Pozsonyi csata: Árpád vezér Soros György ellen
Árpád a Magyarságkutató Intézet animációs filmjének 30. percében szablyával integet a csatamezőn, majd látom, hogy az oldalán ott egy másik szablya, hüvelyben. Kettő van neki. Egyszerre Hofi vicce ugrik be a Szovjetunióból érkező Lenin-szoborról, amelynek a feje megsérül szállítás közben. Egy hazai szobrásszal sapkát készíttetnek rá, ott is van a fején, amikor fölavatják – a másik meg a kezében.
Történész végzettségű kritikusok írják: a tudomány nem ismer bizonyítékot arra, hogy Árpád élt a csata idején, hogy ott volt, és tényleg a harcmezőn halt meg, ahogyan a film állítja. A csata pontos helyét sem lehet meghatározni. Az is inkább feltételezés, hogy ez a magyarság további sorsát eldöntő ütközet lett volna. Azon pedig a laikus, de a történelmet valamennyire ismerő néző is felhúzza a szemöldökét, hogy a film narrátorának első mondata szerint a magyarok „visszatértek ősi hazájukba”, mármint a honfoglaláskor, a Kárpát-medencébe, és – ez később hangzik el – az itt talált népek örültek a magyar fennhatóságnak.
VIDEÓ: Pozsonyi csata, a teljes film
Többről van szó, mint egy 51 perc 49 másodperces animációs film hitelességéről. Hiszen a művet bemutató Magyarságkutató Intézetnek már a megalapítása azt üzente: a kormány nem elégedett azzal, ahogyan a magyar őstörténetet eddig kutatták és tanították. Valami mást akart, és a jelek szerint az a meggyőződése, hogy joga van dönteni tudományos kérdésekben.
Ilyen körülmények között az a történész, aki nyilvánosan megszólal, például a pozsonyi csatát bemutató film ügyében, a kormányhoz való viszonyáról is beszél. Ettől a konfrontálódástól nem feltétlenül a bátorság hiánya tartja vissza az embert. Lehet az is, amit amiatt érez, mert
Hiszen a megismerhető tények objektív vizsgálata helyett az igazi tennivaló, úgy látszik, a válogatás a legendák között, aszerint, hogy melyik kedvesebb a szívnek. Amint ez a mentalitás elkezd érvényesülni a többi tudományban is, kiderülhet például, hogy az édesgyökér jó a koronavírus ellen, ahogy nemrég a türkménbasi állította.
Ez vajon jövőbelátás vagy rosszindulat?
Azért írom ezt, mert ahogy az animációs film elején megláttam az intézet nevét, eszembe jutottak az alapítás körülményei. Az az előérzet, amellyel hozzáfogtam végignézni, nyilvánvalóan különbözik attól az érdeklődéstől, amellyel a Baltavári Tamás által rendezett korábbi munkákat néztem: a mohácsi csatát, a szigetvári ostromot, a nándorfehérvári diadalt bemutató filmet. Azok tetszettek. Látványosan, izgalmasan és egyben valósághűen ábrázolni egy történelmi eseményt szép és nehéz munka.
Feltételezem, hogy a források, a viseletek, a fegyverek és helyszínek ismerete mellett olykor a leleménynek is szerep jut, és tényleg muszáj valamit kezdeni a legendával is, amely ahhoz az eseményhez kötődik.
A nándorfehérvári diadalt bemutató filmben láthatjuk is a török zászlótartóval leugró keresztény katonát, úgy, ahogyan Antonio Bonfini leírta, de a narrátor hallgat ennél a jelenetnél: nem mondja, hogy ez Dugovics Titusz, sem azt, hogy ez a hőstett vándormotívumként több várostrom leírásánál is felbukkant.
De vajon tényleg úgy ismerik meg jól, ha szerethető?
Hogyan változnak az ember érzései, ahogy egyre mélyebben megismer valamit: és jó-e ez, vagy maradjon meg a feltétel nélküli szeretet állapotában?
Hogyan viszonyuljunk a Rákóczi-szabadságharcot megelőző kuruc háborúkhoz, amikor Thököly Imre katonái olykor a magyar területeket felprédáló törökök oldalán harcoltak? Inkább ne akarjunk tudni róla?
Maradjon meg az egri vár hős kapitánya, Dobó István a jó emlékezetünkben, vagy azért tudjuk róla azt is, amit a kortársak följegyeztek? Töltsön el minket simán gyűlölet attól, hogy – mint A pozsonyi csatát narráló Rékasi Károly szenvedélyes hangján halljuk – a nyugatiak 907-ben ki akartak minket irtani? Gondoljunk nyugodtan az unióra, Soros Györgyre is? Vagy kételkedjünk és olvassunk tovább?
„Szerintem a legtöbb embernek igénye sincs ismeretei szélesítésére, megelégszik azzal, ami megfelel előzetes elképzeléseinek” – vonja le a tanulságot keserűen A pozsonyi csata ügyében Szentesi Zöldi László. Még szerencse, teszem hozzá, hogy szintén sokan bármiben megtalálják a hibát, amiben szeretnék. Micsoda öröm, amikor ez a kétféle mentalitás találkozik, beszélget, és egyik sem sérti meg nagyon a másikat.
A mesében egyébként a bölcsek köve azé, aki csak birtokolni szeretné, de nincs vele semmi egyéb célja.
