rezsiárakra, amiben hazugsággal vádolja a kormányt. Miért?

– Én tényeket írtam le. Orbán még márciusban azt mondta, hogy nem a háború miatt magasak az árak. Most már azt mondja, hogy a háború miatt. Az internet nem felejt. Szijjártó 700 millió köbméter gázért kiment Moszkvába kuncsorogni, miközben a kormányhatározat úgy szól, hogy a piacról kell szereznie. A piac nem csak Moszkva. És hogy miért kell 700 millió köbméter? Le sem írtam, de el tudom árulni. Azért, mert amikor tavaly elkezdődött az áremelkedés, akkor felszabadítottak a stratégiai tárolókból 600 millió köbmétert, mert az korábban még olcsóbban lett betárolva. Azt most vissza kell tenni, az hiányzik a stratégiai tartalékból.

Kitaláltak egy fogalmat, amire mindenki már úgy hivatkozik, mint létező dologra, holott ilyen nincs.

– Mi a reális ár?

– Reális ár, ilyen sincs. Magyarországon 19 földgázkereskedő dolgozik, más és más helyen és időben vásárol. Ha most vásárolok a piacon, az a reális ár, amennyiért most tudok kapni. De az MVM tavaly, tavalyelőtt vásárolt, nem tudom mennyit és nem tudom, mennyiért. Szeretném, ha megértené mindenki, nincsen olyan, hogy reális ár.

Dobálóznak ezzel a „lakossági piaci árral”, meg persze nyomják, hogy „bezzeg, ha az ellenzék nyerte volna a választást, akkor...” . És a megmondóemberek már árakat is mutogatnak, hogy mennyi lenne a gáz akkor. Holott szó sem volt erről. Az ellenzék nem akarta eltörölni a rezsicsökkentést, arról volt szó, hogy átalakítjuk. De az átalakítás például arról is szólt volna, hogy több tömbösített sávot hozunk létre, amikben a fogyasztók a fogyasztási arány szerint egyre magasabb és magasabb progresszív árat fizetnek. De nem arról volt szó, hogy kitalálunk egy ilyet, hogy „lakossági piaci ár”. Ez nem létezik.

– Mi az oka a gáz hétszeres emelésének, miközben az áram díja csak közel háromszorosára növekedik?

– Nem tudom. A kormány, illetve az Energiahivatal az ehhez szükséges háttérszámításokról nem mondott az égvilágon semmit. Innentől kezdve egy dolog feltételezhető: a költségvetésen keletkezett lyukak betömése a kizárólagos motiváció, amit az indokolatlanul fenntartott rezsicsökkentés, illetve a kampányra elszórt 1500 milliárd forint okozott. Az erre az évre tervezett hiánycélnak már a 92 százalékát meghaladtuk, holott még csak július van. Tehát elfogyott a pénz. Ez az oka.

Azt is írom a korábban idézett Facebook-bejegyzésemben, hogy lett a 10 forint körüli paksi áram árból a sokszorosa? Eddig folyamatosan azzal dicsekedtek, hogy Paks a világ legjobb üzlete, a miniszterelnök meggyőződése, hogy a nukleáris energia olcsó.

De akkor azt miért nem adják a lakosságnak? És akkor a villanyhoz nem kellett volna hozzányúlni. De akkor nem tudták volna tömködni a büdzsé lukait. Ezért.

– Érdemesebb már villannyal fűteni?

– Önmagában az, hogy a villamosenergia és a gáz ára között ekkora különbség van, az árulkodó arra nézve, hogy itt valami susmus van, mert egyébként a villamos energia és a gáz ára össze van kötve. Ha ilyen mozgás van, akkor vagy a hétszeres sok, vagy a kétszeres kevés. De ha már itt tartunk, nem reális megoldás az sem, hogy most mindenki alakítson ki villanyfűtést. Ahhoz jó sok áram kell, ami egy átlagos házban nemigen áll rendelkezésre. A bővítés meg jó sokba kerül. Vagy tegyen fel napelemet? Aki megteheti? Olyan kereslet jelentkezett hirtelen a napelemforgalmazóknál, hogy ki sem tudják elégíteni.

– Ha a rezsicsökkentés helyett a lakosságra fokozatosan ráeresztik a valódi energiaárakat, már 2012-től, nem lehet, hogy a lakosság egy része inkább költött volna energetikai beruházásokra, mint ahogyan nem tette?

– Mindenféle állami árszabályozás, ami azt sugallja, hogy „nem kell nektek az energiával foglalkozni, majd a jóságos kormány megvéd benneteket”, az a takarékosság és az önálló cselekvés ellen hat. Márpedig 10 éve ezt halljuk. Miközben rossz az energiahatékonysági rendszere az épületeknek. Rossz az energiahatékonysági rendszere az eszközöknek, amiket használunk. A kazánoknak, fűtőeszközöknek, konvektoroknak. Ezeknél sokkal korszerűbbek vannak. De most hirtelen rászabadítani a valóságot az emberekre, azzal, hogy „cseréljétek le a komplett fűtési rendszereteket, mert korszerűtlen”, hát gratulálok. Az is árulkodó, hogy Gulyás Gergely, amikor megkérdezték, hogy takarékoskodik-e, azt a választ adta, hogy két héttel ezelőtt még nem jutott eszébe, de most már odafigyel és lekapcsolja a villanyt. Elég nagy szégyennek tartom, hogy egy miniszter nyilvánosan elismeri, hogy ő nem takarékoskodott az energiával.

Hozzáteszem, hogy a 2011-es energiastratégiát már a fideszes többségű országgyűlés fogadta el, abban benne van, hogy az épületeink 70 százalékánál az energia 40 százaléka veszendőbe megy, és szükséges az energiahatékonyság növelése.

Ahelyett, hogy erre költöttünk volna, mindenféle ostoba infrastruktúrára ment el a pénz, például a földalatti gáztárolót megvettük. De minek? Nyilván azért, hogy tudjanak vele manipulálni, ahogy az elején elmondtam, a 700 millió köbméterrel. Ha kezemben van az eszköz, én mondom meg, mennyi az ára. Ha az összes pékség az enyém, akkor adhatom háromhatvanért a kenyeret és visszahoztam a kádár korszakot, hurrá. Csak persze ennek az árát majd máshol vissza kell venni.

– Átaludtuk a felkészülési időt?

Az emberek nem érezték, hogy az olcsó energia korszakának vége van. Volt a Fidesznek egy Európai Parlamenti választási programja 2009-ben (az utolsó választási program, amit leírtak), és annak az energetikai részében olvasható ez a mondat:

Takarékoskodni kell az energiával, hatékonyabban kell felhasználni. Aztán kormányra kerültek, jött a rezsicsökkentés, és elfelejtették azt, amit ők maguk írtak le. Nincs olcsó energia. Nem lesz olcsóbb a megújuló energia sem, mert annak is van megtérülési ideje.

Persze ha valaki most telepít napelemet, az örülhet, mert az a mostani magas árak miatt rövidebb idő alatt megtérül.

Ha csak odaadtuk volna az embereknek, hogy tessék, szigeteld a házadat. Már azzal is jobban jártunk volna, megtakarítottuk volna az energia nagy részét. A édesanyám házát felújítottuk, egy sima kádár-kockát. 35 százalékkal csökkent a gáz felhasználása. 35-tel! Egy sima szigeteléssel ennyit spóroltunk.

A minap kérdeztem egy nénit: „mennyit tetszik fogyasztani?” Azt válaszolta, hogy olyan ötezer forint körül. Megismételtem a kérdést: „mennyit tetszik fogyasztani?” Nem tudja, hogy mennyit fogyaszt.

Csak néznek, nem értik. Azt mondják nem erről volt szó. Hogy azt mondták nekik, olcsó lesz az energia. Persze, mert több, mint tíz éve ezt mondják Orbánék.

– Informatikailag bírni fogják a szolgáltatók egy teljesen más számlázási algoritmust ennyi idő alatt üzembe helyezni?

– Valószínűleg igen, de nem is ez a kérdés. Hanem az, hogy mennyivel beljebb lennénk, ha az okosrendszereket elterjesztették volna. Nem lenne kérdés, hogy most kinek van átalánya, vagy ki diktál. Ennyi év alatt már mindenhol lehetne okosmérő. Az okosmérők segítségével a szolgáltató személyre szabott csomagokat tudna ajánlani a fogyasztóknak, pont úgy ahogy a mobilszolgáltatóknál megszoktuk.

Hátra megyünk, nem előre.

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde a fajok keveredéséről tett kijelentései miatt különösen emlékezetesre sikerült. A zsidó szervezetek mellett megszólalt az ügyben az amerikai külügy, és edélyi értelmiségiek is petíciót írtak, amit Eckstein-Kovács Péter, Fosztó László, Gáspárik Attila, Magyari Nándor László, neves és elismert romániai magyar értelmiségiek indítottak. Gáspárik Attilával, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk az ügyről.

– Hadd adjam a naivat. Ide Magyarországra az a kép jut el a romániai magyarokról, hogy ők fenntartás nélkül Orbán Viktor támogatói. És akkor jönnek Önök...

– Mivel a médiatúlsúly a Fidesz kezében van még Erdélyben is, ezért természetes, hogy nem jutnak ki innen azok a hangok, melyek másképp látják a világot. Az utóbbi időben sokat voltam Felvidéken, és tapasztalatom szerint az ottani emberek is teljesen másképp látják a világot, mint ahogy azt láttatni szeretné a magyar kormánypárt. Viszont azt gondolom, hogy

Nekem természetes, hogy adót fizetek egy országba, ahol azért szolgáltatásokat kapok. És ez nem Magyarország. Ha Magyarországon fizetnék adót, akkor ott szólnék bele a dolgokba. Ám ugyanezt elvárjuk, akármelyik EU-tag országtól, hogy

Most megint ez történt. Nagyon sok jóérzésű román embert is zavart, hogy egy ilyen nagyon-nagyon rossz, az amerikai külügy szerint egyenesen megbocsáthatatlan üzenetet összemosnak egy erdélyi településsel. Megint Tusnád. És az embernek már gyomorgörcse lesz akkor is, ha csak kirándulna arrafelé. „Jaj, igen, itt mondták ki ezt-azt-amazt”. Mi ebből nem kérünk! Mi most megszólaltunk, és már ezer felett van az aláírók száma, de biztos vagyok benne, hogy a normalitás a határon túl többségben van.

– Tagja a Pluralizmus Erdélyben nevű Facebook-csoportnak. Ön is említette, hogy az erdélyi sajtó többsége a magyarországi kormány alá rendelődött. Hogy tudott ez megtörténni?

– Nem vagyok közgazdász, de valószínű, hogy ma médiát csak az olvasókból fenntartani nem lehet. Külső támogatás kell. Kézenfekvő, hogy ez a hirdetési piac legyen, de az erdélyi sajtó a szűk keresztmetszete miatt soha nem tudott jelentős hirdetésfelvelővé válni. Persze láttam kreatív megoldást, Szlovákiában: a pozsonyi Új Szóban szlovák nyelvű mellékletet jelentet meg az egyik multi. De nálunk ez az út nem volt járható. Maradtak a direkt támogatások, a hatalmasoktól. Kezdetben az RMDSZ csurrantott-cseppentett valami támogatást, majd a magyarországi politikának lett feladata eltartani a romániai magyar sajtót, gondolom más határon túli sajtótermékeket is.

Mivel a jelenlegi hatalom semmi, még jobbító szándékú kritikai hangos sem tűr. Az nekik már ellenséges. Azt már le kell győzni, meg kell alázni. Tehát az évek során felvásárolták az itteni sajtót, de a pénzeket nemcsak adták, hanem a médiát is sajátjukévá tették. Ehhez hozzájárult, hogy az MTI-t ingyenessé tették. Magyarországon is bezártak a független hírügynökségek. Az MTI meg igencsak megszűri a híreket, amiket kiad. A romániai magyar sajtó is ezt használja. Médiát tanító kollégáimmal a napokban néztük, hogy a marosvásárhelyi helyi lapot el tudná tartani a közönsége, de ők is, 30-ból 22 esetben MTI hírt közölnek. Még át sem fogalmazzák, amiből az a komikus helyzet alakul ki időnként, hogy miközben az újság szerkesztősége a színháztól 800 méterre van, az MTI hírét átvéve úgy írnak a vásárhelyi színházról, ahogy azt a magyarországi hírolvasónak fogalmazták meg, hogy értsék ott is; tehát mint egy távoli intézményről. Több dolog kellett, hogy idáig süllyedjünk, kellett a magyar hatalom, de kellett az itteni médiamunkások gyengesége is.

– Nézzük a petíciót kiváltó nyilatkozatot. Milyen reakciókat tapasztalt? És mit reagált a romániai magyar politikai osztály?

– Egészen durva kommentek is érkeznek, de kaptam aggódó üzeneteket is, hogy nem kellene, vigyázzunk magunkra, mert bosszúálló a magyarországi hatalom, és a vele cinkosságot vállaló RMDSZ is. Megkeserítheti az életemet. Ez igaz. De meddig lehet elmenni?

El kell mondanom mindenkinek, hogy az ember szabadnak születik, elmondhatja a véleményét szabadon és ugyanúgy dönthet a saját sorsáról is. Európai polgárként átlátható döntéseket akarok. Nem szeretem azt, amikor egy nyaralóhelyen két sátor előtt valaki kinyilatkoztat olyanokat, ami sok embernek rossz, sok emberben félelmet kelt. Másokban meg félelmetes múltbéli tapasztalatokat hív elő. Másrészről az ügyben már megszólalt Klaus Iohannis államfő is, határozottan kikérte a véleményét az RMDSZ-nek, személyesen Kelemen Hunornak. Azt mondja, hogy elfogadhatatlan, ami elhangzott bizonyos mondatokban Tusnádfürdőn, és az, hogy ehhez a román kormány miniszterei és fő tisztségviselői tapsoltak, ez nyilvánosan, nem zárt ajtók mögött, meg kell beszélni. Ezzel kényszerhelyzetbe hozta Kelemen Hunort és az RMDSZ-t.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ha a román politika nem látott volna inkább ellenséget a romániai magyarságban, hanem ehelyett felkarolta volna azt, és pozitívan diszkriminálva helyzetbe hozza, gazdasági és kulturális befektetésekkel, akkor az erdélyi magyarság egy része sem kívül keresné a boldogságot. Ezt a küzdelmet, amit 32 éve folytatunk, meglovagolta a magyar kormány a szép beszédével, azzal a retorikával, hogy „majd mi segítünk”.

Ha 8-10 éve az RMDSZ kiáll és azt mondja, hogy működjünk együtt, de ez a mi játszmánk, az meg a tiétek, ha a romániai magyar sajtót sikerült volna piaci alapokra helyezni és nem lehetett volna péterfillérekért megvásárolni, akkor nem lenne most ez a helyzet.

– A beszélgetésünk elején világos határvonalat húzott a kulturális identitás (nemzethez tartozás) és a közjogi státus (adott államhoz tartozás) között. Nem is vette fel a magyar állampolgárságot, a fent elmondott okokból. Ugyanakkor meg úgy fogalmaz, hogy nem akar még egy diktatúrát, miközben Önöknél nincs diktatúra.

– Nincs. De a légiesített határok miatt ezek az emberek és ezek a kérdések bejönnek hozzánk is. Engem leginkább az zavar, hogy az én területemre jön valaki és olyanokat mond, amivel aztán engem is azonosítanak. És hiába mondom, hogy „én kérem Tusnádra kirándulni járok, vagy védeni az ősi növényvilágot, vagy szemetet szedni a turisták után”, de sajnos Tusnádot a következő 30-40 évben ezzel fogják azonosítani. Az illiberalizmussal, és mindennel, ami ott hangzott el.

Majdnem két év telt el azóta, hogy először lettem covidos. Azóta volt 3 oltásom is.

A hónap végén eltörölték a kötelező maszkviselést a repülőn, de a buszon még a többség hordta. Furcsa volt, feleslegesnek tűnt, bár tudtam, hogy az olaszok nehezen felejtik az első hibájukat. Azt reméltem, a hosszú szigorítások, lezárások után a nagy melegben nem kell újra Covidtól tartani. Amikor Angliában ismerőstől hallottam, hogy megkapta, csodálkoztam, de nem éreztem, hogy óvnom kellene magam. A házaspár egyik tagja észrevétlenül esett át rajta, a másikat viszont ágynak döntötte.

Bő egy hét múlva Magyarországra utaztam, meglátogattam betegeket, gyereket. Vidéken két nővéremet, fiait és unokáit is végigpuszilgattam, nem volt jele betegségnek. Aztán az osztálytalálkozón is osztottam a puszikat, akkor sem volt semmi különös érzésem.

Pesten a 92 éves anyukámat kivittem az idősek otthonából pár napra egy apartmanba. Remekül éreztük magunkat, de másnap a férjem is érkezett volna. Mivel ő Ukrajnába, Donbaszba készült, kértem tőle, hogy hozza el az angliai tesztünket otthonról, mert a torokgyulladásom elbizonytalanított. Mielőtt megérkezett volna, gyorsan vettem a gyógyszertárban egy tesztet, nehogy megfertőzzem.

A férjem így nem jöhetett hozzánk.

Ha már karantén kell neki is, jobb, ha mellettem marad, de ha még nem kapta el, jobb lenne, ha visszamenne az idősotthonba. Na, az egy nagy kérdés. A bátyám már nem fogja visszavinni, mert épp szülni készült a menye, aki mellett sokat vannak. Én elvileg nem mehetek ki, de akkor mit tehetek?

A torokkaparáson, orrduguláson, orrfolyáson kívül csak idegileg viselt meg a betegség. Magamat nem féltettem, csak az idős anyukámat, a férjemet, aki természetesen egészségesen akart Ukrajnába jutni, és féltettem a gyerekeket és mindenkit, akinek betegsége volt.

Megkérdeztem az ismerőseimet, ők átestek-e már újra a Covidon. Sokan túl vannak rajta az elmúlt hetekben.

Volt akinek lázzal, köhögés nélkül, másnak láz nélkül, köhögéssel. Volt, akinek két hétig tartott, de a többség 5 nap múlva negatív volt.

Szerettem volna hivatalos adatot kapni a terjedésről, de Müller Cecíliáék most sem állnak szóba az újságíróval. A heti egy adathalmaz marad, ebből kihagynám a felesleges számokat, a lényeg, hogy egy hét alatt 14 ezer megbetegedésről tudnak (és mennyiről nem, mert például én sem hívtam orvost), 1340-en vannak kórházban, ami a tizede annak, ami a legrosszabb időszakokban volt. 19-en vannak most lélegeztetőgépen, ez is töredéke a legsúlyosabb időszaknak.

Nyíregyházán,- aminek a közelében voltam -, úgy tűnik, készül valami. A sóstói úti kórházban újra kialakították a Covid-részleget. Hatvanban a teljes kórház területén látogatási tilalom van. Mindkét kórházat megkerestem levélben, de ők sem válaszolnak.

A Whitelab budapesti tesztelőt is kérdeztem, ők sem akarnak nyilatkozni. Azt mondják, az ő számaik nem alkalmasak a vírushelyzet megítélésére.

Két problémát érzékelek. Az egyik a fejetlenség, hogy a terjedésről nincs világos tájékoztatás, miközben bizonyos szigorítások vannak.

A Pesti úti otthonban például 8 napra kell karanténba zárni azt a lakót, aki beteggel találkozott. Az én édesanyámat tehát újra magánnyal büntették, hiába tartunk már a harmadik negatív tesztnél (persze ott is csak gyorsteszt van, úgy tűnik, ők sem gondolják komolynak a problémát).

Értem, nagyon meg kell óvnunk a lakókat. Akkor, kérem, kérjék meg őket, hogy maszkban járjanak ki a boltba. Addig pedig ne kötelezzék az ápolókat maszk-használatra. A logikátlan szabályozás nemcsak nevetséges, hanem káros is. Egy idős embernek nem szabad hosszú időre egyedül lennie, és mozognia kell, amíg bír. Az otthonban a Covid előtt még rengeteg program volt a lakóknak, ma már csak hetente, kéthetente egy torna maradt. Arra sincs ember, aki lekísérné az édesanyámat a cicákat megetetni.

Az információhiány azért is furcsa, mert a kórházak készülnek. Van okuk, vagy csak túlreagálják a helyzetet? Lesz végre központi tájékoztatás, hogyan védhetjük meg a betegeket, mit kell tudnunk a mostani fertőzésekről?