SZEMPONT
A Rovatból

„Az a célunk, hogy vidéken is megmozduljon a diákság” – A Széchenyi téren virrasztó diákok táborában jártunk

Az egy hetes virrasztás utolsó estéjén az ott akciózó diákok egyikével arról beszélgettünk, hogy látják most a helyzetet. Kiderült, hogy nagyon elszántak és kitartóak, nem napokban, hanem hónapokban gondolkodnak.


A Belügyminisztérium épületével szemben, a Széchenyi tér füvén egy hete virrasztanak az Egységes Diákfront szervezésében a tiltakozó diákok. Az idő hidegebbre fordult, az elmúlt héten volt is pár eső, éjszakai fagy. A főváros polgárai meleg takaróktól kezdve a tüzelőig mindent hoztak a jobb közoktatásért és tanáraik megbecsüléséért fagyoskodó középiskolásoknak.

Annak ellenére, hogy a minisztérium ablakaiból, de talán még a Karmelitából is remek rálátás nyílik a diákok táborára, a hatalom (és az állami nyilvánosság) továbbra is hallgat.

Ahogy közeledtem a helyszínhez, a zenét hallottam meg először. Aztán láttam a hőgombákat, padokat, DJ-t, táncoló sokaságot. Mintha egy fesztiválon járnék, nem mindenre elszánt polgári aktivisták virrasztásán. Az biztos, hogy a hideget mozogva könnyebb elviselni, talán én is táncolnék, ha hosszú órákat, esetleg egy egész éjszakát kellene eltöltenem itt most.

Interjúalanyom, Nakos Dimitros Alexandros érettségire készül. Azaz most inkább virraszt, az Egységes Diákfront aktivistájaként. A beszélgetésünkhoz mindenekelőtt valami csendesebb helyet kellett keresni, amit végül a sátrak mögött találtunk meg.

Nakos Dimitros Alexandros

– Ez az utolsó napja a virrasztásnak?

– Igen, most van az utolsó napja. Holnaptól pakolunk, vasárnapig van bejelentve a rendezvény, de az utolsó napokban tényleg csak pakolás lesz. Összeszedjük a dolgokat, és ami megmaradt élelmiszer, meg ruhák, azokat odaadjuk a rászorulóknak, illetve segélyszervezeteknek.

– Eddig is ilyen buli hangulat volt? Amikor idejöttem, azt hittem, hogy itt komoly diákok ülnek és komolyan virrasztanak, ehhez képest itt mindenki baromi jól érzi magát.

– Az első napok voltak a legnehezebbek, mert akkor még tűz sem volt, és a sátrak nagy része sem állt. Akkor nem is volt ilyen jó hangulat, tényleg csak fagyoskodás volt, de az utóbbi napokban, főleg az utolsó este szerettük volna feldobni a hangulatot, hogy minél többen itt legyenek. Ezért van most ez. Zenét eddig is hallgattunk, de most tényleg kicsit bulisabbra vettük az utolsó estét. Eddig inkább a tűz mellett ültünk (már amikor volt tűz), illetve kevesebben is voltak, mint most.

– Mennyit kellett ebből megszervezni és mennyire lett spontán?

– Az elején nagyon megszerveztük. Volt egy táblázatunk, hogy biztosan legyenek itt az Egységes Diákfrontból emberek, akik felügyelik az egészet, és akik tudják, hogy mik a keretek, de napközben teljesen véletlenszerűen jöttek a diákok, meg a támogatók. Az nagyrészt spontán volt. De azért akadt egy pár ember, akik végig itt töltöttek minden estét, minden napot. Voltak nehezebb napok, amikor esett az eső, vagy nagyon hideg volt. Akkor jóval kevesebben voltunk, gyűjteni kellett az embereket, hogy jöjjenek ki, a különböző csoportosulásainknak össze kellett dolgozni, hogy minden nap elég sokan legyenek.

– Te mit csinálnál így, december eleje-közepe tájt, hogyha ez nem egy ilyen december lenne?

– Valószínűleg otthon lennék, tanulnék, az érettségire készülnék. De most tényleg más a helyzet, a tiltakozásokon van a hangsúly. Február óta ez teszi ki a napjaimat, hogy folyamatosan szervezzük a tüntetéseket, találjuk ki, milyen új formát tud ölteni a szolidaritás, a kiállásunk.

– Ilyen jól szervezett megmozdulásokat nem gyakran lehetett látni az elmúlt évtizedekben. Mitől működik ilyen jól?

– Sokan vagyunk, nagyon sok helyről, főleg Budapestről, de vidékről is. Szerintem az nagyon hozzáad, hogy különböző fajta iskolákból vagyunk jelen a mozgalomban, illetve az is, hogy nagyon sok segítséget kapunk más szervezetektől, amelyek régebben foglalkoztak ilyesmivel, például a pedagógus szakszervezetektől, illetve egyéb mozgalmaktól, hogy mit hogyan érdemes csinálni.

– De hát pont ők nem tudták eddig jól csinálni.

– Egyenként lehet, hogy nem tudták jól csinálni, de mi összegyűjtjük mindenhonnan a tapasztalatokat. Illetve a fiatalokban van egy tenni akarás. Látjuk, hogy mekkora problémák vannak, és ez nagyon motivál bennünket. Ezért aztán valóban mindenki beleadja, amit tud. Külön munkacsoportjaink vannak, amelyek a közösségi médiával foglalkoznak, vagy plakátkészítéssel, vagy a tüntetésszervezésekkel, és így összeáll egy nagyon jó mozgalom.

– Most jön az igazán rossz idő, tehát jövő héten már durva mínuszok lesznek.

– Ezért is hagyjuk abba most itt a virrasztás, mert már nagyon hideg lesz. December 9-én lesz egy nagy tüntetésünk, de utána már nem tervezünk nagyobb demonstrációkat, amíg hideg van, mert az időjárás kezd nagyon ellenünk dolgozni. Így lesz idő megtervezni a következő megmozdulásokat, például hogy a szünet után mit fogunk csinálni. Készülünk a tavaszra, meg arra, hogy március 16–án lesz egy éve, hogy megszerveztük az első tüntetésünket, és az évfordulóra egy nagyon jó tüntetést szeretnénk újra összehozni.

– De hát március 16–ról beszélsz, ez negyed év múlva lesz. Ezek szerint ti sem számítotok arra, hogy egyhamar eléritek a célotokat?

– Bár ennek nagyon örülnénk, mert ez azt jelentené, hogy tényleg sikerült jobb belátásra bírni a kormányt és a döntéshozókat, de nem tartom reálisnak.

Itt volt az elmúlt 12 év, amikor megoldhatott volna rengeteg problémát a kormány az oktatás terén is, és minden más területen is. De nem tette.

Tehát én azt tartom reálisnak, hogy ezután sem fog megváltozni a hozzáállásuk, sajnos szükség lesz arra, hogy folytassuk.

– Láttam egy videofelvételt, amikor éppen kijött innen a miniszter, és ti skandálással hívtátok fel magatokra a figyelmet, azt követelve, mondjon le. De igazán fel tudjátok magatokra hívni a figyelmet? Az állami média kapui továbbra is zárva vannak.

– Bár a korábbi törekvések nem jártak sikerre, de mi reménykedünk, hogy talán nekünk sikerül. Ha mégsem, akkor az még nagyobb bizonyíték lesz arra, hogy működik a nyilvánosság ma Magyarországon.

– De hogyan lehet áttörni a falakat? Hogyan jut el az információ oda is, ahol mind a mai napig nem tudnak arról, hogy ezek a problémák léteznek, hogy van egy ilyen mozgalom, és a diákok már lassan háromnegyed éve szinte folyamatosan az utcán vannak?

– Igen, ezt tapasztaljuk. Eddig is jártunk le vidékre, és beszéltünk sok olyan diákkal, akik szegregátumban élnek, és oda járnak iskolába. Ott tényleg nem tudnak szervezkedni, nem tudnak arról, hogy itt most összeállt valami. Az a célunk, hogy folytassuk ezeket a párbeszédeket, hogy vidéken is megmozduljon a diákság. Próbálunk tenni annak érdekében, hogy a közvéleményhez eljusson, itt a diákok valamit csinálnak. Illetve ha a tanárok látják, hogy a diákok ennyire támogatják őket, akkor talán közülük is még többen kezdenek sztrájkolni, vagy polgári engedetlenkedni, amivel aztán a szülők figyelmét is felhívják arra, hogy itt mekkora problémák vannak.

Egyedül a diákság nem tudja megoldani ezt, de egymásra hatással vagyunk.

Ahogy mi hatunk a tanárokra, a tanárok is hatnak ránk. Hatunk a szülőkre, a szülők hatnak ránk, és a tanárokra is. Ez hosszú folyamat, és sok munka, de igyekszünk ezt használni eszköznek.

– Személyes kérdés. Te hol látod magadat a jövőben? Ha lenne egy varázsgömb, és belenéznél, akkor hol látnád magad öt év múlva?

– Nagyon érdekel a közélet, a politika, én mindenképpen szeretnék ezzel foglalkozni a jövőben. Igazából most is valamilyen szinten ezzel foglalkozom. Mindenképpen szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak, és mindenképpen szeretném magam a jövőben úgy látni, hogy tettem valamit azért, hogy Magyarország egy jobb hely legyen, mert én nagyon szeretem Magyarországot és nagyon szeretem az egész magyar kultúrát, mindent, ami itt van. Kivéve azt, hogy a közhangulat, illetve, hogy a közélet mennyire romokban van, mekkora problémák vannak a szociális hálóban és a szociális térben. Szóval én úgy szeretném magam látni, hogy ezeken a területeken elértem valamit, hogy ezeken a problémákon tudtam segíteni, vagy legalább minimális változást el tudtam érni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk