SZEMPONT
A Rovatból

Az Orbán családját megfenyegető ukrán tábornok azt is állítja a videóban, tudja, Putyin mivel zsarolja Orbán Viktort

Hrihorij Omelcsenko azt állítja, személyesen ismeri a magyar miniszterelnököt, és pontosan tudja, miért állt Putyin oldalára. Azzal is megvádolja, hogy készen állt bevonulni Kárpátaljára. Végül valóban szóba hozza a családját, de az unokás mondat egy kicsit másképp hangzik el.


Hrihorij Omelcsenko, az ukrán biztonsági szolgálat nyugalmazott altábornagya azzal került be a hírekbe, hogy megfenyegette Orbán Viktor családját. A miniszterelnök nem sokkal később videót posztolt arról, hogy felhívja lányait, majd édesanyját is. Arról beszélt, a fenyegetést komolyan kell venni. De az egykori parlamenti képviselő a Porosenko volt ukrán elnökhöz köthető Pryamiy nevű, 4,8 millió követővel rendelkező YouTube-csatornán ennél jóval többről is beszélt.

Omelcsenko az interjút azzal kezdte, hogy hangsúlyozta: nem a levegőbe beszél, hiszen öt cikluson át volt parlamenti képviselő, dolgozott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében és az ENSZ-ben is, így mély rálátása van az európai és orosz diplomáciai játszmákra.

A tábornok állítása szerint személyes, mondhatni baráti kapcsolata volt Orbán Viktorral a kilencvenes évek végétől kezdve. Felidézte, hogy azonos években választották őket parlamenti képviselővé.

„Nagyon jól ismerem Orbán Viktort, vitatkoztunk különböző politikai kérdésekről, különösen akkor, amikor még nyugatbarát, európai nézetei voltak”

– emlékezett vissza Omelcsenko.

A tábornok még személyesebb részleteket is megosztott: elmondása szerint

többször is együtt futballoztak a magyar kormányfővel „Akkoriban még vékony, hosszú hajú srác volt, nem olyan kövér, mint egy hordó, mint most”

– jegyezte meg. Omelcsenko szerint Orbán annyira rajongott a fociért, hogy miniszterelnökként is képes volt kormányüléseket elhalasztani egy-egy meccs miatt.

Ebben az időszakban – Omelcsenko szerint 2009-ig – Orbán a „Moszkvai Birodalom” és Putyin esküdt ellensége volt, aki az 1956-os forradalom leverését orosz megszállásnak nevezte, és határozottan támogatta az euroatlanti integrációt.

A fordulat Omelcsenko szerint 2009 novemberében következett be. Orbán ekkor az Egységes Oroszország pártkongresszusára utazott Szentpétervárra. A tábornok szerint a magyar politikus azt hitte, európai tekintélye miatt hívták meg, és Putyin „meghajolt előtte”. Ehelyett állítólag egy előre eltervezett titkosszolgálati akció várt rá.

„A szünetben Putyin és az FSZB igazgatója meghívta őt egy külön szobába kávéra, teára, pezsgőre. A beszélgetés során megmutattak neki egy videófelvételt arról, ahogy még egészen fiatal parlamenti képviselőként szőröstül-bőröstül megvették őt”

– állítja Omelcsenko.

A tábornok szerint a kompromittáló felvételeken az lehet, ahogy Orbán kenőpénzt fogad el a hírhedt maffiózótól és KGB-ügynöktől, Szemjon Mogiljevicstől. Omelcsenko állítása szerint ez a zsarolási potenciál adhatta Putyin kezébe az irányítást.

„Orbánt választás elé állították: vagy megfordítja a szekeret Oroszország felé – lesz olcsó olaj, olcsó gáz, az öt gyereke és az unokái biztosítva lesznek –, vagy mire a repülője leszáll Budapesten, tízezernyi magyar várja majd a repülőtéren az interneten elterjedt videók miatt”

– fogalmazott a tábornok.

Omelcsenko véleménye szerint Orbán ezen a napon vált „Putyin politikai befolyási ügynökévé”. Hazatérése után a párttársai is megdöbbentek a radikális váltáson: hirtelen az oroszbarátság, a gáz és az olaj vált a legfontosabb prioritássá. A tábornok ugyanakkor arról nem beszélt, mire alapozza ezeket az állításait, amelyek ennél árnyaltabb formában a magyar sajtóban már megjelentek, és amelyeket a kormányzat részéről korábban cáfoltak.

A nyugalmazott altábornagy az interjúban kifejtette: a magyar miniszterelnök ma már az egyetlen olyan eszköz a Kreml kezében, amellyel belülről tudja bomlasztani az Európai Uniót és a NATO-t. Omelcsenko szerint Moszkva mindent feltett egy lapra, hogy életben tartsa az Orbán-rendszert.

Hrihorij Omelcsenko szerint Orbán Viktor nem csupán politikai szövetségese, hanem katonai partnere is lett volna Vlagyimir Putyinnak 2022 februárjában. A tábornok véleménye szerint a magyar kormányfő csak azért nem vonult be Kárpátaljára, mert az orosz villámháború kudarcot vallott.

Omelcsenko szerint 2022 februárjában, alig néhány héttel a teljes körű invázió előtt, Orbán Viktor parancsára magyar katonai egységek sorakoztak fel az ukrán határ mentén. Hivatalosan menekülthullám kezelése volt a cél, a tábornok szerint azonban a valóság más lehetett.

„Megállapodás volt Putyinnal: abban az esetben, ha az Oroszországi Föderáció három nap alatt elfoglalja Kijevet, Orbán az Ukrajnában élő magyar állampolgárok védelmének ürügyén bevezeti a csapatait Kárpátaljára”

– állítja Omelcsenko.

A tábornok szerint a forgatókönyv a krími mintát követte volna: „Ezt követően a már bevált szcenárió szerint fiktív népszavazásokat tartottak volna, mint a Krímben vagy Donyeckben, és Kárpátalja csatlakozott volna Magyarországhoz. Ez volt a terv”. Omelcsenko ugyanakkor itt sem mondott semmit arról, mire alapozza mindezt.

A tábornok beszélt a választásokról is. Szerinte a Tisza Párt és Magyar Péter felemelkedése miatt a Fidesz pánikba esett, miután a belső mérések állítólag 20 százalékos lemaradást mutattak az ellenzékkel szemben.

„Már néhány hete Magyarországon dolgozik az orosz politikai tanácsadók egy hatalmas csoportja. Sőt, diplomáciai fedésben megérkezett a katonai hírszerzés (GRU) egy népes csoportja is: pszichológiai műveletek szakemberei, politikai provokátorok és dezinformációs szakértők”

– fejtette ki a tábornok.

Omelcsenko figyelmeztetett: Putyin nem engedheti meg magának Magyarország elvesztését, miután már „elvesztette Moldovát, Venezuelát és Iránt”. Szerinte a Kreml akár „véres provokációktól” sem riad vissza a választások előtt, hogy szükségállapotot lehessen hirdetni és el lehessen halasztani a szavazást.

A tábornok véleménye szerint Orbán Viktor közvetlen utasításokat hajt végre, amikor az uniós szankciók ellen küzd. Példaként említette a 20. szankciós csomagot, amelyet állítása szerint kizárólag Magyarország akadályozott meg az orosz érdekek védelmében.

„Orbánon keresztül Oroszország blokkolja az Európai Unió országainak munkáját, a szankciók kivetését az agresszor ország tisztségviselőire és Putyinra” – mondta Omelcsenko, hozzátéve, hogy véleménye szerint ez a magyar miniszterelnököt a nemzetközi jog szerint „háborús bűnösök bűntársává” teszi.

Az interjú végén Omelcsenko a közelmúlt egyik legfurcsább diplomáciai incidensét elemezte: az Oschadbank pénzszállító autóinak magyarországi feltartóztatását és a személyzet elfogását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban arról beszélt, hogy az ukrán pénzszállítók „háborús maffia” pénzét moshatták. Omelcsenko, aki korábban katonai elhárítóként és nyomozóként dolgozott, nevetségesnek nevezte a vádat.

„Mint volt nyomozónak, rögtön adódik a kérdésem: kedves magyar kollégák, ha elfogtak egy csoportot, amely a katonai maffia bűntársa, miért nem rendelték el a letartóztatásukat? Miért nem kerültek vizsgálati fogságba, és miért engedték el őket két nap után Ukrajnába? Azért, mert ez az egész egy kamu” – érvelt a tábornok.

Omelcsenko szerint az akció célja egyfajta „erődemonstráció” volt a választások előtt, hogy beigazolják Orbán korábbi kijelentését az ukrán blokád „erővel történő áttöréséről”. Kiemelte, hogy az autóban utazó Hennagyij Kuznyecov nyugalmazott SZBU-tábornok legálisan, az Oschadbank alkalmazottjaként volt jelen, és az osztrák Raiffeisen Bankkal kötött hivatalos szerződések alapján szállítottak valutát és aranyat.

A tábornok párhuzamot vont Orbán Viktor és a 2014-ben elűzött oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics között. Szerinte a magyar miniszterelnök is hasonló luxusbirodalmat épített ki, mint Janukovics hírhedt Mezhyhirya birtoka, csak éppen „az apja nevén”.

„Nézzék meg az interneten, milyen palotát épített magának ez a Viktor is az orosz kenőpénzekből. Teljesen korrupt, teljesen Putyintól függ, és mindent meg fog tenni a hatalomért, mert tudja, hogy a bukása után börtön vár rá, vagy valami még rosszabb”

– osztotta meg véleményét Omelcsenko.

A Barátság kőolajvezeték kapcsán Omelcsenko „jó hírrel” szolgált az ukrán nézőknek. Elmondta, hogy Orbán Viktor és Robert Fico szlovák kormányfő közös levele, amelyben nyomást próbáltak gyakorolni az Európai Bizottságra Ukrajna ellenében, kudarcot vallott.

„Az Európai Bizottság válaszolt Orbánnak és Ficónak: van elég olaj, amit Nyugat-Európából vásárolhatnak, nincs semmi probléma. Ebben a kérdésben az EU a törvények és Ukrajna mellé állt” – mondta.

Omelcsenko az interjú végé felé mondta el azokat a fenyegető mondatokat, amelyekre azután a magyar miniszterelnök is reagált. Bár élesen kritizálta Volodimir Zelenszkijt is – „klónnak” és „dilettánsnak” nevezve őt a biztonságpolitika terén –, Orbánnak azt üzente: a bűnöknek súlya van.

Így néz ki részletesen az a rész, amit a kormánypárti sajtó úgy értelmezett, Omelcsenko a miniszterelnök családját fenyegeti:

„Zelenszkij úr, a mi ’Karma nevű szervezetünknek’ nincs szüksége Orbán címére. Pontosan tudjuk, hol lakik, hol hajtja álomra a fejét, hol sörözik vagy borozik, hol vízipipázik, hol sétál, és még azt is, hogy kivel találkozik. Ha Orbán nem hagy fel az ukránellenes politikájával, és továbbra is Putyin háborús bűneinek tettestársa marad, jobb, ha eszébe vési: a karma senkinek, soha nem bocsátja meg a bűneit. A karma elől nem lehet elmenekülni, nem lehet elrejtőzni, és nincs az a milliárdos vagyon, amivel meg lehetne váltani.

Erről nagyon sokak kapcsán lehetne beszélni. Tudják, úgy történt, hogy 2024-ben, másfél nappal az Amerikai Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete előtt figyelmeztettem Hameneit, hogy mi vár rá, a rokonaira és a hozzátartozóira. És ez meg is történt, mert tudják, ahogy mondani szokás: minden Isten akarata szerint van.

Orbán pedig csak gondoljon bele: ott van az az öt gyerek és a hat unoka. Persze, az ő kezét nem égeti az ukrán gyerekek vére, neki többet ér az orosz olaj, mint az ukrán kisgyerekek élete. De a lelkiismeretén – és ne tessék megsértődni, ismétlem: nem a kezén, hanem a lelkiismeretén – ott szárad az ukrán gyermekek és a civil lakosság vére és könnye a bűnpártolása és a cinkossága miatt. A háború kitörése óta több mint háromezer kisgyereket öltek vagy nyomorítottak meg Ukrajnában. Nem is értem, hogyan tud Orbán ezzel a tudattal élni, vagy egyáltalán nyugodtan aludni, amikor a saját hat unokája szemébe néz.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Dull Szabolcs: Politikailag pikáns, és aligha nyerhető a Fidesznek, hogy Németh Balázs Magyar Pétert vádolja luxizással
Dull Szabolcs újságíró szerint a Fidesz támadása Magyar Péter balatoni fotója miatt politikailag kockázatos. Indoklása szerint a luxus vádja azért nem működhet, mert a választók ezt a fogalmat a NER-elithez társítják.


Dull Szabolcs a közösségi oldalán reagált arra, hogy Németh Balázs luxizással vádolta Magyar Pétert, miután a miniszterelnök egy balatoni hajón készült fotót osztott meg.

„Politikailag pikáns és aligha nyerhető a Fidesznek: Németh Balázs Magyar Pétert vádolja luxizással" - írja Dull a bejegyzésében, majd öt pontban fejtette ki a véleményét.

„1. Magyar Péter kitett egy fotót, amelyen egy balatoni hajón olvasgat. Tipikus vasárnapi tartalom, amely pörgeti az algoritmust.

2. A fotónak annyi a kommunikációs célja, hogy a miniszterelnök a »magyar tengeren« pihen és Churchillt olvasgat.

3. A fideszes Németh Balázs egy fotóval válaszolt (ő is az örök szerelmének nevezi a Balatont), amelyen ő is Balatonon van, de nem »elektromos luxusjachton«.

4. A luxizás eléggé szúrja a magyar emberek szemét, de jelenleg inkább a fideszes, NER-es szokásként rögzült a luxizás a választói fejekben.

5. Így pikáns, aligha szerencsés és aligha nyerhető a Fidesz számára, ha egy fideszes képviselő most szeretne Magyar Pétert luxizóként beállítani.”

- áll Dull Szabolcs bejegyzésében.

Dull posztjában a Fidesz-frakció szóvivőjére, Németh Balázsra utal, aki az elmúlt hetekben több, Magyar Pétert személyesen támadó bejegyzést is közzétett. Korábban például a miniszterelnök olaszországi útját kritizálta a nehéz költségvetési helyzetre hivatkozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: A Fidesz a 30 évvel ezelőtti mélypontjára zuhant vissza, Magyar Péter pártjában nincsenek belső törésvonalak
Az elemző szerint Sulyok Tamást és a többieket egy általános, felmentő jogszabállyal távolítja el a Tisza. Szerinte utána a Magyar Péternek meg kellene törnie a kétharmados többségek rendszerét, hogy ne lehessen újra szétszedni mindent apró darabokra.


A Válasz Online és a Partizán közös műsorában, az Elemzőben Lakner Zoltán politikai elemző Benyó Ritának fejtette ki véleményét a TISZA-kormány első heteinek legfontosabb eseményeiről, Sulyok Tamás köztársasági elnök leváltásának tervétől kezdve az uniós pénzekről szóló megállapodáson át a pártokon átívelő korrupciós botrányig.

Lakner szerint a kormány Sulyok Tamás és más közjogi méltóságok menesztésére valószínűleg nem egy hagyományos felmentési eljárást fog indítani, hanem egy speciális, egyszer használatos jogszabályt alkot majd. A politológus úgy látja, a miniszterelnök körvonalazta, hogy lesz majd egy általános, felmentő jogszabály, ami nemcsak Sulyok Tamást, hanem másokat is érinteni fog.

„Lesz egy ilyen konkrét, önmagát megsemmisítő egyszerhasználatos jogszabály, ami olyan, mint egy eldobható mobiltelefon. Tehát egyszer használják egy konkrét dologra, és utána újra be lehet tölteni ezeket a közjogi pozíciókat” – fogalmazott.

Lakner szerint a TISZA-kormány mostani lépései nem az intézmények kiüresítését, hanem éppen azok működőképességének helyreállítását célozzák. „Nem mindegy, hogy azért avatkozol bele az alkotmányos rendbe, hogy kiüresítsd, degradáld az intézményeket, vagy azért, hogy helyreállítsd azt a helyzetet, amelyben az intézmények működni képesek” – jelentette ki.

Úgy véli, az érintett tisztségviselőknek volt idejük bizonyítani, de nem éltek vele. „Szerintem ők a sanszukat ez ügyben eljátszották” – tette hozzá.

Az elemző a TISZA-párton belül egyelőre nem látja jelét azoknak a belső politikai törésvonalaknak, amelyeket sokan jósoltak.

„Én egyelőre nem találkoztam egyetlen olyan politikai kérdéssel sem, sem szakpolitikaival, sem értékkérdéssel, amiben akármilyen politikai választóvonal vagy vitapont kirajzolódott volna” – mondta.

Álláspontja szerint a frakciót jelenleg egy közös, történelmi küldetéstudat tartja össze. „Van egy nagy, a rendszerváltás véghezvitelének a közös élményét megélő közösség, ami most egy másik nagy közös élményben van benne, hogy ők újjáépíthetik a demokratikus Magyarországot.”

Hozzátette, hogy Magyar Péter tudatosan a „mediánszavazónak” politizál, és az elmúlt 16 év pusztítása után szerinte rengeteg olyan ügy van, ahol a kormány és a választók széles köre is egyet fog érteni, így a valódi irányválasztást jelentő kérdésekig csak később jutnak majd el.

A hosszú távú kihívásokról szólva Lakner a kétharmados többségek rendszerének megtörését nevezte kulcsfontosságúnak.

Emlékeztetett rá, hogy 1990 óta tíz országgyűlési választást tartottak, a tíz választást követően hat esetben kétharmados többséggel rendelkező kormány alakult, és abból öt egypárti kétharmad.

„Ez olyasmi, amin egyszer túl kellene lendülnünk” – mondta. Úgy látja, egy vezető számára nem csupán altruizmusból fakadhat egy önkorlátozó rendszer létrehozása, hanem saját politikai örökségének védelméből is.

„Szerintem az egy létező, és nem altruista politikusi megközelítés, hogy olyan szisztémát hozok létre, ami azért korlátozó a hatalomgyakorlást illetően, hogy ne lehessen szétszedni mindent apró darabjaira” – fejtette ki.

Az uniós pénzekről kötött megállapodás kapcsán Lakner Zoltán úgy véli, annak lényege, hogy a TISZA kormány kinyitotta azt az ajtót, amit az Orbán-kormány „nagyon kemény munkával és elég nagy zajjal rávágott saját magára”. A puszta normalizálódás tényét is történelminek nevezte.

„Magyarország helyzetéről sok mindent elmond, hogy az is történelmi, hogyha visszajutunk abba a pozícióba, ahová egyébként 22 éve tartozunk, már az uniós belépés óta.”

A politológus szerint a magyar diplomácia alapvető változáson ment keresztül. „A Magyar Péter által vezetett új magyar kormány arról ad folyamatosan jelzéseket, hogy nem vétózással akar érdekérvényesíteni, hanem tárgyalással” – állapította meg.

Majd idézte az új kormányfő által felvázolt hozzáállást: „Lesznek vitáink, de mindig itt leszünk. És velünk mindig lehet majd beszélni, meg lehet beszélni a dolgokat, nem fogunk mindig egyet érteni, de tárgyalni fogunk folyamatosan.”

Ennek belpolitikai következménye is van: egyrészt összehasonlíthatóvá teszi a mostani és a korábbi kormány teljesítményét, másrészt a felelősség is átszáll az új vezetésre. „Innentől kezdve az uniós pénzek lehívásáért, felhasználásáért, jó elköltéséért viselt politikai felelősség szép csendben lassan elkezd áthelyeződni a Magyar Péter által vezetett kormányra” – magyarázta.

Lakner szerint a Fidesz támogatottságának drámai zuhanása több okra vezethető vissza, többek között arra, hogy „majdhogynem kihúzták a konnektorból a propagandagépezetet”, és a választók az erőtlenséget látják. „Engem ez folyamatos ámulattal tölt el, amit látunk” – mondta. A Závecz Research legutóbbi mérésére is szóba került, ami 18 százalékra mérte a pártot.

„A Fidesz a 30 évvel ezelőtti támogatottságára zuhant vissza” – mondta Lakner, emlékeztetve, hogy a Tocsik-ügy előtti időszakban voltak hasonlóan alacsony adataik.

Az elemző ugyanakkor felvetett egy fontos kérdést a jövőre nézve: „milyen az a pártrendszer, ahol tulajdonképpen ez a 70 százalékos támogatottság van a kormányzat mögött”, és ahol nincs hitelesnek látott politikai alternatíva. „Ez a fajta ellenzék nélküliség, amifelé tartunk, ez fel fog vetni olyan kérdéseket is, amelyekkel majd valamit kezdeni kell” – tette hozzá.

Az ukrán-magyar megállapodásról szólva Lakner úgy látja, a megegyezés mögött elsősorban a politikai szándék megváltozása áll. Szerinte a korábbi 11 pontos magyar követeléslista több eleme is irreális volt, vagy már teljesült. Úgy véli, a megállapodásra mindkét országnak szüksége volt: Ukrajnának az uniós csatlakozási tárgyalások miatt, Magyarországnak pedig azért, hogy javítsa uniós érdekérvényesítő képességét.

„Megint csak azt tudom mondani, úgy tudunk ott lenni az asztalnál, hogyha hajlandóak vagyunk legalább a közös álláspont dimenziójába bemenni, aztán lehet ott nekünk külön véleményünk, de legalább egy közös valóságértékelést el kell fogadnunk” – mondta.

A kárpátaljai magyarok jogainak biztosítására szerinte a legjobb garancia éppen Ukrajna közeledése az EU-hoz.

„Pont nem az a helyes politika, hogyha kiszorítjuk őket a csatlakozási tárgyalásból, hanem az, hogyha behúzzuk őket a csatlakozási tárgyalásba, mert akkor lehet ezt valójában tőlük számon kérni” – fejtette ki.

A képviselői fizetések csökkentésére vonatkozó javaslatot Lakner Zoltán szimbolikus és költségvetési szempontból is értékelte. Bár a 4 év alatt 50 milliárd forintos megtakarítás a teljes költségvetéshez képest nem tűnik soknak, bizonyos területekhez, például a gyermekvédelemre fordított 17 milliárdhoz képest már jelentős összeg. Szerinte fontos üzenetértéke van annak, hogy „az állam egy ilyen helyzetben spórol önmagán”.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet a polgármesteri fizetések csökkentésének lehetséges negatív hatásaira, például arra, hogy a kis településeken „rekrutációs problémát” okozhat. A korrupciós kockázat növekedésével kapcsolatos felvetésre reagálva megjegyezte, hogy a magas fizetés sem garancia a tisztességre. „Az előző országgyűlések képviselői viszonylag magas fizetés mellett is többen azért bírtak korruptak lenni” – tette hozzá.

A parkfenntartási korrupciós botrány kapcsán Lakner arról beszélt, hogy az előző rendszerben egy „kooptált ellenzék” működött, amelynek anyagi érdekei is fűződtek a status quo fenntartásához. „Szóval azért ne tegyünk úgy, mintha nem ezt néztük volna másfél évtizeden keresztül, hogy van egy kooptált ellenzék” – szögezte le. Az MSZP-t külön is említette, ahol szerinte egy belső hálózat évtizedeken át meghatározó szerepet játszott.

„Az, hogy azért ez a Molnár Zsolt féle hatalombróker, pénzbróker  működési mód az egyik olyan dolog, ami szétrohasztotta az MSZP-t” – mondta.

Szerinte ez a belső hálózat akadályozta meg, hogy a párt Botka László vagy Ujhelyi István vezetésével megújuljon.

Lakner Zoltán a botrány társadalmi feldolgozásával kapcsolatban a legnagyobb kihívásnak a közvélemény számára azt tartja, hogy képesek legyünk elfogultság nélkül szemlélni az eseményeket, még akkor is, ha számunkra szimpatikus emberek bizonyulnak bűnösnek, vagy éppen ellenfeleinkről derül ki, hogy ártatlanok. A folyamat előfeltétele a közbizalom helyreállítása az igazságszolgáltatási intézmények iránt.

„Az, hogy az ügyészség szelektíven nyomoz, időben is szelektíven végez vagy nem végez el különböző tevékenységeket, hát ez biztos, hogy nem erősíti ezt a bizalmat” – állapította meg.

Végül hozzátette: „Ki kell bírnunk azt is, hogyha olyasfajta igazság derül fel, amire előzetesen nem gondoltunk, és ami nem a szívünk szerint való. Muszáj, hogy ezt el tudjuk fogadni.”

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vona Gábor a kormánynak: „Kapkodás van? Sumákolás? Vagy mindkettő?”
Vona Gábor Facebook-posztban bírálta a kormányt, mert szerinte a közmédia átalakításáról szóló törvényt társadalmi egyeztetés nélkül nyújtanák be. A Második Reformkor Párt elnöke szerint ezzel a kabinet megsértheti a jogszabályokat és egy korábbi miniszteri ígéretet is.


Vona Gábor vasárnap egy Facebook-posztban bírálta a kormányt a közmédia átalakításának tervezett módja miatt. A Második Reformkor Párt elnöke azzal kezdte, hogy „Magyar Péter tegnap bejelentette, hogy a kormány a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot.”

Vona ezt szembeállította Tarr Zoltán miniszter múlt keddi nyilatkozatával, amely szerint a kabinet két lépésben, egy széles körű társadalmi egyeztetés után alakítaná át a közmédiát. A kormányfő szavaiból viszont úgy tűnik, ez a konzultáció elmarad, ami a pártelnök szerint három okból is fájó lenne.

A politikus elsőként a korábbi rossz kormányzati gyakorlatokhoz való visszatérést említette.

„A Fidesz 16 éves és borzasztó gyakorlata volt, hogy nagy jelentőségű, akár kétharmados törvényeket tolt át nagy sebbel-lobbal, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül. Ezt számtalan civil szervezet szóvá tette anno, remélem, ők most sem hallgatnak majd. Mert igen, nagyon fontos, hogy mielőbb legyen valódi közmédia, de ha 16 éve (vagy 36 éve!?) várunk rá, ezt a pár hét társadalmi egyeztetést talán kibírtuk volna…”

Második problémaként jogi aggályokat fogalmazott meg. Szerinte ha valóban a kormány a javaslat előterjesztője, akkor a társadalmi egyeztetés elmaradása lényegében törvénysértő. Hozzátette, ezt meg lehet kerülni képviselői indítvánnyal, ahogy a Fidesz is tette, de Magyar Péter egyelőre kormányzati benyújtásról írt.

„Akkor viszont hol maradt a jogilag előírt és Tarr Zoltán által beígért széles és előzetes konzultáció? Kapkodás van? Sumákolás? Vagy mindkettő?”

Végül a saját pártja szempontját is felvetette, emlékeztetve egy korábbi ígéretre. „A Második Reformkor Párt visszalépett az áprilisi választás előtt a rendszerváltás érdekében. Azt mondtuk, három törvényről kellene egyeztetés még a választás előtt: az alaptörvény, a választási törvény és a médiaszabályozás. Egyikről sem volt, mert Magyar Péter azt mondta, majd a választások után.”

„Nos, itt vagyunk a választások után, kétharmaddal nyert a Tisza, de hol van a beígért egyeztetés?” – tette fel a kérdést. Vona azzal zárta, hogy bár bízik a kormány előremutató javaslatában, még biztosabb abban, hogy a széles körű konszenzus precedensértékű lenne, míg annak elmaradása egy „fájó módon ismerős” precedenst teremtene.

Magyar Péter miniszterelnök szombaton jelentette be a törvényjavaslat gyors benyújtását, egy nappal azután, hogy Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója pénteken kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését. A kormányfő közleménye éles fordulatot jelentett Tarr Zoltán miniszter múlt keddi nyilatkozatához képest, aki még kétlépcsős reformról és széles társadalmi párbeszédről beszélt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András a Juhász Hajnalkát ért támadásról: Ez szimpla gyűlöletkeltés
Jámbor András Bruti humorista bejegyzésére reagálva fejtette ki véleményét a női közszereplők külsejének támadásáról. Szerinte a politikai vitát a tettekről kell folytatni, mert a személyeskedés lealacsonyítja a közbeszédet.


A női közszereplők külsejének támadása helyett a politikai tettekkel kellene foglalkozni – erről írt Facebook-posztjában Jámbor András. A politikus bejegyzése arra reagált, hogy szombaton Bruti (Tóth Imre) humorista a KDNP-s Juhász Hajnalka külsején élcelődő bejegyzést tett közzé, amelyet a Fidesz-párti sajtó elítélt, és a híradások szerint a politikus is reagált rá a kommentek között.

Jámbor a bejegyzése elején leszögezi, nem a KDNP-s képviselőt, hanem a vitakultúrát akarja védeni. „Nem Juhász Hajnalkát akarom védeni, hanem saját magunkat. Nem az érdekel, hogy néz ki a KDNP képviselője, hanem az érdekel, mit csinált, és mit csinál. Ezzel pedig bőven lehet vitatkozni!” – írja.

Felidézi, hogy az előző ciklusban neki is számtalanszor kellett írnia az akkori ellenzéki politikusnők megszégyenítése miatt, példaként Szabó Tímeát és Szél Bernadettet említi. Hozzáteszi, a mostani kampányban elérte, hogy a helyi Fidesz leszedje a Bódis Krisztáról készült AI-képeket, és Ferencz Orsolya bocsánatot is kért.

„A női közszereplők külsejével való foglalkozás — még akkor is, ha valaki ideológiai ellentétet vél felfedezni — azt a képet erősíti, hogy férfiak, sőt a társadalom megmondhatja, hogyan nézzen ki valaki, mit kezdjen a testével.”

Hangsúlyozza, hogy noha Juhász Hajnalka politikai nézeteivel sok problémája van, a testével azt csinál, amit akar. Az viszont igen, hogy kiszolgált egy bűnös rendszert. Szerinte a legkönnyebb leuralási forma, ha valakinek a gondolataira nem gondolattal, hanem a külsejével válaszolnak, ami a saját érveket is leértékeli.

A politikus éles határt von a gyűlöletkeltés és a politizálás között.

„Az, ha Juhász Hajnalka külsejével foglalkozunk, szimpla gyűlöletkeltés. Az, ha Juhász Hajnalka hazugságaival foglalkozunk, és azzal, miben vett részt képviselőként az elmúlt évtizedben, hogy kritika nélkül kiszolgálta az emberek életét tönkre tevő Orbán-rendszer az pedig politizálás.”

Bejegyzését azzal zárja, hogy az érvek mentén kell politizálni, hiszen szerinte éppen azért váltották le a korábbi rendszert, hogy az érveken alapuló kritika szabadsága megvalósulhasson.


Link másolása
KÖVESS MINKET: