SZEMPONT
A Rovatból

Balogh László: Ha nagy számban kerül piacra új lakás megfizethető áron, az fékezheti az őrületes lakásdrágulás tempóját

Akár évi tízezer új lakással is több épülhet a lakhatási tőkeprogram segítségével - mondja a szakértő. Arról is beszélgettünk, reális-e a Tiborcz Isván által emlegetett cél, hogy 1,1 -1,2 millió forintos négyzetméteráron is lehessen új lakáshoz jutni Budapesten.


Orbán Viktor már tavaly ősszel azt ígérte, a kormány megteremti a megfizethető lakhatás lehetőségét, Budapesten ugyanis a miniszterelnök szerint súlyos gazdasági válság van. Tény, hogy az Eurostat adatai szerint 2010 és 2024 között Magyarországon növekedtek a második legnagyobb mértékben a lakóingatlanok árai Európában. A kormány lakhatási tőkeprogramot hirdetett, ami azt jelenti, hogy 300 milliárd forinttal támogatja a új lakások megépítését. Március harmadikán végre kiderült, hogy a lakhatási tőkeprogramban szereplő pénzre március 17. és 24. között pályázhatnak majd alapkezelők.

Talán teljesen véletlenül ugyanezen a napon a Mandinernek adott interjújában Tiborcz István többek között arról beszélt, szerinte milyen négyzetméterár kívánatos egy új építésű budapesti lakás esetében, illetve azt is elmondta, hogy szerinte a rozsdaövezetek helyén kellene nagyszabású lakásépítéseket kezdeni. A programról, annak remélt hatásairól és az esetleges buktatókról Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével beszélgettünk.

– Hogyan lesz a támogatásból új lakás?

– Erre már régen készültek kormányzati részről, hiszen azt mindenki látta, hogy a kereslet növekedése és a kínálat bővülésének elmaradása miatt egyre drágábbá váltak a lakások, egyre nehezebben megfizethetőek egyre többeknek. Ez leginkább az új lakáspiacon érzékelhető, ahol a beruházók előszeretettel hagyják magukat sodorni az árral, azaz ha el tudják adni az új építésű lakásokat egyre drágábban, hát megteszik.

Ezt a folyamatot csak egy nagyobb kínálattal lehet megtörni, mert az ingatlanpiacon is a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg az árakat.

Ebből a meggondolásból indult el a lakhatási tőkeprogram, eredetileg 200 milliárd forinttal, majd ezt az elmúlt hetekben kibővítették 300 milliárdra. Hétfő óta ismertek a részletek. Erre a 300 milliárd forintra ingatlanalapok tudnak pályázni. Ezek olyan alapok, amelyek főként lakóingatlanokat tudnak építeni ebből a pénzből. Legalább 30%-kal kell kiegészíteni az állami támogatást, tehát az állam által finanszírozott rész az ingatlanalapokban maximum 70%-ot tehet ki. Mi arra számítunk egyébként, hogy inkább fele-fele arányban száll be a saját tőke az állami pénzek mellé. Erre a 300 milliárd forintra pályázni lehet, és nyilván a pályázatok tartalma alapján bírálja el az állam részéről eljáró MFB Invest, hogy kinek a pályázatát támogatja, és kiét nem.

– Ez a 300 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás?

– Ez technikailag úgy néz ki, hogy a 300 milliárd forintot az állam beteszi a befektetési alapokba, ahol piaci alapú megtérülést vár el. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk egy olyan ingatlanalapba száll be az állam, ahol 5-6%-os a hozam, akkor ugyanezt a hozamot kell biztosítani az államnak is.

– Tehát az állam tőkéstársként száll be ezekbe a projektekbe 300 milliárd forint erejéig.

– Igen. A várakozásaink szerint a 300 milliárd forint állami támogatás ugyanannyi vállalkozói tőkével kiegészülve már 600 milliárd forint. Ez a befektetési alap számára tőke lesz, vagyis ha beruházások szempontjából nézzük, akkor ez azt jelenti, hogy hitelt is fel tudnak rá venni, akár az állami részre jutó összegre is. Tehát a számolható hitelekkel együtt ez az összeg nagyjából 1000 milliárd forintra duzzadhat.

Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tőkeprogramban kiosztott pénzek futamideje maximum 7 év lehet, akkor ez azt jelenti, hogy ennyi idő alatt már kétszer is meg tud fordulni ez az összeg az ingatlanfejlesztésben, lakásépítésben, így akár 2000 milliárd forint is megmozdulhat lakásépítések terén.

Egy átlagos lakásmérettel kalkulálva mi úgy számolunk, hogy ez hét év alatt 50-60 ezer lakás megépítésére is elegendő lehet, ami azt jelenti, hogy éves viszonylatban 10 ezerrel több lakás épülhet a program keretében, mint ami anélkül megépülne. Persze lehet, hogy sokan már eleve ezzel a programmal számolva csinálják meg a terveiket, de ez mindenképpen szemmel látható bővülést jelenthet a kínálati oldalon. Ami fontos, hogy ennek a pénznek 100%-át Magyarországon kell elkölteni, tehát ebből nem lehet külföldön lakást építeni, viszont a fejlesztés célja 90%-ban lakóingatlant ír elő, ami lehet eladási célú lakásfejlesztés, lehet bérlakásépítés, és lehet kollégiumépítés is. A fennmaradó 10% az, amit egyéb célra, például kereskedelmi ingatlanfejlesztésre vagy irodaépítésre lehet felhasználni. Ami szintén fontos, hogy a megvalósuló lakásfejlesztéseket legalább 90%-ban természetes személyeknek kell megvásárolniuk vagy bérbe venniük. Ezért is fontos kérdés, hogy milyen árszínvonalon kerülnek az ingatlanok piacra.

Ha nagy számban kerül piacra új lakás megfizethető áron, akkor az fékezheti az őrületes lakásdrágulás tempóját is, amit most látunk az ingatlanpiacon.

A másik kérdés, hogy hol épülnek majd ezek a lakások, mert például Budapesten és az ipari fejlesztéseken átesett nagyvárosokban elképesztő igény van épülő új lakásokra. A fővárosban 1 millió 160 ezer forint a használt lakások négyzetméterára, az újaké pedig közelíti az 1,6 millió forintot. Debrecenben, ami az elmúlt években szintén az ipari fejlesztések kapcsán került fókuszba, az átlagos négyzetméterár megközelíti a 900 ezer forintot. Az új lakásoké pedig meghaladja az 1,1 milliót. Szinte csak egy hajszállal vannak lemaradva a debreceni ingatlanárak a budapestiektől, és ez részben annak is köszönhető, hogy nem épültek új lakások, annak ellenére, hogy sejthető volt, hogy a lakhatási igények növekedni fognak Hajdú-Bihar megye székhelyén.

Ahol ipari fejlesztések vannak, ott nem csak az a fontos, hogy maguk a munkahelyek megépüljenek. Ha nincs megfelelő lakáskínálat, akkor végső soron az is megtörténhet, hogy nem jönnek a munkavállalók, mert nem tudnak hol lakni.

Tehát mindenképpen fontos, hogy ott épüljenek lakások, ahol valóban szükség van azokra. Nem véletlen, hogy a pályázati dokumentációban külön jelölni kell, hogy milyen arányban építenének Budapesten, és milyen arányban vidéken.

– És az ingatlanalapok kikkel építtetnek? Miután megnyerték a pályázatot, akkor ők megkeresik azokat, akikkel építtetik ezeket a lakásokat?

– Igen, de valahol ez fordítva működik, tehát vannak olyan nagy beruházók, akiknek vannak ingatlanalapjaik.

– Milyen árral lehet számolni, ha elindul a fejlesztés?

– Bár a pályázati kiírásban nem szerepel ilyen kikötés, de korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium azt mondta, hogy az 1,2 milliós négyzetméterár az új lakáspiacon elfogadható árszint lehet a nagyvárosok árait nézve. Budapest ezt már messze meghaladta az 1,6 millió forinttal, ezért nagy kérdés, hogy milyen áron kerülnek piacra ezek az ingatlanok. Én abban bízom, hogy az MFB Invest, amikor érdemben elbírálja ezeket a pályázatokat, akkor hangsúlyos szempont lesz, hogy milyen áron szeretnék piacra dobni ezeket a lakásokat, amelyeket az állami támogatás segítségével megépítenének.

– A pályázati elbírálásnak megvannak a szempontjai? Ezek nyilvánosak?

– Nem, ezt még nem ismerjük. Van egy viszonylag egyszerű formai követelményrendszer, aminek a pályázatoknak meg kell felelniük, de a formai elbíráláson túl az MFB az érdemi bírálatot is végzi majd.

– Tiborcz István nyilatkozott a minap arról, hogy szerinte Budapesten célszerű lenne a bruttó 1,1-1,2 millió forintos négyzetméterár. Ez reális?

– Abból a szempontból nem irreális, hogy néhány hónappal ezelőtt még árultak Budapesten metró közelében, a X. kerületben 950 ezer forintos négyzetméteráron lakást.

– Új építésűt?

– Új építésűt, igen. Tehát nem irreális. Valószínűleg ez a 300 milliárd forint elég hamar gazdára talál majd, mert ez nem egy feneketlen összeg, ha az építőipar volumenét vesszük alapul. Az egyes alapok maximum 30 milliárd forintra pályázhatnak.

Az a kérdés, hogy tud-e olyan nagy mennyiségben lakás piacra kerülni, ami befolyásolja az árakat.

Ha azt vesszük alapul, hogy egy új építésű projekt onnantól kezdve, hogy kipattan egy építőipari vállalkozó fejéből, addig, hogy átadja az utolsó lakást is, 4-5 év is lehet. Például most Budapesten 3000 eladó új építésű lakást hirdetnek az ingatlan.com-on. Nyilván ezeknek az átadási időpontja eltérő, van, amit 2025-ben terveznek átadni, de van, amit 2026-ban. Tehát itt már néhány száz olcsóbb lakás is számottevő versenyt tud generálni, mert nagyon szűk a piac.

– Ha én most új építésű lakást szeretnék venni, akkor várjak két évet, amikorra esetleg esnek az árak, vagy addig úgyis csak ahhoz képest lesznek valamivel olcsóbbak a lakások, amennyivel akkorra drágábbak lettek volna egyébként?

– Ha valaki új építésű lakást szeretne venni saját célra, akkor azt mondom, hogy nincs értelme várni, mert ha most lát olyan lakást, amit meg szeretne vásárolni az adott helyen, ahova amúgy szívesen költözne, egyáltalán nem biztos, hogy ott, azon a környéken két év múlva talál jobb áron másik új építésűt.

– Tiborcz még azt is nyilatkozta, hogy szerinte ezeket a lakásokat tömegesen a fővárosi rozsdaövezetekben kellene építeni, mert hogy ott van infrastruktúra, telek, lehetőség stb. Ez életképesnek tűnik? Annyira, hogy erről szól Rákosrendező fejlesztése, a főváros is ezt képzeli most el, hogy lakásokat épít a rákosrendezői rozsdaövezet helyére. És akkor már adódik a kérdés, hogy például a főváros indulhat-e, próbálhat-e pályázni ide, vagy bevonható-e Rákosrendező rehabilitációja ebbe a programba?

– Nem kizárt adott esetben, ha van egy olyan ingatlanalap, amely bevonja ezt a rákosrendezői területet ebbe a projektbe. Nyilván az ilyen volumenű fejlesztéseket simán elbírhatják a rozsdaövezetek.

– Mit kell tudnia annak, aki erre pályázik? Tehát például, ha én holnap létrehozok egy céget, mert én ebben bizniszt látok, az lehetséges? Vagy kell valamilyen referencia, valamilyen szakmai múlt?

– Ha valakinek nincs ingatlanalapja, amellyel pályázna, akkor az valószínűleg nem is fog sikerrel járni, mert egy ilyen ingatlanalapot létre kell hozni. Valószínűleg

itt a nagyobb beruházók azok, akik most labdába rúghatnak,

most nem a néhány lakásos társasházi beruházások lesznek azok, amelyek szerepet kapnak, hanem nagyobb volumenű építkezések.

– Az lehetséges, hogy egy beruházó több ingatlanalapot is létrehoz, majd mindegyikkel pályázik?

– Maximalizálva van, hogy egy beruházó hány ingatlanalappal tud indulni. Olyan van, hogy egy alapkezelő több alappal is pályázhat, de van egy felső korlát, ami azt jelenti, hogy ha egy alapkezelő több alappal is pályázik, akkor sem kaphat összesen több támogatást 30 milliárd forintnál.

– És tulajdonosi oldalról van-e valami megkötés? Mert egy tulajdonosnak lehet több cége is, nem? Tehát megtörténhet az is, hogy néhányan elviszik az egészet okosba? Láttunk már ilyesmit...

– Arra nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tölgyessy: Ha Orbán emeli a tétet, a halálos párbaj felé viszi
A politikai elemző nem tudja elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy a Fidesz-veresége esetén Orbán egy „fehérorosz fordulattal” kivezetné az országot az unióból. „A Fidesz lefelé menő ágban van, ahonnan nincs visszaút” - mondta.
F. O. - szmo.hu
2025. július 13.



Átadja-e Orbán Viktor a hatalmat egy elvesztett választás esetén? Ez a téma is terítékre került a ZaccPerKávé Extra című műsorban, ahol Tölgyessy Péter volt a vendég. A politikai elemző nem tudja elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy a Fidesz-veresége esetén Orbán egy „fehérorosz fordulattal” kivezetné az országot az unióból.

„Magyarországon ezt nem lehet megcsinálni, és ezt a Fidesz vezetői is pontosan tudják.

Lehet persze halálos párbajt is csinálni ebből a dologból, de ez a játék arról is szól, hogy lesz-e létezése a jövőben a Fidesz vezetőinek Magyarországon.

A Fidesz most úgy viselkedik, mint egy sárkány, tüzet okád, minden nap eltipor valamit. Borzalmas, elviselhetetlen, de bárhogy is van, jövőre választás lesz Magyarországon.

Minden családban dönteni kell arról, akarják-e, hogy Orbán folytassa” – fogalmazott Tölgyessy a műsorban, majd arról beszélt, hogy most először a Fidesz valóban veszíthet.

„A Fidesz lefelé menő ágban van, ahonnan nincs visszaút.

Ugyanakkor jöhet bármikor egy olyan nemzetközi konfliktus, ami felforgathat mindent. Áldomást viszont csak akkor szabad inni, ha a hombárban van az előző évi termés. A történelem olyan, mint a vasút: van, hogy száguld a pályán a vonat, és sokáig nem történik semmi. Ez történt a Fidesz-időszak középső részében is. Most váltó közeleg, és ha elszúrjuk, sokára lesz újra váltó” – összegezte napjaink politikai helyzetét Tölgyessy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Három napja áram nélkül Pomázon: olvadozó mélyhűtők, csend, romantikus vacsora gyertyafénynél
A postás, mint régen, felkiabál a házaknál, ahova levél érkezett. Három betonoszlopot is kidöntött a szél, várni kellett a speciális munkagépekre, majd arra, hogy megkössön a beton. A polgármester szerint van tanulság, amit érdemes levonni.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 11.



„Ha áram van, minden van” – így szólt a kilencvenes évek egyik hirdetése. De mi van, ha nincs? A pomázi Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán utcában hétfőn ment el az áram, és csütörtök délutánig sem jött vissza.

Az utcák csendesek, ahogy egy kertvároshoz illik. Ha nem tudnám, hogy itt már harmadik napja ez a helyzet, semmi sem tűnne fel. Szülők sétáltatják gyermekeiket, nyugdíjasok beszélgetnek a házak előtt. Máshol éppen autót szerelnek a ház előtt. Nyugalom van, szinte idilli. Persze, amikor szóba kerül az áramszünet, kiderül, már nagyon várják, hogy vége legyen a nomád életnek.

A legtöbben ki sem merik nyitni a fagyasztót, reménykedve abban, hogy a hőszigetelése még tartja a hűvösséget, és talán nem romlanak meg a benne tárolt ételek.

Azért némi kétségem támad, hogy több mint 72 óra után mi lehet a hűtőkben, az a néhány centis hőszigetelés ekkora csodákra nem képes, de nem akarom elkeseríteni beszélgetőtársaimat.

Egy nyugdíjas nő mesél a viharról: az utcában is fákat csavart ki, a szomszédja most is darabolja az udvarán, szerencsére az épületekben nem esett kár. Előkerültek a gyertyák, és várnak, más nem is tudnak csinálni. Két férfi a garázsuk előtt szerel egy Skodát. Éppen a vége felé járnak. Megkérdem, hogyan tudnak dolgozni áram nélkül? Kiderül, hogy akkumulátoros szerszámaik vannak, szerencsére a lámpa is akkuval megy, és fel is volt töltve. Amúgy a szerelésnek lassan a végére érnek, kell az autó, az idősebb férfi azzal jár dolgozni. Ott tudja tölteni a telefonját.

A postás csengő híján felkiabál a házakba – meséli nevetve, könyékig olajosan. Rákérdezek, hogyan tud így megfürdeni, mielőtt dolgozni indul? Van még egy kicsi meleg víz a bojlerban, takarékoskodnak, de ha elfogy, marad a hideg víz.

Odébb, egy másik garázs előtt fiatal nő takarít éppen. Megszólítom. Kiderül, a 13 éves lánya éppen táborban van, így hát az otthoni kalandtáborból kimaradt. Az áramszünet romantikus oldaláról mesél.

Esténként gyertyafényes vacsorát rendeznek a férjével, nincs zaj, nincsenek ingerek, internet sincs, közösségi média sincs, lelassult és elnyugodott minden.

„De íme, itt jő” - mintha egy színdarab lenne, megérkezik a férje egy nagy csokor vörös rózsával. Átadja a feleségének, megölelik egymást. Nem tudom nem megkérdezni, hogy a romantikus vacsoráknak köszönhető-e a csokor, de nem – szerinte neki van a legcsodálatosabb felesége, egyébként is hozott volna most neki. Home office-ban dolgozna, de pont erre a hétre vett ki szabadságot, nincs izgulás tehát emiatt sem.

A garázsok előtt kisebb aggregátor, valaki innen oldja meg az áramellátását, nyilván korlátozottan. Amikor le akarom fényképezni a készüléket, az emeletről rám kiabálnak, hogy nincsen ehhez jogom. Hiába magyarázom, hogy nem a tolvaj, hanem az újságíró vagyok, nem sikerül meggyőznöm a lekiabálót.

Sokkal barátságosabb egy idős asszony. Számára az áramszünet a mindenki által említett hűtőgondok mellett leginkább a tévé hiányát jelenti, ami nem is fog megoldódni egyhamar.

Az áram ugyan visszajön most már talán hamarosan, de a szintén leszakadt kommunikációs kábeleket csak később kötik vissza, az nem az áramszolgáltató feladata.

Az utca végében most is dolgoznak: előbb az oszlopot kell felállítani, utána az áramszolgáltató vezetékeit helyezik rá vissza, és csak utána jöhetnek a társbérlők: a televíziós és internetszolgáltatók.

Pomáz polgármesterével, Leidinger István azt mondja, hogy összesen kilenc helyen volt áramkimaradás a településen, egy 20 kilovoltos vezeték szakadása miatt. Ezekből mára már csak a zeneszerzőkről elnevezett utcák maradtak. Ott ugyanis két villanyoszlopot is kidöntött a szél, tehát a helyi vezeték is elszakadt. És itt jön a nagy gond: a villanyoszlop visszahelyezésekor betonozásra is szükség van.

A beton elvileg 28 nap alatt köt meg teljesen, a szilárdsága 50 százalékát is csak három nap után éri el.

Megfelelő adalékokkal ezen lehet valamennyit gyorsítani. Végül szárazbetonnal és megfelelő eljárással sikerült ezt pár napra rövidíteni. Ha sikerül az oszlopot körbebetonozni, és az stabil lesz, akkor lehet szó arról, hogy a vezetékekkel biztonságosan megterheljék az oszlopot. Ezt eldönteni, hogy mikor lehetséges, a szakemberek dolga.

És hogy mik a tanulságok?

„A 112-es rendszer gyakorlatilag összeomlott, és telefonálni nem lehetett, a telekommunikációs rendszerek összeomlottak, ha hétfőn 15 és 19 óra között valakinek mentőt kellett volna hívni vagy kigyulladt volna a háza valakinek villámcsapás következtében, nem tudott volna segítséget hívni” - mondja a polgármester. Emellett szerinte a tűzoltóság kommunikációja is összeomlott, az úgynevezett EDR-rendszer, amit használnak, az sem működött.

A legkritikusabb órákban az a megoldás maradt, hogy az embereknek be kellett sétálni a tűzoltóságra segítséget kérni.

További tanulság az, hogy a gallyazásokat akár lakossági tiltakozások ellenére is el kell végezni, nem szabad hagyni, hogy a távvezetékeket a fák veszélyeztessék. Vannak jogszabályok, szabályok, amik előírják, hogy mekkora védőtávolságot kell biztosítani az adott vezetékek körül, ahova nem ültethető fa, hogy a szolgáltatás zavartalanul tudjon működni. Ha ez nincs meg, akkor történik az, ami most történt.

Arra a kérdésemre, hogy lesz-e erre pénz, a polgármester annyit tudott mondani, hogy „jó kérdés”.

„Nem tudom még, hogy honnan, de erre pénzt kell fordítanunk, és át kell gondolnunk a védelmi struktúrát.”

A polgármester szerint itt lakosságnak is van feladata: villamos vezetékek alá ne ültessenek fákat, mert annak bizony ilyen következményei lehetnek.

Rákérdezek arra is, hogy az események után összeülnek-e a településvezető kollégákkal és a katasztrófavédelemmel, hogy átbeszéljék a tapasztalatokat, amire a polgármester egy vallomással válaszol.

„Előző életemben tűzoltóparancsnok voltam, és minden olyan nagyobb esemény után, ami hozott tanulságokat, én mindig készítettem egy összefoglaló jelentést javaslatokkal, hogy mit kellene átgondolni. Ugyanezt fogom csinálni, és ezt természetesen el fogjuk küldeni a Belügyminisztérium felé, a kormányzat felé, mert ezekkel bizony foglalkozni kell.”

Vissza az Erkel utcába: a kanyaron túl munkagépek. Már éppen levonulóban vannak. Áll az oszlop, a vezetékek is felkerültek már. Ezek szerint kellőképpen megkötött a beton. Néhány utcabeli kérdezgeti a szakembereket: mikor lesz készen a vezeték? Készen vannak, ők már végeztek – hangzik a válasz –, most már az E.ON dolga, hogy visszakapcsolja a vezetéket. Még nagyon sok helyen dolgoznak ezek a brigádok, tehát arra még várni kell egy kicsikét.

Az új oszlop mellett a földön fekszik a kettétört régi. A földön darabokban a televíziós kábelek. Még sok idő, amíg minden helyreáll Pomázon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nagyon keménynek kell lenni” – a TISZA kongresszusán résztvevőket kérdeztünk a jövőről
A TISZA hívei Nagykanizsán gyűltek össsze, hogy meghallgassák a párt vezetését főként Magyar Pétert, mit terveznek arra az esetre, ha kormányra kerülnének. Az is téma egy ideje, hogy mi lesz, ha kétharmaddal nyer a TISZA.


Magyar Péter a TISZA Párt második kongresszusán ismrette azokat a főbb témákat, amelyekkel a választás után hatalomra kerülő TISZA-kormány elsők között foglalkozna. Azt is elmondta, hogy terveik megvalósításához milyen pénzügyi forrásokat használnának fel. Magabiztos beszédet mondott, egyértelműen kormányzásra készül a párt. A hívei közt az is téma egy ideje, hogy mi lesz, ha kétharmaddal nyer a TISZA. Erről is kérdeztük a kongresszus résztvevőit:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fesztiválozók Azahriah-ról: erős, megosztó kijelentés, de értjük, mit akart mondani
„Már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók” - Azahriah ezért később bocsánatot kért, de a kijelentés átment a köztudatba. Az EFOTT-on kérdeztük a fiatalokat.


Mint azt mi is megírtuk, Azahriah kemény szavakkal illette a fideszes szavazókat. Egy szerdán kirakott Instagram-sztorijában úgy fogalmazott: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”. A sztorit nem sokkal később már törölte is.

„Úgy gondolom, a mai reggeli kiírásommal hibát vétettem. Elragadott az aljas indulat, ami éppenhogy a polgári politizálás lehetőségét öli meg: a személyes hangvétel és a lekincsinylő stílus.

Akárhogy is érzem, nem ilyen energiákat akarok ebbe a hatalmas reflektorfénybe tolni, ideológiáink sosem szabad, hogy egymás ellen uszítsanak minket! Bánom, hogy olyan embereket minősítettem, akik nem szándékosan az ország leépítéséhez akartak asszisztálni, szimplán hittek egy évtizednyi hazugságban. Elnézést kérek, akiket véglénynek neveztem, ígérem, hogy a továbbiakban ezt meghagyom Bayer Zsoltnak”

- írta a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában később az énekes.

Az EFOTT-on kollégnk a fesztiválozókat kérdezte Azahriah kijelentéséről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk