Bod Péter Ákos az EU-csúcsról: Az országra szükség van, az Orbán-kormányra nincs
António Costa, az uniós állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács vezetője a csütörtöki rendkívüli EU-csúcs után arról beszélt, hogy „Magyarország elszigetelődött”, miután a 27 tagállam közül egyetlenként megvétózta az Ukrajnáról szóló határozatot. Orbán Viktor úgy válaszolt: „ha itt valaki elszigetelődött, az az Európai Unió.”
A 27 tagállamból 26 végül Magyarország nélkül írta alá az Ukrajna védelméről szóló állásfoglalást. Az aláírók között Orbán Viktor korábbi szövetségesei is ott voltak, például Giorgia Meloni olasz kormányfő, és Robert Fico szlovák miniszterelnök is. Bod Péter Ákost, a jegybank volt elnökét kérdeztük arról, mit gondol a Brüsszelben történtekről.
– Meddig tudunk így benne maradni az Európai Unióban?
– Valószínűleg sokáig, csak nem az ügyintézési részében. Miután valószínűleg nagyon nehéz lenne megszabadulni az országtól, és egyébként remélem, hogy ez nem is merül fel komolyan, mert
Ezért azt a döntési üzemmódot veszi fel az Európai Unió, amely egyébként teljesen logikus, hogy a hajlandók koalíciója keretében mennek gyorsan előre minden olyan ügyben, amihez nem szükséges az összes kormány egyetértése. Ez történt most, és ez nagy jelentőségű ügy is, hiszen egy nagy hadiipari fejlesztési koncepciót fogadtak el, és még pénzt is rendelnek mellé.
– Amiből Magyarország kimarad.
– Ezt nem tudjuk, már csak azért sem, mert az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy miután közös fejlesztésről van szó, és a Draghi-jelentés szerint csak akkor van értelme és versenyképességi hatása a pénzköltésnek, ha nem nemzetállami kereteken belül fejlesztgetnek és gyártanak, hanem kiemelt projektek vannak. Ezért azt feltételezem, hogy a pénzek jelentős része koncentrálódni fog az egyébként is versenyképes és versenyképessé tehető nagy cégeknél. Például, ha a Rheinmetall képes szállítani katonai eszközöket, akkor abba bedolgozóként más is bekerülhet. Feltételezem, hogy magyarországi üzemek, gyárak is kaphatnak megrendelést. Persze már hallom a kérdést, hogy
és ha van ugyanolyan képességű lengyel, észt vagy román cég, akkor valószínűleg a döntési folyamatban hátrányt fog szenvedni az ország amiatt, hogy a kormányzat nagyon keményen kiállt a közös katonai fellépés és az ukrán védelem megerősítése ellen.
– Mit ért azalatt, hogy az országra szükség van, de Orbán Viktorra nincs?
– A 9 és fél millió magyarra szüksége van az Európai Uniónak, beléptünk, jóváhagytuk népszavazással, és azt gondolom, hogy az európai politika világosan látja a különbséget a rezsim és az ország között. Más országokban is előfordul, hogy a politikai vezetésbe olyan elemek kerülnek be, amelyek problémát jelentenek. Emlékszünk, Ausztria életében is voltak olyan szakaszok, de ettől függetlenül Ausztriára szükség van. Tehát, mint
Ne is foglalkozzunk mi ezzel az üggyel, amíg nem kell, és azt gondolom, hogy nem kell. A rezsimek nem tartanak örökké. Politikusok jönnek, politikusok mennek, irányzatok jönnek, mennek, amerikai elnök jön, de az sem tart örökké.
– Ausztriánál azért nem 15 évig, hanem még egy ciklust sem tartott az a periódus, amíg problémás országnak számított, mert nem töltötte ki a mandátumát az akkori koalíció. De itt már 15 évről beszélünk. Most hirdette ki a kormány a március 15-i jelszót, ami így szól: egy maroknyi lázadó a birodalom ellen...
– Hát az ember nem tud mit mondani erre, tétet időnként akkor is emelhet valaki, ha vesztésre áll. Még egyszer megismétlem, nem könnyű kikerülni az Európai Unióból. Nézzen csak rá a térképre. Voltak kellemetlen epizódok Európa életében, például Görögország kapcsán is. De az első indulaton túl senki se gondolta, hogy a görögöktől meg kell szabadulni. A görög adathamisítástól, attól igen, a görög költségvetési trehányságtól igen, és még sok mindentől igen, de Görögországtól nem. Úgyhogy szerintem ennek az analógiájára fogjuk fel úgy, hogy nagyon sok gond van a kormánnyal. És a kormány semmilyen jelét nem adja annak, hogy szeretné stabilizálni a helyzetét. Valóban élezi, és hogy emögött milyen megfontolás van, ezt most nem boncolgatom. Előbb-utóbb fordulat jön nálunk. Hogy egy éven belül, vagy csak egy év múlva, azt még meglátjuk.