UTAZZ
A Rovatból

Kicsinálta Balit a Covid: így vészelték át a járványt a szigeten, ahol szinte mindenki a turizmusból él

Kirschner Péter közel két évtizede jár vissza az Indonéziához tartozó szigetre, melynek lakói különösen megszenvedték az elmúlt két évet. A járvány kitörése óta most tudott először odautazni, tapasztalatairól mesélt.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 16.



Sokan földi paradicsomként tekintenek a Délkelet-Ázsiában található Bali szigetére, ahová 2019-ben még több mint 6 millió látogató érkezett, tavaly viszont teljesen földbe állt a turizmus.

Az elsősorban zenészként és producerként ismert Kirschner Péter (Bródy János, Müller Péter Sziámi és Ónodi Eszter zenekarának gitárosa) hosszú évek óta visszatérő vendég a szigeten, a Covid miatt azonban két és fél évet ki kellett hagynia. A napokban tért haza kéthetes útjáról, ennek apropóján beszélgettünk vele.

– Mikor és hogy indult a kötődésed Balihoz?

– A harmadik világba való utazgatásaimat Kelet-Afrikával kezdtem, ezt követte Indonézia egy másik szigete, Jáva, utána pedig a vele szomszédos Bali. Először 2004-ben jártam ott, onnantól két évvel ezelőttig pedig legalább 25, de talán még ennél is több alkalommal. Nem túlzás, hogy a második otthonomként tekintek rá. Az egyik ok a vállalkozásom, az ázsiai és kelet-afrikai kézműves termékeket importáló Cserépváros üzlethálózat volt, innen is rendszeresen szerzek be árut.

De ez a dolog kétirányú: egyrészt a vállalkozásomnak köszönhetően utazhatok, másrészt az utazásoknak köszönhetően vállalkozhatok. Tipikusan igaz rá a „kellemest a hasznossal” mondás, hiszen valószínűleg rossz érzésem lenne attól, ha csak úgy utazgatnék és szórnám a pénzt a vakvilágba.

Így viszont, hogy gyakorlatilag megtermelik a költségüket ezek az utak, már rendben van a lelkivilágom.

– Mi szerinted a sziget legnagyobb vonzereje? Mivel tűnik ki Indonézián belül?

– A balinézek is gyakran kérdezik tőlem, hogy mi tetszik nekem annyira ebben... (nevet) Persze érthető, hisz nekik a sziget a mindennapi életüket jelenti. Indonézia rendkívül sokszínű: bár hivatalosan egyetlen ország, de nagyjából 5000 kilométer széles, és rengeteg sziget alkotja. Ezek mindegyike más egy kicsit, sőt sok esetben (ilyen például Celebesz, Flores) egy szigeten belül is tudsz találni több különböző kultúrát egymás közvetlen közelében.

Az viszont mindegyikükre igaz, hogy nagyon figyelmesek és barátságosak. Bárhová mész az országon belül, biztosan jó élményben lesz részed, szemben mondjuk Afrikával, aminek egyes részei azért veszélyesek, vagy Indiával, ahol ugyan sok szép hely van, de rettenetesen koszos és zajos, az emberek viselkedése pedig gyakran negligáló, például simán fellöknek az utcán.

Ami Balit illeti: az itteni kultúra egészen mély, zenében, táncban és képzőművészetben egyaránt, különös tekintettel a faragásokra. Több ezer éven át fejlődött és ma is virágzik, ráadásul nagyon erősen áthatja az a fajta mindennapi vallásosság – a szó pozitív értelmében –, amit európaiként el se tudunk képzelni.

Az a szerencse ért, hogy a szállásadóim meghívására részt vehettem egy nagy temetési ceremónián, legalábbis annak egy részén. Ezek a szertartások arrafelé akár egy hétig is eltarthatnak, és alapvetően vidám események, óriási élmény volt közelről megtapasztalni. Fontos templomok turisták elől elzárt részeibe is eljutottam most ugyanígy, ami szintén fantasztikus élmény volt.

– Hogyan érintette a járvány a helyieket?

– Balin kis túlzással mindenki, minimum a lakosság 90 százaléka a turizmusból él, szóval kijelenthető, hogy brutálisan súlyos csapás érte őket. Lényegében a sziget egész gazdasága a turisták igényeinek kiszolgálására épül, a rizstermesztéstől a baromfitenyésztésig. Az állandó lakosság bő 4 millió fő, ehhez képest 2019-ben még 6 millió turista érkezett ide. Tehát a teljes fogyasztás több mint felét ők generálták, különösen azt is figyelembe véve, hogy a fizetőképességük a sokszorosa a helyiekének. A járvány kitörése óta viszont gyakorlatilag le volt zárva a sziget, sokáig a repülőtér sem működött egyáltalán. Amennyire látom, ez teljesen lenullázott mindenkit: több olyan emberrel beszéltem, akik most kénytelenek vizet árulni az utcán, a korábbi bevételeik töredékéért.

Azt a visszaesést, ami Magyarországot érte a Covid miatt, az ő esetükben nyugodtan meg lehet szorozni tízzel. Nem túlzás, hogy megállt az élet. Most már egy fokkal jobb a helyzet, de az ideálistól még nagyon messze van, a turisták által leginkább kedvelt helyek olyanok, mintha szellemvárosok lennének.

A sétálóutcák rengeteg üzlete és étterme közül jó, ha 1-2 kinyitott, a vendégházban, ahol mindig lakni szoktam, most én voltam az egyetlen lakó. Ami látszik, hogy a megszokott ázsiai turisták még nem tértek vissza – nem csoda, hiszen Kínában most is komoly lezárások vannak, de japánokat és koreaiakat se láttam –, az oroszok viszont érezhetően felülreprezentáltak voltak. Ez szintén érthető, a világpolitikai helyzet miatt ők Európa felé most nem nagyon tudnak menni turistáskodni.

– Tartottad a kapcsolatot az ottani ismerőseiddel az elmúlt időszakban, tudtál nekik segíteni valahogy?

– Persze, ma már ott is mindenkinek van mobiltelefonja és aktívan használják az internetet is, a kapcsolattartással így nem volt probléma. A vállalkozásomnak pedig az összes nehézség ellenére módjában állt segíteni őket megrendelésekkel, amiért hihetetlenül hálásak voltak, hiszen helyi bevételek híján csak azoknak maradt esélye a túlélésre, akik exportálni tudtak külföldre. Persze a távolból jóval körülményesebb volt üzletet kötni, mint személyesen, de a hosszú évek ismeretségének hála kölcsönös bizalom alakult ki közöttünk, így sem ők, sem én nem féltünk belemenni.

– Milyen volt visszatérni két és fél év után?

– Egyszerre fantasztikus és nagyon szomorú. Egyrészt annyira erős a hely szelleme, olyan mély nyomot hagy az emberben a helyiek viselkedése és vendégszeretete, hogy fejben még a napokkal a hazaérkezésem után is ott voltam.

Másrészt szívfacsaró volt látni a rengeteg bezárt, megszűnt, csődbe ment helyet, amely így legalább annyira idegen volt, mint amennyire ismerős. Összességében nagyon vegyes érzésekkel jöttem el, abszolút átéreztem, milyen kemény időszak van mögöttük.

– Mit gondolsz, mennyi időre lesz még szükség a kilábaláshoz?

– Ez nagyban függ a turisták számától. A balinéz emberek egyébként nem olyanok, mint a magyarok, egyáltalán nem szeretnek panaszkodni. Inkább úgy állnak hozzá, hogy ha a maguk részéről mindent megtettek a helyzetük jobbra fordulásáért, onnantól inkább már csak bizakodnak. Ez a lelki része, anyagilag pedig fogalmam sincs, hiszen óriási bevételtől estek el.

– Számíthatnak-e drágulásra az odalátogatók?

– Ez a kérdés felmerült itthoni barátaim részéről is, akik az indonéz gazdasággal foglalkoznak egy kereskedelmi központ élén. Nekik azt feleltem, hogy nyilván szeretnék behozni a kiesett bevételt, de a kínálat elsősorban a keresleten múlik majd. Ha fokozatosan emelkedik majd a látogatószám, valószínűleg nem emelnek drasztikusan az árakon, jelenleg még semmi különbséget nem érzékeltem a járvány előtti szinthez képest. Ha viszont átmenet nélkül elkezdenek ömleni a turisták – amit egyébként kívánok a helyieknek, hiszen megérdemlik –, azt biztosan az árszínvonal is követi majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

HÍREK
Megszakadt Orbán Viktor beszéde: egy férfi rohant fel hozzá a színpadra a Mandiner estjén
Orbán Viktor éppen a kormány teljesítményéről beszélt, amikor a közönségből egy férfi hirtelen megjelent mellette a színpadon. A férfi sietségre hivatkozott, de az igazi meglepetés csak azután jött, hogy megkapta az aláírást.

Ajánljuk
KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

KÉK HÍREK
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.

SZTÁRVILÁG
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.

HÍREK
Gulyás: A főpolgármester rablásról sikítozik, de a kormányrendelet csak az alkotmánybírósági döntés végrehajtását szolgálja
A közmédia munkatársa kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy avatkozhat bele a kormány olyan módon az igazságszolgáltatás munkájába, ahogy azt tették a szociális hozzájárulás ügyében. Gulyás szerint egy politikai vita zajlik, amelyet az Alkotmánybíróság a döntésével le is zárt.

SZTÁRVILÁG
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk