SZEMPONT
A Rovatból

„Az összes beiskolázási költségünk egy lakat volt a lányom iskolai szekrényére” – Etelkáék Svédországig vitték a gyerekeiket

Etelka és férje három gyerekkel lépték át a határt, és telepedtek le az oktatási szempontból mintaországnak számító Svédországban. Történetükön keresztül bepillanthatunk az ottani óvodák, általános iskolák, középiskolák életébe, de még a felnőttoktatásba is.


A 38 fejlett országot, köztük Magyarországot tömörítő OECD friss, az oktatás helyzetét bemutató jelentése szerint a svéd tanárok kezdő fizetése évi 45.000 dollár (jelenlegi árfolyamon 16,6 millió forint) körül mozog.

Egy másik mutató szerint a svéd oktatásból kikerülő gyerekek vállalják a legtöbb demokratikus szerepet felnőttkorukra a társadalomban.

Ebbe beletartozik az önkéntes munkában való részvétel, bizonyos termékek bojkottálása és a sokszínű politikai véleménynyilvánítás is. Mindkét listán Magyarország az utolsó helyen áll. Új sorozatunkban most azt néztük meg, hogy milyen belülről ez a bizonyos svéd oktatási rendszer.

Etelkáék három gyerekkel költöztek el az országból, mert egy jobb jövő reményét szerették volna nyújtani a magyar kilátástalanság helyett.

– Mikor költöztetek ki?

– Augusztusban kezdtük meg a harmadik évet.

– Három gyerekkel indultatok neki, óvodás, általános iskolás és középiskolás is van köztük. Otthon tehát kipróbáltátok már mind a háromféle oktatási típust.

– Öt gyermekem van, úgyhogy bőségesen ismerem a magyar oktatási rendszert. Jó ideje számítani lehetett rá, hogy ez a jelenlegi összeomlás bekövetkezik. Nagyon sokáig elhúzódott, mire valódi társadalmi figyelmet kapott az oktatás tarthatatlan helyzete. Ez az egész nagyon nem most kezdődött. És végül ez volt az, ami elindított minket Magyarországról.

– Mi adta a végső lökést?

– Inkább egy folyamat volt. Jártunk kis, falusi iskolába Borsod megyében, ott a gyereket arra kérte a tanár, hogy árulja be, hogy melyik gyerek mit csinál délután, aztán majd azt a tanóra keretében a diákok orra alá dörgölné. Innen átmenekítettük őt egy alapítványi iskolába, amiért fizettünk is nagyon rendesen. Ott sem az iskola pedagógiai módszerével volt gond, hanem a felkészületlen tanárokkal.

Aztán jött a Covid, és végiggondoltuk, hogy mi lesz a kicsikkel. Nulla lehetőséget láttunk. Ekkor néztünk körül a nagyvilágban.

Ehhez még hozzátett a politikai közeg, amit láttunk, amit tapasztaltunk otthon magunk körül, és nem akartuk, hogy a gyerekeink ebbe nőjenek bele, ez legyen a norma, mert sajnos úgy látom, hogy sokaknak, akik otthon maradnak, ez lesz a norma. Sokan szemet hunynak minden felett, működik a kéz kezet mos elve. És ami kicsiben, az nagyban. Azt mondtuk, ne ebben nőjenek fel a gyerekeink. Pedig ami azóta történt, arra nem is számítottunk. Úgy láttuk, hogy nincs más út, mint külföldre menni velük.

– Miért pont Svédországot választottátok?

– A férjem jól beszél angolul, én inkább németül. De ő nem szerette azt a nyelvet, így az a közösség kiesett. Angliát kilőttem én, viszont a férjem élt Finnországban egy fél évet az Erasmus program keretében, és nagyon tetszett neki Skandinávia. Alaposan utána olvastunk az iskolarendszereknek, és maradt Finnország és Svédország. A férjem több helyre is pályázott, Svédországból reagáltak a leggyorsabban. A pályázat beadásától a szerződéskötésig két hónap se nagyon telt el. Szinte még fel sem fogtuk, el is dőlt a dolog és már költözünk is.

– Akkor az ő szakmája nagyon kapós...

– Programozó.

– A tanévet már kint kezdtétek. Segített valaki megtalálni az új oktatási intézményeket, vagy egyedül jutottatok be a megfelelő óvodába, iskolába?

– Ez különös dolog, mert a férjem épp egy olyan céghez került, amely az iskolai adminisztrációs rendszereken dolgozik, így aztán nagyon gyorsan volt belső információnk arról, hogy mit hogyan kell csinálni. De a rendszer egyébként nagyon egyszerű, az önkormányzatnál kell jelentkezni, vagy ahogy mi csináltuk, beballagtunk a legközelebbi iskolába, és jeleztük, hogy szeretnénk, ha felvennék a gyerekeket – és felvették a gyerekeket.

„Nem gondoltam, hogy itt leszek 46 évesen, és arra fognak bíztatni, hogy tanuljak tovább” - meséli Etelka.

Iskolába kötelező járni, sőt azt sem várták meg, hogy legyen személyi számunk, ami egyébként itt nagyon-nagyon fontos, mert anélkül semmit sem tudsz jóformán elintézni. Az óvoda más kicsit. Ott meg kellett várnunk a regisztrációs számot, de aztán szerencsénk volt, nem kerültünk várólistára, azonnal felvették és nagyon jó helyre került a fiam.

– Akkor egyszerre kezdtetek óvodában, általános- és középiskolában?

– Nem egészen. Hiába volt otthon gimnazista a lányunk, itt, ha valaki külföldiként iratkozik be, egy évfolyammal visszaléptetik. Mivel nem beszélt svédül, csak angolul, ezért ő angolul kapta a tananyagot, úgy vizsgázott, és semmilyen problémája nem volt a nyelvismeret hiánya miatt.

Hozzáteszem, hogy semmilyen bizonyítványt nem kértek Magyarországról.

Így aztán az első tanév végén megkapta a jegyeit, és bekerült egy nyelvi képző osztályba a gimnáziumban, ahol a svéd a kiemelt nyelv, hogy megtanulja annyira, hogy tudjon majd haladni a többiekkel a középiskolában.

– Az első évét végigcsinálta az általános iskolában angolul?

– Igen. És mindezt úgy, hogy kapott egy magyar nyelvi mentort. Svédország egy befogadó ország, vallják és tartják, hogy mindenkinek joga van a saját anyanyelvén támogatást kapni. Ez azt jelenti, hogy ha kéred, a saját anyanyelveden kap támogatást az iskolás gyereked. Illetve,

ha van az önkormányzat területén belül öt azonos idegen anyanyelvű gyermek, és kérik, akkor külön anyanyelvű oktatást is kapnak ingyenesen.

Tanulhatnak a magyar gyerekek magyar tanártól magyarul.

– Ezt igénybe vettétek?

– Igen, de aztán a nagylányomat zavarta, hogy azt magyarázzák el neki, amit már itthon egyszer megtanult. Nem volt rá szüksége.

– Nagy városban éltek egyébként? Azért ennyire jó színvonalú és jól ellátott az iskola?

– Ez egy kis, feltörekvő egyetemi város, ezért talán nem átlagos, ami itt elérhető. De vannak ismerőseim kis falvakban, és ott ugyanúgy megkapják a nyelvi mentort, a támogatást a gyerekek, legfeljebb egy kicsit többet kell várni, amíg odaszervezik az anyanyelvi tanárt.

– Amikor a gyerekek elkezdték az iskolát, meséltek-e otthon olyat, amin nagyon meglepődtek mert annyira más volt, mint amit Magyarországon megszoktak?

– A tanár-diák kapcsolaton tényleg meglepődtek. Itt nincs tekintélyelvűség. A nagylányom először teljesen össze volt zavarodva, hogy ennyire figyelnek rá. A folyamatos dicséretek miatt még azt is megkérdőjelezte, hogy biztosan megdicsérték-e, vagy csak szólamokat hall, de most már érti a működést. Azt mondja, vissza nem menne a magyar iskolába.

A két kisebb is annyira jól érzi magát, hogy tavaly reklamáltak, amiért nem mentünk oviba és iskolába, és nehezen értették meg, hogy most épp hétvége van, a tanárok sincsenek bent.

Ez látványos különbség.

Felnőttoktatás

Svédországban nem csak a gyerekeknek, de minden bevándorlónak jár ingyenes nyelvi képzés. Minden városban van képzőközpont, ahol mindent ingyen adnak: tanárt, tananyagot, programhoz hozzáférést. Vizsgázni kell, az önkormányzat nyilvántartja, és egy szint fölött már fizet is az állam tanulmányi támogatást. Etelka is így tanul.

– Én eljutottam a középfokú szintre, és itt már támogatnak is. Az alapfokú képzés jár ingyen. Ha a szakmádhoz komolyabb nyelvtudás kell, akkor jön a középfokú nyelvi képzés, ez 35 hét, ennyit fizetnek. Most én ez fölé megyek, és ezt az oktatást egy évig szintén fizetik. Természetesen minden héten vagy hónapban küldi az iskola rólad a visszajelzést, hogy jelen voltál, a feladatokat elkészítetted. A szakmai képzéseket és az átképzéseket is támogatják. Még ötven éves kor fölött is biztosan, ha látják benned a lehetőséget.

– Mit fogsz dolgozni kint, ha meglesz a megfelelő nyelvtudásod?

– HR-es és gazdasági ügyintéző voltam otthon. A végzettségeimet elfogadják és kategorizálják. Az életvégi gondozásba akartam átmenni, mert ez érdekelt. Most októbertől kezdtem volna a segédápolói iskolát, ami ehhez kell. Úgy gondoltam, hogy ez jó lesz nekem, a képzési időt fizetik, és rengeteg ápolót keresnek. Aztán a vezetői tapasztalataim miatt majd lassan elérem, hogy itt is vezethessek egy intézményt. Épp most volt az önkormányzatnál egy beszélgetésem, ahol az ügyintéző azt mondta, hogy ilyen végzettséggel és eredményekkel, amiket lát a rendszerben, nem érti, hogy én miért akarok segédápoló lenni. Azt mondta, hogy tanulhatom ezt, de ha végeztem, elengedik a kezemet, dolgozhatok három műszakban, és nem tudják garantálni, hogy elérem a céljaimat. Ő inkább azt ajánlja, hogy tanuljak meg még jobban svédül, és utána menjek egyetemre, abban is támogatni fognak. Két napig azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Úgyhogy most folytatom a nyelvtanulást, és készülök a felvételire. Nem gondoltam, hogy itt leszek 46 évesen, és arra fognak biztatni, hogy tanuljak tovább.

– Viszont addig nem tudsz dolgozni.

– Ez sem egészen így van. Itt a munkahelyek fel vannak készülve a 25-50-75-80-90%-os munkavégzésre is. Nagyon rugalmasak. Van olyan lehetőség, hogy miközben dolgozol egy munkahelyen, és megtetszik egy másik, fél évre átmehetsz arra a másik munkahelyre kipróbálni, hogy neked tényleg bejön-e az. És ha nem, akkor az előző munkahelyed ugyanabba a pozícióba, vagy ugyanolyan kategóriájú munkára visszavesz téged, minden retorzió nélkül. Tényleg így van. Ezt mi magunk is tapasztaltuk.

A félévi értékelés is személyesen zajlik, a tanár minden szülővel és diákkal leül és a gyerekektől is kérnek véleményt. A kisebbik lányom most másodikos, neki az értékelést színezve kellett elvégeznie. Virágokat képzelj el, amiket ki lehet színezni. Például ha a testneveléssel elégedett, akkor zölddel húzta be, ha az énekórával kevésbé, akkor sárgával színezte a növényeket, ha az étkezéssel elégedetlen, akkor a megfelelő részt pirossal színezte be. A végén kaptunk egy gyönyörű rajzot, amiről egyből látni lehetett, hogy mit gondol a gyerek az iskoláról. A találkozón ez alapján beszélgettünk. Mindig a gyerek volt a központban.

– Ezt a hatéves gyerekkel milyen nyelven beszélték ezt meg?

– Svédül.

– Ő egy év alatt ennyire megtanulta a nyelvet?

– Költözés miatt iskolát váltottunk, és amikor az első találkozókor az új helyen mondtam, hogy nemrég jöttünk ki, akkor a tanára csodálkozott, mert szerinte a gyerek olyan tisztán beszéli a svédet, mintha itt született volna. Persze az első félév nem volt egyszerű, de nagyon sokat segítettek a tanítók.

Ha kellett, akkor Google fordítóval értettek szót vele. Ezen sokat nevetgélt, mert sok vicces helyzetet hozott, hiszen ez a fordító program magyar nyelven nem tökéletes.

Fél év után elkezdett svédül beszélni, és mire az évet befejezte, már mindent értett. Bátor is, szívesen beszél. Engem már ő tanít, hogy ezt nem így mondjuk…

– Mennyire érezte magányosnak magát az új közegben?

– A tanárok kifejezetten figyeltek arra, hogy ne maradjon egyedül. Mindig küldtek oda hozzá valakit, hogy próbáljon kapcsolódni hozzá, de

előtte megkérdezték, hogy valóban egyedül szeretne-e most lenni, vagy csak nincs kivel játszania?

Nagyon odafigyelnek a gyerekekre.

– Hány tanár van a gyerekekkel napközben?

– A nulladik osztályban ketten vannak, az első osztálytól kezdve van egy tanító, és vannak a készségtárgyakhoz tanárok, külön tesi tanár, énektanár és lesz egy külön angoltanár is.

Ha bármelyik gyermeknek pedagógiai támogatásra lenne szüksége, akármilyen betűkombinációval van diagnosztizálva, ő külön kap egy pedagógiai asszisztenst.

– És mi a helyzet az óvodával?

– A miénkben maximum öt gyerek jutott egy óvónőre. Volt egy dadus is, aki mindenben segített, és nagyon szuper volt az óvoda elrendezése. 25-en voltak egy csoportban. A 25 gyerekre jutott legalább 5 foglalkoztató szoba, az egyikben játszhattak, akik autózni akartak, a másikban az építőkockás-legós játékok voltak, volt kettő, ami a kézműveskedés terepe volt, és voltak az egyéni foglalkozások, kicsi tanulások. Mindez nem kötelező jelleggel, akit érdekelt, az ment és csinálta, akit nem, az mással foglalkozott, Nem volt nyomás, és erőltetés. És volt még az étkező rész.

– Megpróbálom elképzelni: van az óvoda, ahol minden csoportnak van egy ötszobás lakása, amerikai konyhás nappalival, és ez megismétlődik az épületen belül annyiszor, ahány csoport van az oviban…

– Igen. Nálunk így nézett ki. De ahogy tudom, itt nincs különbség a magán- és az állami szolgáltatások közt sem az egészségügyben, sem az oktatásban. Talán a kisebb ovikban nincs mindenhol ekkora tér.

– A legkisebb gyereketek kezdte a kinti életet ebben az oviban. Hogy segítettek neki beilleszkedni?

– Nem volt külön nyelvi mentorálás, de sokat játszottak vele. Ami viszont meglepő volt, hogy

a jelnyelvet használják kiemelten, hogy ha olyan gyerek kerül a csoportba, aki idegen országból érkezett és nem ért semmit. Nagyon ügyesen megtanulják a gyerekek a jelelést: most kézmosás jön, olvasunk, megyünk biciklizni, ilyesmi.

Ez utóbbi is meghökkentő volt. Képzelj el olyan bicikliket, mint a régi fagylaltos kerékpárok, amiken elöl nagy konténer van, itt abban a konténerben a gyerekek ülnek, láthatósági mellényben, bukósisakban, és az óvónénik felpattannak a nyeregbe és viszik őket a játszótérre, vagy messzebb, a parkba, uzsonnázni. Kiemelt hangsúly van itt a környezetismereten, a természetvédelmen, és ezeken a kirándulásokon ezt tanulják meg.

„Svédországban nincs olyan, hogy lezárom a tópartot, mert az az enyém, és ott nem tartózkodhat senki, mert magánterület” - mesélte Etelka.

Svédországban alapvető jog, hogy mindenkinek el kell érnie a tavakat, az erdőket.

Vehetsz házat a tó partján, de egy három méteres sávot köteles vagy biztosítani, hogy bárki körbe tudjon sétálni.

Nincs olyan, hogy lezárom, mert az az enyém, és ott nem tartózkodhat senki, mert magánterület. Bárhol lehet vadkempingezni is, ahol nincs kifejezetten tiltva. Egyetlen szabály, hogy ne árts és ne rongálj. Ezt kell betartani.

– És ezt már az óvodában tanítják a gyerekeknek.

– Az óvodától kezdik a környezetre odafigyelést. Néha olyan, mintha nem lennének sikeresek ebben, mert az óvoda- és iskolaudvaron is előfordul szemetelés, széthagyott dolgok, de valahogy mégis átmegy, mert az utcák már tiszták, a svédek nem dobálnak el szemetet. A kisfiam is, amikor egyik nap jöttünk haza, meglátott egy papírfecnit a földön, és már szedte is fel. Mondta, hogy anya, hát most szedtünk szemetet, ez nem maradhat ott.

– Hogy épül fel az oktatási rendszer? Hány éves az általános iskola, hogy követi a középiskola?

– Hatéves korban kerülnek óvodából iskolába a kicsik, de nem elsősök lesznek, hanem a nulladik osztályt kezdik meg. Iskola előkészítő ez valójában. A kisfiam most ilyenbe jár, és amikor kiköltöztünk, a kisebbik lányom is ilyenben kezdett. Itt azt tanulják meg, hogy néznek ki a betűk, a számok, sorrendbe teszik őket, mindezt nagyon játékos formában. Inkább játszanak.

– Jelentősen eltér mindez a magyar első osztálytól?

– Nagyon. Ez valóban nulladik, itt tényleg csak előkészülnek a későbbi tanulásra. Cserébe kilencedikben fejeződik be az általános iskola. Viszont a gimnázium csak 3 éves. Utána lehet menni egyetemre.

– Mi a legnagyobb különbség, amit szülőként tapasztaltál a magyar és a svéd iskola között?

– Az ingyenes oktatás. A valóság sokkoló volt. Olvastuk ugyan, de én felkészültem a magyar ingyenes oktatásra. Aztán kiderült, hogy az összes beiskolázási költségünk egy lakat volt a lányom iskolai szekrényére.

Azonnal kapott laptopot, amin rajta van az összes könyv, feladat, beadandók, elérhető rajta a digitális könyvtár, minden, amire szüksége lehet az iskolában.

Megkapták a füzeteket, ceruzákat, radírt. Az általános iskolában a könyveket, füzeteket, tolltartót, benne az eszközökkel, jegyzetlapokat, mappákat, mindent. Az egyedüli dolog, amit állnod kell, az az, hogy legyen ruhája a gyereknek.

– Különleges ruha kell?

– Nem, de kell kinti és benti. Mert nagyon sokat vannak kint, ha havazik, ha napsütés van, fontos, hogy legyen megfelelő ruhája.

„A két kisebb is annyira jól érzi magát, hogy tavaly reklamáltak, amiért nem mentünk oviba és iskolába, és nehezen értették meg, hogy most épp hétvége van”

– Ezek szerint iskolatáskát sem kellett vennetek.

– Hát nem lenne mit vinni benne. Semmit nem cipelnek a gyerekek, viszik a tízóraijukat, és kész.

– Nincs az iskolában tízórai?

– Ez nagyon másként megy, mint otthon. A törzsidő az az első tanórától az utolsó tanóráig tart. Viszont már reggel hattól be lehet vinni a gyereket, akkor kap reggelit is, ebédet is, és ha sokáig bent van, uzsonnát.

– Mennyibe kerül mindez?

– Semennyibe. De ha az oktatási időn kívül van bent az óvodában vagy az iskolában, akkor a felügyeletért fizetni kell. Hogy mennyit, azt a fizetéshez mérik.

Ebben egészen addig elmennek az óvodában, hogy ha éjszaka dolgozol, és nem tudod hová tenni a gyerekedet, akkor az önkormányzat segít neked, és vigyáznak rá.

– Hogy zajlanak a számonkérések?

– Észre sem veszik. Nem is tudod összehasonlítani a magyarral. A felmérők központiak, nem a tanító állít össze feladatokat. Ezek dátumát pedig előre tudják a gyerekek.

– Mennyire stresszelnek rá?

– Akinek fontos a tanulás, az ugyanúgy stresszel az ilyesmin, mint otthon, pedig buktatás szinte nincs. Egyéni fejlesztési tervek vannak.

A gyerekeket nem egy általános elvárt szinthez hasonlítgatják, hanem nyomon követik, hogy honnan indult, mennyit tud, milyen célkitűzései voltak és azok hogy teljesültek, és ez alapján támogatják őt az úton.

A másik meghökkentő élményünk az volt, ahogy az iskolai bántalmazásokat kezelik. Ha valami atrocitás történik, akkor belép a képbe az iskolapszichológus, beszél a szülővel, a gyerekekkel külön, és elszeparálják a két érintett felet. Odafigyelnek, hogy ne is kerüljenek egy légtérbe, hogy oldani tudják a feszültséget. Amikor ez sikerül, akkor megy tovább az élet. De addig folyamatosan figyelnek rájuk.

– Ti belefutottatok ilyen helyzetbe?

– Mi csúfolkodásba futottunk bele. A kislányomat a kicsit korábban érő lányok csúfolták, és szóltam a tanítónak, hogy valami gond van. A tanító beszélgetett az osztállyal, néztek egy rajzfilmet, amiben valami ilyesmi történt, és a kislányom nagy örömmel jött haza, hogy megszűnt ez a probléma. A tanárok felkészültek, tanfolyamokat végeznek, vannak továbbképzéseik, hogy tudják ezeket a helyzeteket kezelni. Mosolyognak, kedvesek, készségesek. Ez nagyon nagy felüdülés.

– Tartod a kapcsolatot az otthoniakkal? Mit mesélnek?

– A régi tanáraimmal szoktam beszélni és ők elkeseredettek. Mert pontosan látják, hogy olyan rendszerbe csúsznak vissza, amiből egyszer már kimásztak. A velem egykorúak, akik a hazai tanári kar zömét adják, kiégtek, tönkrementek ebben a küzdelemben. Ha most varázsütésre lenne politikai akarat és egy új tanári generáció valamilyen csoda folytán lehetőséget kapna arra, hogy jobbító szándékkal változtasson, szerintem vagy 30 év kellene legalább, amíg otthon helyreállnának a dolgok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tölgyessy: Ha Orbán emeli a tétet, a halálos párbaj felé viszi
A politikai elemző nem tudja elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy a Fidesz-veresége esetén Orbán egy „fehérorosz fordulattal” kivezetné az országot az unióból. „A Fidesz lefelé menő ágban van, ahonnan nincs visszaút” - mondta.
F. O. - szmo.hu
2025. július 13.



Átadja-e Orbán Viktor a hatalmat egy elvesztett választás esetén? Ez a téma is terítékre került a ZaccPerKávé Extra című műsorban, ahol Tölgyessy Péter volt a vendég. A politikai elemző nem tudja elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy a Fidesz-veresége esetén Orbán egy „fehérorosz fordulattal” kivezetné az országot az unióból.

„Magyarországon ezt nem lehet megcsinálni, és ezt a Fidesz vezetői is pontosan tudják.

Lehet persze halálos párbajt is csinálni ebből a dologból, de ez a játék arról is szól, hogy lesz-e létezése a jövőben a Fidesz vezetőinek Magyarországon.

A Fidesz most úgy viselkedik, mint egy sárkány, tüzet okád, minden nap eltipor valamit. Borzalmas, elviselhetetlen, de bárhogy is van, jövőre választás lesz Magyarországon.

Minden családban dönteni kell arról, akarják-e, hogy Orbán folytassa” – fogalmazott Tölgyessy a műsorban, majd arról beszélt, hogy most először a Fidesz valóban veszíthet.

„A Fidesz lefelé menő ágban van, ahonnan nincs visszaút.

Ugyanakkor jöhet bármikor egy olyan nemzetközi konfliktus, ami felforgathat mindent. Áldomást viszont csak akkor szabad inni, ha a hombárban van az előző évi termés. A történelem olyan, mint a vasút: van, hogy száguld a pályán a vonat, és sokáig nem történik semmi. Ez történt a Fidesz-időszak középső részében is. Most váltó közeleg, és ha elszúrjuk, sokára lesz újra váltó” – összegezte napjaink politikai helyzetét Tölgyessy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter azt üzente, hogy az ő kétharmadát nem Felcsúton jelölik ki, hanem maguk a választók
A Tisza képviselőjelöltjeinek hétvégén bejelentett kiválasztási módja igazi politikai innováció az elemző szerint, az előválasztás lefoglalja majd az őszi politikai napirend komoly részét. Egyben reakció a tiszás kétharmaddal kapcsolatos félelmekre is.


Szombaton tartotta második kongresszusát a Tisza párt Nagykanizsán. A látványos külsőségek között megtartott rendezvényen Magyar Péter az uniós pénzek hazahozatalát, bérlakásprogramot, vasútfejlesztést ígért, és bejelentette, hogy felállítják a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési- és Védelmi Hivatalt. Arról is beszélt, „ami államadósság a mai naptól keletkezik, azért nem fogunk mi magyarok mindannyian helytállni, kizárólag azok, akik meggazdagodtak ebből a rendszerből.” Emellett kiderült, hogy milyen előválasztási rendszerben zajlik majd a párt képviselőjelöltjeinek kiválasztása.

Jó-e ez a modell, milyen következményekkel jár, ha a Tisza így választja ki a képviselőjelöltjeit? És mit jelenthetnek az új üzenetek? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán szociológussal.

– A nagykanizsai Tisza-kongresszuson bejelentették, hogyan választják majd ki a párt országgyűlési képviselőjelöltjeit.

– Szerintem ez egy nagyon ügyes kiválasztási rendszer. A dolog az én értelmezésemben arról szól, hogy először kijelölnek három embert, és a Tiszán belül preferenciális szavazással döntenek róluk. Végül kettőt mutatnak be a választóknak, akik között előválasztást tartanak. Ez igazi politikai innováció, méghozzá nem is rossz, mert először a Tiszán belüli közösséget mozgatja meg: ők dönthetnek, szavazhatnak arról, kiket vigyenek a választók elé, majd a választókat szólítja meg, hogy szavazzanak arról, ki legyen az ő jelöltjük. Ráadásul az előválasztással a Tisza le fogja foglalni az őszi politikai napirend egy komoly részét.

– Az előválasztás hagyományosan is párton belüli választást jelent, nem? Ugyanakkor Magyarországon a 2022-es gyakorlat pártok közötti előválasztás volt.

– Valójában a választási rendszer határozza meg, milyen keretek között érdemes előválasztást tartani. Magyarországon alapvetően kétpárti politikai rendszer működik, amit a Fidesz az újraszabott választási rendszerrel alakított ki. Ez az egyfordulós rendszerből, az egyéni választókerületek túlsúlyából és a győztes kompenzáció elemeiből adódik ki így. Az történt, hogy a választók nem vártak az előválasztással, kijelöltek egy pártot, amelyik szembeszállhat a Fidesszel a választáson, ez pedig a Tisza. Az elmúlt hetekben már komoly vita volt a nyilvánosságban arról, hogy helyes-e, ha az egyik kétharmadból egy másik kétharmadba esik az ország. Egyesek szerint máshogy nem lehet legyőzni a Fideszt, ebben talán igazuk van. Mások szerint már önmagában a kétharmados többség is veszélyes lehet, ebben meg nekik van igazuk.

Magyar Péter erre azzal reagált, hogy az ő kétharmadát nem Felcsúton jelölik ki, hanem maguk a választók. Ez sokkal erőteljesebb egyéni politikusi pozíciókat teremt, mint az orbáni, felülről kijelölős, vezérfüggő modell.

Lehetőséget ad a Tisza előválasztási modellje arra, hogy felnőjenek erős személyiségek, kialakulhassanak a párton belül platformok, amire a Fideszen belül nem volt példa. Magyar Péter azt üzeni, hogy nem kívánja kijelölni a saját politikusait, bízik abban, hogy ezt a választók megteszik helyette. Tehát egy sokszínű frakciót képzel el, és talán még kétharmad esetén is vissza kell majd hoznia a politikát a kompromisszumok területére, ami valójában a demokratikus politika lényege.

– Az előválasztást nem hekkelheti meg a Fidesz?

– Az Egyesült Államokban több államban például republikánusok is részt vehetnek a demokraták előválasztásán. Azt gondolják ugyanis, hogy azt a jelöltet kell előre megtalálni, akiben a legszélesebb körben megbíznak, és ezt a jelöltet érdemes már a választások előtt megtalálni. Éppen ezért ennek a veszélyét, mármint hogy a Fidesz is szervezkedik, nem tekintem nagyon súlyosnak.

– A kongresszus után Hadházy Ákos is bejelentkezett, hogy indulna a tiszás előválasztáson, de Magyar Péter visszautasította. Majd Tordai Bence arról írt, a Fidesz lehet a nevető harmadik, ha a Tisza teljesen kizárja a többi ellenzékit.

– A preferenciális rendszer első lépcsője, amely során a Tisza tagjai eldönthetik, hogy ki ne indulhasson el, talán kezelni tudná ezt a helyzetet. Ha úgy döntenek, hogy nem kérnek egy olyan politikusból, akitől elvi alapon vagy pártlogikai okból tartanak, azt egyszerűen nem engedik tovább az előválasztásra. De ez csak egy ötlet, nyilván megoldják valahogy ezt a problémát.

– Amerikában gyakran még a saját pártbéli képviselőivel is keményen kellett alkudoznia az elnök embereinek egy-egy törvényért. Lehet-e nálunk esély egy ilyen típusú parlamentáris demokráciára?

– Volt már ilyen szakasz a rendszerváltás után: az MDF vezetése például rengeteg kompromisszumot volt kénytelen megkötni. Ott volt például a Csurka-féle platform, amit végül kizártak, mert tarthatatlanná vált a jelenléte, de előtte többször próbáltak velük kompromisszumot kötni. Ugyanez történt a nemzeti liberálisokkal is: Debreceni Józseffel, Elek Istvánnal, végül őket is kizárták, taktikai okokból egyébként.

Az ideológiai és érdekalapú frakción belüli lobbizás akkor jelen volt, meg kellett szerveznie a miniszterelnöknek a parlamenti többséget a saját frakcióján belül is. Ez egy tanulható tudás.

Egyébként ma is látjuk ezt működni például a fővárosi közgyűlésben.

– A Fidesz részéről már megjelent a kritika, hogy a Tisza még mindig nem mutatta be a képviselőjelöltjeit.

– A Tisza több dologban is kihívást intézett a Fideszhez. Van programja, amely konkrét, alternatív szakpolitikai állításokat tartalmaz. Vannak szakpolitikusai, bemutatták például a szakpolitikai kerekasztalok tagjait. Megjelentek ismert személyiségek a kongresszuson, ami erőt demonstrált. A kormányzati oldal ezt nyilván nem fogja elismerni. A Tisza kongresszusa valóban nem nevezett meg politikusokat, mert az előválasztáson fogják kiválasztani őket. Nincs 106 jelöltjük, csak egy - állítja a kormánypárt. 318 lesz – állítja a Tisza, amelyből 212 jelöltet a választóknak bemutatnak ősszel, közülük lesz meg a 106 induló képviselőjelölt. Ősszel meglátjuk, kinek volt ebben igaza.

– Magyar Péter a kongresszuson arról is beszélt, hogy létrehozzák a Vagyonvisszaszerzési Hivatalt, ami szuperjogköröket kapna, adatokat kérhetne például az ügyészségtől, nyomozhatna. Ez esetleg arra szolgálna, hogy kétharmad híján, ez hivatal átnyúljon a fideszes káderekkel feltöltött intézményeken?

– Sokan követelnek elszámoltatást és vagyonvisszaszerzést, ezért ennek a hivatalnak erős politikai üzenete van a kampányban. Egy ilyen hivatal meghirdetése azt jelzi, a Tisza érzi a választói igényeket.

– A párt elnöke arról is beszélt, hogy az ország további eladósításáért a NER-elit, például Mészáros Lőrinc, Tibocz Istvám a saját vagyonával felel. Ez hogyan lenne kivitelezhető?

– Ez inkább a hitelezők felé tett üzenet volt. Arra vonatkozott, hogy Magyar Péter nem szeretné, ha az Orbán-kormány komoly hitelekkel vásárolná meg a választók szimpátiáját a kampányban, mert ennek megint infláció és pénzromlás lehet a vége.

Tehát kétszer is gondolja meg egy hitelező, hogyan és mire ad hitelt ilyen környezetben.

– A hitelezők figyeltek Nagykanizsára?

– Szerintem a gazdasági és közéleti szereplők egyre inkább figyelnek a Tisza pártra. Félszemmel a Tiszára, félszemmel a Fideszre.

– Egy másik ígéret szerint 2027 végéig maximum 6 hónapra csökkentik a kórházi várólistákat. Ez óriási vállalás, egyben komoly kockázat is, hiszen ha nem sikerül, az azonnal számonkérhető.

– A kampányban sok mindent lehet ígérni, miközben nem tartom kizártnak, hogy a várólisták rövidítésében valóban lehet valamit tenni. A lényeg inkább az, hogy Magyar Péter ezzel is azt mutatja, hogy olyan problémákkal foglalkozik, amelyek a választók számára fontosak.

– Itt van Ruszin-Szendi Romulusz ügye. Elolvastam a KEHI-jelentést, és úgy tűnik, tényleg nincs minden rendben. A Tisza kommunikációja viszont erősen emlékeztet a Fidesz módszereire: „nincs itt semmi látnivaló”. Ez a hozzáállás hosszú távon árthat a pártnak? Nem kellene inkább transzparensnek lenni?

– Nyilván kellemetlen nekik ez az egész, de a Fidesz számára sem kényelmes, hiszen Ruszin-Szendi bármit is kapott szolgálati időben, annak a hátterében mindig volt kormányzati döntés, valaki aláírta azokat a papírokat. A kormány saját magát jelentené fel, ha komolyan kivizsgálna ilyen ügyeket.

– A Tisza-kongresszussal csaknem egy időben Tölgyessy Péter egy előadáson azt mondta, hogy Orbán Viktor sokáig élezheti a helyzetet, de a végén át fogja adni a hatalmat, ha veszít. Ön is hasonlóan látja?

– Mitől kellene különösebben félni? Az a kormányzat, amelyik nem meri benyújtani az ellehetetlenítési törvényt a parlamentnek, miután majdnem az összes képviselő aláírta, az már gyengeséget mutat. Az a kormányzat, amelyik Ruszin-Szendi Romulusz esetében hagyja, hogy egy nyugdíjas alezredes megfenyegesse az államot, mondván, hogy kiszabadítják a volt vezérkari főnököt, ha elvinnék, az az állam nem erős, hanem gyenge. És az a kormány, amelyik bejelenti, hogy nem lesz Pride, törvényt is hoz róla, a rendőrség is közli, hogy az egy illegális vonulás, majd több százezer ember mégis elmegy, már nem kelt félelmet.

A Tisza Párt, azzal, hogy létezik és nagyjából 2,5 millió ember támogatását élvezi, azt is megmutatja, hogy a társadalom számos pontján többségben van. Olyan területeken is igaz lehet ez, mint például a rendvédelmi szervek, vagy az államapparátus.

Miért gondolnánk azt, hogy bárkit is rá lehetne venni, hogy ne tartsanak választásokat? A valódi probléma inkább az informális hatalom esetleges ellenzékből történő megtartásával van, nem a formális hatalomátvétellel akkor, ha esetleg nyer a Tisza.

– Harmincöt éve volt egy rendszerváltásunk, különböző közép-európai modellekkel. A jelenlegi magyar helyzet inkább az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia vagy Románia útját követheti?

– Azt mondanám erre, hogy klasszikus kelet-európai úton járunk. Lehetne viccesen azt is mondani, hogy amikor a „legvidámabb barakk” voltunk, ez attól volt, mert mi, magyarok a kommunizmust is „lustán” csináltuk. Most, amikor a szabadságot és a demokráciát lehetne élvezni, ebben is lustábbak, lassabbak vagyunk, mint mások. De ha ezt a viccet félretesszük: az ország nem tudott gyorsan leválni az 1970-es, 1980-as évek gondolkodásmódjáról. Orbán Viktor is viszonylag hamar felismerte, hogy a korábbi, radikális, rendszerváltó politikájával nem lehet előrébb jutni, mert akkor még a parlamentből is kiesik. Nem akart később már szembemenni azzal az attitűddel, amely a magyar társadalom egy nagy részét jellemzi. Az emberek ugyanis nem szabadságra, hanem biztonságra, gondoskodásra vágytak. Orbán Viktor is inkább belekényelmesedett ebbe a gondolkodásba, átvette annak logikáját. Nem segítette a magyarokat abban, hogy valóban elinduljanak a szabadabb, demokratikusabb, polgári működés felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Tisza és a Fidesz közti különbségről: Az a dilemma, hogy Kasza Tibivel randiznál vagy a Kaszással
A humorista ezen a héten többek között a Tisza Párt hétvégi kongresszusáról, Orbán Viktor fapados repüléséről, Nagy Márton gazdasági sikertelenségéről és Orbán Ráhel Amerikába költözéséről készítette videóját.


Új videóval jelentkezett Pottyondy Edina, aki ezúttal is elemében volt, és ízekre szedte az elmúlt hét politikai-közéleti történéseit.

A humorista videójában többek között arról beszélt, hogy míg a miniszterelnök és a kormány a digitális harcosok toborzásával volt elfoglalva, Magyar Péter pártja kongresszusán lényegében programot és szakpolitikát hirdetett. Ahogy fogalmazott:

„Ez nem pusztán az a minőségi különbség a két párt között, mint Schobert Norbi és Schwab Richárd vagy Kubatov Gábor és Florentino Pérez között feszül. Hanem az a dilemma, hogy Kasza Tibivel randiznál vagy a Kaszással.”

Pottyondy a gazdaságpolitika Lázár Jánosának nevezte Nagy Mártont, akinek szerinte soha semmilyen számai nem stimmeltek még. Ezúttal azt az állítását szedte szét, ami szerint a Fidesz megduplázta a magyar állami vagyont. A volt momentumos politikus ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az inflációt figyelembe véve valójában ez a pénz kevesebb, mint a fele a 2010-es adatoknak.

„Márton, még a saját számaitok alapján is elloptátok az ország vagyonának nagyobbik felét”

– üzente a miniszternek.

A humorista bírálta Orbán Viktor fapados útját is, illetve annak kitalálóit is. Szerinte hiteltelen ez a miniszterelnöktől, ahogy fogalmazott: „Mára az a rogáni boszorkánykonyha innovációja, hogy azt a kapzsi pénz-Gombóc Artúrt egy fénykép erejéig erasmusos diáknak hazudják, aki 200 euróval a zsebében megy a brüsszeli hostelba a csajával”.

Hosszabb időt szentelt Pottyondy az Amerikába készülő Orbán Ráhelnek is, megemlítve, hogy az előző választások előtt szintén elköltöztek férjével, Tiborcz Istvánnal. A házaspárról szólva úgy fogalmazott:

„Magyarország addig érdekli őket, épp addig kötődnek az itt élőkhöz, amíg Drakula gróf az aktuális áldozatához”.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Kapu Tibor ma indul vissza a Földre, mutatjuk, pontosan hogyan tér vissza a második magyar űrhajós
A Nemzetközi Űrállomásról várhatóan 13 óra 5 perckor válik le a Crew Dragon. Ezután még hosszú út vár az űrhajósokra, akik kedden dél körül landolnak majd a Csendes-óceánban, Kalifornia partjainál.


Az Axiom–4 legénysége két és fél hetett töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahová június 26-án érkeztek meg. A tervek szerint a visszaút hétfőn 13 óra körül kezdődik, és majdnem másnap délig tart. Ez lesz a küldetés legbonyolultabb manővere.

A Crew Dragon fedélzetén ott lesz a négy űrhajós: Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski is. Több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal és azokkal az adatokkal érkeznek majd haza, amelyek az űrben elvégzett, több mint 60 tudományos kísérlet eredményeit tartalmazzák.

Akárcsak az ISS-re történő érkezésük során, úgy visszafelé is egy precízen kidolgozott folyamatot követ majd. Az űrhajósok biztonsági okokból még az átszállás előtt beöltöznek a szkafandereikbe. Ez 1971 óta kötelező, amikor a Szojuz–11 űrhajó fedélzetén holtan találták a visszatérő űrhajósokat, akik nem viseltek szkafandert, és egy szelephiba miatt megfulladtak.

Kapu Tiborék hazatérése a Nemzetközi Űrállomásról lekapcsolódással kezdődik, amit undockingnak hívnak. Ez egy lassú, aprólékos manőver, aminek során a űrkabin és a Nemzetközi Űrállomás közötti összes elektronikai, illetve fizikai kapcsolatot megszüntetik. A műveletet az űrhajósok és a földi irányítóközpont közösen hajtják végre. A folyamat végén kinyílnak a dokkolószerkezet reteszei, és a kabin megkezdheti majdnem 24 órás útját.

A Crew Dragon, amit a legénység Grace-nek nevezett el, először nagyon lassan távolodik el az űrállomástól.

Ebben kiemelt szerepet kap majd az indiai légierő csoportparancsnoka és berepülőpilótája, Shubhanshu Shukla. Miután biztonságos távolságra került az ISS-től, a Crew Dragon egy darabig még orbitális pályán marad a Föld körül. Hogy meddig, az elsősorban attól függ, milyenek az időjárási körülmények a landolási területen, vagyis Kalifornia közelében, a Csendes-óceánon.

Ha minden optimális, még egyszer ellenőriznek minden fedélzeti rendszert, majd jön a deorbit manőver, amikor a kapszula hajtóműveit a haladási iránnyal ellentétesen gyújtják be 10-15 percre. Ez a manőver lelassítja az addig 28.000 km/órás sebességgel haladó kapszulát annyira, hogy a Föld gravitációja elkezdje „lehúzni” az orbitális pályáról.

Innentől már nincs visszaút, a Crew Dragon visszafordíthatatlanul a Föld felé halad.

A következő lépésben leválasztják a Dragon külső részét, ami a napelemeket és hűtőradiátorokat tartalmazza. Mivel ez a rész nem rendelkezik hőpajzzsal, a légkörbe érve elégne. A legénységet csak a kapszula szállítja tovább.

Ezután jön a küldetés legveszélyesebb része. Amikor a kapszula eléri a Föld légkörét, vagyis a belépési pontot, körülbelül 120 kilométeres magasságban, több mint 20 ezer kilométer/órás sebességgel halad majd.

Az atmoszférába való belépés (a re-entry manőver) közben a kapszula körül ionizálódik a levegő, és plazma képződik. A hőmérséklet pedig a súrlódási hő miatt elérheti az 1600-2000 Celsius-fokot. Ekkor a kapszula egy izzó tűzgolyóként száguld az égen.

A Crew Dragon alján egy speciális, PICA nevű anyagból készült hőpajzs védi a járművet. Ez az anyag elpárolog és elszenesedik, így elvezeti a hőt. A kapszula sebessége eközben drámaian csökken, akár 500-600 kilométer/órára.

Minél nagyobb sűrűségű légrétegbe ér az űrhajó, annál intenzívebbé válik a lefékeződése. Az űrhajósokat közben 4-5 g terhelés éri, vagyis a testsúlyuk négy-ötszörösét érzik majd.

A visszatérés ezen szakaszában a plazmaréteg miatt megszakad a rádiókapcsolat a földi irányítással.

Amikor a kapszula elég lassúvá válik, körülbelül 5,5 kilométeres magasságban két kisebb stabilizáló ernyő nyílik ki, majd 1,8 kilométeres magasságban a négy nagy főernyő. Ezek segítségével a kapszula 25-30 kilométer/órás sebességgel ér vizet, amit splashdownnak neveznek.

Az űrhajó a Csendes-óceánbanban, Kalifornia partjaitól néhány száz kilométerre landol. Ez lesz az első alkalom, amikor a visszatérő űrhajósok nem az Egyesült Államok keleti partján, a Floridához közeli térségében, hanem a nyugati oldalon landolnak.

A helyszínen egy speciális mentőhajó várja a kapszulát. Gyorsnaszádok közelítik meg, ellenőrzik a levegő minőségét, majd a hajó daruja a fedélzetre emeli. Az űrhajósok ezután szállnak ki orvosi felügyelet mellett.

Visszatérésüket a NASA honlapja és a Spacejunkie YouTube-csatornája is élőben közvetíti.

Kapu Tibor munkája azonban itt nem ér véget, néhány hét regenerálódás után kutatóként és mérnökként bekapcsolódik az általa elvégzett kísérletek adatainak értékelésébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: