prcikk: „Csörgő bohócsipkát tesznek a kereszténységre” – Gábor György vallásfilozófus Balog Zoltán maradásáról és a kegyelmi botrányról | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

„Csörgő bohócsipkát tesznek a kereszténységre” – Gábor György vallásfilozófus Balog Zoltán maradásáról és a kegyelmi botrányról

Gábor György szerint a református egyházban saját felemelő történelmi hagyományaikkal fordultak szembe, amikor bizalmat szavaztak a kegyelmi kérvényt támogató püspöknek. Azzal a hagyománnyal, amiért valamikor akár máglyára is mentek a hittársaik.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. február 15.



Balog Zoltán elismerte, hogy hibázott, amikor támogatta a pedofil főnökét fedezni próbáló bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi kérvényét. A püspök bocsánatot is kért, de lemondani nem hajlandó, annak ellenére, hogy a református egyház második embere is felszólította erre. Arra hivatkozik, hogy kedden az egyházi zsinat 86%-a bizalmat szavazott neki. Csakhogy a hvg.hu információi szerint a három püsökből kettő ellene szavazott.

Gábor György vallástudóssal, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársával, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a református egyházra, és mit is gondol ő a kegyelmi botrányról.

– Megszólalt Balog Zoltán, aki beismerte, hogy támogatta a kegyelmi döntést, de nyilvánvalóvá tette, hogy nem mond le. Mit gondol erről a nyilatkozatról?

– Undorító, felháborító és elfogadhatatlan. Több szempontból is. Én magam nagyon-nagyon erősen képviselem azt az álláspontot, amit a kiváló Deák Ferenc fogalmazott meg saját programjaként, vagyis az egyházi autonómia kérdését. De egyházi autonómia csak akkor lehetséges, ha az egyház nem csüng financiális pórázon és egyéb módokon az állam kebelén. Ezt csak azért mondom, mert én nem szólnék bele az egyház döntésébe, tehát abba a döntésbe, hogy ők továbbra is Balog Zoltán áldásos püspöki tevékenységét óhajtják. Ez az ő dolguk. Azonban annyiban mégis beleszólnék, hogy ez már rég közügy. Ez már még a közmorál, az általános morál kérdését érinti. Vagyis

ezzel a döntéssel önmagukról állított ki ez a grémium egy bizonyítványt egy olyan kérdésben, ami az egész társadalmat mozgatja, élén a köztársasági elnök lemondásával, ami azért nem egy mindennapos esemény. Egy olyan kérdésben, amiben teljes a konszenzus Magyarországon és az egész világon.

Nos, ezt a konszenzust sikerült felrúgnia ennek a testületnek, amikor Balogh Zoltánt továbbra is alkalmasnak tartotta egy vezető, egyházi poszt betöltésére. Ez minősíthetetlen. Illetve persze köszönettel tartozunk nekik, hogy ezt ennyire nyilvánvalóvá tették. Különösképpen akkor, amikor maga az érintett Balog Zoltán mondta azt, hogy valóban támogatta a kegyelmi kérvény elfogadását.

Ez nem egy jogi szempont, amit én most képviselek, de nem is vagyok jogász, ez morális szempont, és morális értelemben bármilyen bűncselekménynek az eltussolása, az majdnem olyan undorító, mint maga a bűncselekmény.

Erről értesít bennünket a püspök úr, hogy ezt ő egyébként támogatta, ezt az illetőt, és ezek után nemcsak hogy jónak tartotta bejelenteni, hogy ő nem mond le, hanem folytatja, hiszen megkapta a bizalmat a grémiumtól. Mindezt úgy, hogy közben fogának léckerítése mögül annyi nem suhant ki, hogy egyébként bocsánatot kér az összes érintettől, az összes abuzált gyerektől, idáig még csak el sem jutott a püspök úr.

– Bocsánatot kért, csak nem tudjuk, hogy kitől, mert azt mondja, hogy akitől kellett, ő bocsánatot kért, és bocsánatot kér.

– A bocsánatkérés az mindig konkrét. Olyan nincs, hogy kérem szépen én bocsánatot kérek.

A bocsánatkérésnél el kell hangoznia annak, hogy miért kérek bocsánatot, és kitől, kiktől kérek bocsánatot. Máskülönben az egész az értelmetlen.

– Ön szerint e református egyház a döntéssel elveszítette a hitelét?

– Nem tegnapról mára, hanem egy folyamatban vagyunk itt benne. Ez a folyamat tükröződött abban a minapi kimutatásban, amelyből egyértelműen kiolvasható, hogy ezek az úgynevezett nagy történelmi egyházak, tehát a katolikusok, reformátusok, evangélikusok milyen döbbenetes számban, valami egészen elképesztő arányban és számban vesztettek a hívekből. Ez a folyamat úgy látszik, feltartóztathatatlan.

Ennek meglesz egyébként az eredménye, ehhez nem kell jóstehetség. Olyan nincs, hogy egy intézmény gyakorlatilag eladja magát a politikai hatalomnak. Tokostul, vonóstul, financiálisan, mindenhogy.

Sajnos süllyed Deák Ferencnek "Szabad az egyház szabad államban" jelmondata. Ez pontosan azért született, hogy az egyházak büszke, autonóm intézmények maradhassanak. Az állam ne tudjon beleszólni az egyházak dolgaiba. Ez most már se nem büszkeség, mert nincs ok büszkének lenni, se nem autonómia. Arról nem beszélve, hogy önmaguk felemelő történelmi hagyományait rúgták le magukról, mint a vízilabdázó az ellenfelét. Innen azért emlékeztetném őket, hogy azt a hagyományt, amiért egykor hittársaik akár még máglyára is mentek.

– A kormány ugyanakkor azt állítja, számukra fontos a keresztény Magyarország, és annak védelme.

– Most az az abszurd helyzet figyelhető meg, hogy

folyamatosan a kereszténységre hivatkozik ez a kormány, folyamatosan a keresztény értékekre mutogat, miközben önmaga az első, aki páros lábbal tiporja és rúgja fel a keresztény értékrendet.

Ez egy virtuális vagy látszatkereszténység, aminek semmi köze sincs ahhoz a hagyományhoz, a keresztény hagyományhoz, amit még egyes hívők őriznek magukban. Ez egy politikai erőforrássá változtatott kereszténység. A kormány változatlanul mantrázza ezt a kereszténységet, változatlanul hivatkozik rá, miközben erodálódik az egész, és szépen lassan szorul vissza, másrészt pedig ennek a keresztény értékrendnek, amit itt naponta visszaböfögnek, az égadta világon semmi köze nincs a valódihoz. Ez az egész hatalomtechnikai szempontból jó hivatkozási alap, de valójában semmi jelentősége nincs és nem is lesz. Arra jó, hogy erre hivatkozva minden szembejövő bármit, legyen az személy, tárgy vagy bármi, ami nekik nem tetszik, lefóliázzanak.

– Ön szerint mit mond el a mai Magyarországról a kegyelmi botrány? Az, hogy mindez megtörténhetett?

– A rendszer beért. Beért minden tekintetben, és ennek a „gyümölcseit” élvezhetjük most. Sokan látták azt, és ehhez persze nem kellett olyan hihetetlenül okosnak lenni, hogy merrefelé tart ez az egész. Nem azért, mert jóstehetségek voltak, hanem egyszerűen azért, mert a történelem ismerete és a politikai összefüggések ismerete, bár jóslásra nem ad lehetőséget, de arra igen, hogy a tendenciákból olvassunk. Történt ez az eset, amely ha csak önmagában állna egyes-egyedül, mint a magányos cédrus, az is elborzasztó. Hiszen azt tapasztalhatta meg a társadalom, hogy a morális értelemben létező legocsmányabb vagy legundorítóbb bűncselekmény elkövetője mellett volt egy másik ember, aki

ezeket a gyerekeket újra megerőszakolta, a szónak abban az értelmében, hogy hamis tanúzásra akarta rávenni őket,

hogy eltussolja, elleplezze az ocsmány bűncselekményt, illetve mentse annak elkövetőjét, majd ezt az embert, a bűncselekményt fedező embert a magyar államapparátus feje, a köztársasági elnök felmenti, futni hagyja. Teszi ezt titokban. Tudom, ilyenkor elmondják mindig, hogy nem kell indokolnia. Én azt gondolom, hogy jogilag valószínűleg ez helytálló, de az egy morális minimum, hogy ennek a társadalomnak a köztársasági elnöke egy ilyen döntésnél igenis tartozik azzal, hogy a nyilvánosság előtt megindokolja a döntését.

– De nincs erő, ami ezt kikényszeríthetné.

– Ezért mondtam, hogy beérett a rendszer, beérett a gyümölcs, mert teljesen nyilvánvaló, hogy

egy olyan országban élünk, amely országban a kiválasztottakra, az Olümposz szent lakóira teljesen más törvények vonatkoznak, mint az egyszerű, magunkfajta halandókra.

Teljesen világos az, hogy brutális módon érvényesül ebben a társadalomban ez a más megítélés, akár a jogban - lásd ezt az esetet. Ilyen nem történhet meg akárkivel, emögött az ember mögött bizonyos erők, hatalmi, politikai erők tornyosulhattak. Más elbírálás alá esnek az olimposziak vagy a holdudvar tagjai a különböző pályázatok elbírálásától, a kinevezési gyakorlattól, a gazdasági és a pénzügyi élet területén át, egészen a diplomata útlevél osztogatásáig, vagy amikor különböző, személyre szabott törvényeket hoznak meg. Más szabályok működnek a tudományos életben, az egyetemi kinevezéseknél. Ma már az lesz professzor, aki az ő körükbe tartozik. Lehet, hogy az illető még magyarul is csak középfokon tud, semmilyen tudományos teljesítményt nem mutatott fel, de egyetemi professzor lesz itt, vagy ott, mert közéjük tartozik. Ugyanez vonatkozik az egész média- és sajtóhelyzetre is, ez nem lebecsülendő. Nagyon nem mellékes, hiszen a mai agyon mediatizált világban a sajtónak hatalmas, meghatározó szerepe van. Az úgynevezett közszolgálati média szerintem pártszolgálati. Minden itt dől el, az olimposziak versus nem olimposziak értelmében. És ebben a vonatkozásban én nagyon komolyan azt gondolom, hogy ideje befejezni azokat a méretes vitákat, hogy minek nevezzük ezt, hogy most hibrid rendszer, vagy önkényuralom, és így tovább, és így tovább. Nem. Ez diktatúra.

Egy nagy tévedés, hogy a diktatúra arról ismerszik meg, hogy megáll éjszaka a házad előtt a fekete autó, vagy az Andrássy út 60. alatti pincében lerúgják a vesédet.

Nem ettől diktatúra a diktatúra, ahogy a demokrácia sem volt mindig ugyanolyan. A görög demokráciát is demokráciának nevezzük, pedig nem ugyanaz a fogalmi keret vagy apparátus írja le azt, mint mondjuk egy XXI. századi demokráciát. Tehát nem kell megállni a fekete autónak a házam előtt ahhoz, hogy diktatúrát lássak. Diktatúra az, hogy nincsenek Magyarországon szabad választások. Persze el lehet menni aznap szavazni, igen, de a szabad választáshoz számtalan dolog hozzátartozik, például a médiaszabadság. Például az, hogy a közszolgálat közszolgálatként működjön, és ne pártszolgálat legyen. És így tovább.

– Demokráciában is hibáznak politikusok...

– Ez az eset két okból különösen súlyos. Itt a törvény előtti egyenlőség elve sérült meg, hiszen ilyen bűncselekmény esetén normális berendezkedésű világban nem mentenek, nem menthetnek fel senkit, de olyan sem történhet meg, hogy odaüzennek - márpedig itt nyilvánvalóan odaüzentek a miniszternek és az államfőnek. Nem akarom menteni Novák Katalint meg Varga Juditot. A felelősség adott az ügyben,

de nyilván azt sem tudták, hogy ki ez az illető, hanem tudatták velük, hogy ki ő, és mi a teendő.

És ez a törvény előtti egyenlőség elvét sérti, innentől kezdve nem érdemes demokráciáról beszélni. A másik pedig, hogy teljesen átlátszóvá vált az Orbán-rezsim működése és berendezkedése, mert miközben reggeltől estig és estétől reggelig halljuk a mantrákat a kereszténységről, közben csak ki kell nyitni reggel ébredéskor a szemünket, hogy lássuk, folyamatosan felrúgják ezeket az általuk hivatkozott elveket. Ez önmagában még nem lenne olyan baj, ettől egyszerűen nevetségessé, komikussá válnak, és ha belegondolunk, nagyon jó komédiák születtek Plautustól Shakespeare-en, Moliere-en, Gogolig az ilyen figurákról. Csakhogy visszaélnek azokkal az értékrendekkel és fogalmakkal - most maradjunk a kereszténységnél -, amely fogalmat és értékrendet mások komolyan vesznek.

Ezzel pedig csörgő bohócsipkát tesznek a kereszténységre. Vizet prédikálnak és vedelik a bort, sört, pálinkát együtt összeöntve, ami súlyosabbá teszi az esetet a puszta komédiánál.

Ezért mondtam azt, hogy átlátszóvá vált minden, és beérett a rendszer. És még rosszabb következhet, mert tudjuk, hogy ezek folyamatok. Rajtunk múlik, hogy mikor állítjuk meg, mikor mondjuk azt, hogy ennyi, ne tovább.

– A kormányoldal részéről azt állítják, hogy az a tény, hogy ez a két politikus az ügy kirobbanásától számítva a hetedik napon lemondott, komoly morális és erkölcsi teljesítmény, mert ki mondja azt ezután, hogy itt nincsenek következmények, ezzel példát is mutatnak az országnak, és morálisan edukálják is az országot, itt egy új politikai kultúra épül.

– Ezzel az állítással keményen vitatkozom. Egyrészt azt gondolom, hogy nem veregetem meg annak az embernek a vállát, aki naponta mondjuk tiszta zoknit vesz (bocsánat a profán hasonlatért) vagy cseréli a fehérneműjét, és nem mondom azt, hogy ez maga a higiénikus életmód modellje. Vagyis én azt egyáltalán nem tekintem egy morális eredménynek, ha valaki, pláne az államigazgatás területén, egy súlyos, erkölcsi szempontból a lehető legrosszabb üzenetet eredményező hibát követ el, akkor ezt követően lemond. Magyarországon nem szoktak lemondani egyébként. Magyarország tényleg következmények nélküli ország, civilizált helyeken ennél sokkal-sokkal súlytalanabb dolgok miatt is rendszeresen mondanak le.

De ettől én nem fogok most itt elalélni. Azt gondolom, hogy ez a dolgok teljesen természetes rendje.

Ahogy természetesnek tartom azt, és soha nem is háborgok miatta, hogy egy miniszternek mennyi a fizetése, meg milyen autóval jár. Ez teljesen természetes, de ugyanígy elvárom, hogy ha hibát követ el, akkor vonja le a következtetéseket, és azonnal menjen arról a területről. Tulajdonképpen most majdnem ez történt, de az a probléma, hogy megsem ez történt. Ez a két ember nem egyszerűen lemondott, hanem lemondásra kényszerítették őket. Nem akarom őket semmilyen tekintetben sem védeni őket. Nekem nagyon sok bajom volt mind a két politikus tevékenységével, és ennek sokszor hangot is adtam. De itt ez a lemondatás vezéráldozat volt.

Két vezéráldozat, azért, hogy valakit mentsenek. Sok név, mindenféle találgatás elhangzik a miniszterelnöktől a miniszterelnök feleségéig és Balog Zoltánig. Abban biztos vagyok, hogy nem ez a két nő követte el a hibát, a bűnt, hanem másvalaki vagy másvalakik, akiket most fedezni akar a teljes apparátus.

És ezért mondatták le, vagy tették félre ezt a két embert. Szóval én itt inkább ezt érzékelem. És nem véletlen az, hogy láthatjuk, hogy ez milyen indulatokhoz vezetett, akár az egyik félrelökött nőnek a volt férjére gondolunk. Ez nem véletlenül eredményezett és fog eredményezni komoly törésvonalakat a Fideszen belül. Ugyanis az emberek, szemben azzal, amit a hatalom és a Rogán-művek gondol róluk, nem mind hülyék. Mert onnan fentről tényleg tízmillió hülyét látnak maguk alatt. De ez nem így van. Most hagyjuk az ellenzéket, az itt és most érdektelen. De a Fideszen belül is vannak olyan emberek, akik egyrészt felháborodtak ezen, hát hogyne, hisz a legtöbb ember környezetében vannak gyerekek. Minden épelméjű ember ugyanúgy érzi, hogy a pedofília, illetve a pedofíliát mentegetni próbáló tevékenység az milyen mocsok, és ehhez nem kell szülőnek vagy nagyszülőnek lenni. Tehát nyilván egy csomó jóérzésű fideszest is felháborított ez. Másrészt nyilván a fideszesek között is van sok olyan ember, akik szeretik, tisztelik Novák Katalint. És úgy érzik, hogy ebben az esetben itt a legfőbb hibát vagy bűnt nem Novák Katalin követte el, ő egy eszköz volt, hanem itt valahonnan máshonnan ered ez a bűn.

Ha lenne itt egy pártoktól, illetve politikától mentes nyomozóhatóság, akkor ki tudná deríteni, hogy tulajdonképpen hova vezetnek a szálak. De hát nincs.

Ezért mondom, hogy további törésvonalak lesznek. Lesznek, akik azt mondják, hogy bitang módon buktatták meg Novák Katalint, vagy mind a két politikust, hiszen ők valószínűleg csak végrehajtók voltak, ahogy végrehajtóként írt alá mind a kettő. Eléjük tettek egy cetlit, hogy itt kell aláírni, valószínűleg itt is ez történt. Ez a felelősségüket nem menti, csak egyszerűen ez az objektív helyzet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pogátsa Zoltán: Az Orbán-rendszer arra játszott, hogy maradj függésben, és vezethessenek leegyszerűsített, bugyuta üzenetekkel
Ebben a Kádár-rendszerre hasonlít, mondja a szociológis-közgazdász. Orbán Viktor egy ideig Pogátsa szerint meg akarta változtatni az embereket, de aztán feladta, és olyan függésben tartó rendszert épített ki, aminek a tetején ő ül. Mérlegen az elmúlt 16 év.


Magyarország nemhogy közeledett volna a nyugati társadalmakhoz, az utóbbi 16 évben inkább távolodott az ottani világtól. A függő viszonyoktól a mindenható államon keresztül az árszabályozásig számos olyan dolog visszaköszön, ami a sokaknak a szocializmusból lehet ismerős.

Hogyan jutottunk el a Kádár rendszertől a Kádár 2.0-ig, miért választotta Orbán Viktor 2010 után ezt az utat, miért tett le bármiféle progresszióról, reformról? Korszakértékelő sorozatunkban Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettünk arról, mi hiányzott ahhoz, hogy a dolgok ne így történjenek, mit kell, és mennyire lehet másképpen csinálni, ha nem akarunk tovább egy helyben járni.

— Mi volt az a startpont, ahonnan indítunk?

— Alapvetően onnan lehet indítani, hogy egy demokráciához kell középosztály, egy középosztályhoz pedig kellenek állami újraelosztó rendszerek. Addig voltak a demokráciák erősek a világban, és ez leginkább a második világháború utáni pár évtized, ameddig az állami újraelosztó rendszerek, mint az oktatás, az egészségügy, a közösségi közlekedés, afelé mutattak, hogy a gazdaság növekedésével egyre több ember egyre egészségesebb lehet. A 70-es években ezeket elkezdik leépíteni. Ezt nevezik neoliberalizmusnak, Hayek, Mises, Friedman voltak a szószólói.

A neoliberalizmus viszont meggyengítette a középosztályt. Középosztály nélkül demokráciát nem lehet csinálni. A középosztályból kihulló vagy oda fel sem zárkózó emberek pedig egyre inkább populista politikusokra kezdtek szavazni.

Ezek a politikusok elhitették velük, hogy értük dolgoznak, valójában viszont elképesztő mértékben destabilizálták a demokráciákat, sőt, mára már a nemzetközi rendszert is, gondoljunk csak Trumpra. Ezek a populista demagógok csak a saját érdeküket szolgálják, és szerintem ezért bármit képesek megtenni. Innen indulunk.

— Tehát amikor ’90-ben Magyarország a többi országgal elindult a demokrácia felé, a váltók már át voltak állítva? Ezért is sántít minden olyan összehasonlítás, hogy a nyugat-európai országok mennyi mindent értek el a háború után ugyanennyi idő alatt?

— Igen, én is így gondolom: már át voltak állítva a váltók – ez egy jó megfogalmazás. Ha a rendszerváltás az 50-es–60-as években történt volna, talán még a 70-es évek elején is, akkor Kelet-Közép-Európa egy olyan környezetbe került volna, ahol még a jóléti államok domináltak. Akkor sokkal világosabb lett volna, hogy nemcsak jogi értelemben kell demokráciát csinálni, tehát annyi nem elég, hogy mindenkinek legyen szavazati joga, politikai és emberi jogai, hanem az is kell, hogy az állami újraelosztó rendszerek esélyt teremtsenek egy erős középosztálynak. Amikor mi rendszert váltottunk, helyesebben, amikor Gorbacsov elengedte a kelet-európai rendszereket, addigra már Nyugat-Európában és Amerikában is olyanok domináltak, mint Reagan meg Thatcher.

Egy leépülőben levő jóléti állam volt a modell, ezért azt mi be se vezettük valójában. Az is tény, hogy korábban a Kádár-rendszer voltaképpen valamiféle jóléti állammal helyettesítette a kommunizmust meg a szocializmust.

Amikor rájöttek, hogy nem tudnak kommunizmust csinálni, és sose lesz ilyen, akkor a legitimitásukat megtartandó egy nyugat-európai típusú jóléti államot kezdtek kiépíteni.

— Polgárság nélkül.

— Egy nagyon alsó polgárságot azért kiépítettek. A Horthy-rendszer hárommillió nincstelenjéből és a pármillió nagyon szegény parasztjából létrehoztak egy kispolgári világot. Itt a polgárságnak az a fogalmi kerete, ami a tudáshoz, autonómiához, önrendelkezéshez, közösségi fellépéshez kapcsolódik, nem volt meg, sőt tudatosan el volt nyomva. Viszont a materiális része megvolt: javultak a lakhatási körülmények, iskolába járhattak a gyerekek, építettek rengeteg iskolát, orvosi rendelőt. Az anyagi polgárosodás megindulhatott, de a szellemi polgárosodás előtt zárva maradtak a kapuk.

A rendszerváltás után pedig még ezt az anyagi polgárosodást is hátráltatták azzal, hogy leépítették azokat a szolgáltatórendszereket, amelyek ezt segítették volna. Minden rendszerváltás utáni kormány alulfinanszírozta az oktatást, az egészségügyet, leépítette a vasutat, az alsóbbrendű utakat, a közösségi közlekedést.

Így érkezünk el 2010-re: egy olyan országhoz, ahol a minden értelemben polgárnak mondható emberek számaránya egyszámjegyű. Azok az emberek pedig, akik nem értik, mi történik körülöttük a világban, egyre inkább politikai táborok hálójába kerülnek. Különböző színezetű demagóg politikusok a saját szakállukra dolgozva egyre több, sajnos azt kell mondjam, tudatlan embert be tudtak húzni a saját csapdájukba.

— Tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár Magyarországon, a többi rendszerváltó országgal ellentétben, volt is valamiféle polgárság és jóléti állam, ami helyzeti előnynek tűnhetett, de ez mégsem volt elég. Mik voltak azok a beépített aknák, amelyek oda vezettek, hogy 2010-re egy végtelenül megosztott társadalom állt a kétharmados Fidesz-győzelem küszöbén?

— Ez nem volt helyzeti előny, mert ahogy mondtam már, a Kádár-rendszerben anyagi jellegű polgárosodás zajlott. Építettek kényelmes lakásokat vízvezetékkel, vécével, meleg vízzel, voltak ingyenes iskolák, óvodák, orvosi rendelők, nyaralások. De ez nem járt együtt szellemi polgárosodással. A városlakó polgár klasszikus értelmezése: hogy kritikusan gondolkodik, tájékozódik a világ dolgairól, nyelveket beszél, aktív közösségi életet él, gyakorlatilag el lett nyomva. Ennek a hátrányait mind a mai napig érezzük: a magyar társadalom extrém módon atomizált. A szociológusok úgy mondják: familizmus, familiarizmus van, tehát a család a magyar társadalom alapvető egysége. Az látszik, hogy egészen a TISZA megjelenéséig alapvetően nem voltak tömegpártok, csak ötfős kis pártocskák.

— Ez igaz a rendszerváltozás idejére is?

— A rendszerváltáskor volt egy nagy fellángolás, hogy itt szabadság lesz, és voltak tömegtüntetések: elégedetlen emberek kimentek Bős–Nagymaros ellen vagy Nagy Imre temetésére, ahol akár 400–500 ezres tömegek is létrejöttek ideig-óráig.

De aztán a pártok tagsága leépült, és a 2000-es évekre már meg is született a kifejezés: üzenetrögzítős pártok.

Az egyházaknál a legutolsó népszámlálás szerint megfeleződött a tagság. A civil szervezeteknek se pénzük, se idejük, az emberek nem vállalnak közösségi szerepet. A szakmai szervezetekbe, kamarákba, szakszervezetekbe nem lépnek be; mindösszesen 9% a szakszervezeti tagok aránya. Az, hogy egy kamara élén Parragh László eltölthetett 30 évet, azt mutatja, hogy azok sem működnek rendesen. A magyar emberek nagy része nem él közösségi életet, nem tud tájékozódni, mert nem beszél nyelveket, mközben az internet 92%-a angolul beszél, be van szorulva egy szűkös nyelvi közegbe, ahol a médiafogyasztás az egyre rosszabb minőségű magyar nyelvű médiára korlátozódik. Minden rendszerváltás utáni kormány ígért mindent, de nem azt csinálta: folyamatosan becsapták az embereket, és egy elitcsoport a saját szakállára élt egyre inkább nyugat-európai színvonalú életet. Az adatokból is látszik: a felső 10–20% elért egy korrekt nyugat-európai szintet, a helyén van, és mindenki más gyakorlatilag nincstelenségben, nyomorban és tudatlanságban éli az életét.

Sosem hozták létre azokat az állami rendszereket, amelyekkel az emberek tájékozottá, egészségessé válhatnának, és nem amortizálnák, hanem bővítenék a tudásukat, egészségüket, kapcsolatrendszerüket. Ez lenne a polgári hozzáállás, de ezt leépítették.

A Fidesz, az Orbán-rendszer pedig, ahogy a Kádár-rendszer is, kifejezetten arra játszott, hogy ne legyél autonóm szereplő, maradj függésben, és vezethesselek téged leegyszerűsített, bugyuta üzenetekkel.

— Ez tudatos döntés volt 2010-ben? Hogy csinálunk egy Kádár-rendszer 2.0-t, mert az kényelmes, nincsenek meglepetések, és a recept is adott?

— Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor fiatal politikusként körbejárta az országot, gyakorlatilag mindenkivel találkozott, és az lett a tapasztalata, hogy itt így működnek az emberek. Ha hatalmon akar lenni, el kell fogadnia, hogy Magyarországon egy nem polgárosodott, függésben lévő társadalom van. Nagyon emlékszem arra a híres videóra, nem Orbánról, hanem Lázár Jánosról, amikor ül a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban, és jönnek be az emberek mindenféle kéréssel. Olyanokkal, hogy a fiának legyen munkája vagy felesége, teljesen abszurd dolgokkal. Lázár ezeket mind „elintézi”, aztán kimennek az épület elé az újságíróval, aki megkérdezi: tudod, hogy ezek nem polgármesteri feladatok? Lázár meg mondja: pontosan tisztában vagyok vele, de látod, ezek az emberek ezt várják el. Szerintem ez így működik:

a politikus egy bizonyos közegben operál, és ha hatalmon akar maradni, két dolgot tehet: vagy megpróbálja megváltoztatni az embereket, vagy alkalmazkodik hozzájuk.

Lehet ennek kombinációja is, de Orbán egy idő után teljesen feladta, hogy megváltoztassa az embereket. Azt mondta: minél tovább hatalmon akarok maradni, ezért alkalmazkodni kell ezekhez az elvárásokhoz.

— Biztos, hogy az Orbánék valaha is meg akarták változtatni az embereket?

— Azt hiszem, igen. A korai Fidesz, ha megnézzük, mit mondtak a parlamentben, egy nyugatos liberális párt volt, és kifejezetten kiálltak bizonyos dolgok mellett. Még 2008-ból is ott van az a híres videó, amikor Orbán próbálja elmagyarázni az embereknek, miközben Gyurcsány Putyinnal barátkozott, hogy nekünk a Nyugat a megoldás, nem az oroszok. Akkor mondta a híressé vált mondását: „lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról”. Tehát még 2008-ban is voltak ilyen gondolatai, aztán ahogy mentünk előre az időben, ez egyre kevésbé volt így.

— 2010-ben már eldöntötték, hogy letesznek a társadalom megváltoztatásáról?

— Ezt sem mondanám ennyire egyértelműen. 2010 után például volt a Szócska Miklós-féle egészségügyi reformkísérlet. Beszélgettem Szócskáékkal is, rengeteg orvossal, intézményvezetővel, és egyöntetű a vélemény: komolyan meg akarták reformálni az egészségügyet, és nem is volt rossz a terv. De beletört a bicskájuk. Annyira begyepesedett rendszer volt az egészségügy, amit Lantos Gabriella „orvosbáróknak” hív, de más érdekeltségi viszonyok is működtek, hogy Szócska bicskája beletört. Erős vélemény orvos-közgazdászok között, hogy

Orbán ebből azt tanulta meg: ilyen nagy reformkísérleteket nem kell csinálni.

Nem kell külön egészségügyi miniszter, nem kellenek tervek, hagyjuk működni, erre jó lesz Pintér Sándor, mert katonás rendben elviszi a rendszert, de reformálni nem kell. Tehát szerintem még 2010 után is pár évig voltak reformkísérletek, aztán Orbán fokozatosan elvesztette az összes ilyen típusú indíttatását.

— A tanügyi reform is egyfajta visszalépés volt, amihez kapcsolódik, hogy a korábbi, Magyar Bálint-féle oktatási reformokat a pedagógustársadalom egy része is idegenkedve fogadta. Így akkor támogatták a visszalépést, mert az egy egyszerűbb, felülről irányított megoldásnak tűnt.

— Szerintem a Magyar Bálint-féle reform a legjobb példa arra, hogyan ne csináljunk reformokat. Arról szólt, hogy pénzt nem adunk, ellenben megmondjuk, mit kell csinálni – például szabad iskolaválasztást. Ezt csak úgy lehetett volna, ha rengeteg pénzt adunk, és minden iskola elég jó lesz. Ne merüljhessen fel, hogy a család azért viszi másik iskolába a gyerekét, mert fél a cigányoktól, mert ha minden iskola egyenlően jó, akkor nincs ez az ügy. Ehelyett Magyar Bálinték nem adtak pénzt, az oktatás állandóan alulfinanszírozott maradt, brutálisan alulfinanszírozott volt, évről évre csökkent a ráfordítás. Ezzel szemben mindenféle elvárásokat támasztottak a tanárokkal szemben. Ezt így nem lehet. Teljesen értem, hogy a tanárok ezzel nem tudtak azonosulni.

— Tehát eljutottunk oda, hogy Orbánnál nincs reform, helyette túlélés van. Amit kormányzásnak nevezünk, az innentől kezdve igazából csak a dolgok kommunikációs igazgatása?

— Több is, mint túlélés. Amit az oktatásban meg az egészségügyben csináltak, az már konkrétan a rendszerek katonai rendbe szervezése volt. Ez már nem reform, nem Nyugat-Európa, hanem egy autoriter társadalom mentalitásának végigvitele, és függésben tartás.

Végigviszik az egész társadalmon, hogy mindenki legyen függésben a fölötte lévőtől, a legtetején pedig ott ül Orbán Viktor.

Ez egy abszolút felülről lefelé építkező, parancsuralmi elképzelés, ahol az orvosoknak megmondhatják, melyik nap hol műtsenek.

— A másik oldalon pedig ott a mérhetetlen vagyonkoncentráció, nevezzük nevén korrupciónak, lopásnak, ami a rendszer sajátjává vált. De ez sem a 2010-es években kezdődött, hiszen már a ’98–2002-es ciklusban is voltak furcsa történetek, sőt, visszamehetünk a székházügyig. Nem arról van szó, hogy a Fidesz a kormányzást mindig alárendelte azoknak a gazdasági céloknak, amiket jó darabig Simicska vitt, aztán Orbán vett saját kézbe?

— Igen, de ne tegyünk úgy, mintha ez csak a Fidesz lett volna. Ugyanúgy ott volt az MSZP–SZDSZ oldal is. z a Magyar Bálint, aki ma korrupciós szakértőként szerepel, nyakig benne volt például a Tocsik-ügyben. Ott volt a K&H-bankbotrány, amelyben vezető szocialista politikusok voltak érintettek, Hagyó Miklósék és a többiek. Ne felejtsük el az egész privatizációs történetet Suchman Tamással, Horn Gyulával és Princz Gábor Postabankjának kimentését sem. Szerintem a politikusok a rendszerváltás után elkezdték tolni a falat, és kiderült, hogy nincs fal, csak egy papírdarab. Az összegek pedig egyre nőttek: az elején tízmilliókat loptak, aztán százmilliókat, milliárdokat, tízmilliárdokat, a végén pedig ezermilliárdokat. Ez nem csak fideszes történet, hanem egy exponenciálisan növekvő folyamat, aminek a végén tényleg a Fidesznél már ezermilliárdos tételek vannak, de ebben ugyanúgy benne volt az óbaloldal is.

— Sőt, gondolom voltak nagy átállók, akik mindkét oldalon megtalálták a helyüket.

— Így van. Rengeteg embernek még csak politikai oldala sem volt. Ahogy jött a 2010-es választás, látták, hogy most a másik oldalra kell állni.

— Ez mennyire magyar sajátosság? Amikor itt ülünk 2024-ben, és sóvárogva nézünk Lengyelország felé, ahol van működő gazdaság, prosperitás, teljesen máshogy fest a történet. Nekünk voltak ennyire tehetségtelen politikusaink, vagy a társadalomban volt valami tragikus kód, ami miatt ez így alakult?

— A lengyeleknek van egy óriási előnyük: az ország térszerkezete. Magyarország gyakorlatilag, az utolsó népszámlálás adatai szerint, már szinte csak Budapestből és környékéből áll. Minden Budapesthez kapcsolódik, a vidéki városok leépültek, nincs érdemi pólusképző erejük. Egy nagy Budapest az egész ország. Lengyelország viszont úgy néz ki, hogy Varsó sem olyan nagy, és van egy német típusú térszerkezete, nem véletlenül, hiszen az ország egy része egykori német terület, ahol Gdańsk, Wrocław, Katowice, Krakkó külön értelmiséget, külön sajtót, külön gazdasági elitet, vállalkozókat tartanak el. Ott nem lehetett megcsinálni, hogy egy elit elvigyen mindent, mert egymással versengő elitek voltak. Ez óriási előny volt Lengyelországnak. Ezzel együtt nem túloznám el, hova jutottak. Nem lett belőlük a világ egyik leggazdagabb országa, nem lettek nyugat-európaiak, csak nagyon jól kihozták, amit ebből a közép-európai modellből lehetett.

— Az ember persze innen nézve azt mondja, hogy szívesen lenne lengyel...

— Valóban. De szerintem itt nem az a történet, hogy a lengyelek milyen kitűnőek. Ők tisztességesen felhasználták az uniós pénzeket, építették az autópályákat, a vasutat, felújították a városokat, nem lopták el az uniós pénzeket, de semmi igazán kiemelkedőt nem csináltak.

Az igazán érdekes történet az, hogy a magyarok még ezeket sem csinálták meg. Nálunk van egy alulteljesítés, a lengyeleknél pedig egy átlagos teljesítmény, amit ki lehetett hozni ebből a modellből,

de igazából senki nem emelkedett ki a kelet-európai térségből. Nem tudok mondani egy olyan kelet-európai országot, amelyikre azt mondanám, hogy na, ez már egy nyugat-európai színvonal: magas hozzáadott érték, kutatás-fejlesztés, saját cégek, saját nagyvállalatok. Tehát nem lett senkiből Japán, Dél-Korea, Szingapúr vagy valami hasonló.

— Lehet, hogy pont az volt az oka, amivel kezdte: már be voltak állítva a váltók, és nem tudtuk azt az utat bejárni, mint ezek az országok ’45-től ’70-ig?

— Ettől még csinálhattuk volna, ha tudtuk volna, hogy mit kell csinálni. Ha lett volna egy erős középosztályunk, amely kiköveteli, hogy ez történjen. Nekem az a nagy reményem, hogy mostanában jönnek rá arra, hogy ez nem fog menni, ha nincsen rendes oktatási rendszer. Most, hogy már megvannak az autópályák, megvan a vasút, már minden ehhez hasonló infrastruktúrát megépítettek, szerintem rá fognak jönni a lengyelek is, meg mások is. Vannak is erre jelek, a lengyelek például már nagyon sokat költenek kutatás-fejlesztésre. Az oktatással is kezdtek valamit. Igen, igen. Mintha lennének ilyen zöld rügyek itt a térségben is, és talán-talán eljutunk oda, hogy valami hasonlót csináljanak. De hát az a szomorú ebben, hogy a Távol-Keleten ezt csinálták az első pillanattól. Tehát Koreának, Tajvannak, Szingapúrnak, Kínának az első pillanattól világos volt, hogy a humántőkébe kell befektetni.

— Magyarországon a Fidesz-éra a rendszer fokozatos radikalizálódásáról szólt. A nagy kérdés, mennyire határozza meg az egyén a történelmet. Mintha Orbán Viktor személyes útja lenne 1989 óta Magyarország útja is, függetlenül attól, hogy éppen ellenzékben van-e vagy kormányon.

— Nagyrészt igen, de azért ebben benne van Gyurcsány Ferenc is. Szerintem ő egy elképesztően fontos szereplő, aki gyakorlatilag tönkretette a másik oldalt.

Ha Gyurcsány nem tette volna tönkre a másik oldalt, akkor nem alakult volna ki ennyire torzan az egyik irányba elbillenő politikai rendszer, és akkor Orbán nem nyert volna folyamatosan kétharmadokat.

Ehhez kellett az az elképesztő rombolás is, amit Gyurcsány csinált, meg az, hogy nem volt hajlandó eltűnni a politikából. Tehát igen, mind a kettő kellett hozzá.

— Itt vagyunk 2026-ban. Hogyan tovább?

— Az a nagy kérdés, ha most az Orbán-rendszer megdől, és jön egy új kormány, akkor mennyit értettek meg ebből. Mert a TISZA Pártnak alapvetően az a nagy összetartó ereje, hogy korrupció, elszámoltatás. Ha csinálnánk egy szövegfelhőt Magyar Péter beszédeiből, akkor annak a nagyon-nagyon nagy része a korrupcióról és az elszámoltatásról szólna. A TISZA egy ernyőszervezet, vannak benne konzervatívok, szocdemek, liberálisok, zöldek, nácik, bármi.

Itt nagyon sokfajta ember jött össze, és ezeket egy dolog tartja össze: a korrupció elszámoltathatósága. Most, ha ez megtörténik, az egy olyan élmény lesz a magyar társadalomnak, amit gyakorlatilag generációk óta nem élt meg.

Minden generáció azt tanulta meg, legyen az a ’45 utáni időszak, amikor átálltak a nyilasok kommunistának, legyen az 1989, amikor senkit nem számoltattak el, vagy 2010, amikor hiába ígérte a Fidesz, de senkit nem számoltatott el, hogy itt nincsenek következmények. Vagy nézzük azt a filmet, ami most jött ki a Kutyapártról: hiába ígéri Kovács Gergő, hogy elszámoltatja Pokornit, nem számoltatja el.

Folyamatosan azt éli meg a magyar társadalom, hogy itt nincsenek elszámoltatások.

Ez egy első, de döntő kérdés: megadja-e magának a magyar társadalom azt az élményt, hogy igenis lehet ebben az országban elszámoltatást csinálni? Vagy azt az élményt adja meg magának, hogy itt mindenki mindent megúszik? Mert ha igen, akkor ez még generációkra belekódolja a magyar társadalomba, hogy legyen itt bármi, mindig együtt kell dolgozni a rendszerrel. A másik pedig az, hogy érti-e a Tisza Párt, hogy nem elég csak ez, hanem el kell kezdeni építkezni is. Tehát oktatás, egészségügy, vasút: kineveznek-e olyan embereket, adnak-e nekik elég pénzt, elindul-e egyfajta építkezés, vagy nem? Szerintem ez a két nagy kérdésünk.

— 1989-ben a külpolitikai konstelláció adott egy lehetőséget, most viszont külpolitikai ellenszélben kellene rendszert váltani. Ez adhat a társadalomnak egy plusz szabadságélményt, ami segíthetné a polgárosodást, hogy saját erőből érte el a sikert?

— Szerintem igen, óriási lendülettel le lehetne söpörni az összes olyan érvet, hogy a magyarok nem képesek összefogni. Mert minden passzivizmus ellenére, ami az elmúlt évtizedekben jellemző volt Magyarországra, egy bizonyos ponton mégis megtörtént valamifajta összefogás, ami elsöpörte Gyurcsányt, és valószínűleg elsöpri Orbánt is.

— Visszatérhet Orbán még?

— Ha az nem történik meg, amit az előbb mondtam, akkor simán. Tehát ha az elszámoltatás nem történik meg, és ha nem indul el egyfajta építkezés, akkor simán. Azt megint csak hangsúlyozzuk, hogy egy szivárványpárt, egy ernyőpárt a Tisza. Itt nagyon nagy az esélye annak, hogy előkerülnek a különböző nézetek, tehát nagyon nehéz egyben tartani egy ilyen pártot. És ha nincsen előremozdulás, hanem beállunk arra, hogy se elszámoltatás, se építkezés, akkor akár hónapokon belül kormányválság lehet belőle. Én azt gondolom, hogy akár egy fél éven, egy éven belül is kormányválság lehet, ha nem kezd el érdemben dolgozni ez az új kormány. Akkor nagyon könnyen visszajöhet Orbán Viktor, igen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor elárulta, mit tartana a legjobb kimenetelnek a vasárnapi választáson
A politikai elemző a választás előestéjén hosszú Facebook-posztban értékelte a kampányt. Szerinte a legjobb kimenetel egy olyan politikai verseny lenne, ahol a hatalmat folyamatosan kontrollálják.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Török Gábor politikai elemző a választás előestéjén a hivatalos Facebook-oldalán közzétett hosszú bejegyzésben összegezte gondolatait a kampányról és a politikai elemző szerepéről. Rögtön a kampány értékelésével kezd, amely szerinte hosszú idő után a legizgalmasabb volt, és kifejti, miért ragaszkodik a pártoktól független, mérlegelő állásponthoz.

„Tudtam előre, hogy nem lesz könnyű megmaradni annál az értelmező-mérlegelő felfogásnál, ahogy szerintem egy elemzőnek viszonyulnia kell a politikai versenyhez, ahogy azt is sejtettem, hogy ez sem népszerű, sem sokaknak elfogadható nem lesz” – írja.

„Hiába a nyilvánosságban az a rengeteg pártos beszélő fej, az elkötelezett és feltüzelt támogatók mindenhol megerősítésre vágynak, s nehezen viselik el, ha valaki árnyaltan akar beszélni a politikáról és pártpolitikai mérlegelés nélkül elmond mindent, amit lát és gondol.”

Török Gábor szerint a kampányban számított a címkézésre, de meglepetések is érték. „Arra is számítottam, hogy sok mindent mondanak majd rólam, leszek tiszás és fideszes is, ahogy korábban is, neveznek mindennek, de azért akadtak meglepetések” – fogalmaz, majd konkrét példákat hoz. „Amikor engem amúgy személyesen ismerő kollégák értekeztek nyilvánosan arról, hogy milyen politikai pozíciókra vágyom, vagy amikor régi egyetemi munkatársam egy műsorban - először el sem hittem, pedig tényleg ezt mondta - a gyermekkori feldolgozatlan traumáimmal magyarázta a véleményemet, akkor - bár persze értettem a politikai célt és megfontolást - azért csodálkoztam.”

Az elemző a politikai tér kettéosztottságára is kitér, de elutasítja az ahhoz való igazodást. „Megértem persze, hogy amikor egy ország várja izgatottan a holnap esti eredményeket, mindenki azt szereti csak hallgatni, ami erősíti, támogatja a véleményét, ahogy az is világos, hogy a politikai szereplőknek a nyilvánosságban csak két pozíció létezik: velük vagy ellenük. Megértem, de nem alkalmazkodom: az elemzőnek szerintem nem pozíciókhoz, pártérdekekhez kell idomulnia, hanem arra kell törekednie, hogy minél jobban értse, ami történt és történik.”

„Hiába vágyik napsütésre, ha felhőket lát, azt kell mondania.”

Török Gábor szerint a valóság összetett, és az elemzőnek ezt kell tükröznie, még ha ez népszerűtlen is. „Sokaknak nem tetszik az egyrészt-másrészt, pedig, fájdalom, a világ ezekből áll” – írja. Úgy látja, „sok esetben bizony két, pártpolitikailag összeegyeztethetetlennek hitt dolog egyszerre igaz. S ha mindkettőt mondod, akkor - bár egyik oldalnak sem fog igazán tetszeni - jársz el korrekt módon.”

Arra a gyakori felvetésre is reagál, hogy az elemző miért nem vállalja fel politikai nézeteit. „Igen, gondol, de a munkája nem erről szól. A személyes vélemények nem zárhatóak ki, de az elemző szakma nem zászlók lengetését jelenti, hanem azt, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban megérteni, mi és miért történik.”

A poszt végén Török áttér arra, hogy elemzőként milyen kimenetelt tartana kívánatosnak az ország számára. „Nekem most az a legfontosabb, hogy a 2026-os választás nyomán olyan politikai képlet jöhet létre, amelyben a politikai verseny előnyei láthatóvá válnak.” Úgy véli, a 16 évnyi egypárti kormányzás a gyors cselekvőképesség mellett rávilágított a kontroll hiányának veszélyeire.

Török szerint a legjobb forgatókönyv az lenne, „ha egy olyan politikai verseny feltételei teremtődnének meg, amelyben a hatalmon lévők elegendő felhatalmazást kapnak a programjuk megvalósítására, de a politikai versenyben folyamatosan számolniuk kell azzal, hogy minden döntésüket meg kell védeniük a potens politikai riválisok, az ellenőrző-független intézmények és a figyelő közvélemény előtt.”

Török Gábor bizakodóan zárja sorait. „Erre most komoly esély van. Holnap és utána is érdemes lesz követni.” A Nemzeti Választási Iroda szerint vasárnap 20 órától érkeznek az előzetes eredmények; a végleges végeredmény a külképviseleti és átjelentkezős szavazatok számolása után, várhatóan a következő hét végére készül el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Videó: „Fogadtam a papámmal 40 ezer forintban, hogy a Tisza fog nyerni” - A Rendszerbontó Nagykoncerten jártunk
A koncerten részvevőktől kérdeztünk. Az eseményen Pankotai Lilit és Szendrői Csabát is elkaptuk. Riport.


Már három órája tartott a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén, a tömeg mégis folyamatosan özönlött. A zene sokak számára már csak háttérzaj volt.

Ez a hatalmas tömeg praktikus gondokat okozott, ahogy egy fiatal nő megjegyezte: „Én csak nagyon bízom benne, hogy nem lesz ilyen insane (őrült) sok ember, és ki tudok menni WC-re.” A hangulatot főképp a humor jellemezte: a hazafiságot jelképező sál mellett feltűnt a „fizetve vagyok” felirat is, amire viselői rákontráztak, mondván, ők nem ukrán, hanem Pick-szalámis, vagyis „szegedi kémek”.

Az egyik résztvevő elárulta, hogy „Én fogadtam a papámmal 40 000 forintban, hogy a TISZA fog nyerni.” Majd a kormányváltástól tartóknak, köztük a saját nagyszüleiknek azt üzente, hogy tájékozódjanak több forrásból.

„Ne csak a tévét nézzük, ne csak az adott médiafelületeket; tényleg mindent nézzünk át, hogy mi az igazság” – mondta egyikük. Egy másik fiatal pedig egyenesen a nagyszüleinek címezte szavait: „Igazából a mi jövőnket nézzék.”

A fideszes szavazók aggodalmaira is reagáltak. Arra a felvetésre, hogy a kormányváltással „odavész a haza”, Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere határozottan felelte: „Nem fog odaveszni, és nagyon vigyázni fogunk rá mi is.” A távozó politikusoknak pedig szarkasztikus állásajánlatokat tettek: „Például a Szijjártó Peti menjen el szíjat gyártani, a Deutsch Tomi legyen némettanár.”

A helyszínen feltűnt Pankotai Lili is, aki egy „Mocskos NER” matricát adott az egyik riportalanynak. A kérdésre, hogy mit üzen a katasztrófát vizionálóknak, a demokrácia alapvető működését hangsúlyozta:

„Nem tudom, hogy jobb lesz-e, de te honnan tudod, hogy rosszabb? Ha esetleg rosszabb lenne, akkor elzavarjuk közösen őket is akár. Erről szól a demokrácia: verni kell az asztalt, amíg azt nem kapjuk, amit akarunk.”

A kormánypropaganda egyik fő eleme, a háborús félelemkeltés a családi beszélgetésekben is megjelent. Egy fiatal elmesélte, hogy a nagymamája csak azért fideszes, mert fél, hogy az unokáit elküldik Zelenszkijhez katonának. A válasza erre egyértelmű volt: „Azt mondtam neki, odáig eljutottam, hogy én ezt szívesen csinálnám, hogyha emiatt muszáj lesz.”

Egy megszólaló pedig már a jövőbe tekintett, és elvárásokat fogalmazott meg a leendő hatalommal szemben: „Azt remélem, hogy tudnak tanulni abból, amit ez a váltás remélhetőleg hozni fog. És hogyha négy év múlva indulnak, akkor tudnak ebből tanulni, és ezeken változtatni, amit csináltak 16 évig.”

Riportunk a Rendszerbontó Nagykoncertről:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Orbán Viktor: Olyan győzelmet aratunk, amellyel mindenkit meglepünk, még talán saját magunkat is
A miniszterelnök a Fidesz–KDNP budapesti kampányzáróján a béke megőrzését nevezte a választás legfőbb tétjének. Kijelentette, hogy nehéz, igazságtalan évek állnak előttünk, de a legfőbb célt elérik: Magyarország a béke szigete marad.


Orbán Viktor a budai Várban, a Szentháromság téren tartotta meg a Fidesz–KDNP kampányzáró nagygyűlését. A miniszterelnök szerint Budapest a nemzet fővárosa, és anélkül nincs polgári, keresztény és nemzeti kormány. Beszéde elején a nap folyamán bejárt észak-magyarországi városokról beszélt, Vácon, Balassagyarmaton, Salgótarjánban, Pétervásárán, Egerben és Hatvanban is győzelmet jósolt.

„Vagyis mindenhol győzni fogunk, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Olyan győzelmet aratunk, amelyel mindenkit meglepünk, még talán saját magunkat is” – fogalmazott.

A miniszterelnök szerint a kampányzáró elnevezés félrevezető, mert a kampány valójában csak a választás napján este hét órakor ér véget, mivel a magyar jogrendszerben nincs kampánycsend. A kampánymunkát Arnold Schwarzenegger fekvőtámaszaihoz hasonlította, aki szerinte csak onnantól számolja azokat, amikor már fáj.

„A kampány is ilyen. Az az igazán értékes munka, amikor már fáj” – mondta, majd köszönetet mondott a párt aktivistáinak a hűséges munkájukért.

Kijelentette, a Békemenet utáni hetekben elvégezték a kampány feladatát, ami szerinte az, hogy segítsenek az embereknek megérteni, mi vár rájuk, és miből lehet választani. Úgy véli, a Fidesz és a KDNP világosan elmondta, mi a választás tétje, és a polgárok ezt meg is értették. „Tudják, hogy ennek a választásnak legfontosabb tétje a béke. Nem adjuk oda a gyerekeinket Ukrajnának, nem adjuk oda a pénzünket, és nem adjuk oda a fegyvereinket. Magyarország a béke szigete marad” – jelentette ki.

Azt is a választás tétjének nevezte, hogy „hagyjuk-e kizsebelni a magyarokat”, és hogy nemzeti vagy ukránbarát kormány alakul-e. Zelenszkij ukrán elnökkel kapcsolatban kijelentette: „Le fogjuk törni Zelenszkij Magyarország elleni olajblokádját. Olajblokádra hitelblokád a válasz, és ezt a csatát meg fogjuk nyerni.”

Orbán Viktor kitért arra is, hogy keresztény kötelességüknek tettek eleget, amikor a háború kitörésekor minden menekültet befogadtak és elláttak, miközben szerinte Ukrajnában sorra zárják be a magyar iskolákat. „Mindent megtettünk Ukrajnáért, amit egy keresztény nemzetnek megtennie kötelesség. De nem fogjuk odaadni a gyerekeinket katonának, nem adjuk oda a pénzünket, nem adjuk oda a fegyvereinket, és nem fogjuk tönkretenni magunkat egyetlen másik országért sem” – hangsúlyozta.

A politikai ellenfelekről szólva azt állította, hogy fél évvel ezelőtt a TISZA Párt támogatói megfélemlítették azokat, akik a pártjuktól eltérő véleményt mertek megfogalmazni.

Szerinte, aki ezt megtette, „számíthatott a röhögő fejekre, a gúnyolódásra, a becsmérlésre, a fenyegetésre, és hogy falkában fognak rájuk támadni a TISZA-sok”.

Úgy fogalmazott, „mi voltunk a csendes többség. Ennek a kampánynak az volt a dolga, hogy a csendes többségből hangos többség legyünk.”

A miniszterelnök a külföldi beavatkozás példátlan méretéről is beszélt. „Szijjártó Péter lassan a mamáját se tudja fölhívni anélkül, hogy valamely titkosszolgálat jelentést készítsen róla” - fogalmazott.

Szerinte Magyarország azért lett fontos a nyugati titkosszolgálatoknak, mert az elmúlt években bebizonyította, hogy „másképp is lehet”. Példaként említette a migráció megállítását, a családpolitikai modellt és a háborúból való kimaradást. „Vannak még olyan országok Európában, ahol az apa férfi, az anya nő, a házasság pedig egy férfi és egy nő együttélése” – mondta, hozzátéve, hogy Magyarország a béke útjának járhatóságát is bebizonyította.

Orbán Viktor szerint a kampányzáró nem az ellenfél szapulásáról szól, de megüzente, hogy „indulatra, gyűlöletre és dühre nem lehet hazát, nem lehet közösséget és nem lehet jövőt építeni”. Kiemelte az Egyesült Államok támogatását, ami szerinte bizonyítja, hogy Magyarország a Nyugat része.

„Az oroszokkal való barátságról szóló összes marhaságot egyetlen mozdulattal söpörték le az amerikaiak, és tették világossá, hogy mellettünk állnak” – állította.

Az elmúlt négy évet rendkívül igazságtalannak nevezte a külső körülmények, így a háború és a szankciók miatt. A nehézségek ellenére a kormány egyetlen célját sem adta fel, amit a „csakazértis” magyar mentalitással magyarázott. Felsorolta az elért eredményeket, mint a minimálbér-emelést, a 13. és 14. havi nyugdíj bevezetését, az adókedvezményeket és a teljes foglalkoztatottság megőrzését. Külön kiemelte a roma közösséggel kötött megállapodást, amelynek köszönhetően szerinte soha nem látott mértékben haladt előre a polgárosodásuk.

A jövővel kapcsolatban nem ígért könnyebb éveket. „Tudnunk kell, hogy igazságtalan évek jöhetnek a következő időszakban is. A kérdés nem is az, hogy milyen idők jönnek, hanem hogy képesek leszünk ilyen nehéz körülmények között. a veszélyek korában helytálni és elérni a magyar nemzet legfontosabb célkitűzéseit.”

Hangsúlyozta, a legfontosabb cél, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. Ehhez szerinte hárommillió szavazatra van szükség, amivel olyan nemzeti egység teremthető, amin „a poklok kapui sem vehetnek erőt”. Arra kérte a támogatókat, hogy ne csak egy embert, hanem mindenkit vigyenek el szavazni.

A fiataloknak azt üzente, az igazi lázadás ma Brüsszel és a globális erők ellen irányul. „Ha valaki nem kamuból akar lázadni, hanem úgy, hogy annak tétje, jelentősége és fontossága legyen, akkor ma Brüsszel ellen kell lázadni” - jelentette ki.

Felsorolta a fiatalokat segítő kormányzati intézkedéseket, de azt mondta, a köszönet nem a kormánynak, hanem a szüleiknek és nagyszüleiknek jár.

„Mert hogy Magyarország ma ilyesmit tud adni Önöknek, fiataloknak, az azoknak, az idősebbeknek köszönhető, akik ma itt állnak ezen a téren, és az Önök szülei” – fogalmazott.

„Ezt mind ők tették lehetővé azért, hogy Önöknek könnyebb legyen, mint amilyen nekünk volt. Tiszteletet az édesapáknak és az édesanyáknak!”

A kormány 16 éves tapasztalatát előnyként értékelte a „veszélyek korában”. Szerinte most nem a kockáztatás és a kalandozások, hanem a védekezés és a magabiztos haladás ideje van, amihez rutin és tapasztalat kell.

„Magyarországnak ma biztos választásra van szüksége, és mi az élő tapasztalat vagyunk a biztos választás” – mondta.

Beszéde végén hálát adott a Jóistennek és a támogatóknak is. „Köszönöm, hogy az elmúlt négy évben, a nehéz pillanatokban is rendíthetetlenül támogattak bennünket, mi több, még engem is” – mondta, majd mozgósításra buzdított a választás napjára. „A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Magasba a zászlókat, és fel a győzelemre!” – zárta szavait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk