Direkt36: Ha jól csináljuk, akkor támadnak majd minket
Elindult a Direkt36, az Átlátszó után a második független, tulajdonosi-befektetői háttér nélkül, pusztán alapítványi, illetve mikro-támogatói pénzekből fenntartott oknyomozó-tényfeltáró portál. Az alapítók mind ex-origósok, egyelőre öten alkotják a csapatot, és azt tervezik, hogy havi egy, de inkább két jól megírt, sok munkával készült cikket jelentetnének meg. Február végén jelent meg az első, a napokban pedig a második írásuk. A korábbi Origó-főszerkesztővel, Sáling Gergővel, illetve a Lázár János ominózus utazásairól szóló cikksorozatot jegyző Pethő Andrással beszélgettünk.
– Az Origo-sztorit ma már az újságolvasók össze tudják nagyjából rakni, ti hogy látjátok ennyi idő távlatából visszanézve?
Sáling Gergő: Közös megegyezéssel távoztam a cégtől. Voltak találgatások, hogy ennek mi volt az oka, a kiadó és a tulajdonos akkor ezeket tagadta, de helyre nem igazítottak egy cikket sem. Kommentálni továbbra sem fogom a történteket.
Pethő András: Én sima felmondással jöttem el az Origótól némi huzavona után. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor azért, mert az Origó sokáig nagyon jó hely volt, ahol független és kompromisszummentes újságírást lehetett csinálni, de aztán ez megváltozott. Régebben úgy éreztük, hogy a szerkesztők és az üzleti oldal is abszolút támogat bennünket ebben. Aztán az utolsó egy évben, fél évben nyilvánvalóvá vált, hogy az üzleti oldal egyre kevésbé támogat minket akkor, ha politikailag érzékeny sztorikat csinálunk. Ez a nyomásgyakorlás nem élesben megy, jelzések vannak...
– A kiadón keresztül?
PA: Igen, és a pontos láncát ezeknek az információknak nem ismered, csak érzed, hogy nincs meg a támogatás. Többször kellett nemet mondanunk, és
Hamarabb egyébként, mint ahogy gondoltam.
– A kiadó marasztalt?
PA: Igen, de tudták, hogy hiába. Gergő eltávolítása után a hivatalos kommunikáció arra irányult, hogy nincs itt semmi látnivaló, és ebbe jobban illett volna, ha senki nem mond fel.
– Gergő, neked vélhetően jólesett, hogy ennyien felálltak a szerkesztőségből...
SG: Persze. Az én helyzetem érdekes volt, már-már tragikus főszereplővé váltam, rengetegen jöttek oda hozzám, csak pozitív visszajelzéseket kaptam, veregették a vállam, hú, de jó volt veled dolgozni, és, jaj, most mi lesz. Annyi pozitív érzelmet kaptam rövid idő alatt, hogy elég hamar túllökött az egészen. Nem beszélve arról, hogy sok ember nagyon nehéz döntést hozott meg, feladták az egzisztenciájukat, és újságíróként nem olyan egyszerű jó helyen munkát találni. És ugye nem lehettek biztosak abban, hogy mi az igazság, mégis bevállalták ezt, amiért nagyon nagyra tartom őket.
Sáling Gergő és Pethő András
– Utána mihez kezdtetek?
SG: Egy hónapig sírva vigadtunk, közben pedig ment persze a tervezgetés. Amikor András hazajött Brüsszelből, az alapötlettel már megvoltunk. A Direkt36 volt ez, csak még nagyon kezdeti állapotban. Nem volt céltalan útkeresés, ahogy az ötlet előjött, mentünk előre.
– A modell egyik lényege az volt, hogy nem akartok magatok fölé többé tulajdonost?
SG: A 12 év, amelyet a hírmédiában töltöttem el Magyarországon, arról győzött meg, hogy
Az üzleti alap csak félig-meddig üzleti, emellett még kicsit feudális, kiszolgáltatott valami. Én ezért kifejezetten egy olyan modellt kerestem, amelyben minél jobban biztosítható a tartalmi függetlenség, ami persze jelent némi korlátozást méretben, tematikában, frekvenciában, de ebben egyértelműen az volt benne, hogy mi legyünk a tulajdonosok is.
PA: Nézd, ha idejön a New York Times, és azt mondja, hogy befektet egy nagyobb összeget, hogy csináljunk egy jó lapot, akkor azt mondjuk, hogy rendben.
SG: Attól függ, mit kér cserébe…
PA: De persze nehéz elképzelni olyat, hogy egy tulajdonos ne piaci befektetésként gondoljon erre. Amit mi akarunk csinálni, abból pénzt nem fog kivenni senki. Ez nonprofit történet, társadalmi haszna van, maximum donorokra számíthatunk. Sok kicsi hazai támogatóra. A crowdfunding kampány is erről szólt. (Crowdfunding: internetes közösségi finanszírozás, amilyet például a Kickstarter vagy az Indiegogo oldalakon is szervezni lehet - a szerk.)
Weyer Balázs, Sáling Gergő, Pethő András
– Mennyiben hasonlít ez a modell az Átlátszóéhoz?
SG: Kifejezetten másban gondolkodtunk. Az Átlátszó egy aktivizmust az újságírással kombináló közösség, egy nagyon érdekes hibrid. Ők csinálták meg az első, nagy tulajdonostól független újságíró központot, de őket egy kiterjedt tartalmi felhő veszi körül. Nagyobb frekvencián jelennek meg, sok blogjuk van, vannak hirdetőik, sok témájuk, sokkal több erőforrást mozgatnak. Én olyan modellt szerettem volna, amely évi 20-25 témát dolgoz fel, kevesebb emberrel, de nagyon koncentráltan. Az is fontos szempont volt, hogy az üzleti befektetések nehezen függetleníthetik magukat a közéleti viharoktól. A médiacégek sok kompromisszummal működnek. Természetesen újságírók, szerkesztők, marketingesek sales-esek - mind megtanultuk ezt kezelni, de a törvényszerűségek sokszor az újságírás ellen hatnak. Az én fejemben az állt össze, hogy inkább a tartalmon érdemes újítani, és ahhoz igazítani az üzleti modellt, nem pedig fordítva.
– Honnan lesz pénzetek a működéshez? Amikor az interjú készült, 22 ezer euró gyűlt össze a kampányban, amellyel a tervet túlteljesítettétek, de ez azért elég kevésnek tűnik a zökkenőmentes munkához... (Végül 24 ezer euró lett az összeg.)
PA: A kampány fontos lába volt a finanszírozásnak, ráadásul kommunikációs szempontból is lényeges volt. Két másik láb is lesz: vannak olyan források, alapítványok főként, amelyek ehhez hasonló kezdeményezéseket támogatnak. Ezek mellett fogunk végezni piaci tevékenységeket is, research-munkákat például, amelyekért piaci árat kérünk, vagy például képzéseket tartunk. Támogatók, alapítványok, kis crowdfundingból származó mikrotámogatások és a piaci munka – ebből a mixből áll össze a finanszírozás.
Vorák Anita
SG:
ingyen van. A kampány arra is rávilágít, hogy ez fontos dolog, mert az ő életükben is fontos lehet. Nem vártuk mi sem, hogy ezt a gátat át fogjuk ütni az első alkalommal, ráadásul jóval hamarabb, mint terveztük. Nagyon sok támogatást, pozitív visszajelzést kaptunk a pénzen kívül is. Ez nagyon jó, erre lehet építkezni. A sikerességet pedig az fogja mutatni, hogy a következő években ezt tovább lehet-e fejleszteni, vagy elsorvad.
– Mióta dolgoztok a tartalmon? Azt nyilatkoztátok, hogy csábító lenne kijönni valami látványos dologgal rögtön az induláskor, de ti inkább későbbre hagynátok, viszont tisztességesen megírjátok.
PA: Amikor láttuk tavaly ősz vége felé, hogy össze fog jönni, akkor is kevesen voltunk ahhoz, hogy a szervezés ne vigye el rengeteg időnket. Ideális az lett volna, ha egy nagyobb csapat fele már akkor dolgozik az ügyeken. Van folyamatban 2-3 ügy, amelyek különböző fázisban vannak, általában is azt tervezzük, hogy több üggyel foglalkozunk párhuzamosan. Most már lassan én is ráállítom az agyam arra, hogy a sztorikkal tudjak teljes üzemmódban foglalkozni.
A kampányvideó:
– Hány írás jelenne meg havonta? Egy? Kettő?
SG: Inkább kettő, évi 20-25 ügyet tervezünk feldolgozni.
– A megjelenést hogy tervezitek?
SG: Ebben is nagyon mások leszünk, mint az Átlátszó. Nyilván lesz egy honlap, de a cikkek első közlésben olyan szerkesztőségekben jönnének le, amelyek ki vannak éhezve jó sztorikra, de saját erőforrásaik nincsenek erre, viszont számottevő elérésük van.
– Vannak már megállapodásaitok?
SG: Folyamatban vannak, még nem mondhatok ezekről semmit, de úgy látom, nem fog akadályba ütközni a megjelenés. Nekik jó, mert kapnak egy exkluzív, ütős sztorit, amely alaposan fel van dolgozva, mi pedig cserében elérést, nagy olvasótábort és hírverést. Ez jó esetben win-win helyzet.
PA: Most épp egy olyan anyagon dolgozunk, amelyhez át kellett nézni közel 300 közbeszerzés dokumentumait, és kézzel rendszerezni, mert kiderült, hogy a gépi az hibás. Ez egy módszeres munka volt, amelyről majd beszámolunk külön is a támogatóinknak. A crowdfunding során ugyanis azt ígértük a támogatóinknak, hogy exkluzív tartalomként ők olyan kulisszatitkokat is megkapnak tőlünk, amelyekből kiderül, hogyan készült a cikk.
"Az már eddig is ismert volt, hogy ezeknek az embereknek a vállalkozásai az elmúlt öt évben feltűnően jól szerepeltek az állami beruházásokra kiírt pályázatokon, és ennek köszönhették látványos növekedésüket. Mivel Magyarországon a fejlesztések jelentős része uniós forrásból valósul meg, ezért azt is lehetett tudni, hogy a cégek biztosan jutottak EU-s pénzhez. Ennek mértékét azonban nehezen lehetett meghatározni, mert ha követni akarjuk az uniós pénzek magyarországi útját, akkor ahhoz egymástól független állami adatbázisok dokumentumainak mélyén megbúvó információkat kell összegyűjteni és rendszerezni.
Az Orbánhoz kötődő embereknek a cégei által elnyert közel 300 állami megbízás dokumentumait feldolgozva világosan kiderült, hogy mindegyik cég, illetve cégcsoport kifejezetten komoly kedvezményezettje az EU-s költségvetésnek."
"A miniszterelnök veje, Tiborcz István által résztulajdonolt cégnek tényleg van oka a dicsekvésre: 2009-es indulásuk után néhány év alatt lett belőlük többmilliárdos forgalmú vállalat. Nagyrészt annak köszönhették ezt, hogy sorra nyerték az állami – azon belül is főként uniós finanszírozású – projekteket. Különösen jól szerepel a cég a közvilágítási felújításokra kiírt pályázatokon, kutatásaink azonban azt mutatják, hogy ezekben a sikerekben az esetleges “szakmai eredmények” és a “kiváló szakembergárda” mellett szerepet játszott az is, hogy a pályázatok nagy részét olyan feltételekkel írták ki, amelyeknek rajtuk kívül senki vagy csak nagyon kevés cég tudott volna megfelelni."
SG: Az egész építkezésnek az egyik érdekes tapasztalata, hogy
A többség azt hiszi, hogy elég egy füles valahonnan, és hajrá. Amikor kiderül, hogy aztán egy cikk mögött mekkora és milyen jellegű munka van, meglepődnek. Viszont a kíváncsiság is megvan, tehát érdekli az embereket. És átérzik, hogy ez fontos dolog.
– Mennyire vártok erőteljes ellenállást a gazdasági-politikai szférából?
SG:
– Kaptatok már jelzést, hogy nem kéne olyan nagyon igyekezni?
SG: Ha jól végezzük a munkánkat, fogunk kapni, ez biztos - bélyegeket minden újság kap. Az Origónál azt gondoltuk, hogy az a száraz, távolságtartó stílus, amely jellemzett minket, majd kivédi, hogy elhelyezzenek minket a klasszikus jobb-bal, konzervatív-liberális viszonyrendszerben. De hogyha csak beszélgetsz egy politikussal, akkor is el fog helyezni valahol, még ha ez teljesen indokolatlan is. Ha olyan sztorit írunk, ami vihart kavar, az minket is meg fog tépázni, kapaszkodni kell majd nagyon.
– Van jogi védelmetek?
PA: Igen. Az elmúlt fél év részben épp arról szólt , hogy azokat is megkeressük, akik jogi, pénzügyi szempontból is értő támogatást tudnak adni. Inspiráló dolog volt, hogy ebben is sok segítséget kaptunk.
Szépen gyarapodik a Facebook-oldal követőinek száma
– Mi lenne az ideális? Ha az oknyomozás inkább a Direkt36-hoz hasonló modelleknél működne, vagy beépülne a mainstream sajtóba?
PA: Mind a kettő. De az biztos, hogy egy nagy szerkesztőségben, egy nagy kiadónál nagyon nehéz ezt megcsinálni. Nehéz beilleszteni a szervezetbe.
SG: De ebben a magyar média üzleti modellje is hibás, aminek az elégtelen működése iszonyatosan megsanyargatja a tartalmat. Egy nagy kiadónál is lehet jó lemezt készíteni, de egy egészen kicsi, függetlennél is. Én el tudok képzelni olyat, hogy egy nagy nézettségű tévénél összeáll egy csapat, és csinál egy olyan műsort, hogy mindenkinek leesik az álla. Mint ahogy a mi modellünk is működhet.
PA: Amiről kevésbé esik szó, hogy ez egy szakma. Egy szakmán belül is egy szakma. Annak, hogy Magyarországon ez nem igazán terjedt el, sok oka van. Nemigen tanítják, nincsenek minták, nemcsak jó oknyomozó riporterből van kevés, hanem oknyomozó szerkesztőből is. Sokszor mondják, hogy az a baj, hogy nincs rá idő. Ez azonban csak részben igaz. Gondolj bele, hiába adsz egy újságírónak két hónapot, de ha az kell a sztorihoz, hogy végig kell elemezni egy 100 ezer adatból álló adatbázist, és nem tudja, hogy fogjon hozzá, akkor nem fogja megcsinálni. Ha nincs tapasztalata, hogy miképp környékezzen meg forrásokat, hogy szerezze meg a bizalmukat, hogy építsen ki kapcsolatokat, akármennyi ideje van rá, nem fogja tudni megcsinálni. Ezt tanulni kell, főleg a gyakorlatban, és persze azoktól, akik ezt a tudást átadják. Ennek sem az intézményei, sem a kultúrája nincs meg.
Ha drukkolsz a Direkt36 csapatának, nyomj egy lájkot!