SZEMPONT
A Rovatból

„Az egy vagy két telken felhalmozott szeméthegy csak a jéghegy csúcsa” – bejártuk a csepeli illegális hulladékbirodalmat

A hétfő reggel gyorsan eltakarított teleknyi szemét sokszorosa van a környéken. Jó üzlet a szemétlerakás, a vállalkozónak sokszorosan, de a nyomorgóknak is csúszik párezes forint egy kupacért. Aztán ők ott élnek tovább a szeméthegyek között.


Nagy visszhangot kapott az a csepeli illegális hulladéklerakó, amit az árvíz alatt elöntött a Duna. Még személyesen Orbán Viktor is beszélt róla. Szerinte azért nem takarították el az ottani szeméthegyet korábban, mert a tulajdonos börtönben ül, így nehéz vele kapcsolatba lépni. Mindenesetre már a miniszterelnöki árvízi tájékoztató után néhány órával megjelentek a helyszínen a kormányhivatal emberei, és kerítést lebontva felpakolták az eláztatott szemét nagy részét.

Ez volt az, amit évek óta hiába kértek a helyiek, először az önkormányzattól, majd 2021-től a kormányhivataltól. Akkortól ugyanis már a kormányhivatalok felelnek az illegális szemétlerakók felszámolásáért.

A csepeli Fácános-dűlőn gyűlő szeméthegyről négy éve, 2020-ban számolt be először a a Hulladékvadász nevű, erre szakosodott oldal. A fényképek alapján már akkor is elképesztő állapotok uralkodtak a környéken.

2020-ban már ez volt a helyzet (fotó: Hulladékvadász)

Ezen a részen a 1980-as években alakult ki az az üdülőterület, ahol közel a Dunához, festői környezetben BM-esek és a Csepel Művek dolgozói kaptak hétvégi telkeket. Ne gondoljunk luxusnyaralókra, bár a területet Csepel-Rózsadombnak nevezik. Egyszerű faházak állnak itt kicsiny telkeken, melyeket egykori tulajdonosaik már nem látogatnak. Öregek lettek, van, aki meg is halt, és olyan telek is akad, amely éppen hagyatéki eljárás alatt van. Az egykori üdülőterület elhagyatott lett, voltak olyan házak, ahova hajléktalanok költöztek be.

Paál Géza, a DK választókerületi elnöke és korábbi polgármesterjelöltje, évek óta foglalkozik az itteniek gondjával. A helyszínen találkozott velünk. Kellemes nyárias időben baktattunk ki a poros földúton. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az árvíz utáni szemétmentesítés első nekifutásra nem sikerült teljesen: bizonyára a kupacot elvitték, de a föld még tele van ruhákkal, régi hangkazettákkal, limlomokkal.

„Azért hagyták itt abba, mert már kezdett annyi víz lenni az összeszedett cuccokban, hogy aggályos volt, fel tudja-e venni a konténert az autó” - mondja a politikus.

Paál Géza kis túrára invitál minket, hátrébb még sok érdekes dolog vár ránk. A nyúlgáton megyünk végig, amin átbukott az áradó Duna vize. Ezért mondta Orbán Viktor, hogy az illegális hulladéklerakó körülkerített helyszín, és nem került szennyezett víz a Dunába. Csakhogy ez kétélű dolog. Mert tény, hogy apadáskor a nyúlgát megakadályozza, hogy a széthordott szemét a folyóba kerüljön,

de így sekély tóként a szemetes víz mindaddig itt marad, amíg ki nem szárad az egész. Ezalatt azonban a felázott szemétből bármi szivároghat a talajba. És ez Paál Géza szerint már nagy baj.

„Ott a fák magasságában van a Budapesti Vízműveknek a tartalék vízbázisa” – mutat a part felé. Egy-két kilométerrel délre, Szigetszentmiklós mellett van a valódi vízbázis, ahonnan Budapest jelenleg is kapja a vizet.

Emiatt egyesek szerint az a terület nem is árterület, hanem védterület, hiszen ivóvízbázisról van szó. Márpedig a védterületen kell védekezni, árterületen pedig nem. Viszont itt Paál Géza szerint „egy dekát sem” védekeztek. Vajon miket mutathatna ki egy vizsgálat egy hét múlva az itt szikkadó vízből vagy a környékbeli kutakból?

De honnan van itt ez a rengeteg szemét?

Laczkó Annamária, aki telekszomszédja a most többé-kevésbé kitakarított résznek, azt mondja, 2016-17 környékén lett új tulajdonosa ennek a területnek, aki hagyatékrendezéssel foglalkozott. Csakhogy a hagyatékban megmaradt bútorokat, lomokat nem lerakóba tették, hanem ide.

„Egy idő után azonban már jött a szemét is, és szép lassan kifolyt a kertből, végig elöntötte az utat is a sok kacat.”

De nem ez volt az egyetlen problémás rész. A környéken már a 2000-es évek elején divat lett az illegális hulladéklerakás. Az ide betelepülők pénzt kaptak érte a lomtalanító vállalkozóktól, akiknek mindez még így is tizedannyiba került, mint rendes sittlerakóba lerakni a sittet. Az itt magukat meghúzó családoknak pedig nagyon nagy pénz volt az a pár ezer forint, amit egy kupac szemét lerakásáért kaptak.

Így lett a Csepeli Rózsadombból fokozatosan Budapest szemétlerakata.

„Rengeteg a patkány a szemétkupacokban, és ezekben a szemétkupacokban emberek éltek egészen mostanáig, szó szerint"

– mondja Laczkó Annamária. „Pici gyerekek, csecsemők, családok jöttek a szemétkupacba, a közvetlen szomszédságunkba. Mi szóltunk nekik még múlt hét hétfőn, hogy meneküljenek, menjenek, mert jönni fog a víz. De az volt a válasz, hogy majd ha a gazda szól, akkor megyünk. Kiszolgáltatott, rendkívül lecsúszott életkörülmények között élő családok, emberek, akik ennek a szemétkupacnak a közepén éltek, ott főztek azzal a vízzel.”

Nyomorúság párezer forintért

És valóban: ahogy a nyúlgáton sétálunk, belátunk a kicsi elárasztott telkekre. A többségükben úszik a szemét a kertekben is. Hátra érünk az ártéri erdőbe, a parthoz. A bokrok alatt, a fák mellett végestelen-végig szemét. Itt vannak az elmaradhatatlan WC-csészék is, ezek valahogy mindig kellékei egy szemétlerakatnak, nem tudom, miért, de sosem látok illegális szemétkupacot enélkül. És ami a legrémisztőbb, van hullámpala is, ami már veszélyes hulladék.

A Pest Vármegyei Kormányhivatal azonban most sem foglalkozott ezzel a területtel. Az Orbán Viktor által is emlegetett kirakatparcellát felszámolták, de tovább nem mentek. Pedig csak kicsit kellett volna alaposabban körülnézni: a palától nem messze autógumik várják sorsukat, nem nehéz felfedezni a kupacokat.

„Most hirtelen ügy lett belőle, és hirtelen azt az egyetlen egy szemétkupacot találta meg mindenki, aki megfordult a környéken gumicsizmában és pufi mellényben, de az egy vagy két darab telken felhalmozott szeméthegy csak a jéghegy csúcsa” - mondja Laczkó Annamária.

Amikor megkérdezem Paál Gézát, miért nem telepített az önkormányzat térfigyelő kamerákat, elszomorító a válasza: egyfelől, mivel hivatalosan az út is magánterület, meg sem teheti. De ha az út elejére, a sorompóhoz tesznek is, mit látni? Bemegy egy teherautó ponyvával letakarva, és kijön ponyvával letakarva. Semmi sem látszik, semmi sem bizonyítható.

Most már kifelé gyaloglunk. Búcsúzóul, ha nem lett volna elég a szemét, a választókerületi elnök megmutat még egy, a párhuzamos utcában meredező szemétkupacot, közepén egy leégett, bedöntött házikóval. Azt is elviszik, talán a következő árvíz után.

Rózsadomb, Csepel

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk