hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Alig hordanak már maszkot közterületen az emberek – van értelme fenntartani a szabályt?

Logikátlannak tűnik, hogy a teraszokon nem kötelező, pár méterrel arrébb az utcán viszont változatlanul. De azt is egyre kevesebben tartják be. Felelőtlenség, vagy inkább lazítani kellene?

Link másolása

hirdetés

A kormány az őszi nagy lezárással egy időben, november 11-től tette kötelezővé a szabadtéri maszkviselést, akkor még csak a 10 ezer főnél nagyobb városok egyes közterületein, amiről a polgármesterek döntöttek. A március eleji szigorítás viszont már nem tett ilyen különbséget: kimondták, hogy a települések belterületén mindenhol maszkot kell viselni.

Azóta is ez a szabály az irányadó, hiába töröltek el időközben egy sor másik rendelkezést. Az utóbbi időben azonban meredeken csökkenni kezdett azok aránya, akik be is tartják – különösen, amióta elkezdett melegedni az idő. A hét eleji, szinte már kora nyárinak mondható napokon azt tapasztaltuk, 10 járókelőből legfeljebb 2-3 viselt maszkot Budapest belvárosában. A kistelepüléseken pedig feltehetőleg még rosszabb az arány.

A teraszok nyitása óta még inkább felmerül a kérdés, szükség van-e továbbra is a kötelező szabadtéri maszkviselésre, hiszen ott a fogyasztó vendégek számára nem előírás, néhány méterre tőlük, az utcán azonban igen.

Megkérdeztük Duda Ernő virológust, indokolt lehet-e már a szabály eltörlése, vagy egyelőre felelőtlenség.

Indokoltnak semmiképp nem mondanám, még akkor sem, ha a zárt helyek összehasonlíthatatlanul veszélyesebbek, hiszen szabadtéren nemcsak a népsűrűség ritkább, hanem a levegő is mozog

– nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak, hozzátéve: igaz, hogy meleg és száraz időben valóban kevésbé terjed a vírus, ha azonban jön egy hűvösebb, esősebb időszak, ez a tendencia máris megfordul.

A szakértő szerint az is fontos szempont, hogy egyelőre nem tudjuk, mekkora veszélyt fog jelenteni az indiai mutáns, ha nálunk is megjelenik.

hirdetés

Úgy látja, „inkább ne húzgáljuk most az oroszlán bajszát”, hiszen ha még néhány hétig fegyelmezetten betartjuk a szabályokat, jó esély van rá, hogy annyira lecsökken a járvány terjedése és ezzel párhuzamosan megnő a védettek aránya, ami mellett már vállalható kockázat a köztéri maszkviselés mellőzése.

Duda Ernő becslése szerint 1 százalék körül lehet a vírus halálozási rátája, emiatt kb. 2-3 millióan eshettek át eddig a fertőzésen. Közülük másfél-kétmilliónak lehet még meg a védettsége, ehhez adódik hozzá az a további nagyjából kétmillió ember, aki már mindkét oltását legalább két hete megkapta, és van is megfelelő védettsége (hiszen egyik vakcina sem 100 százalékban hatékony).

Ideális esetben május végére elérhetjük, hogy a lakosság fele ilyen vagy olyan okból védett lesz. Emellett az is szükséges kritérium, hogy a regisztrált új fertőzöttek száma napi 300 alá csökkenjen, a teszteknek pedig a 3-5 százaléka legyen csak pozitív – ez a WHO ajánlása a Magyarországhoz hasonló méretű országok esetén.

Ha a fentiek teljesülnek, az Duda szerint már elegendő ahhoz, hogy a szabadtéri maszkviselést el lehessen törölni.

Beltéren más a helyzet: ott annyival nagyobb a vírus továbbadásának kockázata, hogy csak akkor lehet feloldani a korlátozást, ha a járvány teljesen véget ér. Tehát a nyáron még valószínűleg maszkot kell viselnünk, sőt a lakosság oltási hajlandóságától függően az is előfordulhat, hogy egészen év végéig érvényben marad a szabály.

A témával kapcsolatban megkerestük a Koronavírus Sajtóközpontot, azonban cikkünk megjelenéséig nem reagáltak, ahogy a csütörtöki kormányinfón sem került elő a kérdés.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből

Szerzőnk szerint nemhogy nem pedofilellenes, de még csak nem is kizárólag melegellenes a kedden a Parlament által elfogadott törvény. Publicisztikájában arra próbál rávilágítani, hogy miért tartja emberellenesnek az új szabályozást, és hogy miért érint ez többeket, mint a szexuális kisebbségek csoportjait.

Link másolása

hirdetés

Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.

Parlamenti szavazás a pedofiltörvénynek álcázott melegellenes törvénymódosításról; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Amit tegnap a Parlamentben elfogadtak a honatyák és -anyák, azt hívják pedofiltörvénynek, ami hiba. Mostanra már nyilvánvalóan látszik, hogy egy szexuális bűnöző csoportot csak álcaként használtak ahhoz, hogy egy Európában példátlanul embertelen, a társadalmat megosztó (ám a párbeszédre nem törekvő), egy egész csoportot ab ovo megbélyegző törvényt hozzanak. Adná magát, hogy „melegtörvénynek” vagy – nem kerülgetve a forró kását – homofób törvénynek nevezzük.

De én itt sem állnék meg: a kedden az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény egyszerűen emberellenes.

Mikor egy kommentszekcióban kifejtettem a véleményem a törvényről, egy vicceskedő ellenoldali röhögős emojik mellett megjegyezte, hogy: „Érintett vagy a témában, mi?” Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: igen. Harmincas éveiben járó, heteroszexuális párkapcsolatban élő férfiként naná, hogy érintett vagyok abban, ha hozzám rengeteg dologban hasonló honfitársaimat egy születéskor eldőlő adottságuk miatt nemhogy másodrendű, de kifejezetten nem kívánatos állampolgárnak tartanak. Érintettebb már nem is lehetnék. Rendkívül ostoba az, aki nem veszi észre, hogy ő is érintett. Mindannyian azok vagyunk, még ha sokan most legyintve azt is gondolják, hogy „Hja, már megint hisztiznek a buzik!” Ilyesmi esetekben nagyon óvatosan kell fogalmazni, de szeretném, ha egy pillanatra belegondolnánk azokba az időkbe,

amikor utoljára kellett honfitársainknak így vagy úgy bűnhődniük azért, amilyennek születtek. Hol vagyonelkobzással, hol megkülönböztető jelzéssel – hol pedig 18-as karikával és 22 óra utánra száműzve.

Az elmúlt napokban sokan belementek abba a kérdésbe, hogy ezt most vajon miért kellett. Érdekes megoldások születtek, valószínűleg van bennük igazság. Jó ez a törvény a koronavírus utáni részben talán megtépázott renomé visszaállítására azzal, hogy egyben tartja a tábort egy új ellenségkép kialakításával. És valószínűleg az sem elvetendő ötlet, hogy igyekeztek olyan törvényt alkotni, amivel potenciálisan szétszabdalhatják a számukra oly kellemetlen (és oly sokszor gúnyolt) „nagy politikai összefogást” is. Ez mind meglehet, de ha hátrébb lépünk, ezek a napi politikai kérdések csak apró és jelentéktelen kis foltocskák az egyébként összképében is ocsmány (az elmúlt 30 év egyik legocsmányabb) törvénykiegészítésén.

Mit állít egy egyszeri homofób a melegekről? (Most ne jöjjünk azzal, hogy nem azok: akikről itt és most beszélek, azok bizony vastagon homofóbok, bárhogy igyekeznek kozmetikázni magunkat, akárhogy lobogtatják a Freddie Mercury-lemezüket vagy takaróznak azzal, hogy Oli úr volt a kedvenc Szomszédok-szereplőjük). „A melegekkel semmi baj nem lenne, ha nem nyomulnának ennyire”. Azaz, ha csendben, meghúzódva gyakorolnák teljesen alapvető emberi jogukat a szeretetre. Ismerős? Néhány éve Orbán Viktor is „megdicsérte” azokat a homoszexuálisokat, akik „tudnak viselkedni”, akik nem „provokálnak”. „Akkor most mi vagyunk a jó buzik?” - tette fel a legendás és zseniálisan találó kérdést a Kossuth-díjas Kulka János. Aki hamarosan ilyeneket lehet, hogy csak 22 óra után tehet fel. Egyáltalán: szerepelhet ő még a tévében 18-as karika nélkül? Énekelve például a több értelmezés szerint a másság himnuszaként is felfogható Hallelujah című Leonard Cohen-dalt? Kínzó kérdés, és sokkal komolyabb jelentőségű, mint sokan gondolják.

hirdetés

Szóval homofóbék szerint a melegek állítólag túlságosan nyomulnak, és mit ad isten: ott az utalás a törvényben! Nem tehetik be a lábukat az iskolákba olyan szervezetek, akik akár csak utalás szintjén is beszélnének arról, hogy létezhetnek a többségtől eltérő szexuális irányultságú egyének. Nem „nyomulhatnak” be a gyerekek életébe olyan szakértők(!) sem, akik adott esetben egy fiatalnak tudnának segíteni azzal, hogy megmutatnák: „nem vagy egyedül, amit érzel, teljesen normális, segítünk abban, hogy ezzel együtt tudj élni”. Ehelyett a törvénykiegészítés az amúgy is zaklatott és zavart tinédzsernek kimondja: „amit érzel és amivel vívódsz magadban, az bűn. Te egy két lábon járó tizennyolcas karika vagy, sötétedésig itt látni sem akarunk”.

Ha eddig is voltak tizenévesek, akik nem bírva az érzéseikkel és a környezetük által rájuk nehezedő nyomással, inkább a halált választották a szenvedések helyett, mi várható akkor, ha az állam, amiben élnek, deklaráltan is kirekeszti őket a társadalomból?

Nem kell szeretni vagy pártolni a melegeket ahhoz, hogy felismerjük, amit fentebb említettem: az új szabályok nem melegellenesek, hanem emberellenesek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Magyarország Országgyűlésének választott képviselői közül több mint másfél százan (igen, a "szent leváltó összefogás" tagjai is) minden idők legprimitívebb, legalpáribb és legaljasabb melegellenes tételére húzták fel javaslatukat: a pedofilok és a homoszexuálisok összemosására. Egy percig se gondoljuk, hogy a képviselők ne tudnák, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Na jó, legyünk megengedőek: az elmúlt évek politikusi nyilatkozataiból kiindulva talán mégis lehet, hogy néhányan valóban megrekedtek ezen a szinten.) Ez az összemosás semmi más, mint a legalantasabb érzelmekkel való tudatos játék. Egy olyan veszélyes és kegyetlen játék, amit általában a legvaskosabb diktatúrákban "játszanak" – és most, a 21. század harmadik évtizedében az Európai Unió egyik tagállamában is.

Civil szervezetek kezdeményezésére több ezren tiltakoztak hétfőn a Parlamentnél a homofób törvénykiegészítés ellen.

”[...] tilos tizennyolc éven aluliak számára […] olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Minden bizonnyal a szöveg megalkotói is érezték, hogy a szexuális másság bemutatásával senkinek nem a népszerűsítés a célja, hanem a megismertetés, az elfogadás erősítése. Úgyhogy akkurátusan, egyszersmind a leggonoszabb módon kiegészítették azzal, hogy a fiatalok soha ne is láthassanak ilyet. Mert nem szabad - sem látni, sem ilyennek lenni. Ezután viszont semmi túlzás nincs abban, amit sz RTL Magyarország üzent.

Persze a rendelkezés nem fogalmaz ennél részletesebben (az efféle szövegek sosem teszik), így a szabály gumi volta miatt ki-ki kedvére büntetheti az iskolai tanárt, aki mondjuk Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című, homoerotikus vonallal fűszerezett művét mutatja be. Vagy akár meg akarja ismertetni Márai Sándor rendkívül fontos, Egy polgár vallomásai című művének teljes szövegét, olyan mondatokkal, mint például: „A legtöbb ember néha homoszexuális, néha nem az”.

Kérdezhetném, hogy ennek az őrületnek vajon hol van a vége, de az igazság az, hogy azt sem nagyon látjuk, hol kezdődik.

Egyáltalán beszélhetünk-e a fiataloknak Csajkovszkijról, az említett Wilde-ról, Verlaine-ről és Rimbaud-ról (nem beszélve kettejük viharos kapcsolatáról), Pilinszky Jánosról? És amíg pont nem kerül az irodalomtörténeti vita végére, énekelhetjük, taníthatjuk-e a jó eséllyel homoszexuális Kölcsey Ferenc Himnusz című művét?

Én nem vagyok meleg - de erről nem tehetek. Sokan mások azok – és épp annyira nem tehetnek róla, mint én az ellenkezőjéről.

Nem akarnak plusz jogokat, de ahhoz ragaszkodnának, hogy annyi illesse meg őket, mint engem. Miért gondolunk vajon sokszor a jogra úgy, mint egy véges dologra? Amiből ha rajtam kívül részesül valaki, akkor az én érdekeim sérülnek? Ha Zsolt és Judit összeházasodnának, ezt akkor is gond nélkül megtehetik, ha János és Zoltán is részesülhetnek ebből az alapvető jogból. Ha Zsófia és Adrienn egy párként örökbe fogadhatnak egy gyereket, miért gondoljuk azt, hogy ez sérti Gábor és Szilvia családalapításának jogait? Márpedig aki a családok védelmében korlátozná a melegek jogait a fenti dolgokban, az ezt gondolja. És vajon az a gondolat honnan jön, hogy ha valaki szembesül azzal, hogy léteznek melegek, maga is azzá akar válni? Annyi mindent látunk felnőtt korunkig a filmekben, klipekben, Híradóban vagy akár csak a mindennapokban, és a töredékét sem akarjuk magunk megélni.

Meggyőződésem, hogy ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak házasságra, családalapításra, bujkálásmentes életre, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből.

Amikor fiatal fiúként majd felnőtt férfiként a páromról kérdeztek, sosem kellett köhécselve elmismásolnom a kérdést. Amikor a munkahelyemen jelezték, hogy egy összejövetelre elhozhatom az élettársam is, sosem kellett kimentenem magam (vagy őt), esetleg hosszan tépelődnöm, hogy jó ötlet-e felvállalnom mások előtt. Az utcán bármikor megfoghattam szerelmem kezét, a parkban bármikor megcsókolhattam – anélkül, hogy emiatt atrocitás vagy megvetés lett volna a jutalmunk. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem irigylek el meleg honfitársaimtól, hovatovább boldoggá tenne, ha ezt mindenki szabadon megélhetné.

Nem tudom megérteni, hogy másoknak miért fáj ez ennyire. Azt pedig végképp nem tudom – mert nem lehet, sőt nem szabad – elfogadni, hogy az eddig is csak nyomokban meglévő, törékeny egyenlőséget egy ország vezetése deklaráltan elvegye a körülöttünk elő emberek egy részétől.

Ne a melegek miatt álljunk ki a súlyosan homofób és emberellenes törvény ellen – hanem magunk, mindannyiunk miatt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Honnan tudhatod, hogy egy nárcisztikus ragadozó hálójába kerültél? 

A „nárci” az, aki soha nem jár terápiára, körülötte viszont majdnem mindenki. Egy ilyen ember egy mentális rémálom. Egyetlen védekezés van ellene: az elején kiszúrni, és menekülni. Kis, szubjektív útmutató párkapcsolati vámpírok ellen. 

Link másolása

hirdetés

Érdekes, hogy az angol "narcissist" szónak nincs magyar megfelelője. Ha úgy fordítjuk, "nárcisztikus", nem adjuk át a jelentést. Ugyanis mindenki nárcisztikus egy kicsit. A nárcizmus egy spektrum, ki az elején van, ki a közepén, ki a végén. A "túltolt" egón, nagyképűségen, fennhéjázáson, arrogancián bárki rajtakaphatja olykor-olykor önmagát, ettől nem kell megijedni. A "narcissist" viszont egyértelműen olyan embert jelent, akinek a személyiségén eluralkodik ez a torzulás, és megmételyezi nemcsak a "nárcit" (nicsak, mégis van rá szó, ha kicsit gügyögős is), és érzelmi ronccsá teszi a környezetét. 

A nárcisztikus személyiségzavart, ami a spektrum legszéle, csak szakember diagnosztizálhatja, ahogy a nárcizmussal együtt gyakran megnyilvánuló pszichopátiát és szociopátiát is. Ahhoz viszont sajnos nem kell szakembernek lenni, hogy valaki áldozatul essen egy ilyen mérgező személyiségnek. Én magam vagy tíz évvel ezelőtt túléltem egy ilyen kapcsolatot, végigcsináltam utána egy pszichoterápiát (komoly poszttraumás stresszben szenvedtem, teljesen kicsinált a "nagy szerelem"). Számtalan cikket, videót néztem meg, szakértőket hallgattam, online támogatói csoportokban kutakodtam, "túlélőket", és ilyen kapcsolatokban jelenleg is vergődő áldozatokat hallgattam meg.

Nem vagyok szakember, de a saját pokoljárásom egy kicsit kiokosított arról, hogyan szúrjam ki az érzelmi ragadozókat, akár a magánéletben, akár barátságban, munkakapcsolatban.

Ugyanis sokkal többen vannak, mint hisszük, sokkal több kárt okoznak, mint hisszük, és (ami elég meglepő) sokkal kiismerhetőbbek és megjósolhatóbbak, mint hisszük. Az alább felsorolt "vészjelzés-lista" ettől függetlenül szubjektív. NEM szakértői vélemény. 

1. Várj, bombázó

A nárcizmus egy elképesztően komplex jelenség, de ha kapásból rá kellene vágnom, mitől olyan pusztító, azt mondanám: ezek belül kicsi emberek, akik mások kárára akarnak nagyok lenni. Mindenáron. Olyanok, mint egy csili-vili diszkógömb (tudjátok, amelyek a 80-as évek bulihelyein lógtak a plafonról). Mindenhonnan szívják magukba a villódzó fényt, és aztán szikrázzák szét, ezerfelé: "Nézz rám, nézz rám, hogy csillogok, milyen klassz vagyok, az egész világ engem imád!" De bent, a gömb belsejében egy síró-nyöszörgő kis ruhakupac kuporog, amely a külső fény nélkül képtelen lenne életben maradni.

hirdetés

Ebből már az is kiderül, hogy a nárcizmus alapvetően egy védekezési mechanizmus, ahogy egy pszichiátertől hallottam valahol: ez egy sors. Senki sem választja, genetikai tényezők és gyerekkori traumák (többnyire érzelmileg elérhetetlen szülői magatartás) együtt okozhatják, és akkor se mindenkinél. Az a fájó helyzet, hogy a nárcik nem tehetnek róla, hogy azok, és többségük még csak nincs is tudatában az állapotának. De ettől még borzalmasak. 

Ahhoz, hogy egy nárci "életben" tudjon maradni, állandó külső fényforrásra van szüksége, mint a diszkógömbnek. És ezt másoktól kell elvennie. Bárkitől, aki kapcsolatba kerül vele.

