Ballag a gyerek: ajándékozzunk neki toronyórát lánccal?
Kezdődik a ballagási szezon, először a középiskolákban, majd az óvodákban, végül június közepén az általános iskolákban lesznek ballagások.
Mivel érintett szülő vagyok, nyolcadikos a gyerekem, így a kérdés a számomra erősen aktuális.
Mondjuk mi az óvodai ballagást is letudtuk azzal, hogy a gyerekeim lelkesen sétafikáltak egy adott délutánon az óvodában, majd a következő hétfőn ismét oda mentek, hiszen nyáron is jártak a nyári foglalkozásokra. A ballagást követően meg elmentünk egyet sütizni egy cukrászdába. Az óvodában felhívták a figyelmet, hogy a ballagás nem arról szól, hogy a fél világot meg kell hívni, ugyanúgy csak a szülők és egy-két nagyi lézengett, mint bármikor máskor.
Én pedig úgy voltam vele, a gyerekeim életének velejárója, hogy ha már beírattuk őket az általános iskolába, akkor egyszer csak befejezik az óvodát.
De idén szintet léptünk és immár az általános iskolából ballag a nagyobb gyerek. A gubanc itt erősödik, ugyanis én ezt az élményt is pont ennyire természetes folyamatnak veszem: a gyerekem felvételt nyert egy középiskolába, ergo elbúcsúzik az általánostól.
Meséli az egyik szülő, hogy ő egy hét szabadságot kért a munkahelyén a ballagás miatt - majd nagyon csúnyán nézett rám, amikor arról papoltam, hogy pedig az csak egy péntek délutáni másfél óra elfoglaltság.
De hát jön a család, meg vidékről is, meg a tizenkét éve nem látott keresztszülő és lakoma lesz, meg családi összejövetel, sütni kell és főzni kell és a bográcsost beizzítani, meg a lakást körbenyalni. Nálunk nem lesz ilyen?
Nálunk nem, mert eddig a párbeszédig nekem eszembe sem jutott, hogy kell legyen ilyesmi. Majd jól elballag a gyerek, lesz virágja, kap bizonyítványt és ő mondhatja meg, melyik étterembe menjünk el aznap este egy kis családi vacsorára. Vagy majd megint pizzát rendelünk, mint tavaly, mert az annyira finom volt. Esetleg a cukrászda is jó ötlet, mint két évvel korábban az évzáró után, amikor annyira hőség volt, hogy inkább elnyaltunk egy-egy fagyikelyhet.
Meséli a másik szülő, hogy hány centis vagy colos tévét vesz a gyereknek ballagási ajándék gyanánt, egy harmadik pedig a családi aranyat olvasztatja be, hogy a ballagó számára átadhasson egy szemmel láthatóan is súlyos nyakláncot. És persze megint ég a bőr a képemen, de esküszöm, nekem eszembe nem jutott eddig, hogy gondolkozzam úgymond "ballagási ajándékon".
Az én gyerekkoromban sem volt ez divat, a férjem családjában sem, úristen, ufók vagyunk.
Megkérdeztem a gyereket, számít-e ballagási ajándékra, mire visszakérdezett: "van olyan?". Egy kő gördült le a szívemről. Azt feleltem neki, úgy tűnik, van. Úgy tűnik, ez is egyfajta társadalmi elvárás, mint az egy hét szabadság, a főzés, meg a sütés.
Képtelen voltam - vagyok ezekről a dolgokról őszintén beszélni a többi szülőnek és ha már nem mertem négy szemközt elmondani a véleményem, hát ebben a cikkben megteszem. A születésnapok, az érettségi, a diploma vagy egy házasságkötés olyan mérföldkövek egy-egy ember életében, amikor ott kell legyen vele mindenki, aki valaha számított neki. Mindenkinek pénztárcája, családi szokásai vezérlik, milyen mértékben és hogyan ünnepel és ez mindenki egyéni, magánügye is kell legyen.
De hogy társadalmi elvárás legyen az, hogy egy év végi bizonyítvány, vagy uram bocsá' egy ballagás olyan eseménnyé nője ki magát, amibe nagyon sok család roppan és rokkan meg anyagilag, miközben rájuk telepszik a stressz és az egész alkalmat holmi kötelességnek érzik, szerintem túlzó.
Egyetlen édesanyának mertem mesélni erről a véleményemről, aki azt mondta, hogy "ha nem így teszel, kinéznek". A "kicsoda?", a "miért?" és mégis "mi köze?" kérdésekre már nem kaptam választ.
Kezdődik a ballagási szezon: az lenne az igazán menő, ha a családok EGYÜTT lennének, ha a szülők-nagyszülők büszkék lennének a ballagóra, és ha nem az szabná meg ennek a napnak a fontosságát, belefért-e egy ajándékdobozba a toronyóra lánccal, vagy sem.
