Kicsinálta Balit a Covid: így vészelték át a járványt a szigeten, ahol szinte mindenki a turizmusból él
Sokan földi paradicsomként tekintenek a Délkelet-Ázsiában található Bali szigetére, ahová 2019-ben még több mint 6 millió látogató érkezett, tavaly viszont teljesen földbe állt a turizmus.
Az elsősorban zenészként és producerként ismert Kirschner Péter (Bródy János, Müller Péter Sziámi és Ónodi Eszter zenekarának gitárosa) hosszú évek óta visszatérő vendég a szigeten, a Covid miatt azonban két és fél évet ki kellett hagynia. A napokban tért haza kéthetes útjáról, ennek apropóján beszélgettünk vele.
– Mikor és hogy indult a kötődésed Balihoz?
– A harmadik világba való utazgatásaimat Kelet-Afrikával kezdtem, ezt követte Indonézia egy másik szigete, Jáva, utána pedig a vele szomszédos Bali. Először 2004-ben jártam ott, onnantól két évvel ezelőttig pedig legalább 25, de talán még ennél is több alkalommal. Nem túlzás, hogy a második otthonomként tekintek rá. Az egyik ok a vállalkozásom, az ázsiai és kelet-afrikai kézműves termékeket importáló Cserépváros üzlethálózat volt, innen is rendszeresen szerzek be árut.
Így viszont, hogy gyakorlatilag megtermelik a költségüket ezek az utak, már rendben van a lelkivilágom.
– Mi szerinted a sziget legnagyobb vonzereje? Mivel tűnik ki Indonézián belül?
– A balinézek is gyakran kérdezik tőlem, hogy mi tetszik nekem annyira ebben... (nevet) Persze érthető, hisz nekik a sziget a mindennapi életüket jelenti. Indonézia rendkívül sokszínű: bár hivatalosan egyetlen ország, de nagyjából 5000 kilométer széles, és rengeteg sziget alkotja. Ezek mindegyike más egy kicsit, sőt sok esetben (ilyen például Celebesz, Flores) egy szigeten belül is tudsz találni több különböző kultúrát egymás közvetlen közelében.
Az viszont mindegyikükre igaz, hogy nagyon figyelmesek és barátságosak. Bárhová mész az országon belül, biztosan jó élményben lesz részed, szemben mondjuk Afrikával, aminek egyes részei azért veszélyesek, vagy Indiával, ahol ugyan sok szép hely van, de rettenetesen koszos és zajos, az emberek viselkedése pedig gyakran negligáló, például simán fellöknek az utcán.
Az a szerencse ért, hogy a szállásadóim meghívására részt vehettem egy nagy temetési ceremónián, legalábbis annak egy részén. Ezek a szertartások arrafelé akár egy hétig is eltarthatnak, és alapvetően vidám események, óriási élmény volt közelről megtapasztalni. Fontos templomok turisták elől elzárt részeibe is eljutottam most ugyanígy, ami szintén fantasztikus élmény volt.
– Hogyan érintette a járvány a helyieket?
– Balin kis túlzással mindenki, minimum a lakosság 90 százaléka a turizmusból él, szóval kijelenthető, hogy brutálisan súlyos csapás érte őket. Lényegében a sziget egész gazdasága a turisták igényeinek kiszolgálására épül, a rizstermesztéstől a baromfitenyésztésig. Az állandó lakosság bő 4 millió fő, ehhez képest 2019-ben még 6 millió turista érkezett ide. Tehát a teljes fogyasztás több mint felét ők generálták, különösen azt is figyelembe véve, hogy a fizetőképességük a sokszorosa a helyiekének. A járvány kitörése óta viszont gyakorlatilag le volt zárva a sziget, sokáig a repülőtér sem működött egyáltalán. Amennyire látom, ez teljesen lenullázott mindenkit: több olyan emberrel beszéltem, akik most kénytelenek vizet árulni az utcán, a korábbi bevételeik töredékéért.
A sétálóutcák rengeteg üzlete és étterme közül jó, ha 1-2 kinyitott, a vendégházban, ahol mindig lakni szoktam, most én voltam az egyetlen lakó. Ami látszik, hogy a megszokott ázsiai turisták még nem tértek vissza – nem csoda, hiszen Kínában most is komoly lezárások vannak, de japánokat és koreaiakat se láttam –, az oroszok viszont érezhetően felülreprezentáltak voltak. Ez szintén érthető, a világpolitikai helyzet miatt ők Európa felé most nem nagyon tudnak menni turistáskodni.
– Tartottad a kapcsolatot az ottani ismerőseiddel az elmúlt időszakban, tudtál nekik segíteni valahogy?
– Persze, ma már ott is mindenkinek van mobiltelefonja és aktívan használják az internetet is, a kapcsolattartással így nem volt probléma. A vállalkozásomnak pedig az összes nehézség ellenére módjában állt segíteni őket megrendelésekkel, amiért hihetetlenül hálásak voltak, hiszen helyi bevételek híján csak azoknak maradt esélye a túlélésre, akik exportálni tudtak külföldre. Persze a távolból jóval körülményesebb volt üzletet kötni, mint személyesen, de a hosszú évek ismeretségének hála kölcsönös bizalom alakult ki közöttünk, így sem ők, sem én nem féltünk belemenni.
– Milyen volt visszatérni két és fél év után?
– Egyszerre fantasztikus és nagyon szomorú. Egyrészt annyira erős a hely szelleme, olyan mély nyomot hagy az emberben a helyiek viselkedése és vendégszeretete, hogy fejben még a napokkal a hazaérkezésem után is ott voltam.
– Mit gondolsz, mennyi időre lesz még szükség a kilábaláshoz?
– Ez nagyban függ a turisták számától. A balinéz emberek egyébként nem olyanok, mint a magyarok, egyáltalán nem szeretnek panaszkodni. Inkább úgy állnak hozzá, hogy ha a maguk részéről mindent megtettek a helyzetük jobbra fordulásáért, onnantól inkább már csak bizakodnak. Ez a lelki része, anyagilag pedig fogalmam sincs, hiszen óriási bevételtől estek el.
– Számíthatnak-e drágulásra az odalátogatók?
– Ez a kérdés felmerült itthoni barátaim részéről is, akik az indonéz gazdasággal foglalkoznak egy kereskedelmi központ élén. Nekik azt feleltem, hogy nyilván szeretnék behozni a kiesett bevételt, de a kínálat elsősorban a keresleten múlik majd. Ha fokozatosan emelkedik majd a látogatószám, valószínűleg nem emelnek drasztikusan az árakon, jelenleg még semmi különbséget nem érzékeltem a járvány előtti szinthez képest. Ha viszont átmenet nélkül elkezdenek ömleni a turisták – amit egyébként kívánok a helyieknek, hiszen megérdemlik –, azt biztosan az árszínvonal is követi majd.
