Egy 2022-es törvénymódosítás miatt nem kellett szerepeltetnie a vagyonnyilatkozatában az Integritás Hatóság elnökének, Biró Ferencnek azt a kéthektáros solymári ingatlant, amelyen a lakóháza található - írja az Átlátszó.
Az Integritás Hatóság elnökét, hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség. Csütörtökön a rendőrség látványos akcióban szállta meg az Integritás Hatóság Duna-parti irodáját. Az akció során több ezer oldalnyi dokumentumot vittek el, amelyeket az elnök szerint a hatóság ellen folytatott támadás részeként használnak fel. Biró Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy „a személyén keresztül az Integritás Hatóságot kívánják ellehetetleníteni”. Az elnököt azzal is megvádolták, hogy a hivatal számlájára bérelt autókat. Az egyik járművet a felesége használta magáncélra. A vádakat Biró Ferenc visszautasítja, a gyanúsítást pedig megalapozatlannak tartja.
Az Integritás Hatóság elnöke pénteki sajtótájékoztatóján többek között arról is beszélt, hogy otthonában a hivatal pénzén erősítették meg a kerítést. Ez a néhány éve épült ház az Átlátszó által lekért tulajdoni lap tanúsága szerint egy két hektáros, külterületi birtokon fekszik, és bár tulajdonos benne, nem szerepel az elnök vagyonnyilatkozatában.
A lap szerint ugyanakkor
jogszerűen hagyta ki az ingatlant a vagyonnyilatkozatából, mivel életvitelszerűen ott él. Egy 2022-es jogszabály-módosítás szerint pedig a lakóhelyként használt ingatlanokat nem kell feltüntetni.
A kormánypárti Magyar Nemzet korábban arról írt, hogy az Integritás Hatóság vezetője „a szervezet pénzén a budapesti agglomerációban, hatalmas területen elhelyezkedő ingatlana köré több száz méteres kerítést is építtetett”, a „telken fekvő luxusvillán” pedig „átalakítások és fejlesztések is zajlottak, szintén az Integritás Hatóság pénzén”.
Ezekkel kapcsolatban Biró azt mondta, hogy amikor vállalta a pozíciót, rengeteg fenyegetést kapott, ezért az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjének támogatásával fordult a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságához, hogy erősítsék meg lakhelye kerítését. Bár az Integritás Hatóság vezetője nem védett személy, nem kizárt, hogy erre valóban sor került - írja az Átlátszó.
Egy 2022-es törvénymódosítás miatt nem kellett szerepeltetnie a vagyonnyilatkozatában az Integritás Hatóság elnökének, Biró Ferencnek azt a kéthektáros solymári ingatlant, amelyen a lakóháza található - írja az Átlátszó.
Az Integritás Hatóság elnökét, hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség. Csütörtökön a rendőrség látványos akcióban szállta meg az Integritás Hatóság Duna-parti irodáját. Az akció során több ezer oldalnyi dokumentumot vittek el, amelyeket az elnök szerint a hatóság ellen folytatott támadás részeként használnak fel. Biró Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy „a személyén keresztül az Integritás Hatóságot kívánják ellehetetleníteni”. Az elnököt azzal is megvádolták, hogy a hivatal számlájára bérelt autókat. Az egyik járművet a felesége használta magáncélra. A vádakat Biró Ferenc visszautasítja, a gyanúsítást pedig megalapozatlannak tartja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem Nagy Ervin lett a kulturális miniszter, Magyar Péter mást választott
A leendő kormányfő újabb minisztereket jelentett be, és egy kormánybiztost is megnevezett. Tarr Zoltán vezeti majd a a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumot, Tanács Zoltánt pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
A megalakuló Tisza-kormány újabb két miniszterét és egy kormánybiztost is bejelentett Magyar Péter kedden a Facebookon. A bejegyzésből kiderült, hogy
Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Tanács Zoltánt, a Működő és Emberséges Magyarország program összeállításáét felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányításával bízta meg.
Azt is bejelentette, hogy Bódis Kriszta kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális öszehangolásáért.
Magyar Péter hangsúlyozta,
Tarr Zoltán miniszterként azért felel majd, hogy megtörténjen „a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadítása és fejlesztése”.
A miniszterjelölt feladatai közé tartozna az elmúlt évtizedekben elhanyagolt műemlékvédelem helyzetének rendezése, valamint a közgyűjtemények és a kreatív ipar megerősítése. A minisztérium hatáskörébe kerülne a civil szervezetekkel, egyházakkal, valamint a határon túli és a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás is.
Tanács Zoltán feladata az lesz, hogy Magyarország „egy modern, digitális, innovatív és sikeres ország legyen, amely képes hosszú távon, stratégiai szemléletben is gondolkodni, és a kihívásokra tudományosan megalapozott, jövőálló megoldásokat kínálni”.
A tervek szerint a minisztérium felel majd a korszerű, mobilbarát és biztonságos digitális állami szolgáltatásokért, az állami adatvagyon értékteremtő hasznosításáért, valamint a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és az innováció irányításáért, beleértve egy sikeres startup-ökoszisztéma kialakítását.
Magyar Péter Bódis Kriszta kapcsán kiemelte, hogy „több mint harminc éve dolgozik terepen, ahol kiépítette a Van Helyed rendszert, amely a társadalompolitika különböző területeit összekapcsolva biztosítja, hogy a minőségi oktatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, társadalmi helyzettől függetlenül, minden gyermek és család számára elérhető legyen”. Az ő feladata a társadalompolitikai stratégiáért és az érintett ágazatok összehangolása lesz.
A megalakuló Tisza-kormány újabb két miniszterét és egy kormánybiztost is bejelentett Magyar Péter kedden a Facebookon. A bejegyzésből kiderült, hogy
Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Tanács Zoltánt, a Működő és Emberséges Magyarország program összeállításáét felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányításával bízta meg.
Azt is bejelentette, hogy Bódis Kriszta kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális öszehangolásáért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Mészáros-vagyonról és Hatvanpusztáról: „Kérdezzék meg a tulajdonosokat”
A Fidesz választmányi ülése előtt nyilatkozott a sajtónak Orbán Viktor, ahol a vagyonosodását firtató kérdéseket elhárította. A leköszönő miniszterelnök a Tisza Párt kampányát gyűlöletkeltőnek nevezte, és azt is mondta, még nem tudja, miből fog megélni.
Orbán Viktor a Fidesz választmányi ülése előtt, a Polgárok Házánál a korábbiaktól eltérően hosszan nyilatkozott a sajtónak kedden. A leköszönő miniszterelnök arról beszélt, még nem gondolkodott azon, miből fog megélni a jövőben.
A Hatvanpusztát és Mészáros Lőrinc vagyonát firtató újságírói kérdésekre ennyit mondott: „kérdezzék meg a tulajdonosokat”.
A Tisza Párt kampányát „sikeres, hatékony és gyűlöletkeltőnek” minősítette, míg a Fideszét a szeretet kampányaként jellemezte. Arra a felvetésre, hogy Volodimir Zelenszkij alapított-e pártot, ahogy azt a Fidesz kommunikációja állította, kitérően csak annyit felelt: „várjuk meg a május 9-et” – írta a Telex.hu.
Miközben a Fidesz a választási vereséget elemezte, a pártok a parlament alakuló üléséről egyeztettek. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy nem szavazzák meg Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének. Erre reagálva a Fidesz-frakció leendő vezetője, Gulyás Gergely (A Fidesz-frakciót vezető Gulyás Gergely) közölte, hogy a párt Vitályos Eszter volt kormányszóvivőt jelöli a tisztségre.
A Fidesz-választmányra érkező politikusok a felelősség kérdését is érintették.
Deutsch Tamás szerint „az a fideszes, aki a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy nem hibázott, az téved”.
Kubatov Gábor pártigazgató úgy fogalmazott, a vereségben mindenkinek megvan a személyes felelőssége, de „hosszú történet lenne” elmondani, kinek mi. Radics Béla arról beszélt, egy „ütőképes csapat” áll majd össze a Fidesz-frakcióban.
Az új Országgyűlés május 9-én tartja alakuló ülését, ahol a képviselők leteszik esküjüket, és megválasztják a parlament tisztségviselőit, köztük a házelnököt és az alelnökeiket.
Orbán Viktor a vagyonosodási kérdések elől kitért, noha a Mészáros-csoporttal kapcsolatos hírek a választás óta folyamatosan napirenden vannak. Közvetlenül az április 12-i eredmények után elérhetetlenné vált a cégcsoport weboldala, a napokban pedig Magyar Péter tett közzé egy levelet, amelyet állítása szerint a cégcsoporttól kapott. Mészáros Lőrinc neve évek óta a leggazdagabb magyarokat felsoroló listák élén szerepel.
(A keddi események jól mutatják a választás utáni új politikai helyzetet: a Fidesz az ellenzéki szerepre készülve a belső egységet és a megújulás szükségességét hangsúlyozza, míg a kétharmados többséggel rendelkező Tisza Párt már a parlamenti alakuló ülés előtt érvényesíti akaratát a kulcsfontosságú tisztségek elosztásában.)
Orbán Viktor a Fidesz választmányi ülése előtt, a Polgárok Házánál a korábbiaktól eltérően hosszan nyilatkozott a sajtónak kedden. A leköszönő miniszterelnök arról beszélt, még nem gondolkodott azon, miből fog megélni a jövőben.
A Hatvanpusztát és Mészáros Lőrinc vagyonát firtató újságírói kérdésekre ennyit mondott: „kérdezzék meg a tulajdonosokat”.
A Tisza Párt kampányát „sikeres, hatékony és gyűlöletkeltőnek” minősítette, míg a Fideszét a szeretet kampányaként jellemezte. Arra a felvetésre, hogy Volodimir Zelenszkij alapított-e pártot, ahogy azt a Fidesz kommunikációja állította, kitérően csak annyit felelt: „várjuk meg a május 9-et” – írta a Telex.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: így távoztak a Fidesz politikusai a választmányi ülésről
A Polgárok Házában megrendezett választmányi ülésen Orbán Viktor felajánlotta a lemondását. A testület nem fogadta el, a június 13-i kongresszuson határozhatnak személyi döntésekről.
Véget ért a Fidesz választmányi ülése, a párt vezetői először gyűltek össze ebben a formában a választás óta átbeszélni a bukás okait.
Az ülésen Orbán Viktor ugyan felajánlotta a lemondását, ám azt a választmány elnöksége nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.
Fotóink a távozó fideszesekről:
Az ülés előtt a Polgárok Házánál Orbán Viktor még hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban már nem, azonnal beült az autójába és távozott. A leköszönő miniszterelnököt arról is kérdezték, miből fog megélni májustól. „Majd májusban válaszolok erre, ezen még nem gondolkodtam, ráérek májustól” – mondta.
Véget ért a Fidesz választmányi ülése, a párt vezetői először gyűltek össze ebben a formában a választás óta átbeszélni a bukás okait.
Az ülésen Orbán Viktor ugyan felajánlotta a lemondását, ám azt a választmány elnöksége nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.
Fotóink a távozó fideszesekről:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bánki Erik: Orbán Viktor felajánlotta a lemondását
Orbán Viktor felajánlotta lemondását a pártelnöki tisztségről, de ezt az elnökség nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.
Bánki Erik elmondása szerint Orbán Viktor „értékelést tartott arról, hogy ő hogy látja, az elnökség hogy látja, mik voltak azok a dolgok, amik a választási vereséghez vezettek.” Hozzátette, hogy ezt nyilvánvalóan tovább kell értékelni a Fidesz csoportjaival.
A politikus bejelentette:
„Lesz egy tisztújító kongresszus, amit az országos választmány június 13-ára összehívott.”
Elmondása szerint a kongresszuson fogja a leköszönő miniszterelnök ismertetni a részletes értékelést. „Úgyhogy 13-án a kongresszuson fogja elmondani a miniszterelnök úr azt, hogy mi az elnöksége által összerakott teória, és mi a tagokkal végigbeszélt konkrét összefoglalója ennek a helyzetnek” – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy születtek-e már személyi döntések, Bánki Erik egyértelműen fogalmazott: „Nem születtek személyi döntések.”
A párton belüli hangulatról azt mondta: „Hát nézze, egy vereség után azért örömódákról nem lehet beszélni.”
Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte mindenki reálisan értékelte a helyzetet. „Mindenki szerintem reális értékelést adott, és azt gondolom, hogy minden részletre kiterjedő összefoglalót adott a miniszterelnök úr” – állította.
Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktort továbbra is támogatják-e, Bánki Erik a saját nevében válaszolt. „Én a magam részéről mindenképpen” – mondta.
Ezt követően közölte, hogy a pártelnök felajánlotta a távozását:
„Ő felajánlotta természetesen a lemondását, de hát a kongresszus fog majd dönteni.”
Amikor arról kérdezték, kiderült-e, hogy a kongresszuson lesz-e kihívója Orbán Viktornak, a politikus a Fidesz belső működését kezdte el magyarázni. Kijelentette, hogy „mi egy demokratikus párt vagyunk.”
Kifejtette, hogy a párt alulról építkezik. „Tehát alulról építkezünk, hogy csoportoknál lesz először vita, a csoportok választanak kongresszusi küldötteket, és akkor a kongresszusi küldöttek tesznek jelöléseket a különböző pozíciókra” – vázolta fel a jelölési folyamatot.
A megbeszélésről távozó Deutsch Tamás „nagyon izgalmas beszélgetésnek” nevezte az ülést, és elmondta, a Fidesz készített egy gyorsértékelést, amit írásban küldenek el a sajtónak.
A vereséggel kapcsolatban több fideszes politikus is a felelősségvállalás szükségességét hangsúlyozta, Deutsch Tamás szerint „az a fideszes, aki a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy nem hibázott, az téved”.
Kubatov Gábor pártigazgató úgy fogalmazott, a választási vereségben mindenkinek, neki és Orbánnak is megvan a személyes felelőssége, de „hosszú történet lenne” elmondani, kinek pontosan mi - írta a Telex. Radics Béla egy „ütőképes csapat, amiben van tapasztalat és egyensúly” összeállítását ígérte.
Az ülés előtt a Polgárok Házánál Orbán Viktor még hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban már nem, azonnal beült az autójába és távozott.
A leköszönő miniszterelnököt arról is kérdezték, miből fog megélni májustól. „Majd májusban válaszolok erre, ezen még nem gondolkodtam, ráérek májustól” – mondta.
A mandátumok visszaadásáról Orbán Viktor az ülés előtt azt mondta, komoly döntéseket és személyes áldozatokat kellett hozni, mert a politikusok „megharcoltak a mandátumért”, de belátták, hogy „az a közösséget illeti meg”. A párt egységét is hangsúlyozta: „A mi közösségünk most is a legegységesebb.”
Saját szerepéről így beszélt: „Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van.”