Bele lehet-e betegedni az elszigetelődésbe? Itt a tudományos válasz
A világon mindenütt millióknak kell megbarátkozniuk azzal a gondolattal, hogy nem élhetnek társasági életet. A pszichológusok máris vizsgálják e kényszerű izoláció következményeit – írja a Guardian.
Már korábban megállapították a szakemberek, hogy a hosszú távú magányosság lerövidíti az emberi életet. Julianne Holt-Lunstad amerikai pszichológus-neurológus, a utahi Brigham Young egyetem professzora felhívta a figyelmet arra, hogy azoknak az embereknek a szervezetében, akiknek szélesebbek a szociális kapcsolataik, kevesebb gyulladás jelentkezik, ellentétben azokkal, akik magányosan elszigetelten élnek. E gyulladások pedig számos krónikus betegség velejárói, mint például magas vérnyomásnak, a magas pulzusszámnak, a stresszhormonok emelkedésének, de még a sejtöregedésnek is.
Holt-Lunstad egy globális felmérés adataiból kiindulva állapította meg, hogy a magányosság 26, a társadalmi elszigeteltség 29%-kal növeli a korai halál kockázatát, míg az egyedül élőknél ez az arány 32% is lehet. A szívbetegségek, a rák, a sztrók, a veseelégtelenség is előbb eljönnek azokért, aki bezárkózva élnek.
Természetesen a professzor-asszony sem állítja, hogy gyulladásokhoz, vagy szív- és érrendszeri betegségekhez vezetne néhány heti izoláció, de azért szerinte ennek is lehet azonnali és rövid távú kihatása egészségünkre. Például másképpen reagál annak a szervezete, akinek akut, mint akinek krónikus magas vérnyomása van, és ha alapvetően jó egészségi állapotban van, nem valószínű, hogy egy ilyen helyzetnek hosszú távú kihatása lenne rá.
Holt-Linstad szerint azért szenvedjük meg a szociális izolációt, mert a személyes kapcsolatok segítenek nekünk a stressz feloldásában, elviselésében.
„Különbözhet testünk reagálása arra a bizonytalanságra, ami jelenleg a világban folyik. Függ attól, hogy mennyire érezzük biztosnak a szükséges forrásainkat. De nagy mértékben függhet attól is, hogy vannak-e az életünkben olyanok, akikre számíthatunk” – mondja a professzor-asszony.
Dhruv Khullar, a New York-i Weill Cornell Medicine kutató orvosa szerint már a rövid elszigeteltségi időszakok is képesek néhány napon belül szorongást vagy depressziót okozni.
„Társadalmi lényekké fejlődtünk. Az emberiség egész történelme során családokban, csoportokban éltünk, ebből következik, hogy a többi emberi lénnyel való interakcióra támaszkodunk. Amikor ez nem áll rendelkezésünkre, hatalmas űrt érzünk, mint emberi lény” – mondta Khullar, aki mindazonáltal elfogadja társasági élet beszüntetése a járvány miatt szükségszerű.
Végül is az embereknek számtalan módjuk van, hogy kapcsolatot tartsanak egymással az sms-től a videóhívásig, hogy ne érezzék magukat a világtól elvágva. Elismeri persze, hogy a technika nem tökéletes pótlása a fizikai kontaktusnak, a szemtől szembe való találkozásoknak, mindazoknak a társadalmi szerepeknek, amelyek belénk ivódtak évezredeken keresztül.
Khullar ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az idősebb emberek, akiket a legjobban fenyeget a Covid-19, kevésbé hagyatkozhatnak a digitális kapcsolattartásra, éppen ezért biztosítani kell őket arról, hogy kéznél van számukra a segítség, hogy van, aki törődik velük.
