HÍREK

Demeter Szilárd visszavonta a gázkamrázós írását, és törölte Facebook-oldalát is

A Magyar Nemzet oldalán megjelent közleménye szerint azért törli az oldalát, mert a Facebook 3 hónapra letiltotta, így a posztot nem tudja eltávolítani.

Link másolása

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Demeter Szilárd szombaton egy éles hangú cikkben Soros Györgyöt Adolf Hitlerhez, Európa népét pedig az auschwitzi koncentrációs táborban szenvedő zsidósághoz hasonlította. Szerinte a milliárdos üzletember és filantróp markában tartja az Európai Uniót, ami úgy akarja kiszorítani soraiból Magyarországot és Lengyelországot, mint a náci uralom idején a harmadik birodalom a zsidó polgárokat, Soros "követőit" pedig következetesen liberárjáknak hívja.

Írására többen éles kritikát fogalmaztak meg: Vámos Miklós Prima Primissima díjas író melegebb éghajlatra küldte el (majd ki is lépett a Szépírók Társaságából), de bírálta Bajnai Gordon volt miniszterelnök is. Ő Orbán Viktornak címezve véleményét azt írta:

ha Demeter hétfőn még az intézmény igazgatója lehet, akkor „ezt a nyilatkozatot nyilván mi, magyarok és az egész világ a magyar kormány álláspontjának tekinti majd.”

De a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és Magyarország izraeli nagykövetsége is felszólalt az igazgató írása ellen: szerintük Demeter szóhasználata és hasonlata elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan, valamint kimeríti a holokauszt relativizálásának fogalmát is.

A Mazsihisznek az író-publicista még válaszolt, megismételte, sőt tovább erősítette állításait, mondván „a liberális mainstream nettó náci logikát működtet”.

Aztán váratlanul visszavonatta korábbi cikkét, sőt törölte magát a Facebookról is.

A Magyar Nemzet oldalán közzé tett közleményében úgy fogalmaz:

„Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm. Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: