"Drukkoljunk, hogy hamar elteljen ez az egész" - erre vágyik tanár, diák és szülő iskolakezdéskor?
Becsengettek a mai napon, amikor ezt a cikket írom, szeptember 3-án. Hurrá, már csak 286 nap és újra itt a hőn vágyott időpont, az a bizonyos június 15, amikor a VAKÁCIÓ felirat utolsó betűje is megtalálja a helyét.
Találd ki, mire vágyik most, ma az országban élő több százezer tanár, diák és szülő! Kart karba öltve és teljes összhangban? Bingo..
A fiam most megy hetedik osztályba, általános iskolás. A szülőket és az osztályfőnököt tömörítő Facebook-csoport az elmúlt napokban változott 6.A csoportról 7.A csoportra és a kommunikáció is újra elkezdődött. Az osztályfőnök anno a tanévzárót követően azt mondta, a maga részéről augusztus végéig nem lesz okoskodás a csoportban, majd akkor jön, ha már a tanévkezdetről valami nagyon fontos információja lesz: például a tankönyvek átvételéről.
Aztán tegnap, az utolsó vasárnapon ismét egy szívhez szóló üzenetet rittyentett a közösségi oldalra, a szülőknek. Elmesélte a szokásosat: 7.45-ünneplő-osztályfőnöki órák-órarendek és aztán az első nap ilyen lazán fog lefutni. Majd az alábbi sorokkal zárta a gondolatmenetét:
"Jó tanév lesz biztosan, amiben már most tudjuk, hogy a vége jó lesz, hisz várjuk a végét, úgyhogy drukkoljunk, hogy hamar elteljen ez az egész és ismét jöhessen a nyári szünet."
Egy tanár. Egy osztályfőnök kinyilatkozása ez, a szülők számára.
Csak nekem szomorú mindez? Csak bennem cikáztak ezidáig rózsaszínű felhők, miszerint azért egy tanár egy piciként fogja már fel kihívásnak az új tanévet? Hogy legalább egy picit szereti, amit csinál? Hogy nem azt figyeli, mint a többi, más szakmabéli, a kőműves, a mérnök vagy a boltos, hogy mikor mehet újra szabadságra? Hogy ha mégis a nyári szünet motiválja őt, akkor azt azért mélyen eltitkolja?
Persze, rákérdeztem a gyerekemnél is most reggel, bár nem kellett kérdezni. Azzal a lendülettel, hogy kinyílt a csipája, már azt mondta: 286 nap és nyári szünet és most már ezt várjuk. De ő 13 éves, általános iskolás, neki ezen a reggelen ezt kell mondania, ez azért annyira nem meglepő, ugye?
És hogyne, ha már minden résztvevő a nyári szünetet várja, akkor én, a szülő, az édesanya is odaállok az igazmondó tükör elé és egy nagy sóhajjal bevallom: ugyanezt várom én is. De vajon én kimondhatom?
Vajon én, mint szülő, mondhatom azt, hogy minden idegszálam tiltakozik attól, ami most jön? A korán kelések, a dolgozatokra készülés, a matekleckével a szomszéd Géza bácsihoz rohangálás, aki már nyugdíjas, de matektanár volt, hátha ő megoldja (uram bocsá' érti) a feladott leckét. A pillanatok, amikor a gyerekem hajnal kettőkor rongyol be hozzám, hogy bár kész a fizika prezentáció, a nyelvtanlecke és megtanult 20 rendhagyó ige harmadik alakját angolból, de van egy vers, amit szintén tudni kell és "ANYA, SEGÍTS megtanulni!".
Nos, becsengettek. Nem tudok mást mondani, mint azt: 286 nap és itt a nyári szünet..