Mivel nincs szilárd belső identitása, kívülről táplálkozik. A másik embert nem emberi lénynek látja, hanem használati tárgynak, amelyből a saját jó közérzetét próbálja kicsikarni. Hogy mit vár? Mindent felülmúló csodálatot, szolgalelkű ajnározást, a tökéletessége állandó megerősítését. Piedesztált, dicsőítést, kizárólagos rendelkezésre állást, és persze feltétel nélküli egyetértést. Egyszóval: kontrollt. De még ez is kevés. Sajnos másra is szüksége van: mások megalázottságára, érzelmi kiszolgáltatottságára, fájdalmára, rettegésére és akár az őrületig fokozódó összezavarodottságára. Ha találkozol egy nárcival, és beleszeretsz, sajnos az utóbb felsorolt, borzalmas érzések rendre utol fognak érni. De nem az elején.

És itt jön be a fenti alcím: bombázás. A "love-bombing", vagyis szeretettel bombázás minden ilyen kapcsolat első fázisa. A nárcik manipulatívak, sokszor igen sármosak és elbűvölőek, hamar kiszimatolják az áldozat vágyait, titkait, gyengeségeit, és mesterien rá is játszanak. Úgy söprik le a kiszemeltjüket a lábáról, mint egy hurrikán. Ha már az első randin úgy érzed, hogy megtaláltad életed szerelmét, a Nagy Rokon Lelket, a tündérmesét, amire mindig is vágytál, az embert, akivel befejezitek egymás mondatait, aki egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az a rossz hír, hogy többnyire tényleg nem igaz. Te a fellegekben jársz, én viszont azt mondom: ez az egyik legkomolyabb vészjelzés.

A túláradó imádat, a tökély-érzés, a rózsaszín felhők, a tökéletesen célba találó bókok, a napi kétezer szerelmes üzenet, és főként a szédítően gyors tempó (már a harmadik-negyedik randin összeköltözésről, házasságról, gyerekről beszél) igen ritkán jelent jót. Ez az a rész, amikor a leginkább észnél kell lenned, és lelassítani, néha hátra lépni, tiszta fejjel elgondolkozni, hogy mibe is keveredtél. Ha ugyanis egyszer úgy igazán beszippantott, szinte lehetetlen belőle kilépni.

2. Semmi sem az, aminek látszik

Ha mégsem úszod meg, és bevonódsz egy ilyen ember bűvkörébe, még mindig van visszaút. Tudom, hogy mindenki vágyik a tündérmesékre. Az imádatra. A "különleges vagy" érzésre. De ha már pár hónapja randizol ezzel a feltűnően tökéletes Nagy Ő-vel, érdemes nagggyon odafigyelni. Akár naplót is vezetni. Két dolog fogja elárulni, hogy valami nem stimmel. Az egyik, ha hiszed, ha nem, a saját belső intuíciód. Szinte minden nárci-áldozat, akivel beszéltem, azt mondta: "Úgy két-három hónap után kezdtem érezni, hogy valami nem egészen kerek ezzel a pasival/nővel. Nem tudtam megfogalmazni, de a gyomrom tájékára már beette magát valami kényelmetlenség-érzés. Fura volt."

A másik árulkodó jel, hogy imádatod tárgyának személyiségében, tetteiben, szavaiban kezdesz oda nem illő dolgokat megtapasztalni. Veled kenyérre lehet kenni, de az étteremben bunkó a pincérrel. A benzinkúton a kiszolgáló hölggyel. Az én "csupaszív" exem például egy hónap alatt két embert rúgatott ki a munkahelyéről: egy taxis diszpécsert és egy bolti pénztárosnőt. Mert udvariatlanok voltak velünk. Tényleg azok voltak, de annyit nem ért az egész. Ő viszont utánuk ment, hetekig bombázta panaszlevelekkel a főnökséget, és végül elégedetten nyugtázta a győzelmét.

Leígéri a csillagos eget, de amikor megkéred, hogy vigyen már vissza neked egy könyvet egy ismerősödnek, aki a szomszédjában lakik, csak a postaládába kell bedobni, már "nem esik útba." Miközben a közös jövőt tervezgetitek, hirtelen odavakkantja: "Mondjuk eltartani nem foglak." Szó nem volt róla, hogy eltartson, és mosolyogva mondja, de akkor is. Fura, rossz érzés kerít a hatalmába. Az esti billiárdpartitokra nem tudsz elmenni, mert belázasodsz. Nem teszi szóvá, de hideg és távolságtartó lesz. Nem érted: mintha büntetne, de hát beteg vagy, nem csináltál semmi rosszat. Ha nélküle csinálsz programot, három napra "kihűl", eltűnik az imádat. Finoman elkezd a családod, barátaid ellen beszélni. Még nem teljesen izolál, de a végcél az lesz, higgy nekem. Szavakban te vagy neki a fény az éjszakában, de a többi emberi kapcsolata zavaros. A családjával nem jön ki. Az exei mind hülyék. A kollégája érdemtelenül kapta meg a kinevezést, az neki járt volna. A sor végtelen.

A lényeg az, hogy miközben haladtok előre az időben, egyre több oda nem illő, a gyomrod tájékán kellemetlen nyomást okozó dolog bukkan fel vele kapcsolatban. Mintha a Nagy Ő mögött egy másik ember rejtőzne. Az a baj, hogy rejtőzik is. És ebben a fázisban már kezd félrecsúszni az álarc.

Még mindig nem késő menekülni, bár őszinte leszek: szerintem szinte egy áldozat sem teszi meg. Aki hinni akar, az hisz is, a vészjeleket figyelmen kívül hagyja, félresöpri, mert a bőre alá fecskendezett szerelem-drog már túl erős. 

3. Ő hazudik, te szolgálsz

Mire a fenti igazságra ráébredsz, sajnos már a "leértékelési" fázisban vagy. A nárcik ugyanis az első, szeretet-bombázós, azaz beszippantós időszak után törvényszerűen és elkerülhetetlenül belefognak a kicsinálásodba. A leépítésedbe. Az önbizalmad totális lenullázásába. Nálam ez a következőképpen történt: a kezdeti őrült, szerelmes rajongás után Tibor (legyen ez a neve) szépen, lassan elcsendesedett. Szemrehányó csend volt ez, és mivel nem tudtam, miért haragszik, megijedtem. Elkezdtem teperni. És az életem szépen, lassan beledarálódott az ő elvárás- és szabályrendszerébe. Soha nem sminkeltem magam erősen, de azt is teljesen elhagytam, mert szerinte “természetesen vagyok a legszebb”. Nem főztem rosszul, de minden ételt megtanultam úgy elkészíteni, ahogy az anyja (az anyjával betegesen erős volt a kapcsolata, a többi családtagjával hol jóban volt, hol nem).

És miközben egyre inkább olyanná váltam, mint egy stepfordi feleség, ő egyre szemetebb lett. Csendes szemét volt, de az talán rosszabb, mintha őrjöngött volna.

"Mi van, te borsólevesen kívül mást nem tudsz főzni?" – jegyezte meg lassan, tagoltan, ha egymás után két vasárnap azt főztem ebédre. "Már megint ezt a nyanyás cipődet veszed fel?" "A fürdőszobát minden héten ki kell ám takarítani, most is tiszta por volt az üvegpolc a púderedtől, különben is, nem úgy volt, hogy nem sminkeled magad? Miért akarsz mindenáron kurvásan kinézni?" Szépen, szisztematikusan döngölt bele a földbe. És én hagytam. Nem, nem tudom, miért. Talán mert még mindig volt néhány jó pillanat, akár fél-fél napok is, amikor viszonylag ki lehetett jönni vele. Talán mert ez a langymeleg terror is adott valami biztonságot, amire mindennél jobban éheztem. Mert rettegtem, hogy "ha rossz leszek", elhagy. Mert akkor már azt sem tudtam, ki vagyok. Ő rajzolta meg a személyiségemet, és ha a gondosan kontúrozott vonalakból kilógtam, kegyetlenül megbüntetett.

Így, visszagondolva, nincs ezen semmi meglepő. A nárci pontosan azért hálóz be, hogy a fent vázolt szörnyűség megtörténjen veled. Az elején őrült szerelmet, közös, mesebeli jövőt hazudik. Egyébként is sokat hazudik, sokszor apróságokban is. Számtalan sztorit talál ki saját maga fényezésére, vagy valaki más lejáratására. Ha ellened követ el valami aljasságot, azt is lehazudja. Nem úgy volt, te találtad ki, bolhából elefántot csinálsz, paranoiás vagy, sőt, elmebeteg. Menj orvoshoz.

De a legnagyobb hazugság, hogy szeret. Nem szeret, hanem használ. Nem szeret, mert nem képes rá. Nem lesz rád tekintettel, nem figyel az érzéseidre, nem tesz meg érted semmi igazán fontosat, mert nincs benne empátia, és a lelke mélyén irtózik az igazi intimitástól. És nem, nem fog megváltozni attól, hogy te feltétel nélkül szereted.

Míg te a kezdeti édenkert-hangulatot kergeted, egyre többet követel tőled. Bedob egy érzelmi hullámvasútba, hogy a végén önmagad árnyéka legyél, neki élj, a totális tulajdona legyél, és folyamatosan sugározd felé, belé azt a fényt, ami őt élteti, te viszont teljesen kiégsz. Ebben a fázisban már rettenetesen nehéz kilépni a kapcsolatból, de előbb-utóbb azért sokan megteszik. És persze az is gyakran megesik, hogy ha fényedet veszted, a nárci lecserél egy másik, ragyogóbb fényforrásra.

Ettől függetlenül több áldozattal beszéltem, akinek volt ereje lelépni, de tény, hogy óriási árat fizettek érte. Egy ilyen testi-lelki kizsigerelés szinte zombivá teszi az embert. Az áldozatnak jártányi ereje sem marad, a "semmit sem érek", "soha nem leszek elég" érzése borzalmas nyomot hagy a lelkén. Sokan pszichológus vagy más mentális segítő szakemberrel tudják csak újraépíteni magukat, és sajnos sokan vissza is esnek, újra és újra "visszaszippantja" őket a nárci bűbáj. De egy biztos: aki egy ilyenből végleg kijött, ezerszer óvatosabb lett. És bizalmatlanabb. "Nincs az az isten, hogy én ezt még egyszer átéljem" – gyakori mondat ez. 

Azért írtam meg ezt a cikket, hogy legalább egy kicsit tegyek azért, hogy ebbe a harmadik fázisba lehetőleg minél kevesebben kerüljenek bele. Ugyanis a nárcikra senki nem immunis. A szeretetéhség nagy úr, a mai világban különösen, és bárkivel megeshet, hogy oldalba kapja egy ilyen ragadozó. Ismétlem: ők nem szándékosan ilyenek. Ők torz lelkek. Beteg lelkek. Ha időben kiszúrjuk, hogy egy ilyen vett célba minket, minden létező szakember és szakirodalom szerint egyetlen dolgot tehetünk: fussunk, amerre a szemünk lát. És SOHA ne nézzünk vissza. 

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Megalázó, hogy semmibe veszik a munkánkat!" – A háziorvosoknak plusz szabadság sem jár

Ők kimaradtak a jutalomból, viszont ingyen meg kell írniuk a kétnyelvű oltási igazolásokat, ami havonta akár 100 újabb munkaórát is jelenthet.

Link másolása

hirdetés

Rendkívüli, 10 napos pótszabadság jár azoknak, akik a járvány idején részt vettek a védekezésben. Ide tartoznak:

  • az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók,
  • a rendvédelemben dolgozók,
  • a katonák,
  • a szociális, a gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézményben, hálózatban, szolgáltatónál vagy javítóintézetben,
  • a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, a járási (fővárosi kerületi) hivataloknál foglalkoztatottak.
A háziorvosi rendelőben dolgozók nem számíthatnak ilyen jutalomra,

az orvosok 95 százaléka vállalkozó, az asszisztensek az alkalmazottaik.

Egy pesti asszisztensnő szerint a rendes szabadságot sem tudják kivenni. Ha elmennek pihenni, akkor egy kolléganőnek dupla műszakot kell vinnie, ezért pedig a szabadság előtt vagy után ez vár a pihenőre is.

„Ha a másik praxis szabin van, mi két praxist viszünk, ha mi megyünk, ők visznek kettőt. Gyakorlatilag soha nem pihened ki magad. Ez nem igazi szabadság.”

Másképp nem tudják megoldani, mert nincs, aki tőlünk függetlenül beálljon dolgozni. Még pénzért sincs. „Természetesen ez oda-vissza alapon működik, tehát annyi napot kell visszaadni a helyettesítőnek, amennyit helyettünk dolgozott.”

Ha a szabadság pénzben is kivehető lenne – és persze, ha ők is megkapták volna a plusz napokat, - annak örülnének. Azt mondják, az egy jele lenne, hogy elismerik a többletmunkájukat.

hirdetés
„Az állam szerint mi nem is vettünk részt a védekezésben, hiszen azt mondták, hogy a szabadságot azok kapják, akik részt vettek benne. Ezzel csak ellenünk fordítják a betegeket, akik most azt hiszik, hogy mi nem csináltunk semmit.”

– mondja a nővér.

Pedig, ahogy novemberben is megírtuk, a háziorvosi rendelőkön nagy volt a terhelés. Folyamatosan jöttek az utasítások. Miközben a betegek egyre türelmetlenebbek voltak és azt hitték, hogy nem akarnak velük foglalkozni, az orvos és a nővér is túlterhelt volt, egyszerűen nem volt idejük mindenre.

Egy kelet-magyarországi háziorvos is annak örült volna, ha pénzben kaptak volna „szabadságot”:

„Jobban örültem volna, ha forintosítva adtak volna szabit, mert az legalább a nyomtatási költségeket, telefonköltséget, veszélyes hulladékelszállítást fedezné. És a plusz munka még számolva sincs. De így is azt kapom kommentelőktől, hogy azért vagyok oltásaktivista, mert pénzt adnak a kínai oltásért.”

Elmondta, hogy az oltásokat mindig, hétvégén is szervezniük kellett.

Ahhoz, hogy 50 ember kapjon injekciót, háromszor annyi, 150 telefonhívást kell lebonyolítani, majd ezeket adminisztrálni. Az asszisztenseim még mindig 9-10 órát vannak a rendelőben.”

Egy főváros környéki ápoló szerint ez azért van így, mert a háziorvosi rendelőkben az orvos és a nővér mindig együtt dolgozik.

„Ez speciális nálunk. Kórházi osztályokon, szakrendelőkben ilyen nincs. Nálunk nem lehet bezárni egy napra sem, muszáj, hogy a másik praxis helyettesítsen.”

„Viszont nálunk nem volt felmondási korlát, így sok nővér el is ment a háziorvosi praxisból a járvány alatt.”

Egy nyugat-magyarországi orvos azt mondja: megalázó és dühítő, hogy ennyire semmibe veszik a munkájukat.

„Az egész járvány alatt állandó készenlétben, ha úgy tetszik, “sakkban” voltunk tartva. Rendszeresen jöttek e-mailek péntek este, olyan új rendeletekkel, amelyek hétfőtől felforgatták az életünket. Folyamatosan hülyét csináltak belőlünk azzal, hogy minden, a járványt és az oltásokat érintő új információt a betegekkel egy időben, a médiából tudtuk meg. Sőt, inkább később, a betegektől, mert nekünk nem volt időnk tv-t nézni, híreket olvasni, annyit dolgoztunk.”

Az utasítások folyton változtak. Azt mondja,

egyik héten ezt mondta a betegnek, következő héten az ellenkezőjét kellett mondania, mert az volt a legfrissebb információ.

„Amikor jeleztük több fórumon, hogy a betegek előtt szeretnénk értesülni a változásokról, az volt a fél-hivatalos válasz, hogy bármelyik háziorvostól elvárható, hogy képes legyen az interneten tájékozódni. Miközben a hivatalos honlapokon semmi nincs. Így jobb híján egymást tájékoztatjuk, facebookon, kör-e-mailben, ahogy tudjuk. A felmerülő problémákra így közösen próbálunk megoldást találni, ami egyfelől nagyon szép, hogy többszáz háziorvos, akik személyesen nem is ismerik egymást, így együtt tud dolgozni, másfelől szánalmas, hogy sem szakmai, sem érdemi érdekképviseletünk nincs.”

Neki is nagyon hiányzik, hogy elismerjék, sok feladatot kaptak és el is végezték azokat:

„Nem csak a covidos betegeket diagnosztizáltuk, kezeltük, de

az igen hamar kapituláló népegészségügy helyett kontaktkutatást is végeztünk. A leállított szakrendelők helyett gondoztuk a krónikus betegeket. Beoltottuk a fél országot, mindenféle külső segítség nélkül. Nem állt a rendelőajtóban katona, nem volt adminisztrátor, csak a háziorvos 1-2 nővérrel.

Délután, este telefonálgattunk, hívtuk oltásra a betegeket, esténként adminisztráltunk, mert az oltás mellett rendelnünk is kellett. Mindezért semmi köszönet.”

A járvány miatti teendőknek nincs vége, most a kétnyelvű igazolásokat is ki kell adniuk.

„Az illetékesek ostobasága miatt duplán dolgozunk. Amikor ezt megpróbáltuk megtagadni, elérni, hogy központilag, nélkülünk oldják meg ezt a tisztán adminisztratív problémát, Müller Cecília azt írta nekik, ez nem egy új igazolástípus, nem igényel sem nyelvtudást, sem többlet adminisztrációt, így ingyen meg kell csinálniuk.

Az orvos szerint

egy ilyen igazolás kitöltése, kinyomtatása, ellenőrizve, hogy a beteg mikor, mit kapott, körülbelül 5 perc. Ez a körzetemben 6500 perc munka, vagyis több, mint 100 plusz munkaóra.

Ha az első kártyára kellett volna ráírni a második oltás időpontját, az gyorsabb lenne és ingyen van. Most a nyomtatás is 5-8 Ft laponként.

Egy másik kelet-magyarországi háziorvos azt mondja,

csak a telefonszámlája tízszeresére nőtt.

„Naponta tesznek ránk újabb feladatokat, a legtöbb dolgot hamarabb tudja a média, meg a beteg, minthogy értesítenének minket róla.” – meséli ő is, milyen megalázó, hogy köszönöm helyett a megfelelő tájékoztatás is hiányzott.

„A covid-időszaknál leterheltebbre az elmúlt 35 év alatt nem emlékszem. Jócskán többet dolgoztunk, mint egyébként, és a kiadásaink is megnőttek. Nekem annyira betett ez az egész, hogy úgy döntöttem, inkább elmegyek üzemorvosnak.”

A nyilatkozók szerint több nővér és orvos döntött úgy a járvány után, hogy otthagyja a háziorvosi praxist.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Azokat, akiket már ezerszer porig aláztak, és nem hajlandók tovább hazudni magukról, nem fogják visszazavarni a négy fal közé!”

„Ha valaki egész életében azt hallja, hogy mocskos, a létezése is szégyen, ha megvetik azért, ami, ha a legszebb emberi érzést titkolnia kell, ha hazugságra kényszerítik, az az ember sérülni fog. A magyar lakosság 8-10 százalékáról beszélek.” Vélemény.

Link másolása

hirdetés

Ha meghalnak a szüleid, árva leszel, ha elveszted a társad, özvegy, de ha a gyereked hal meg, az akkora fájdalom, amire nincs szó.

Ez jár a fejemben, és az a 13 éves fiú, aki egy hónapja öngyilkos lett, mert nem tudott megküzdeni azzal a szégyennel, kiközösítéssel, amit büntetésként rámértek azért, amiről nem tehetett, mert más volt, mert nem heteroszexuálisnak született.

Ma Magyarországon nem kell elmenni egy falusi iskolába, hogy tanúi legyünk a bullyingnek, amire nincs magyar szó. Elég ehhez nézni a köztévét, vagy elmenni Kövér László vagy Novák Katalin egy-egy lakossági fórumára.

A bullying úgy kezdődik, hogy a közösség hangadói kipécéznek valakit, akinek onnantól pokollá teszik az életét. Ez történt velem a gimiben, amikor fél éven át 10 percre elővettek, amikor is egy nyelvórát egy olyan teremben tartották, amit egy másik osztály termén át kellett megközelíteni. Nem az osztálytársaim aláztak hétről-hétre, a legtöbbjük csendben elfordította a fejét, de volt egy amúgy tök rendes csaj, azt hiszem orvos lett belőle, és eléggé szarul esett, hogy az egyik “mi van te b¥zi”-ra felröhögött, ami után még durvábban jöttek nekem.

15 éves voltam, egyáltalán nem érdekelt a szex, a Star Wars annál inkább. A mai napig elő tudom hívni a képet, ahogy hárman állnak a pad tetején, körbeállnak, és én nem tudok elmenekülni sem.

Egész héten emiatt a tíz perc miatt szorongtam, a jegyeim leromlottak, a szüleim nem értették, mert annyira szégyelltem, hogy egy hónapja tudtam erről először beszélni. Mindent elkövettem azért, hogy a szüleim erről ne szerezzenek tudomást, mert nem akartam rájuk szégyent hozni.

hirdetés

A suliban, azt a gyereket, akiről azt gondolják, nem-heteroszexuális, ki fogják pécézni, és nagyon ritkán ússza meg annyival mint én.

Eddig az iskolákban volt lehetőség beszélni arról, hogy homoszexuálisnak lenni nem szégyen, teljesen normális, az emberi populációban kortól, helytől függetlenül 8-10 százalék nem-heteroszexuális az egyedszám. El lehetett mondani, hogy erről senki nem tehet, mert gondolj bele, ki az, aki ezt választaná egy olyan országban, ahol megaláznak miatta.

Volt lehetőség a suliban beszélni a témáról. Amint az a törvény hatályba lép, erre nem lesz lehetőség, ugyanis “homoszexuális propagandának” számít, mintha attól, hogy beszélünk róla, valaki átváltozna homoszexuálissá. Döbbenet.

Nem lesz lehetőség, Pedig a b¥zizás már most elég nagy fordulatszámon pörög Magyarországon, és amint az én példám is mutatta, elég pár gyerek az iskolában, aki képes tönkretenni egy-egy életet. Az én életem szerencsésen alakult, mert ki tudtam bulizni, hogy másik város másik gimijében kezdjem a következő tanévet, de erre nem túl sok gyereknek van esélye.

Szerencsésen alakult, mert ez a heti egyszeri tíz perc megaláztatás is kellett ahhoz, hogy miután Szegeden a bölcsészkaron elnyertem egy amerikai ösztöndíjat, és az angol nyelv tanításának módszertanát oktató tanár az angol tanszék folyosóján kijelentette, hogy “nehogy már egy b¥zi menjen Amerikába”, illetve “egy b¥ziból ne legyen tanár”, fogjam magam, besétáljak a Szegedi Egyetem újság szerkesztőségi szobájába, ami az angol és a német tanszék között volt félúton, és írjak egy nyílt levelet neki, amiből akkor országos botrány lett, mert a Narancs és a Kossuth Rádió is foglalkozott a témával. A botrány eredményeként az egyetemen akkor már évek óta oktató tanár a következő szeptembert a szegedi katolikus gimnázium angoltanáraként folytatta, én meg bizottság előtt átmentem abból a módszertanból, amire egy napnál többet senki nem tanult, és megkaptam a német után angolból is a tanári diplomámat is, amivel két éve már nem kaptam állást, mert túl liberális vagyok meg még b¥zi is, és ezeket nem is titkolom.

Az én sztorim azonban egyedi. Illetve abban nem egyedi, hogy a megaláztatását ahogy én titkoltam, mindenki titkolni fogja. Tehát akármilyen jó is a kapcsolatod a gyerekeddel, ő éppen azért, mert meg akar téged védeni attól a szégyentől, amit ő átél, mert nem akar rád szégyent hozni, bármit ki fog találni, csak ne tudd meg.

A tanárnak a suliban sem egyszerű. Osztályfőnök voltam, én vettem fel a gyerekeket a ma már elitgiminek számító pesti gimibe. Hatszoros volt a túljelentkezés, konkrétan annyi okos kisvarázsló jött el a hatosztályos szóbelire, hogy az került be, aki szimpatikus volt. Minden gyerekemet imádtam, a tűzbe mentem volna értük, szerintem elég jó viszonyban voltunk, én Törpéknek hívtam őket, mert a gimiben ők tényleg törpék voltak, ők meg engem Hókuszpóknak, amin jót röhögtünk, és az erdei iskolában a “pantomimozzatok el az ofővel valamit” feladatra azt találták ki, hogy akkor Hupikék Törpikék vs Hókuszpók lesz a sztori, és nyilván én halok meg a végén. Oké. Ezzel csak azt akartam bemutatni, hogy nem ez a bemegyek órára, frontális oktatás keretében elmondom nekik angolon a Present Perfectet, németen meg a Konjunktivot, oszt szevasz. Tudtam, ki kibe szerelmes, kinek válnak a szülei, és emiatt szorong, de azt is, kit ver az anyja. De arra nem jöttem volna rá, hogy pár fiam elkezdett bullyingolni, ha nem szól pár Törpilla.

Ilyekor ha a b¥zizás a bullying oka, akkor az ember tanárként elkezd érzékenyíteni. Ha nincs bullying, akkor is elkezd, és nem csak a témában.

Amikor pár éve visszamentem tanítani egy szakgimnáziumba, mert már megengedhettem magamnak ezt az úri passziót, és leszartam, hogy 58 ezer forint érkezik a számlámra havonta a heti 12 óra angolért, az egyik 15 éves angolon, ahol Indiáról volt szó, közölte, hogy “azok cigányok, és mindet ki kellene irtani”. És akkor itt megálltunk. Szerintem három hétig érzékenyítés ment.

A gyerek nem magától lesz rasszista, ahogy nem magától lesz homofób. És még a pesti belvárosi elitgimiben is lesz olyan gyerek nem egy egy osztályban, aki otthon azt hallja, hogy “mocskos b¥zik”. És van rá esély, hogy a gyökér szülők jobb sorsra érdemes gyereke majd kipécéz valakit, hogy “b¥zi”.​

Nincs mit azon csodálkozni, hogy a nem-heteroszexuálisok 40 százaléka már gondolt az öngyilkosságra, és 30 százalékuk megpróbálta. És amikor majdnem sikerült, csak az időzítés volt szar, mert még a kávézóban elájul, kihívják a mentőt, akik, mivel már a légzés is leállt, ahogy azt a páciens előre tudta, a mentősök intubálják, és ehhez szétvágják a kétszázezer forintos kabátját, meg a Nápolyban vett ingét, és senki nem érti, miért, mert fiatal, pénze is van, vicces, sikeres... De ez egy másik sztori.

Ha valaki egész életében azt hallja, hogy mocskos, a létezése is szégyen, ha megvetik azért, ami, ha a legszebb emberi érzést titkolnia kell, ha hazugságra kényszerítik, az az ember sérülni fog.

A magyar lakosság 8-10 százalékáról beszélek.

Én szerencsés vagyok, mert egy elfogadó környezetben (körúton belüli értelmiség) létezve lehetőségem lett arra, hogy úgy döntsek, boldogan akarok élni. Bár a döntésig brutál volt az út.

De én a sok ezerből vagyok az egy kivétel.

Az iskolai bullying ugyanis társadalmi szinten is működik.

Elmondom, hogy.

Az osztály jó tanuló kislánya, akinek a hajában mindig rózsaszín selyemmasni van, a tanár minden kérdésére azonnal tudja a választ, tisztelettudó, ésatöbbi, mindenki ismer ilyet, egy templomkertben megtartott zsúron arról beszél, hogy a homoszexuális párok megbontják a család egységét.

Ez történt Kaposváron 2018. július 1-jén, amikor Novák Katalin egységbe hívta a nemzetet a homoszexuálisok ellen. Hogy Novák Katalin szavait mindenki komolyan vegye, az akkor még államtitkár Novák után Márfi Gyula, veszprémi érsek megsimogatta a jó tanuló, okos kislány buksiját.

De ugyanígy a nem-heteroszexuálisok elleni országos vegzálást bátorította Kövér László is, aki 2019. május 15-én Zuglóban egy lakossági fórumon azt mondta, hogy “egy normális homoszexuális tudja, mi a világ rendje, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz úgy alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlen egyenrangúnak”.

Sem Kövér, sem Novák nem mondta ki, hogy “mocskos b¥zik”, a fenti kijelentéseikkel pusztán a gyűlöletet szítják és uszítanak egy kisebbség ellen, és lesznek sokan, akik ezektől felbátorodva gyűlölettől eltorzult arccal “mocskos b¥ziznak”. A kisebbség tagjai közül egyre több embernek válik pokollá az élete, és lesznek, akik nem tudnak megbirkózni a rendszeres megszégyenítéssel, és véget vetnek az életüknek. Úgy mint a múlt hónapban az a 13 éves fiú.

Novák Katalintól szeretném megkérdezni, érez-e személyes felelősséget a fiú haláláért.

A Fidesz politikusait nem érdekli, hogy emberek életét teszik tönkre. A családügyi miniszter családok életét is. Kormánypárti politikusoknak ez nem lesz probléma, mert a gyerekeik olyan iskolába járnak, ahol a tanár nem bemegy és az osztály elé állva ledarálja az anyagot, hanem kis csoportokban projekteken dolgozva, játszva, örömmel tanulnak. Ilyen közösségekben sokkal hamarabb kiderül a bullying. Azokban az iskolákban, ahova az ő gyerekeik járnak, van fejlesztőpedagógus, pszichológus, és minden, ami a gyerek mentális fejlődéséhez kell. Ha esetleg az ő gyerekeik közül derül ki, hogy nem-heteroszexuális, az sem lesz gond. Elküldik majd egy szabad országba, ahol a lopott pénzből a gyereknek anyagi gondja sem lesz, és boldogan élhet.

No de a te gyerekeddel mi lesz?

Az a családügyi minisztert nem érdekli. Ha öngyilkos lesz, hát van ilyen. Nyilvánvalóan az sem érdekli, hogy a család élete megy ettől tönkre. Mert ha meghalnak a szüleid, árva leszel, ha elveszted a társad, özvegy, de ha a gyereked hal meg, az akkora fájdalom, amire nincs szó.

Nem tudom elképzelni Novák Katalinról, hogy homofób lenne, bár persze simán lehet. Orbánról már inkább. De akárhogy is van, pont azt csinálják, amit a nácik Németországban, amikor szavazatmaximalizálásra kiválasztották a zsidókat, akik jóllehet mindösszesen csak 0,75 százalékát tették ki a Harmadik Birodalom teljes népességének, mégis ők lettek a felelősek a világ minden bajáért. Az antiszemitizmus évszázadok óta a nyugati társadalmakban jelen volt (a Magna Chartának is vannak ilyen rendelkezései), ahogy a homofóbia is. Ellenség kellett a Fidesznek, Novák Katalin elmondta, hogy veszélyt jelentünk a családra, a sok amúgy is homofób gyökér meg a Face-en elkezdte a profilképére rárakni a “megvédjük a családokat” keretet.

Ezek az emberek elhiszik, hogy veszélyt jelentünk arra, ami amúgy minden ember számára fontos. De mi is családban akarunk élni, mi is boldogan akarunk élni, és mi is emberek vagyunk. Amúgy teljesen normálisak.

És azokat, akiket már ezerszer porig aláztak, akik már megjárták a földi poklot, akiket eltaszított a családjuk, és karácsonykor egyedül ültek otthon, de talpra álltak, és nem hajlandók tovább hazudni magukról, nem fogják visszazavarni a négy fal közé. Engem se!

Soha nem maradok csendben, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a gyűlölet ne kergessen senkit a halálba, és hogy tegyünk a gyűlölet ellen. Mert a gyűlölet nem épít, hanem megmérgezi a lelkeket, és rombol.

Arra kérlek ezért, te se maradj csendben, ha azt látod, hogy embereket aláznak meg.

Ne fordítsd el a fejed, ne legyél bűnrészes.

Homonnay Gergely közben egy másik posztban ezt írta: "minden pedagógust arra kell bátorítanunk, vegye elő irodalom, rajz, osztályfőnöki, erkölcstan, földrajz, történelem, fizika, informatika vagy épp matek órán a témát. A következő napokban itt, ezen az oldalon pl. “homoszexuális propaganda - töri” címszó alatt kapnak majd ötleteket. Egyúttal várom azokat a tanár kollégák jelentkezését, akik segítenének ebben. Holnap kezdünk irodalommal. Ha emiatt valakit meghurcolnak, a TASZ jogászai segítenek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: