SZEMPONT
A Rovatból

Az unoka is belerokkant a 18 éve húzódó perbe

A két Burka ellen zajló per az egyik legrégebb – ha nem a legrégebb – óta zajló per jelenleg a magyar igazságszolgáltatásban, és egyben az egyik legfordulatosabb is.


1999-ben egy hajdúsági kis faluban agyonütötték Gyurcsó Jánost, 18 évvel a gyilkosság után pedig a magyar bíróság még mindig azon agyal, hogy vajon a másnap letartóztatott Burka Ferenc és a fia-e a tettes. Burkáékat egyszer már elítélték, aztán felmentették, milliókat kaptak azért, mert ártatlanul ültek börtönben, most mégis azt mondják, ők tették.

Egy rozsdás antenna és Burka unokája okozhatja a vesztüket, aki sosem tudta feldolgozni, hogy gyilkos lehet az apja.

A végéhez közeledik az ügy, mi lett a pénzzel, és mi történt a Burka családdal az elmúlt években?

Anyád – mondta halkan idősebb Burka Ferenc csütörtök délelőtt a Debreceni Törvényszék emeleti tárgyalótermében, miközben az ügyész éppen azt ecsetelte, hogyan gyilkolta meg ő és a fia, ifjabb Burka Ferenc az egyik falubeli szomszédjukat, Gyurcsó Jánost egy márciusi éjszakán. Ezt a halk beszólást leszámítva a két Burka fegyelmezetten és csendesen hallgatta végig a több órás vád-, majd a szintén többórás védőbeszédet, pedig valójában nagyon izgulhattak, egész végig mozgatták a lábaikat.

Bár az is lehet, hogy csak unatkoztak, ez ugyanis az ötödik alkalom, hogy Burkáéknak bíróság elé kellett állniuk Gyurcsó János halála miatt.

A két Burka ellen zajló per az egyik legrégebb – ha nem a legrégebb – óta zajló per jelenleg a magyar igazságszolgáltatásban, és egyben az egyik legfordulatosabb is:

A gyilkosság 1999 márciusában történt a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán, Burkáékat már másnap letartóztatták.

- 2000-ben az ügyészség vádat emelt ellenük, 2002-ben pedig elítélték őket nyereségvágyból elkövetett emberölés bűne miatt.

- 2003-ban azonban a másodfokú bíróság azt mondta, az ügy hiányos és felderítetlen, ezért az egész eljárást meg kell ismételni.

- 2005-ben Burkáékat – hat év után – kiengedték az előzetes letartóztatásból, és még ugyanabban az évben bizonyítottság hiányában fel is mentették őket. Egy évvel később a felmentő ítéletet jogerősen megerősítette a másodfokú bíróság is.

A magyar sajtót akkor kezdte alaposabban foglalkoztatni Burkáék ügye, amikor a két férfi az előzetesben töltött évekért beperelte a magyar államot, és végül összesen 45 millió forintnyi kártérítést kaptak. Ez 2014-ig a legmagasabb összegű kártérítést volt, amit a magyar állam ártatlanul a börtönben töltött évekért odaítélt (ezt három éve a Fekete Sereg áldozata überelte százmillió forinttal).

Igen ám, de Burkáék története itt még nem ért véget, 2012-ben ugyanis újabb nyomozást rendeltek el az ügyben.

Olyan bizonyítékok kerültek elő, amely szerint lehet, hogy mégis ők követték el a gyilkosságot. Egy évre rá a Debreceni Törvényszék új eljárást indított, ez az eljárás ért most a végéhez, így 18 év és négy korábbi per után végre kiderülhet, valóban Burkáék ölték-e meg Gyurcsó Jánost.

A helyzet abszurditásával mindenki tisztában volt, az ügyész egy egyiptomi példával próbált utalni rá, hogy az igazságos ítélethez hosszú út vezet, Burka Ferenc ügyvédje pedig még rá is kontrázott, amikor azt mondta, nem kell az ókori Egyiptomig visszakanyarodni, elég csak a múlt évezred végéhez, akkor történt ugyanis a bűntény. Burka védője, Zeke László szinte az egész ügyvédi pályafutását idősebb Burka védelmével töltötte – persze, más ügyek mellett – , 22 évből 18-at.

per1

Perbeszédek a Burka-ügyben

Amiben a mostani eljárás mégis izgalmasabb mint az előzőek, az az, hogy rávilágít, hogyan tette tönkre Burkáék családi életét a 18 éven át húzódó huzavona, a börtönévek és a rengeteg pénz, amit pár év alatt el is költöttek.

A két Burka vesztét egy rozsdás antenna és ifjabb Burka tulajdon fia okozhatja, akit annyira megviselt, hogy az apját egész életében gyilkossággal vádolták, hogy elzüllött, teljesen szétesett az élete, egyszer pedig még öngyilkosságot is megkísérelt.

Az ügyész vádbeszéde és Burka ügyvédjének védőbeszéde alapján felvázoljuk, hogyan zajlott Magyarország egyik legkacifántosabb bűnügye.

Pénzt nem vittek el, csak egy ócska antennát

A Hajdú-Bihar megyei Újszentmargita álmos kis falu volt a kilencvenes években. “Nem volt piros színnel felfestve a magyar bűnözési térképre” – mondta az ügyész. A 99-es gyilkosságig mindössze egy komolyabb, szerelemféltésből elkövetett bűneset történt a faluban. Ezért is lepődött meg mindenki, amikor március ötödikén reggel megtalálták Gyurcsó János holttestét az őrizetére bízott ház udvarában.

Gyurcsó egyszerű ember volt, egyedül élt, alkalmi munkákból, maszekolásból tengette a napjait, de a fő bevételi forrását a segélyek jelentették. Volt viszont egy különleges feladata: éjszakánként az egyik falubeli, lakatlan házat őrizte. A gyilkosság estéjén is abban a házban aludt, miután részegen hazatévelygett a közeli presszóból, ahol az egész estét nyerőgépezéssel töltötte.

A vád szerint itt figyelt fel rá idősebb és ifjabb Burka Ferenc. Az ügyész szerint Burkáék ismertek voltak a faluban: kötekedőek voltak a kocsmában és kisebb lopásokat is elkövettek. Az ügyészség 17 évvel ezelőtt és most is azt állította, hogy Gyurcsó után mentek, hogy kirabolhassák. Elsősorban a tévé antenna kellett nekik, mert az otthoni tévéjükön szemcsés volt a kép. Gyurcsó azonban megzavarta őket lopás közben, ezért agyonütötték.

Az eset első ránézésére nem tűnik bonyolultnak, viszont alaposabban megnézve,

érthető, miért született 15, illetve 12 évvel ezelőtt egy elítélő és egy felmentő ítélet is: a bizonyítékok egyáltalán nem egyértelműek.

- A védelem szerint a helyszínt alaposan összejárták a falubeliek még mielőtt a helyszínelés befejeződhetett volna, a vád szerint nem.

- Burkáék házához egy rendőrkutya vezette el a nyomozókat a szagminta alapján, a vád szerint a kutya egyértelmű jelzést adott, mert leült a ház előtt, a védelem szerint ezt több ház előtt is megtette.

- A vád szerint egyértelmű, hogy a gyilkos fegyver egy nehéz, fémrúdhoz hasonlatos tárgy lehetett, amivel többször is lesújtottak Gyurcsó fejére, ez azonban sosem került elő.

- Az, hogy az antenna a kulcsa az ügynek, sokáig egyáltalán nem volt egyértelmű, mert sokan nem is tudták, hogy egyáltalán volt ilyen a házon. Furcsa módon pedig hiába vádolták Burkáékat azzal, hogy nyereségvágyból követték el az emberölést, az asztalra kihelyezett készpénzhez például nem nyúltak.

- Némelyik tanú eleinte Burkáékra nézve terhelő vallomást tett, később azonban visszavonták ezeket.

Jellemző, hogy a második, jogerős, immár felmentő ítélet után a vádat képviselő ügyész is megjegyezte, hogy komoly bizonyítási nehézségeik voltak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ítélet nem azt mondta ki, hogy Burkáék ártatlanok, hanem azt, hogy nincs elég bizonyíték arra, hogy elítélhessék őket. Zeke László azonban most is azt vallja, hogy sem a védence, sem a fia nem követték el a gyilkosságot, és ebben az sem tántorította el, hogy jelenleg Burkáék saját családtagjai mondják az ellenkezőjét.

Hiába ígérték a családnak, a pénz egy részét eljátszották

A két Burka a fellegekben járt, amikor 11 évvel ezelőtt felmentették őket, amikor pedig egy évre rá megkapták a milliókat, büszkén pózoltak a pénzzel a fotósoknak, és megígérték, hogy a kapott pénzt a családjukra és a gyermekeikre fogják fordítani. Négy évvel ezután azonban éppen egy családi viszály vezetett el oda, hogy az ügyészség újranyissa az ügyet, Burkáék pedig ismét a bíróság előtt találják magukat.

Ifjabb Burka Ferencnek a bűntény elkövetésekkor volt egy fiatal felesége, és egy akkor még csak kétéves fia, R.. Mivel a gyilkosság után fiatalabb Burkát szinte azonnal letartóztatták, édesanyja pedig pár év múlva összeházasodott egy másik férfival, R-nek hosszú ideig csak közvetett kapcsolata volt az apjával. A család ezen ágáról amúgy tudni lehet, hogy nem igazán szívlelik Burkáékat, R. anyai nagymamájának egy korábbi nyilatkozata szerint éppen azért, mert a börtönévekért kapott pénzből ők nem sokat láttak.

Most már nem is fognak,

a 45 millió forintot ugyanis a két Burka már évekkel ezelőtt elköltötte.

Zeke László szerint jutott belőle házrenoválásra és új kocsira is, a falubeliek azonban egyszerűen úgy fogalmaztak, hogy pár év alatt elverték, például nyerőgépezésre.

Az unoka életét tönkretette az ügy, apja ellen fordult

Bár nem élt velük, R. többször is látogatta apját és nagyapját, és ő az, aki hat évvel a felmentő ítélet után anyjával és nagyanyjával együtt terhelő vallomást tett rájuk. A perújítási eljárást az indította be, hogy az unoka állítólag hallotta, hogy az apja és nagyapja arról veszekedtek, miért kellett megölni Gyurcsót, és, ezt el is mondta a nagyanyjának, aki ezután feljelentést tett a rendőrségen. Később R. anyja, ifjabb Burka volt élettársa is terhelő vallomást tett.

Az ügyész és Burka védője nagyon eltérően fogalmazta meg R. szerepét, de abban ugyanazon az állásponton voltak, hogy R-nek nehéz gyerekkora volt. Az apjával való kapcsolatát folyamatosan körbelengte az, hogy ifjabb Burkát gyilkossággal vádolták, az édesanyja pedig egyenesen nevelési célzattal használta ezt a vádat: ha olyat tett, ami neki nem tetszett, azt mondta neki, olyan gyilkos leszel, mint az apád.

Az ügyész szerint R. csalódott az apjában, ezért korábban öngyilkosságot is megkísérelt, és végül ezért tett vallomást. Zeke szerint ennél sokkal bonyolultabb az ügy, szerinte R. egyszerűen nem akar az édesanyjáékkal élni, helyette inkább az apjáékhoz költözött volna, de ő nem vette magához, ezért a fiú megzsarolta, hogy ha nem költözhet hozzá, feljelenti gyilkosság miatt. R.-t pár évvel ezelőtt kihallgatták a bíróságon, a Népszabadság összefoglalója szerint viszont összefüggéstelenül beszélt, megfenyegette nagyapja védőügyvédet, és végül annyit mondott, hogy egy kihallgatott telefonbeszélgetésből jutott a tudomására, hogy az apjáék követték el a gyilkosságot.

Bárhogy is történt, a most húszéves fiú élete teljesen szétesett, állítólag többször is meglopta az édesanyjáékat, a viselkedése miatt pedig az anyja három éve kezdeményezte az állami gondozásba vételét. R-t jelenleg egy német börtönben tartják fogva, ugyanis egy Németországban dolgozó magyar prostituált meggyilkolásával gyanúsítják. Ifjabb Burka arcán az egész tárgyalás alatt egyedül akkor tükröződött érzelem, amikor a védőügyvéd arról beszélt, hogy a fia nevelését nem vállalta sem ő, se az anyja.

Hogyhogy most jobban emlékeznek mint másfél évtizede?

Az unoka, az anya és a nagymama vallomása újra beindította nyomozást, amelynek következtében még Burkáék telefonját és lakását is lehallgatták, illetve 13 év után egy közeli kukoricaföldről kiástak egy antennát, amely a vád szerint azonos azzal, amelyet a tettesek elloptak a Gyurcsó által őrzött házból.

Az ügyész hosszan sorolta, hogy az egykori tanúk, akik korábban nem tettek vagy visszavonták a terhelő vallomásukat, most Burkáék ellen vallottak, élükön R. édesanyjával, azt állítva, hogy korábban megfenyegették őket.

Zeke szerint azonban mindezek nem bizonyítanak semmit, a lehallgatott telefonbeszélgetéseken csak indulatos fenyegetőzések hallatszódnak, az meg szerinte nonszensz, hogy a tanúk jobban emlékeznek most, másfél évtizeddel az első tárgyalás után arra, mi történt, mint akkor. Az antennát meg szerinte bárki eláshatta a szántóföldön, hiszen a digitális tévézésre való átállás óta már senkinek sincs semmi szüksége ilyen műszerre.

per2

Burkáék éveken át vállalták az arcukat a tárgyalásokon, most nem

Zeke amúgy az egész eljárást jogszerűtlennek nevezte, szerinte bírósági hozzájárulás nélkül a rendőrség el sem kezdhette volna újra a nyomozást a már jogerősen felmentett védence ellen, az pedig szerinte teljesen felesleges volt, hogy az egész ügyet újratárgyalják, elég lett volna csak az új bizonyítékokat mérlegelni. Az ügyész erről nyilvánvalóan másképp gondolkodott, szerinte “Gyurcsó János igazságáért” folyik a per.

Visszakérhetik a pénzt is, ami már nincs

Az ügyész azt kérte a bíróságtól, hogy helyezzék hatályon kívül a 11 évvel ezelőtti felmentő ítéletet, és küldjék újra börtönbe Burkáékat, Zeke pedig azt, hogy tartsák érvényben a felmentést. Bárkinek is ad igazat a bíró, az eljárás valószínűleg még nem ér véget, hiszen az egyik vagy a másik fél valószínűleg fellebbezni fog, így másodfokon is tárgyalni fogják az ügyet. Újra. Ha pedig elítélik a két Burkát, az állam nagy eséllyel visszaköveteli tőlük azt a pénzt, amelyet az előzetesben töltött éveikért ítéltek oda nekik, erről szintén külön tárgyalás lesz. Visszaadni azonban Burkáék már nem tudnak semmit, idősebb Burka például jelenleg közmunkásként dolgozik, havi ötvenezer forintért.

Mindkét vádlottat megkértük, hogy adjanak interjút, de visszautasították. Korábban szívesen nyilatkoztak a sajtónak, még fotózni is engedték magukat, most viszont azt mondták, az utóbbi években sok hátrányuk származott a nyilvánosságból, felismerik őket úton-útfélen, és emiatt munkát is csak nehezen kapnak. “Nagyon hosszú ideje megy ez az ügy” – mondta idősebb Burka a tárgyalóterem folyosóján. Ítélet júniusban várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk