HÍREK
A Rovatból

„Az egész ország egy disztópikus rémálommá válhat” – Musk-ellenes globális akciónapot szerveztek „Tesla Takedown” címmel

Világszerte 200 helyszínen tiltakoztak a Tesla, Elon Musk és a techmilliárdos kormányzati leépítései ellen. Elharapóztak ugyanakkor a Tesla-szalonok és a tulajdonosok elleni erőszakosabb támadások is.


Több mint 200 helyszínen szerveztek Tesla-ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában is szombaton, a „Tesla Takedown” (kb. „Tesla leszerelés”)  elnevezésű globális akciónap részeként – írja a CNN. A mozgalom célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet Elon Musk és a Kormányzati Hatékonyság Minisztérium (DOGE) intézkedéseire, amelyek számos szövetségi intézményt és dolgozót érintenek.

A szervezők arra kérik az embereket, hogy adják el Tesla autóikat és részvényeiket, így tiltakozva Musk ellen.

„Sajnálatos, hogy Musk a hatalmát és vagyonát negatív célokra használja” – fogalmazott Austin Naughton, aki a washingtoni tüntetés megszervezésében is közreműködött.

Washington DC egyik elegáns városrészében, Georgetownban több mint száz ember gyűlt össze egy különleges eseményre, amit a szervezők „Tesla Takedown Dance Party!” (Tesla Leszererelési Táncparti) néven hirdettek meg. A résztvevők diszkózenére táncoltak, táblákat emeltek magasba, az arra haladó autósok pedig dudálással fejezték ki támogatásukat.

James Decherd, a főváros lakója így nyilatkozott:

„Félek attól, milyen ország lesz ebből, ha ezek a megszorítások megvalósulnak. Az egész ország egy disztópikus rémálommá válhat. Fogalmam sincs, mi lesz.”

A tiltakozást hónapok óta szervező Sara Steffens és Melissa Knutson is ott volt a tömegben. Knutson elmondta: „Ez egy módja annak, hogy kimondjuk: nem félünk.” Hozzátette, hogy szomszédait a DOGE leépítései miatt elbocsátották, és most árulják a házukat. Különösen érinti őt, hogy mozgássérült lánya a Medicaidre támaszkodik.

Steffens így fogalmazott: „Nem tehetnek meg akármit. Úgy tesznek, mintha megtehetnék, mint az erőszakosak, de csak akkor lehet hatalmuk, ha hagyjuk.” Míg Marisa Deline életében először vett részt ilyen eseményen. Támogatja az elektromos autózás ügyét, de úgy érzi, Elon Musk értékrendje nem egyezik az övével.

Az FBI hétfőn bejelentette, hogy külön munkacsoportot hozott létre, amely az utóbbi időszakban megszaporodott Tesla-ellenes támadások kivizsgálására alakult. A hatóságok szerint ezek az esetek legalább kilenc államban történtek, többnyire éjszaka, egyedül elkövetve.

Az FBI közlése szerint a támadások között előfordult gyújtogatás, lövöldözés, valamint graffitik fújása, amelyek a tettesek szerint rasszisták, fasiszták vagy politikai ellenfelek ellen irányultak.

Bár a Tesla Takedown szervezői erősen Tesla- és Musk-ellenesek, azt hansúlyozzák, hogy az erőszakos akciókhoz nincsen közük.

Floridában a múlt hétvégén egy fekete SUV kis híján elgázolta a tüntetőket egy Tesla szalon előtt. A jármű lelassított, majd hirtelen gyorsított. Sérülés nem történt. A sofőr később azt mondta: „Én a Teslával vagyok.”

Elon Musk március 21-én egy belső dolgozói értekezleten azt mondta: „Vannak nehéz pillanatok... Azt mondom: tartsátok meg a részvényeiteket.”

A Tesla részvényei pénteken 263,55 dolláron zártak, ami 45%-os csökkenést jelent december óta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.


Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.

A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.

A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy

A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp

Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.

A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.

A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.

Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.

Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.

Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.

A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.


Magyar Péter azt írja, hogy

„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”

A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy

aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.

A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.

Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk