SZEMPONT
A Rovatból

Amikor az önkéntesnek is sírnia kell – ingyenes segítséget kapnak ők is, mint a menekültek

Másodlagos traumatizácónak nevezik, amikor szorongás, bűntudat, tehetetlen düh kezdi gyötörni azokat, akik a háború elől menekülőknek próbálnak segíteni. De ők is számíthatnak támogatásra.


Két évvel ezelőtt a Covid-járvány miatt lett a szokásosnál jóval több embernek szüksége pszichés segítségre. Füredi Krisztián és felesége, Füredi Évi akkor összetoborozták kollégáikat, hogy önkéntesként segítsenek a lelkileg nehéz helyzetbe kerülteknek és a leterhelt egészségügyi dolgozóknak. Létrehozták a pszi.hu oldalt, ahol gyorsan és ingyen találhattak szakembert a rászorulók. A háború kitörésekor újra megkérdezték az önkénteseket, hogy segítenek-e, ezúttal a menekülteknek és a segítőiknek. A legtöbben azonnal igent mondtak.

Füredi Évi elmondta, hogy a háború egy kollektív trauma, amiben mindenkinek megvannak az egyéni traumái is.

„Ez egy olyan esemény, amire az embereknek nincs megoldókészletük, mivel még nem találkoztak ilyesmivel. A menekültek sokszor olyan lélektani krízisben vannak, amikor megérkeznek, hogy az alapvető dolgokra sem képesek, például megtalálni egy információs pultot vagy eljutni A-ból B-be, mert egyszerűen le vannak fagyva. A krízis egy beszűkült tudatállapot, amiből nehéz kimozdulni. Sokszor szakmai segítségre van szükség ehhez.”

Mostanra 13 nyelven, több, mint 300 pszichiáter, pszichológus és mentálhigiénés szakember végzettségű segítő van a listán. Az adott nyelv zászlójára kattintva érhető el az azon a nyelven beszélők névsora és elérhetősége, őket szabadon lehet keresni.

A segítségkérő menekültek például olyan problémákkal fordulnak hozzájuk, hogy félnek a hangos zajoktól vagy nem mernek lemenni a metróaluljáróba.

„Nyilván aki ilyesmiről számol be, bombázott vidékről érkezett. Sok édesanya jön a gyermekével, nekik hiányzik a férjük, de van olyan is, aki a 18 éves fiát nem tudta magával hozni, mert hadköteles Ukrajnában. Vannak, akik az idős szüleiket hagyták otthon, mivel az idősek nehezen mozdulnak el a megszokottból, még akkor is, ha ez veszélyes. Jellemző a menekülteknél a PTSD-s tünetek megléte, emlékbetörések, szorongás, fokozott készenléti állapot. Bűntudatuk van azok miatt, akiket otthagytak Ukrajnában.”

Akik befogadják a menekülteket, komplett élettörténeteknek, családok szétszakadásának, félelemnek, szorongásnak, traumatizáltságnak a tanúi. Ez nagyon mélyen megérint minden empatikus embert. Sokszor nehéz ezt elválasztani a saját életüktől, főleg, ha ezek az emberek egy élettérben élnek velük.

„Ezt hívják másodlagos traumatizációnak. Ilyenkor náluk is jellemző a sírás, a szorongás, a témára való beszűkültség. Sokaknak bűntudatuk van azért, mert itt Magyarországon nekünk jobb körülményeink vannak” – magyarázza.

Egy fiatal önkéntes lány, Niki is beszámolt hasonló tünetekről. Azonnal segíteni akart, amikor meghallotta, hogy ezrével jönnek a menekültek, de azzal nem számolt, hogy ez milyen megterhelő lesz lelkileg.

„Rengeteg érzés jelent meg bennem, mint például: szégyen, düh, szomorúság, szorongás, a biztonságérzés elvesztése. Szomorú vagyok és bármikor el tudnám magam sírni, mert látom az emberek szenvedéseit. Borzasztó megélni, hogy valaki nem kap szállást vagy elszakad a családjától, meghal egy szerette, látom a gyerekeket, és tudom, hogy mennyire traumatizálódni fognak.”

„Tehetetlennek érzem magam, mert csak ennyit tudok adni, befogadni valakit. Viszont ez nem menti meg sem az országát, sem a szeretteit.”

Niki amiatt is dühöt érez, hogy csak kevés embernek tud ő maga segíteni.

„Szégyenlem magam, mert látja az érzéseimet. Nekem kéne stabilnak legyek, de nem tudok mindig higgadt lenni. A stílusom alapból hangos és olaszos, de szerintem az én személyiségem pont nem a legjobb nekik. Egy nyugodt, stabil ember kellene nekik, nem  én. Azt érzem, hogy nem vagyok elég jó. Nem tudok olyan lenni, amilyennek lennem kellene. Sokszor nem is tudok olyan jól kommunikálni velük és magamat hibáztatom” – mondja.

Azért is bűntudatot érzett, mert egyetemistaként bejárt órákra, amikor úgy érezte, a pályaudvarokon vagy a határon lenne dolga. Mindig egy belső feszültséget szorította. Nem tudott eleget aludni, ezzel álmodott, és sokat remegett a keze.

„Tudni szeretném, hogy más önkéntesek mit éreznek? Ők is dühösek néha a menekültek előtt? Ők is  szoktak sírni? Hogy kezelik, hogy nekik kell most erősnek lenni, amikor legszívesebben ők is zokogni tudnának?”

Füredi Évi szerint Niki nincs egyedül.

„A honlapunk újraaktiválása után hamar láttuk, hogy a befogadóknak legalább annyira segítségre van szükségük, mint a menekülteknek. Egy ukrán tolmács például annyira átvette az általa mentett menekültek fájdalmát, hogy ettől teljesen kikészült lelkileg, jelenleg nem is tud segíteni.”

Szerinte idejében segítséget kell kérni, hogy ne jussanak el idáig.

Elmesélte, hogy egy anyukákat gyerekekkel befogadó család is megkereste őket, miután az egyik asszonynak annyira hiányzott a férje, hogy inkább visszament Ukrajnába. Nem akart segítséget, hiába próbálta a befogadó család minden úton-módon enyhíteni a szomorúságát.

„A befogadóknak azért volt szükségük támogatásra, mert azt élték meg, hogy nem elég jók, nem elég jól segítettek, miközben azt kell tudatosítanunk, hogy sajnos csak annak lehet segíteni, aki hagyja” – hangsúlyozza Füredi Évi.

Elmondása szerint jellemzők még az együttélésből adódó konfliktushelyzetek is.

„Általában az van a háttérben, hogy amikor megérkezik a menekült, nem egyből a határok és a szabályok kijelölése jut eszünkbe. Aztán ha tovább marad, lehetnek súrlódások, mint ahogy egy átlagos családban is, ahol nincsenek idegenek. Ilyenkor a befogadóknak abban tudunk segíteni, hogy kijelöljék saját határaikat.”

Amikor fáradtságot nem ismerve segít valaki, nem eszik, nem alszik, elhanyagolja a munkáját, az hamar kimerüléshez, kiégéshez vezethet.

„Mindenképpen fontos és a határaink megtartásához kapcsolódik, hogy amennyire tudjuk, akkor is próbáljuk a megszokott módon élni a mindennapjainkat, ha menekülteket fogadtunk be. A mi rituáléink az ő biztonságérzetüket is növelik, amit teljesen elveszítettek azáltal, hogy otthagyták az egész életüket” – tanácsolja.

A pszi.hu oldalon  megadott elérhetőségeken jelentkezhetnek a rászoruló önkéntesek és a menekültek is. Minél előbb érdemes felkeresni szakembert, hogy megakadályozzák a komolyabb, hosszú távú problémákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk