Családokat kényszerítenek átmeneti otthonba az albérletárak
A csáók viszont nem tudnak a végtelenségig fogadni embereket. Az országban 161 ilyen intézmény működik, összesen négyezer férőhellyel. Ezekbe gyakran sokszoros a túljelentkezés, és előfordul, hogy hónapokat kell várni, mire felszabadul egy hely.
Ha máshol nem, majd lakunk a megyehatáron
Az albérletárak nemcsak Budapesten ilyen fojtogatók.
“Nem árulok zsákbamacskát, sokszor képtelenség albérletbe költözni”
– mondta Hutvágner Attila, a Pápai Sarokkő Baptista Egyesület egyik mosonmagyaróvári otthonának vezetője. “110-120 ezer forintnál kezdődik egy lakás, és találkoztunk olyan főbérlővel, aki három havi kauciót kért”. Ezért időnként arra ösztönzik az ügyfeleiket, hogy ne a városban, hanem egy távolabbi településen, akár másik megyében keressenek maguknak lakást. “Sokszor belátják, hogy képtelenség kigazdálkodni ezeket az árakat, és nem elég csak Mosonmagyaróvárban gondolkodni. Ha egyedülálló szülőkről beszélünk, még nehezebb a helyzet”.
Mindez annak ellenére is így van, hogy a nyugati határszélen óriási a munkaerőhiány, Hutvágner szerint akár interjú nélkül is felveszik az embereket. Úgy látja, a fizetések sem rosszak, de hiába, ha az ingatlanárak ennyire elszaladtak.
Ettől persze vannak még sikeres példák, a csáóban töltött idő ugyanis jó lehetőség a spórolásra. “Volt egy édesanya, aki egymillió forintot gyűjtött össze, amíg nálunk lakott, utána vett egy házat Tolna megyében. Egy másik család pedig felvette a CSOK-ot, amiből a megyehatáron tudtak házat vásárolni”.
Csak részmegoldások vannak
Állami lakáspolitika híján a csáók sokszor különutas megoldásokban gondolkodnak. A budapesti Családok Átmeneti Otthonait fenntartó Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) például részt vett a Habitat programjában, amiben lakhatási válságba került családoknak újítanak fel olyan önkormányzati bérlakásokat, amelyekről korábban mindenki lemondott. “A Habitat segített a felújításban, mi felkészítettük a családokat, miközben az önkormányzat is jól járt, hiszen felment az ingatlan értéke”. A felújítást szponzorok támogatásából finanszírozták.
2018-ban a kormány lehetővé tette, hogy a csáók külső férőhelyeket hozzanak létre, ami egy plusz lépcsőt iktat a rendszerbe. Azok a csáók, akik képesek élni ezzel, összesen három évig nyújthatnak ellátást az ügyfeleiknek, az utolsó időszakban már az intézményen kívül, kevesebb szociális munkával, több önállósággal. Az erről szóló szakmai ajánlást a már említett Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány készítette, a mosonmagyaróvári önkormányzat segítségével létre is hoztak két külső férőhelyet. “Így hosszabb a gondozási folyamat, jobban elnyúlik a kilépés. Meglátjuk, ez mennyit segít. Szerintem ebben és a bérlakásszektor bővítésében lenne a jövő” – mondta Hutvágner Attila.
Ugyanezzel próbálkoznak a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinél (BMSZKI) is. “Ez egy újabb, kézelengedős fázis beiktatását jelenti, de ettől még nem oldottuk meg a problémát, a végső kilépésre továbbra sincs válasz. Ráadásul szerintem Pest megyében csak mi rendelkezünk ilyen külső férőhellyel” – mondta Balla Edit, a BMSZKI zuglói csáójának vezetője. Ők azért is vannak különleges helyzetben, mert közös épületben működnek egy munkásszállóval, ahol a csáóból kikerülő családok elsőbbséget élveznek. “Így bizonyos létszámig lakhatást tudunk biztosítani azoknak is, akik nem boldogulnak az elsődleges lakáspiacon”.
Egy átlagfizetésbe kerül a lakás
Az erősödő lakhatási válsággal sokszor foglalkoztunk már, legutóbb a Habitat for Humanity 2018-as tanulmányán keresztül. Ebből kiderült, hogy magyarok átlagosan a jövedelmük 18 százalékát költik lakhatásra, még a szegénységi küszöb felett élők 5,7 százalékának is nehézséget okoz kifűteni a lakását, egyre többen laknak albérletben, ami nagy bizonytalansághoz vezet, főként az alulszabályozottság miatt (simán elkérhetnek több havi kauciót, nemet mondhatnak valakinek csak azért, mert gyereke van, a bérlők pedig örülnek, ha egyáltalán kötnek velük szerződést, és nem feketén zajlik az egész), a bérlők több mint fele küzd megfizethetőségi poblémával, ami azt jelenti, hogy a jövedelmük nagyon nagy részét költik lakhatásra, aztán alig marad pénzük a hónap végéig.
2016-ban egy 40 négyzetméteres budapesti lakás bérleti díja majdnem annyi volt, mint a régió átlagjövedelme. Hajdú-Biharban ez az arány 84 százalék, Győr-Moson-Sopronban 70, de még Nógrádban is majdnem 40. (Az ábrát a jobb alsó gombbal nagyíthatja ki).
Közben az elmúlt évtizedekben az önkormányzati szociális bérlakásrendszer a kihasználatlanság, az állomány folyamatos csökkenése és a lakások rossz állapota miatt szinte teljesen elsorvadt, amiről Józsefváros példáján már írtunk. A Habitat megoldási javaslatokat is kidolgozott, a szociálisan érzékeny bécsi lakáspolitika pedig azt mutatja, hogyan képes egy nagyváros vezetése szembeszállni az elszabaduló árakkal.
Így már nem meglepő, hogy a lakhatási válság áldozatai kényszermegoldásokra szorulnak. A csáók mellett ilyenek a munkásszállók is, amik már nemcsak a vidéki melósoknak, hanem buszsofőröknek és tanároknak is otthont, vagy legalábbis fekvőhelyet nyújtanak.