SZEMPONT
A Rovatból

A BCG-védőoltás lehet a titkos ütőkártyánk a koronavírus elleni küzdelemben?



– Amikor a betegek koreloszlását vizsgáltam BCG-re oltott és nem oltott országokban, érdekes volt látni az adatokból, hogy a gyerekek alig betegszenek meg, akár adnak abban az országban BCG-oltást, akár nem. Ez alapján feltételezhetjük, hogy gyermekkorban a BCG-oltásnak semmilyen befolyása nincsen a koronavírus-betegség lefolyására.

– Megoldás lehet, ha preventív módon elkezdenek oltani világszerte BCG-vel? Például a veszélyeztetett korcsoportokat?

– Azokban az országokban, ahol nem oltottak be szinte senkit, triviális, hogy oltsunk be mindenkit, és olyan nagy bajt nem okozunk vele. A BCG-védőoltásnak viszonylag kevés a szövődménye; annál alakulhat ki, akinek valamilyen súlyos, immunhiányos állapota van, vagy aki TBC-s betegségben szenved. A BCG-oltás előnyeit és kockázatait, illetve esetleges szövődményeit figyelembe véve kell meghatározni, kiket oltunk be. És ha most beoltunk mindenkit, akkor sem tudjuk, mennyi idő alatt alakul ki olyasfajta védettség, amely akár a koronavírus lefolyását enyhítheti.

A világ különböző részein már elindultak a BCG-oltással kapcsolatos kutatások, és ezek fognak választ adni többek közt arra a kérdésre is, hogy kell-e újraoltani egyes korosztályokat.

Előfordulhat, hogy Magyarországon nem kell, mert sokunknak megvan a védettsége. Kérdéses, hogy idősebbeknél kell-e újraoltani, szükség van-e valamilyen előzetes vizsgálatra az újraoltás előtt, és jelent-e rájuk bármilyen veszélyt az újraoltás.

– A szakemberek mit tehetnek azért, hogy a BCG és a koronavírus kapcsolatáról minél többet tudjunk meg?

– Elsősorban jól átgondolt és szervezett kutatási projekteket kell indítani, minél előbb. Információkat gyűjteni, figyelni, kapcsolatot keresni és együttműködni olyan külföldi kutatócsoportokkal, akik szintén ezt vizsgálják. Tudomásom szerint a koronavírus-járvány előtt ezek a kutatócsoportok általában konkuráltak egymással, most azonban együttműködnek, megosztják egymással az adatokat, a hollandiai kutatócsoport például a Korányi Intézettel van kapcsolatban, és együtt próbálnak kutatási projektet realizálni.

Gyorsan terjed a vírus, sok a teendőnk minden szinten, és sajnos a mi ellátórendszerünk messze nem olyan szervezett és jól felkészült, mint sok nyugat-európai országé. Ilyen helyzetben nyilván sokkal nehezebb kutatási projektet megtervezni, ugyanakkor a nagy betegszám miatt gyorsabban elvégezhető.

– Sokan próbálják meg elemezni az olaszországi helyzetet és adatokat. Elképzelhető, hogy az ottani elkeserítő halálozási adatokban közrejátszik az a tényező is, hogy Olaszországban nem volt BCG-program?

– Feltűnt számomra is, hogy a dél-holland tartományokban, illetve Olaszországban milyen tragikus helyzet alakult ki. Azonban ennek nem a BCG-oltás hiánya az egyetlen oka. Számos más tényezőre vezethető vissza. Ott, ahol előbb kezdődött a járvány, előrébb járnak, ezért is magasabb a betegek és az elhunytak száma. Az is befolyásolja, milyen életmódot folytatunk. Egy olyan országban, ahol az idősek szinte kint élnek, teraszokon üldögélnek, nagyok a családok, az ölelés, puszi teljesen általános, ott nyilvánvalóan hevesebben robbanhat ki a járvány, mint egy olyan helyen, amilyen Hollandia északi része, ahol egészen másképp működnek a családok, és ahol legfeljebb az első találkozás alkalmával fognak kezet.

Észak- és Dél-Hollandia között is nagy a különbség. Amikor a járvány kitört, Hollandia déli részén kis híján olyan tragikus helyzet alakult ki, mint Olaszországban. A déli országrészben ugyanis karneváli szezon volt fesztiválokkal, ünnepségekkel, a szórakozóhelyek tele voltak, ez eleve kedvez bármilyen vírusos járvány terjedésének. Ráadásul egybeesett a téli szünettel ez az időszak, sokan utaztak Észak-Olaszországba, Tirolba, majd vitték haza a fertőzést a karneváli szezonra. Ezzel szemben az északi országrészben, ahol protestáns a lakosság, nem ünneplik a karnevált.

– Amennyiben bebizonyosodik, hogy a BCG véd a koronavírus-fertőzéssel szemben, ez meggyőzheti az oltáselleneseket?

– Ha igazolódik, hogy a BCG valóban komoly előnyt jelent azok számára, akik be vannak oltva, akkor egy ilyen váratlan és főleg az időseket sújtó járvány idején egy extra érv lesz a védőoltás mellett, amit nehéz lesz figyelmen kívül hagyniuk az oltáselleneseknek. Csakhogy az oltásellenesek zöme nem racionálisan gondolkodik.

A BCG egyébként nem úgy működik, mint a többi oltás, nem a TBC ellen véd, hanem az egyik komplikációt, egy szövődményes agyhártyagyulladást lehet vele valamennyire megelőzni. Azokban a térségekben, ahol a tuberkulózis már ritka betegségnek számít, nem javasolt az általános BCG oltás végzése. Így hazánkban is küszöbön áll, hogy abbahagyjuk a BCG oltást. A BCG oltás hátránya, hogy megnehezíti tuberculozis gyanú esetén a diagnózist, mert a bőrteszt (Mantoux próba) az oltás miatt valamennyire pozitív lesz.

Véletlen és különös szerencse, hogy most a koronavírus-járvány miatt kiderült, hogy a BCG-oltásnak lehet egy ilyen nem várt mellékhatása, és esetleg védelmet nyújthat a koronavírus fertőzéssel szemben.

A BCG oltás nem csak a TBC elleni immunitást alakítja ki valamilyen mértékig, hanem az immunrendszerünk szabályozását is befolyásolja, ám teljes mértékig még nem ismerjük ezeket a mechanizmusokat. Azonban a húgyhólyagrák kezelésében is használják a BCG-oltóanyagot, mivel az immunrendszer olyan választ ad rá, hogy nem csak a legyengített TBC-baktériumokra reagál, hanem más folyamatokat is elindít, ebben az esetben a ráksejtek ellen képes hatékonyan fellépni.

Remélem, hogy a most folyó kutatások gyorsan tisztázzák, hogy valóban véd-e a BCG oltás a koronavírus betegség ellen, s ha igen, akkor érdemes-e oltanunk még és kiket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk