HÍREK
A Rovatból

Csökken a várakozási idő, 10 napon belül kapnak diagnózist a daganatgyanús betegek Budapesten

Garantálni fogják, hogy hét napon belül elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és további három munkanapon belül elkészülnek a leletek.
MTI, illusztráció: PxFuel - szmo.hu
2020. augusztus 27.


Link másolása

Kétmilliárd forintos központi költségvetési támogatás biztosításával a daganatgyanús megbetegedések esetében csökken a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási idő októbertől Budapesten, így a diagnózis tíz napon belül elkészül majd - az erről szóló előterjesztést csütörtöki rendkívüli ülésén fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

A Havasi Gábor egészségügyi tanácsnok és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyezte javaslatot egyhangúlag támogatták a képviselők.

A testület jóváhagyta a várólisták csökkentésére irányuló központi támogatás felosztását, és a program megvalósítása érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap, valamint a fővárosi önkormányzat közötti együttműködési megállapodást.

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) XXII. kerületi polgármester a napirend vitájában arról beszélt, hogy a várólisták csökkentésére szánt pénzt a kormány biztosítja a főváros számára. Mint mondta, a pénz biztos jó helyre kerül, de az előterjesztés kapcsán több képviselőtársához hasonlóan kritizálta Havasi Gábor munkáját.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester kiválónak nevezte az előterjesztést, és szerinte a kormány szívesen nyújtott 50 milliárdos támogatást az egészségügyi programhoz. Mindez arra mutat példát, hogy a kormány és a főváros képes együttműködni - mondta.

László Imre (DK) XI. kerületi polgármester arról beszélt, hogy

a napirendi pont rávilágít arra, ami a magyar egészségügyet jellemzi. A főváros tulajdonképpen átveszi a kormány feladatát

- mondta.

Baranyi Krisztina (független), a IX. kerület polgármestere felszólalásában azt vetette fel, ha a kétmilliárd forintos pluszköltségből egy évig el lehet tüntetni a várólistákat Budapesten, akkor miért van az, hogy országosan emberek halnak meg, mert nem jutnak megfelelő vizsgálatokhoz?

Havasi Gábor (Momentum) visszautasította a munkáját ért kritikákat, majd Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a javaslat elkészítésében, és azt mondta, hogy Havasi Gábor kiváló munkát végzett.

Karácsony Gergely a várólisták csökkentését bejelentő szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormánnyal történt megállapodás értelmében egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott a főváros az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások támogatásáért cserébe. Az összeg jelentős részét a kerületek a járóbeteg-ellátásban használják majd fel, kisebbik részét pedig a daganatos nagydiagnosztikai vizsgálatok várólistáinak megszüntetése érdekében - mondta akkor a főpolgármester.

Havasi Gábor szerdán azt közölte, 2 milliárd forintot fordítanak a célra, és az összegből 31 770 CT-, valamint 9846 MR-vizsgálatot vásárolnak. Ez az onkológiai iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos, az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti.

Garantálni fogják, hogy hét napon belül elvégzik a velük szerződésben álló szolgáltatók a szükséges vizsgálatokat, és további három munkanapon belül elkészülnek a leletek

- mondta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kettészakította az országot az ítéletidő – Lecsapott a jégeső, tombol a vihar
Van, ahol már csak 14 fok van. Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani a következő napokban.

Link másolása

Az ország északnyugati részében már leszakadt az ég, a következő napokban pedig komoly esőzésekre lehet számítani.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint hétfőn Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, s a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adta ki.

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém vármegyék területén. Estére már riasztást is kiadtak az északi járásokra.

Az Időkép videója szerint Sopronban már csak 14 fok van, illetve a zivatarok is megérkeztek.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázárék elvesztették a pert! 252 millió forintot buktak, és még 16 milliót pluszban kell fizetniük
Lázár János büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A teniszszövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Link másolása

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, így a Magyar Tenisz Szövetség másodfokon is elveszítette a volt főtitkár ellen indított 252 millió forintos kártérítési pert - tudatta az rtl.hu.

Ezek szerint a szövetség tartozik Richter Attilának 16 havi bérrel, így még fizetnie is kell nagyjából 16 millió forintot.

Az ügy előzménye: az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos (aki egyben fideszes országgyűlési képviselő is) 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól. Állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni.

A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

A pénzügyi gondok nyilvánosságra kerülése után Orbán Viktor felkérésére Lázár János fideszes képviselő vette át a szövetség irányítását. A későbbi miniszter büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Ezt a követelést azonban a bíróság teljesen megalapozatlannak találta, az ítélet szerint ugyanis Richter Attila a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek.

A tanúvallomások során kiderült, hogy az egyik elnökségi tag azt is felvetette, hogy állami támogatás nélkül, kizárólag szponzorokkal rendezzék meg a tornát. Ekkor viszont – az elsőfokú bírósági ítéletben foglalt tanúvallomás szerint – Szűcs Lajos azt mondta:

"kormányzati vezetéssel, annak döntésével nem lehet szembe menni, és ezt a teniszversenyt nem lehet megrendezni, el kell engedni."

A bíróság szerint egyébként az egész keresetet el lehetett volna utasítani arra hivatkozva, hogy valójában nem is érte kár a Magyar Tenisz Szövetséget.

Richter Attila szerint a szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság.

Lázár mégis pert indított, hogy "megfélemlítse a tenisztársadalmat"

– mondta Richter az rtl.hu-nak. Hozzátette, hogy az az állítás sem igaz, hogy 3,5 milliárd forint volt a szövetség hiánya, amikor lemondott a tisztségéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter újabb üzenete: Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök!
Arra is választ vár, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét. Új poszt a Facebook-oldalán.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 15.


Link másolása

Hétfő este újabb poszttal jelentkezett Varga Judit exférje: a bejegyzést azzal kezdte, hogy a kormány nem véletlenül tolta el a jövő évi költségvetés benyújtását tervezett májusi időpontról novemberre.

Magyar szerint a Fidesz a közelgő választások miatt titkolja a tervezett óriási megszorításokat.

"Az első negyedév végén már 2321 milliárd forint hiányzott a kasszából. Ilyen magas első negyedéves adat még soha nem volt a magyar államháztartás történetében. Ez majdnem a teljes éves tervezett hiánynak felel meg. A szakértők szerint hazánk úton van a technikai államcsőd felé. A kormány már be is jelentette 650 milliárd forintnyi beruházás leállítást, de ez nyilván nem lesz elegendő az egyensúly helyreállítására."

- írta Magyar Péter a Facebbok-oldalán.

Pedig korábban Orbán mindig büszke volt arra, hogy már májusban benyújtották a következő évi költségvetést.

"Követeljük, hogy a kormány ne titkolja el a magyar választók elől a tervezett megszorításokat! Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök, hogy várható-e további vasúti szárnyvonalak megszüntetése, posta- és kórházbezárás, illetve milyen adók emelését tervezik a felelőtlen gazdálkodásuk következményeinek enyhítésére.

Arra is választ várunk, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét."

- folytatta gondolatait Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Orbán Viktor térde remeg” - mondta Magyar Péter az osztrák médiának
Varga Judit exférje visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

Link másolása

A Die Presse nevű osztrák lapnak adott interjút Magyar Péter. Az elmúlt hetekben több tüntetést is szervező politikus elmondta: Orbán Viktort választáson is le lehet győzni, és egyébként örül annak, ha a fiatal Orbánhoz hasonlítják.

A lap úgy mutatja be Magyar Pétert, mint a magyar miniszterelnök legerősebb kihívóját. Egy űzött emberként emlegetik, aki egy új politikai mozgalmat koordinál, több tízezres demonstrációkat szervez, interjúról interjúra rohangál, miközben gondoskodnia kell három gyermekéről is.

Varga Judit exférje a lapnak azt állította: kilenc kilót fogyott, mióta két hónapja berobbant a magyar politikába. Az interjúban önironikusan elnézést is kért, amiért úgy néz ki, mint „egy háromnapos vízi hulla”.

A lap újságírója azonban úgy látta, ennek ellenére megjelenése dinamikus benyomást keltett. A Die Presse munkatársa szerint Magyar Péter fehér, slim-fit inget, farmert és fehér edzőcipőt viselt, mindez mára védjegyévé vált.

Magyar arról is beszélt, hogy az ő szemében Orbán még mindig „demokratikus hős, egy korszakalkotó politikus”. Visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

"Vannak, akik a fiatal Orbánhoz hasonlítanak, amit szívesen elfogadok"

– mondta a lapnak Magyar Péter.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: