Alvilági ügyletek emberközelből – interjú Mariana van Zeller oknyomozó újságíróval új National Geographic-sorozatáról
Drog, prostitúció, fegyver, tiltott állatkereskedelem – ezek az alvilági üzletek gyakran szerepelnek a bűnügyi krónikákban. De legalább ugyanekkora illegális biznisz a pénzhamisítás, a különböző e-mailes pénzkicsaló módszerek, a piramis-játékok. Mariana van Zeller, a világhírű, portugáliai születésű, Los Angeles-ben élő oknyomozó újságíró már korábban is sokat foglalkozott a jól jövedelmező bűnözés hátterének felderítésében. Most a National Geographic számára nyolcrészes sorozatot forgatott Trafficked címmel, amelynek a múlt héten volt a világpremierje. (Magyarországon 2021. február 26-ától vetítik a NatGeo csatornáján A bűn kereskedői címmel).
Mariana van Zeller a vele készült Zoom-interjúban
nem tagadta: munkája során tisztában volt azzal, hogy ő és riportalanyai az életükkel játszanak.
– Mi motiválta Önt, hogy újra meg újra elinduljon a bűn nyomába?
– Az volt a célom, hogy bemutassak egy olyan világot, amelyet általában kevesen ismernek, holott a hatása óriási. A hivatalos gazdaságnak szinte minden mozzanata előttünk zajlik, folyamatosan értékelik, elemzik, annál kevesebbet tudunk a „nemhivatalos” gazdaságról, a feketepiacokról. Vegyük például a drogkereskedelmet. Évi 300 milliárd dolláros forgalomról van szó. Ezek az üzletek a Föld lakosságának közel a felét érintik.
– Hogy sikerül ezeknek az illegális szereplőknek a bizalmába férkőznie?
– Ez a munkám legnehezebb része, hogy eloszlassam a gyanakvásukat. A legjobban attól félnek, hogy rájuk irányul a hatóságok figyelme. Ezért előfordul, hogy hónapokig, évekig tart, míg megbíznak bennem annyira, hogy elkezdhetjük a közös munkát. Mindjárt az elején tisztázom velük: azért vagyok itt, hogy megismerjem a történetüket és nem azért, hogy ítélkezzem felettük. Tisztelem bennük az embert. Tudják, ki vagyok, nyílt kártyákkal játszunk. Fontos számukra, hogy elmondhassák, mit csinálnak egy olyan nemzetközileg elismert médiumnak, mint a National Geographic, mert sokszor még saját családjuk sem tudja, és ezt most büntetlenül megtehetik. Ezért is rejtjük el az arcukat, változtatjuk el a hangjukat. Ezek az emberek megértésre vágynak, azért mondják el történeteiket. Ők többnyire a társadalom leginkább megbélyegzett tagjai, és lehet, hogy rossz, amit tesznek, de nincs más lehetőségük, és alapvetően nem rossz emberek. Én is vallom azt az elvet, hogy „a bűnt gyűlöld, ne a bűnöst”.
– Önt tehát az emberi oldal érdekli, és nagy empátiával közelít ezekhez a történetekhez.
– Igen, ez a legfontosabb üzenete a filmemnek: még a legfélelmetesebb, legtaszítóbb világban, a legveszélyesebb körülmények között élők is ugyanolyan emberi lények, mint mi.
– Melyek voltak a forgatás során a legemlékezetesebb találkozásai?
– Az egyik legmegrázóbb történet azé a lányé volt, aki a Szélhámosságok (Scams) című részben szerepelt. Nyilván sokan elítélik azért, hogy egy olyan társaságnak dolgozik, amely pénzt csal ki az emberektől, és áldozatai között voltak hiszékeny, magányos idős emberek. Ő elmondta nekem, hogy elkeseredésében kezdte el ezt csinálni, miután meghalt a nagyapja, akinek nem tudott kifizetni egy 2700 dolláros műtétet.
– Nyilván voltak olyan pillanatok, amikor Önt is megszállta a halálfélelem.
– Igen többször is előfordult, hiszen ezek a történetek is életről vagy halálról szólnak. Persze igyekeztem felkészíteni magamat az ilyen helyzetekre, de egészen más „terepen” lenni, amikor az ember nem tudja, hogy a következő pillanatban mi fog történni. Például amikor a mexikói Sinaloában, a legnagyobb drogkartell területén jártunk, katonai kíséretet kaptunk, de egy idő után láttuk, hogy ők is pánikba estek. Nem tudtuk, mi a jobb: hogyha velük együtt menekülünk, mert ha lőnek rájuk, minket is lelőhetnek, vagy pedig inkább lemaradunk és elrejtőzünk. Ez valóban vérfagyasztó pillanat volt.
– A filmet ajánló Instagram-posztjában azt írta: „Újságíró vagyok, akinek küldetése megtalálni saját belső útját. Mit jelent ez?
– Fel akarom fedezni a világ legsötétebb, legtitkosabb oldalait, azt, hogy miként működnek és miként irányítják a világot. Azt hiszem, sok tanulnivalóm van még. Mert csak akkor tudjuk megállítani ezeket az erőket, ha alaposan megismerjük őket és nekem az a dolgom, hogy minél többen tudjanak róluk.
– Nem akármilyen körülmények között indult az Ön újságírói pályafutása. Helyszíni riportot kellett készítenie New York-ban 2001. szeptember 11-én.
– Huszonnégy éves voltam, alig egy hónappal korábban kezdtem el az újságíró kurzust a Columbia egyetemen, és közben keményen gyakornokoskodtam egy portugál tv-csatornának. Még aludtam aznap reggel 9 óra tájban, amikor megszólalt a telefonom, a tévétől hívtak, hogy menjek azonnal a belvárosba, mert ott napjaink legfontosabb eseménye zajlik. Még sosem csináltam azelőtt helyszíni tudósítást. Csak arra emlékszem, hogy órákkal később még mindig az utcákon voltam, és láttam az embereket, akik szeretteiket keresték. Igazából akkor döbbentem rá, hogy mibe csöppentem és akkor határoztam el, hogy oknyomozó újságíró leszek…
